Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-02-13 / 1254. szám
o oldal BÉRMUNKÁS 1943. február 13. Európa rablógyilkosai EurópaRablógyilkosai FASIZMUS A VILÁG LEGJOBBAN JÖVEDELMEZŐ ÜZLETE. — NÉMETORSZÁGBAN FELSZAPORODTAK A MILLIOMOSOK. — A KÖZÉPOSZTÁLY TÖNKREMENT, A MUNKÁSSÁG RABSZOLGA SORSBA SÜLYEDT. A NÁCIZMUS IGAZI LÉNYEGE. Irta: ALBERT NORDEN (A napokban a “German American League for Cultur” kiadásában valóban szenzációs tartalmú kis füzet jelent meg. A füzet írója Albert Norden, német ujágiró, aki előbb Franciaországba menekült, ahol koncentrációs táborba került, de valahogy elmenekült és a League of American Writers (Amerikai írók Egyesülete) az Egyesült Államokba hozatta ahol most a hadiiparokban mint munkás dolgozik. A 90 oldalra terjedő füzet “The Thugs of Europe” címet viseli és a szerző oly adatok egész halmazát soroja fel benne, amiket itt a nagy közönség nem igen ismer, a nagy lapok pedig nem közlik, mert kimutatja a náci és az amerikai nagytőkések közötti szoros összeköttetést. A füzet rövidített fordításával nagy szolgálatot vélünk tenni az amerikai magyar újságolvasó közönségnek, mert az itt nyújtott tény és számbeli adatok a gyakorlati fasizmust a maga meztelenségében mutatják be, amit a sallangos frázisok eltakarnak. — Szerk.) Az alábbiakban Németország arcképét festjük meg. De egyben válaszolunk erre a kérdésre is: Igaz-e az, hogy éz a második világháború a vagyontalan nemzetek harca a vagyonos nemzetek ellen, — mint Hitler állítja; vagy a szegény népek a gazdagok elleni harca? A szocialista nemzeteknek a plutokrata nemzetek elleni küzdelme? Ezt a füzetet tisztán csak hivatalos adatok alapján állítottuk össze. “Hivatalos” alatt értjük a Hitler kormány és a National Socialist (náci) sajtó adatait. Az adatok csak azt a konklúziót tűrik meg, hogy Németországban még soha sem volt a plutokratáknak annyira önkényes hatalmuk, mint ma. ők financirozták és juttatták hatalomra Hitlert, kivel együttesen indítottak harcot a német nép ellen és együttesen harcolnak most a világ népei ellen. Szörnyűséges bünviszony áll fenn jelenleg Németországban a halál és a nagy vagyonok között. Minél több katona hal meg, — pedig a múlt év végéig már annyi német katona halt meg, mint az egész első világháborúban, — annál hatalmasabb arányokban növekszik a Krupp, Roechling, Mannesmann, Kloeckner, az I.G. Vegyi Trust, a nagy bankok, a sziléziai iparbárok és a most meggazdagodott náci vezérek milliói. GAZDAGOK ORSZÁGA Ha a Harmadik Reich (Hitler Németorzág) valóban az egyszerű emberek országa volna, mint ahogyan Goebels propaganda miniszter akarja elhitetni velünk, akkor nem ülnének a német liberálisok százezrei a brötönökben, vagy koncentrációs táborokban. Ha a Harmadik Reich a közönséges emberek országa lenne, akkor a bankok, az iparok és a föld minden természeti kincsei a nép tulajdonában volnának éc nem néhány tucat régi és u; gazdag emberében. A tény az hogy a Harmadik Reich a na gyón is gazdag emberek országa. Éppen ez magyarázza meg hogy miért van olyan széleskörű földalatti mozgalom Németországban. Goebels propagganda minisz ter a német ifjúság millióit bó ditotta el azon jelszóval, hogj ez a háború a német szocialisták harca a plutokraták (pénz fejedelmek) ellen. Sőt még p külföldön, különösen Észak éc Délamerikában