Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)
1943-10-16 / 1289. szám
1943. október 16. B É R Al íj i\ K ÁS 3 oldal MUNKA KÖZBEN “(gb) ROVATA“ “MIT VÁRHATUNK A HÁBORÚ UTÁN” — IV — A “LAISSEZ-FAIRE” ELV A fiziokraták mint mondottam, inkább agrár gondolkodást tükröztek vissza. Ezek tehát ellenezték a tarifát (vámot), mert az megdrágította azon anyagokat, amikre nekik szükségük volt. Élelmiszer bevitelre még akkoriban talán Angliát leszámítva, egyetlen országban sem volt szükség. A vámkérdés tehát csak az ipari termelvé- nyeket érintette. így a fiziokraták azt hirdették, hogy az államnak nem kell beleavatkozni a kereskedelembe, az iparokba stb. Hagyni kell mindent magára és a természet majd kiegyenlít mindent. Kifejlődnek azon iparok, amelyekre valóban szükség van és elhalnak azok, amelyek nem életképesek. És vámokra sincs szükség. Akkor behoznak olyasmit, amit a nép kíván, ilyesmikre költik a pénzüket és elmaradnak a szükségtelen fényüzési cikkek. Szóval hagyni kell mindent a természetre, majd az elintézi. Miután ennek az iskolának Franciaországban voltak a legnevesebb hívei, magát ezt a rendszert — hogy úgy mondjuk — a francia “laissez-faire” szólammal jelölik. Szinte hihetetlen, de tény, hogy ez a két irányzat a gazdasági fejlődés óriási volta dacára is fennmaradt egész napjainkig. A “laissez-faire” irány legkiválóbb amerikai képviselője Herbert Hoover ex-elnök, aki köré csoportosulnak még ma is azok, akik azt hirdetik, hogy az államnak nem szabad beleavatkozni az iparokba, kereskedelembe, stb. mindenféle korlátoló intézkedésekkel. (Mint később látni fogjuk, csak a támogató intézkedést várják az államtól). SMITH ÁDÁM A két irányzat .gazdaságiam irodalmából alkotta meg Adam Smith (1723-1790) hires gaz- gaságtani elméletét, amelyet az 1776-ban kiadott “The Wealth of Nations” (A nemzetek vagyona) cimü munkájában tett közzé. Ezzel a müvei kezdődik a modern értelemben vett gazdaságtan és éppen azért Smith Ádámot a “nemzetgazdászat atyja” névvel látták el. Smith elvetette úgy a merkantilisták, mint a fizokraták- nak a vagyon eredetére vonatkozó megállapításait. Smith észrevette, hogy a vagyont munkával kell megalkotni. Azért kimondotta, hogy a nemzet vagyona a nemzet termelőképességétől függ. Ezt a termelő- képességet kell tehát fokozni. A termelést természetesen a munkások végzik. Smith azonban a munkásokat éppen úgy vette, mint például a farmer a teheneit, aki jól tudja, hogy jó élelem és jó istálló fokozza a tej mennyiségét. Smith észrevette azt is, hogy a kézi szerszámokon alapuló szaktudás nagyon nehezen sajátítható el és igy a termelést fokozni lehetne a munka megosztással, vagyis ha a munkás a szaktudásnak csak bizonyos részét sajátítaná el és a munkaterméken csak azt a műveletet végezné. A mai gépiparban ezt a gondolatot fejlesztették ki annyira, hogy tömeg produkciós munkára bárkit is bevehetnek a legcsekélyebb szaktudás nélkül. Napilapjaink tele vannak gyári hidetésekkel, amelyekben nagy betűkkel jelzik, hogy szaktudás nélküli munkások is megfelelnek. Smith szintén ellenezte az állami beavatkozást, éppen úgy, mint a fiziokraták, csak éppen más alapon. Smith érvelése nagyjából a következő: Az embernek természetében rejlik a csere (kereskedelem) utáni vágy. Ennek megfelelőleg mindenki olyan cserére törekszik, ami neki a legnagyobb hasznot hozza. így a kereskedő olyan árukat szerez, amit legkönnyebben cserélhet el (elad); a munkás munkaerejét a legnagyobb fizetésért igyekszik elcserélni, stb. Viszont a vevő is csak azt az árut fogja megvenni, ami neki a legjobb úgy minőségben, mint árban. A kereskedő tehát kénytelen ilyen árukat beszerezni. Viszont a munkások csak annak a munkáltatónak dolgoznak, aki a legmagasabb béreket fizeti, a kereskedő tehát csak az ilyen munkáltatónál szerezheti be az áruit. Vagyis ez az emberi önzés minden irányból egyformán hat és bizonyos egyensúlyt állít elő. Vagyis em nek az emberi önzésnek szabad utat kell adni, nem kell állami beavatkozással gátolni. Ezt az elméletet aztán a “gazdasági szabadság” névvel jelölte. Mint ma már tudjuk, éppen az ellenkezőjét eredményezte. Smith rendszere valójában a kapitalista rendszerben még csak az embrió állapotban levő versenyt jelezte. A kapitalista rendszer védelmezői ma is azt hirdetik, hogy a verseny az ipari fejlődésnek az igazi hajtóereje. Fejtegetéseink folyamán azonban látni fogjuk, hogy a verseny olyan, hajtóerő, mint a rossz kocsis, aki addig hajszolja a lovakat, amig kimerülnek és összeesnek. SMITH KÖVETŐI Smith gazdaságtani elvei felmaradtak többé-kevésbé egészen napjainkig. Voltak ugyan számos követői ennek az úgy- nevezett ’’orthodox” (maradi) iskolának, de lényeges változást nem hoztak be, csak bizonyos részleteket adtak hozzá, vagy újabb bizonyítékokat sorakoztattak fel valamely elv vagy teória alátámasztására. Ennek a csoportnak Smithen kívül nevesebb képviselői voltak még Thomas Robert Mal- thus (1776-1834), aki úgy vélte, hogy az emberiség egyszer csak annyira el fog szaporodni, hogy a földön nem terem elegendő élelem a számukra; David Ricardo (1772-1823) aki az adózás, a bérlet és a munkabérek kérdésével foglalkozott; John Stuart Mill (1806-1873) aki védelmére kelt az orthodox nemzetgazdaságtannak, amit az ő idejében a szocialisták (utópisták) már erősen támadtak. Az olvasó esetleg úgy véli, hogy talán túlságosan eltérek a tárgyunktól, amidőn a 18. századbeli nemzetgazdászok- kal foglalkozom. De be akarom bizonyítani, hogy a nemzetgazdaságtan ez a válfaja alapjában véve semmit sem változott. A fejlődés csak uj kifejezések, uj szólamok bevezetéséből áll. A merkantilisták állandóan a tarifán lovagoltak. És ez megmaradt egész napjainkig. A nemzet vagyonosodását attól tették függővé, hogy magas vámokat, alacsony vámokat, vagy vámmentes viszonyokat tartsanak-e fenn? Másfél évtizeddel ezelőtt az Egyesült Államok kongresszusának mindkét házában óriási vitákat csaptak afölött, hogy bizonyos árucikkek vámjait felemeljék, vagy leszállítsák. A legjobb úgynevezett alkotmányos országban ha a kormánypárt a magas vámok hive volt, akkor az ellenzék az alacsony vámokkal korteskedett. Közben aztán a vámokat úgy szabták meg, hogy busás profitot hozó legyen bizonyos érdekeltségeknek. Cordell Hull külügyminiszter is a vámkérdéssel “aratott hatalmas sikert”. Bizonyára a hivatalos nemzetgazdászok (mert már ilyenek is vannak)) ajánlatára behozta a kölcsönös vámszerződéseket, vagyis bizonyos országokkal vagy teljesen eltörülték a vámokat másokkal bizonyos árucikkekre egyforma, az az “reciprokális” szerződéseket kötött. A vámkérdésen már több mint háromszáz éve lovagolnak nemzetgazdászaink. A Smith által annyira kiemelt “szabad verseny” védelmezőit is megtaláljuk még napjainkban is. Ezeket ma a “rugged individualist” névvel jelölik. Rendesen olyan egyéneket találunk ebben a táborban, akik szegény sorsból kerültek valamilyen nagy ipar, vagy pénzügyi vállalat élére. Ezek, vagy ezeknek a talpnyalói azzal érvelnek, hogy a versenyben mindenkinek egyforma alkalma van résztvenni és igy az értékesebbek kiemelkednek és érvényesülnek. Érdekes, hogy Stuart Mill azonban fenakadt ezen a tételen, amit még ma is az “equal opportunity” név alatt hangoztatnak. Mill fel- , vetette a kérdést, hogy a gazdag ember fiának meg a szegény emberének ugyanolyan alkalma van-e például valamilyen üzlet kezdéséhez? És amikor erre nemmel felet, úgy találta, hogy az örökösödést adózással korlátozni kellene. Ennek ma is igen sok hive van. (Folytatjuk) Norvég szabotörök kiskátéja WASHINGTON — Egy röpcédulának egy példánya, amelyet a múlt tavasszal osztogat« tak Norvégiában, megtette az utat egész Washingtonig. A röpcédula utasításokat adott a norvégeknek, hogyan játsszák ki a munkaszolgálatra vonatkozó német rendeletet. “Norvég férfiak és nők, a munkaszolgálat célja, hogy a német hadiipart fejlesszük. A mi népünk háborús viszonyban van Németországgal. Minden norvégnak kötelessége, hogy a munkára való mozgósítást megakadályozza. Ezért felszólítunk benneteket: “1. Az iveket töltsétek ki olvashatatlan írással. Mennél hosszabb időt vesz igénybe a munkások lajstromozása, annál hosszabb időre lesz szükség a hatóságoknak, hogy a munka- szolgálatot megvalósítsák. “2. Minél többet háborgassátok a munkaszolgálatosokat összeíró hivatalokat. írjatok, telefonáljatok és kérdezzetek mindenféle szükségtelen dolgot. Mennél több irodai alkalmazottat lesz a ‘kormány’ kénytelen alkalmazni, annál kevesebb marad munkaszolgálatra. “3. Ha bevesznek munkaszolgálatra, dolgozz keveset és rosszul. Minden óra, amit igy elvesztünk, nyereség a szövetségesek számára. “4. Pazaroljatok minél jobban a gondotokra bízott szerszámokkal. “5. Saját szerszámaitokat rejtsétek el vagy semmisítsétek meg, mert el lehetünk rá készülve, hogy azokat le fogják foglalni. “6. Beszéljetek udvariasan a hatóságokkal, hogy azok semmi kivetni valót ne találjanak rajtatok. Csak a tettek számítanak, a szavak nem. “7. Ne közöljetek semmit még kebelbarátaitokkal sem. Mindenütt vannak titkos ügynökök és árulók. Ma a norvég munkások sajátítják el a fenti harci módszert. Jó lesz azt megtanulni valamennyi munkásnak, hogy alkalomadtán bánni tudjon vele. — Szerk. ''Szerveié«" — "Nevelés" — "Felszabadulás" / x Iper» Forrr r'cdmórok Szerthércmséga
