Bérmunkás, 1943. július-december (31. évfolyam, 1274-1299. szám)

1943-10-09 / 1288. szám

1943. október 9.

BÉRMUNKA

5 oldal

AMIT m HAGYHATUNK SZONELKUL

. . .CS. . .0 MEGJEGYZÉSEI

DÖRÖGNEK A MOSZKVAI

ÁGYUK

Nem is olyan régen, a nácizmus szörnyét felismerő emberek rettegve nézték annak a lehetőségét, hogy a “győzhetetlen” náci légiók elfoglalják a Szovjetek fővárosát Moszkvát. Azóta sok vér folyt le a Dnyeperen. De sok német, magyar, román “győzhetetlen” vére folyt el az orosz harctereken, mig a “győzhetetlenek” eljutottak odáig, hogy most már nem a német ágyuk lövik Moszkvát, nem a náci repülőgépek bombái robbannak Moszkva uccáin, hanem az orosz ágyuk adnak le üdv-lövéseket, nap nap után az újabb és újabb győzelmek örömére.

A nagy orosz városok tucatjai, a falvak ezrei szabadulnak fel a náci hódítók alól az elmúlt három hónapban, a nagy nyári offenziva kezdete óta. Ma már a Dnyeperen túra kergették az utolsó fegyveres németet is és csak fogoly vagy halott náci maradt a folyón innen. Az orosz népnek minden oka meg van arra, hogy örüljön, de öröm ez a fasizmus minden ellenségének is, mert a vörös hadsereg hihetetlenül nagy győzelme, nagyon közeire hozta a hitlerizmus pusztulását és ennek a szörnyűséges háborúnak a befejezését.

A nem várt, minden katonai számítást feldöntő orosz győzelem már érezteti a hatását minden vonalon. A világ reakció rettegve nézi a vörös hadsereg előretörését, libabőrös lesz a háta arra a gondolatra, hogy mi lesz ha “az oroszok érnek oda előbb”. Ha lejutnak a lengyel síkságra, a román, magyar Kárpátokba. Ha az orosz szuronyok kergetik ki onnét a fasizmust, aligha lesz lehetséges egy lengyel, román, magyar, bolgár Badoglio megoldás. Ma már ők sürgetik a “második frontot”, versenyre ösztönzik az angol-amerikai hadsereg vezetőségét, ha már meg nem lehet előzni az oroszokat, legalább egyszerre érjenek oda.

A hivatalosak is nagyon sürgősnek találják a megegyezést, a megértést a Szovjettel és gyorsítsák a tárgyalások megindítását a háború és a béke kérdésében. Ma, ha a főcímeket a sokkal jelentéktelenebb események kapják is a lapok első oldalán, de a lapok belseje tele van az orosz eseményekkel, az oroszok várható követeléseivel. Mi nem áltassuk magunkat azzal, hogy az orosz győzelmek átformálják a világrendet, hogy az orosz szuronyok hegyén viszik előre a forradalmat. Ezt a munkát minden ország munkásságának magának kell elvégeznie, de meggyőződésünk az, hogy a vörös hadsereg sikerei, gátat emelnek a világ reakció törekvéseinek.

Csak had dörögjenek a moszkvai Vörös-tér ágyúi, hirdessék azt, hogy az orosz pro- letáriátus volt az, amely meg és összetörte a näcik legyőzhetetlen légióit. A győzelmek emelni fogják az orosz nép önérzetét, erejének a megismerése és tudata, talán olyan felismerésre fogja vezetni, amely alkalmas lesz arra, hogy a nagy felszabadító harc után, saját magát is felszabadítsa és megteremtse azt a boldog, szabad társadalmi rendszert, amelyről annyit álmodtak, amelyért any- nyit dolgoztak és szenvedtek az orosz proletárok. Majd akkor szólnak igazán és utoljára a Vörös-tér ágyúi, amelynek a hangjai elhatolnak a világ minden részébe, felébresztik az emberiséget, hogy a mai szörnyűséges rendszer helyébe, amelyben csak a nyomor, szenvedés, öldöklés, elnyomatás, háború borzalmain vannak, egy olyan társadalmat építsen fel, amelyben, minden ember boldog, szabad, egyenlő, amely nem fogja ismerni a nyomort, a szenvedést, amely az emberi kultúrát, soha el nem képzelt magasságba fogja vinni.