is talált hívők re ezzel a propagandával, mely ben annyi az igazság, mint amilyen igaz az, hogy Goebel az árja fajhoz tartozik, avagy hogy Goering szocialista. Ez-1 fogják bizonyítani az alább adatok, amelyeket a német hi vatalos statisztikából vettünl és amelyek egyben bizonyitjá’ azt is, hogy a Harmadik Reicl valójában a plutokrácia dikta túrája. Látni fogjuk, hogy i pénzügyi, az ipari és vegyésze ti mágnások egy kis csoportje kerített meg az ország össze1 gazdasági apparátusát és amif ezek óriási profitot harácsol nak, a közép és kisebb iparosol a kereskedők, a diplomások é munkások tönkrementek. Hitler az eredeti programjá ban Ígéretet adott a középosztálynak, hogy állami alkalma zásnál előnyben részesülnek hogy a kölcsönök kamatait el törli, hogy a nagy trösztöké' és karteleket feloszlatja, stb Ezen Ígéretek mind a nagytőke ellen szóltak. Azonban Hit ler megegyezett a nagytőké sekkel és nem azokat, hanem a középosztályt csapta be. A ZSIDÓ BIRTOKOK ELRABLÁSA Hitler első lépése a “Kampfbund des Gewerblichen Mittelstandes” nevű náci szervezet megalakítása volt, amelyet a marxizmus kiirtására képeztek ki. Országszerte fogdosták ösz- sze és gyilkolták le a szocialistákat, kommunistákat, szak- szervezeti vezetőket. Lerombolták a helyiségeiket, a szakszervezeti irodákat, stb. Hitler hatalomra jutásával az elámított középosztály követelte a jussát, de hamar tudtukra adták, hogy a társadalmi harcban milyen szerep vár rájuk. Előbb Hitler, majd Goering és aztán Hess siettek a bankárok védelmére és adták ki a szigorú fenyítéseket tartalmazó rendeleteket az “üzleteket támadók” ellen. Hess rendelete szigorúan megtiltotta a department üzletek bárminemű molesztálását. Már 1933 júniusában kezdték meg a nagytőke ily védelmét és ugyanez év augusztusában az uj hatalom vezérei kezdték oncentrációs táborokba küldeni a harcos középosztály vezéreit, akik a trösztök elleni ak- úót sürgették. A zsidó Tietz család nagy department üzletét elvették ugyan, de a három legnagyobb banknak (Deutsche Bank, Commerce und Privatbank, Dresdner Bank) adták át. A Karstat nagy üzletnek is bankárok lettek a direktorai. És minél több zsidó kereskedőt hurcoltak a koncentrációs telepekre, annál inkább gazdagodtak a német bankárok. És mialatt barna ingesek vezetése alatt a csőcselék antiszemita pogromot rendezett, a német bankárok megszerezték a Bleichroeder (Berlin Bank), az Arnold Testvérek és a Mendelsohn bankokat, melyeknek tulajdonosai zsidók voltak. (Folytatjuk) A kapitalizmus kínlódása Kínában (Vi) A Balkán kivételével sehol nem lehet olyan biztosra '/enni a kapitalizmus elseprését mint Kínában. Ahol máris több mint egy milliós vörös hadsereg és hatalmas négy nagy tár- omány van a kontroljuk alatt, valamint sok sok kisebb nagyobb terület a Japánok által megszállott területeken. Most legfontosabb jelenség, mely ezen sorok írására ösztön- ött, hogy Amerika konzulátust állít fel Singiang tartományban, melyet leginkább Ki- ai Turkesztánnak neveznek és lakossága nagyon hasonlít a Szovjet Turkesztánhoz, mely ;zzel határos. Valamint Singi- ingon keresztül vezet a legjobb it a kínai harcmezőkre és ezek íz utak először is azon vörös artományokat; Kansu, Neng- ia, Soyuan, Shensi érinti. Ezt íem nagyon szeretik a kapita- isták és azok képviselője Chi- xng Kai Shek és a