Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-02-20 / 1255. szám
o oiaai BÉRMUNKÁS 1943. február 20. A természet erőinek megismerése Irta: BISCHOF JÓZSEF (Folytatás) KÉMIA ÉS AZ ORVOSTUDOMÁNY A kísérletek és kutatások révén az alchimia idővel teljesen átalakult és egybeforrott az orvostudománnyal és ez az egybeolvadás lassanként odafejlődött, hogy az alchimia végre teljesen elvesztette önállóságát és a tudósok már csaknem kizárólag az orvostudomány kedvéért űzték. Az uj kémiai anyagok, módszerek és eljárások föltalálói már nem alchimisták, hanem orvosok, bár az orvostudomány oly szoros kapcsolatba kerül a kémiával, hogy ennek egyik fontos ága lesz és az orvosok külön tanulmányozzák a kémiai anyagok hatását az emberi szervezetre és a betegségek gyógyítására: Ennek az uj iránynak és tudománynak, az iatrokémiának csiráit már Vil- lanovanus és Lullus beleplántálták az alchimiába, de rendszeres tudománnyá csak Paracelsus fejlesztette, aki nemcsak korának, hanem általában minden időknek egyik legjelentékenyebb és érdemes személyisége volt. A XV. század végén született és miután csaknem az egész müveit nyugatot bejárta, harminc éves korában visszatért hazájába Svájcba, ahol egyetemi tanár lett Bázelben, de merész tanításai miatt már a következő évben menekülnie kellett. Ettől fogva hányt vetett élete volt egész haláláig, mely 48 éves korában érte utói, a legnagyobb nyomorban. Amilyen különös és nem mindennapi volt az élete, épp oly szokatlan és különös volt a hatása is a tudományra. Erélyesen, szinte erőszakkal döntötte halomra a hagyományokat és tört uj utakat a tudományos kutatásnak, korának tudósait felrázta a tekintélyimádás és szellemi tespedés szendergéséből és számos tudományos szempontból meg nem dönthető, uj alaptételt állított föl. Mint orvos, örök érdemeket szerzett, bár eszközeiben nem mindig volt válogatós, mégis kétségtelen, hogy számos igen hasznos gyógyszerrel gyarapította a patikát és a Galenus receptjei szerint gyakorolt orvos- tudományt ő fektette a tapasztalati megfigyelés tudományos alapjára. Mint kémikus, elsősorban a kísérleti vegytan apostola volt és üres hiábavaló elméletekkel nem sokat törődött. övé az érdem, hogy a fémeket az eddigi nemes és nem nemes osztályozás helyett fizikai tulajdonságaik, nyithatóságaik vagy merevségük szerint osztályozta és ez az osztályozás némi csekély változással még ma is megvan. Sokban tökéletesítette a kémiai eszközöket és készülékeket és az akkor ismert kémiai készítményeknek majdnem mindegyikét kipróbálta, hogy van-e gyógyhatásúk. A még ma is^ használatos orvosságok egy részét Paracelsus használta először és kísérleteiben annyira ment, hogy még a legerősebb méreg használatától sem riadt vissza, A gyógyszerészet vegytané ban szintén nagyszabású reformokat vitt be. ő mutatott rá arra, hogy a növény, melyből orvosságot főznek, voltaképpen nem maga használ, hanem a nedve és ezért csakis erre van szükség nem az egész növényre. Magukat a betegségeket arra az alap-okra vezette vissza, hogy a testben lévő nedvek szabályszerű összhangját és rendes vegyületét visszaállítsa. Körülbelül háromszáz Írásában és értekezésében folyton a kémia fontosságát hajtogatja a gyógyászatra és egyre ismétli azt, hogy kémiai alap nélkül a gyógyászat ostobaság. Természetes hogy Paracelsus elveit a maradi tudomány hevesen támadta és a harc sokáig folyt a két ellentétes tábor között. Lassan- | ként azonban mégis Paracelsus í követői győztek és mivel az ak- 1 kori kémia leginkább csak az ' ólom, antimon, réz, vas és hi- J gany vegyi összetételeivel fog- I lalkozott, elsősorban ezeket ; használták föl a