HAZUGOK ÉS CSALÓK

Az úgynevezett amerikai közélet erkölcsi nívóját szégyenletesen mélyre sülyesztették le az amerikai magyar lapok és vezérek. Nem vagyunk nagy tisztelői általában a politikai alakulatoknak, de nem hiszem, hogy egyetlen náció politikai mocsara, annyira poshadt, bűzös lenne, mint a magyar. Az óhazai rothadt panamista, reakciós politikai atmoszférát, az ideszökött és transporált “vezérek”, papok, szerkesztők, magukkal hozták és azzal teljesen megfertőzték az amerikai magyar közéletet is ugyannyira, hogy annak semmi érzéke sincs arról, hogy egy népcsoport erkölcsi tisztessége és tisztasága, mit követel meg. Hogy ez a megállapítás mennyire igaz, azt igazolja az a tény, hogy a Ver- hovay konvenció delegátusai a tagság utasítása, az amerikai kormány hivatalok megbélyegzése, a Magyar Jövőben leközölt levelek dacára, nagy többségben úgy szavazott, hogy a Verhovay Egylet továbbra is bentmarad a Magyar Szövetségben. Ezzel a határozatával, továbbra is életbe tartotta ezt a rothadt intézményt, amelynek az erkölcsi alapja a hazugság és csalás. Nem dobálódzunk nagy szavakkal, nem nyomjuk rá az ellenvéleményre oknél- kül a fifth columnista és a fas- izta bélyeget, de, hogy a Magyar Szövetség és a körülötte csoportosult vezéreket, papokat, szerkesztőket mindennek lehet nevezni, csak fasizta ellenesnek nem, az kétségtelen. Ezt nem ma, a működésűk után állapítjuk meg, hanem a múltjuk után ezt előre bemondottuk és a nácizmus ellen mindenkivel szövetkezni hajlandókkal szemben, már akkor hivatkoztunk arra, hogy “félfasiztából soha sem lesz demokrata”. Akkor nem hitték el nekünk, de ma már arról a részről is az eltűnését követelik ennek a kártékony gangnek.

Igaz az, hogy aktiv fasizmus melletti ténykedést Pearl Harbor óta nem lehet a Szövetségre rábizonyítani — ehhez sokkal nagyobb bátorságra volna szükség — de, hogy az amerikai magyarság tétlenségbe tartása hazug, látszat határozatokkal való félrevezetése, nagyobb segítség volt a Hitleriz- musnak, mint egy elvetélt, lefülelt nyílt mellette való kijö- vés, azt ma már mindenki jól tudja. Nem az a veszedelmes ellenség, aki nyíltan támad, hanem amelyik sunyin, alattomosan elszabotálja az akiciót és az Amerikai Magyar Szövetségék ebből az utóbbi fajtából valók.

Pearl Harborig nyíltan védték a magyar kormányt, aszerint ahogy azt a követségektől utasításként kaptak. Utána már veszedelmes volt egy ilyen ténykedés és akkor a cél az volt, hogy mint a magyarság “hivatott testületé” vezessen minden náci ellenes akciót, amelyeket azután sikeresen el is szabotált. Hazugság és csalás volt a működésűk alapja az amerikai magyarsággal éppen úgy, mint az amerikai kormányzattal szemben. Hozott határozatokra hivatkozik úgy a magyarság, mint a kormányzatnak adott jelentéseibe, persze elhallgatva azt, hogy a hozott határozatokat soha végre nem hajtották.

Kényszerből két Ízben is hoztak határozatokat, amelyekben a magyar népet és az orosz fronton levő magyar katonaságot lázadásra szólítsák, de ezek a határozatok csak az amerikai magyar lapokban jelentek meg. Meg sem próbálták azoknak a magyar néphez, vagy a magyar katonasághoz való eljuttatását. Ez nem is volt a cél, csak porhintés és egy esetleges komoly akció megakadályozása volt a szemük előtt.

Büszkén hivatkoznak arra, a kormány hivatalokhoz vitt beadványukban, hogy 33 ambu- lancet adtak a hadseregnek, illetve a Vörös Keresztnek, holott az igazság az, hogy azt a nagy magyar egyletek és egyes városok bizottságai adták, illetve gyűjtötték össze. A Szövetség urai csak odatolakodtak, már ahová oda engedték őket. De letagadhatatlan igazság az is, hogy egy a Szövetség igazgatósága elé került indítványt, hogy bombázó repülőgépet vegyen az amerikai magyarság, Pearl Harbor után, azzal utasították el, hogy “ez háború és ahhoz semmi közünk.”