kouming- ang párt, mely élet halál har- ot vív a kommunista párttal nár éveken keresztül. Ezt a fegyverszünetet mely a vörös és reakciós csapatok cözött ma van, megelőzte egy mtéves polgárháború, mely :sak fel lett függesztve és mi- elyt a japán veszedelem elmu- ik még nagyobb mértékben mg kitörni. Erre való készület íz amerikai konzulátus felálli- ása. Ezt az utat akarják eljárni és ha csak lehet amerikai őkéseket bevonni, hogy a sin- jiangi érc és kőszén mezőket itvegyék, hogy legyen nekik is attan mit védeni. Ugyanis Singiang nyugati részén a Szovjet határok ménén, gazdag természeti kincsek 're és kőszén terjednek el. A szovjet részen már egy néhány íve hatalmas gyártelepeket építettek, Alma Ata vidékén, melyről a külföld keveset futott, de a japánok tudták és még 1937-ben igyekeztek ezt a vidéket lefoglalni és kihasználni. Ebben leginkább a közbeeső vörös hadsereg és tartományok és azoknak a lakosságától, valamint távolságtól való félelem akadályozta meg őket. Mert tudták, ha széjjel is verhetnék a vörös hadsereget, de nem tudnák a kereskedelmi utakat megvédeni a széjjelszórt, de halálig harcoló kínai vörös hadsereg katonái és a lakosság ellen. Singiang területe még nagyobb mint Franciaországé és eddig nem is igen tudtak róla, még a kínaiak is keveset. Csak mióta a Szovjetek felfedezték a természeti kincseket és megkezdték azoknak a sikeres kihasználását, valamint a kínai vörösök részére való szállítást, ébredtek fel és még amerikai konzulátussal is megtisztelték ezt az elfelejtett, de gazdag nagybácsinak felismert területet. Sheng, Singiang kormányzója kérte Chiang Kai Sheket, hogy küldjön mérnököket a fentemlitett természeti kincsek megvizsgálására, melyet meg is tettek, akik között amerikai és angol mérnökök is voltak. Most meghívták az angol-amerikai kapitalistákat, hogy nyissák meg ezeket a bányákat, melyhez első lépés volt a konzulátus felállítása. A második az, hogy Sheng kormányzó vezetése alatt megszervezték a kuomingtang pártot, mely hivatva volna ezeket a befektetéseket megvédeni a vörösök ellen. A kuomingtang párt megszervezése, csakis a Szovjet befolyás ellen irányul, valamint ellensúlyozni akarják a vörösek terjeszkedését kelet felől és északról, ahol a Szovjet mon- góliával határosak. A polgárháborúnak a folyamata, melyet azonnal nyíltan megkezdenek, ahogy a japán veszedelem csökken. Élet halál tusa a régi kapitalisztikus rendszer és az uj kollektiv rendszer között, melyben Shengék a külföldi kapitalizmushoz fordulnak segítségért, látják, hogy a nép a kollektiv rendszer mellett foglal állást. De olyan egyforma erőkkel harcolna, hogy a külföldi tőke is nagyon bizonytalan a harc kimenetelében és bizony nem adnak olyan nagymérvű támogatást, nem tesznek olyan | nagy befektetéseket, mellyel a harcot véglegesen a reakció részére tudnák billenteni. A japánok elleni harcban, nemcsak a kínai vörös hadsereget, hanem az orosz hadsereget is igénybe kell venni, ha Japánt leverni remélik s ez adja meg a magyarázatot, hogy nyíltan nem igen mernek a vörösek ellen hadat indítani, csak suttyómba tervezgetnek, támadnak. De ha valahol, úgy Kínában fog kimúlni a kapitalizmus, mivel a nép nagyrésze ellene van. És már nagy mértékben szerveztek kollektívákat mindenfelé, valamint gyűlölik a nagytőkét mely legtöbb esetben külföldi.