gyógyászatban és csak később tértek át az iatrokémia többi készitményei- ire is. Thurneysser János, egyik buzgó követője, gyakorlatilag alkalmazta mestere elveit az ásványvizekre és keresvén bennük a gyógyító hatású anyagokat, első volt, aki a lepárlás után fennmaradt ásványi alkatrészeket vegyelemez- te. Körülbelül ugyanekkor a párisi parlament nyilvános dekrétumban tiltotta meg több olyan orvosság rendelését, melyeket Paracelsus előirt és midőn már más orvosok mégis rendeltek antimon készítményeket a párisi egyetem méltatlannak jelentette ki azon orvosokat az orvosi diplomára és a többi orvosoknak megtiltotta, hogy velük konzultáljanak. Mind amellett Paracelsus tanai egyre terjedtek, lassanként eljutottak Spanyolországba is, ahol szintén meggyökereztek. Alchimista és egyszersmint orvos volt, tudományos nevén Libavius, föltaláló ja annak az eljárásnak, mellyel a kénsavat még ma is gyártják, ugyancsak ő találta föl több színes üvegoldat módszerét melyekből festéket gyártanak és ő irta az első vegytant is (megjelent 1595) mely számos kiadást ért és sokáig a legjobb kémiai könyvnek tartották. A túlzások és tévedések mestere szintén orvos és egyúttal alchimista. Van Helmont irataiban “kísérlet” például, élénk világot vet az akkori kulturális állapotokra. Hogy kiderítse “honnan jönnek az egerek” egész sor kísérletet végzett és végül nagyképűen megállapította, hogy az egerek úgy “keletkeznek” ha egy edényben szennyes inget és búzalisztet hányunk egymásra! Nem többet mond az akkori tudomány állapotáról és szellemi színvonaláról az az egy “kísérlet”, mint akár száz kötet lexikon és enciklopédia? De azért, minden baklövése és tévedése mellett is van Helmont kiváló alchimista volt, kinek sokat köszönhet a kémia, ő volt az első, aki a légnemű testeket különs tanulmányozásra méltatta és a “gáz” elneve- zás is tőle származik. Igaz, hogy egyes gáznemeket nem bírta még teljesen külön vá- lalasztani és osztályozni, de már nagyon is jól megkülönböztette őket a levegőtől és a vizpárától meg a gőztől és különös érdeme, hogy a szénsavról megállapította, hogy mellékterménye minden erjedésnek, tehát épp úgy jelen van a must megforrásánál, mint az emberi gyomorban, ahol az emésztés szintén erjedési folyamat. Meghatározta továbbá, hogy a szén elégésekor szintén fejlődik szénsav és ő maga is állított elő szénsavat mész és ecet segítségével. Ugyancsak ő találta föl a még ma is sokat használt vizüveget, melyet kovasav és sok alkáli összeolvasztásából állított elő. Legjobban tanulmányozta az erjedést és alkalmazván az emberi szervezetre megállapította, hogy azokat a betegségeket, melyeket a tulheves erjedésből származó savbőség okoz a gyomorban, al- káliákkal kell gyógyítani. Nagyon helyesen gyógyította tehát a gyomorégést és a kösz- vényt alkális szerekkel, ahogy még a mai orvostudomány is gyógyítja. Kortársai közül nevezetes még Gauber, aki szintén több kémiai anyagot talált föl, mint bárki más az iatrokémia századában. Legnevezetesebb • készítménye a ma is még gyógyszerként használt Glauber só vagy “csodasó”, melyet ezenkívül a szódagyártásnál, az üvegiparban és a gyapjufes- tésnél is használnak. Általában Glauber volt az első kémikus, aki technika számára is dolgozott és igy például neki köszönhetjük a sósavgyártásnak, szublimát készítésnek stb. egészen uj módszerét is. A salétromgyártásnak több módját is tudta, a szövetfestésben pedig egészen uj eljárásokat talált fel, melyek közül néhány még ma is használatos. Nevezetes tobábbá, hogy ő vol az első, aki tudományos fejtegetéssel, de tapasztalati alapoi bizonyította azt, hogy az ipái fejlesztése a nemzeti vagyono