Második csalásuk a beadványban az, hogy 100 ezer pint vér adásra kezdtek akciót a magyarság között, holott az igazság az, hogy mikor Pearl Harbor után a washingtoni értekezleten a Szövetség urait, Rév. Takaró és Harding Kemény egy véradási akció támogatására kérte fel, azt kereken elutasították. Amikor vagy hat hónapja egy olyan indítvány került a Szövetség igazgatósága elé, hogy 100 ezer pint vér adására kezdjen akciót, azt kényszerből elfogadták, de ebben az irányban egyetlen lépést sem tettek, tehát erre hivatkozni, mint érdemre a legnagyobb csalás.

“Húszmillió dollárért War bondokat vásároltunk, akciónkra az amerikai magyarság egy I nagy arányú kampányt folytat, I a harmadik hadikölcsön sikere érdekében”, Írják hencegve a

memorandumukba, holott az igazság az, hogy a második hadikölcsön idején egy ostoba, gyerekes Józan János cikk volt az akciójuk, mig most a harmadik War bond “nagy kampányában” még annyit sem tett. A bemondott 20 millió csak egy tudatos hazug szám, amelynek semmi alapja nincs, a cél a félrevezetés.

Hazudtak és csaltak, amikor az amerikai magyarság felé jelentettek, hazudtak és csaltak, amikor az amerikai kormány előtt igyekeztek magukat elfogadhatóvá tnni.

A kormány hivatalok keményen rájuk sütötték a hazugság bélyegét már másodízben. Az amerikai magyarságnak most adatott az alkalom arra, hogy ezt a bélyeget ő is rájuk rtyomja, de a Verhovay Egylet delegátusai nem éltek a kedvező alkalommal, hanem azonosították magukat a megbélyegzettekkel. Most a három nagy egylet tagságának a kötelessége, hogy módot találjon arra, hogy a kierőszakolt tagdijakat megvonja és ezzel eltüntesse az amerikai magyar közéletből ezt a hazug, csaló társaságot.

A SZENT SZINODUS

A lapokban túlsók helyet kapott az a tény, hogy a Szovjet kormány megengedte azt, hogy a forradalom elején megszüntetett “szent szinodus” a főpapok ezen intézménye, amely hasonló a pápaság szerepéhez, újra megalakulhasson. Pártállás és óhaj szerint magyarázzák ezt az eseményt, mig az egyik ujongott, hogy ez egy nagy lépés a vallásszabadság felé, addig a másik azon siránkozott, hogy ez egy újabb árulása Sta- linéknak. Valójában az egész kérdés olyan egyszerű és lényegtelen, hogy nem érdemelte meg azt a nagy publicitást, amit kapott.

A “Szent Szinodus” a cári uralom idején nem csak az állam-vallásnak, az orthodox egyháznak volt a feje, hanem mint a reakció a cári kényuralomnak is a legfőbb eszköze volt. Hatalma kiterjedt az egész állami és társadalmi életre is. Mint minden szocialista mozgalom, akként a Szovjet is azon az állásponton állt, hogy a vallás magánügy és ezért az első lépése az volt, hogy elválasztotta az egyházat az államtól, kivette a papság kezéből az oktatást, de nem gátolta azt, hogy ha valakinek papra és templomra volt szüksége és elegen voltak arra, hogy azt fentartsák, hogy oly hitéletet éljenek, amilyent akartak, ha a templom ürügye alatt nem ellenforradalmi ösz- szejövetelekről volt szó. Miután a papság nagy része, különösen a főpapok, aktiv ellen- forradalmi mozgalmakat szítottak és pénzeltek, természetszerűleg elkobozták az egyházak összeharácsolt, hatalmas vagyonát és az ellenforradalmi papnál nem voltak tekintettel a csuhára, hanem éppen úgy bántak el velük, mint más közönséges halandókkal. Éppen ezért az ellenforradalmi tevékenységért szüntették meg a Szent Szinodus intézményét is és a papság ellensúlyozására támogatták a vallásellenes mozgalom felvilágosító munkáját.

A templomokat csak ott ad-