sodás legdusabb forrása é; hogy csak az a nemzet lehe gazdag, mely kellő arányt és egyensúlyt tud teremteni ? nyerstermények behozatala és az iparcikkek kivitele között Egészen más irányban, de a civilizáció szempontjából sokka nagyobb haszonnal és eredménnyel fejlesztette a kémiát Agriola (1555), aki ugyan szintén orvos volt, de nem gya korolta ezt a foglalkozását, ha nem inkább a bányászat és kohászat terén kísérletezett. Tizenkét kötetes munkájában összegyűjtött minden kémiai és technikai ismeretet, ami csak használatos volt a bányászatban és kohászatban úgy, hogy ez a munka igazi enciklopédiája az akkori kor metallurgiájának. De ő maga is igen-sok eljárással, eszközzel, géppel, szerszámmal gazdagította a metallurgiát. ő találta ki annak a módját, hogyan lehet felfogni azokat a gázokat, melyek az ércek pörkölésekor keletkeznek és addig haszon nélkül elillantak. Ezeket fölfogta, lepárolta és ként állított elő belőlük és ezt a ként aztán finomította. Tökéletesítette azt az eljárást is, mellyel a rezet, antimont, ezüstöt, higanyt és bismuthot kivont az ércvezető kőzetekből leírja továbbá a legpraktikusabb módszert a konyhasó, salétrom, timsó és vasgálic kiaknázására és alig van olyan ága a metallurgiának, melyben az eljárást nem tökéletesítette. Valóságos reformátora volt a bányászatnak és kohászatnak egészen a XIX. század kezdetéig, amikor a gőzgép diadalmasan bevonult a nagyiparba. Agricola gépeit és eljárásait alkalmazták az egész világon. Körülbelül ugyanebben az időben bukkantak rá a szászországi kobalt érctelepekre és nem sokkal aztán már fölépítették az első úgynevezett kékfestő gyárat és a XVI. század derekán már kék üveget is készítettek oly módon, hogy az üvegoldatba porrá tört kobaltot kevertek. Ekkortájt történt, hogy Medina Bertalan, egy szegény perui bányász, véletlen folytán, roppant fontosságú fölfedezésre jutott. Egész véletlenül beleejtette ezüst jegygyűrűjét egy higannyal telt edénybe és mikor ki akarta azt venni a gyűrű nem volt sehol! A higanynak ugyanis az a tulajdonsága van, hogy ezüsttel vegyileg egyesül, vagyis az ezüt éppen úgy “fölolvad” a higanyban, mint a só a vízben, de ugyanúgy vissza is kapható, ha a higanyt tűzön elpárologtatjuk. Ugyanezt cselekedte a perui bányász is és mikor, elpárologtatva a higanyt, ott látta az edény fenekén az ezüst- ] port, azonnal tisztában volt a ' nagyjelentőségű fölfedezéssel, melyre a véletlen folytán jutott. Ettől fogva a porrá tört ezüst-ércet vízzel keverten folyatták le higannyal telt medencékbe és mig az értéktelen kőzetet a viz tovább vitte, addig az ezüst elvegyült a higanynyal és az igy nyert ezüst-fon- csorból elpárologtatták a higanyt. A kémia tehát lassanként bevonult az ipari tevékenység terére, ahol egyre szélesebb körben talált alkalmazást. Ekkor kezdték gyárilag készíteni a cinobert és az ólomfehéret, tovább a választóvizet, melyeket csak kis mennyiségben állítottak elő addig laboratóriumokban. (Folytatjuk) SOK ÖNGYILKOSSÁG BUDAPESTEN WASHINGTON — A magyar kormány német félhivatalosa, a “Pester Lloyd” Írja, hogy egyetlen hónapban, 1942. decemberében, Budapesten 1.463 öngyilkosság volt. A lap megjegyzi, hogy mielőtt Magyar- ország háborúba ment, hónaponként átlag nem volt több 18 öngyilkoságnál. Beavatott körök ezt az öngyilkos hullámot a reménytelen helyzetnek tulajdonítják, amit a város népe érez a náci uralom alatt. Sok öngyilkosságnak azonban különös hátterei vannak. Sok tisztet, aki vitézül szolgálta hazáját és nagy rangot ért már el, megfosztottak tiszti rangjától azért, mert zsidó eredetűek. Ezek most kiyetettek gyanánt lézengenek a ^ - társadalomban.
