Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-05-29 / 1269. szám
8 oidai BÉRMUNKÁS A csalhatatlan komi pápa (Vi.) Earl Browder itt járt Detroitban és ítéletet hozott leginkább Walter Reuther fölött, akinek a legnagyobb bűne az, hogy nem a C. P., hanem a S. P. párthoz tartozik. Mint általános szokás a C. P.-nál, de talán minden pártnál az, hogy az ellenséget összekötni olyanokkal, akiket a nagy tömeg esetleg hajlandó megfeszíteni, hogy ha nem is ténylegesen, de erkölcsileg kivégezhessék. így Browder is egy estei beszédében tizenkétszer megismételte ezt a Hitler taktikát. Lewis és Reuter . . . Reuter és Lewis, dacára annak a ténynek, hogy Reuter éppen olyan távol áll Lewistől, mint Browder ,de mivel Lewis most az elnök és a W.L.B. ellen olyan nagyot vétett, hogy Browder véleménye szerint nem kerülheti ki az akasztófát és azok sem, akit Lewishez csatolnának. Az egész kétórás beszéd, melyet a C. P. a Detroit Newsban mint hirdetést leközölt, Reuther ellen szólt és ezek között legnagyobb érv az volt, hogy Reuther azt a kijelentés tette, hogy helytelen volt a U.A.W. részéről azt Ígérni, hogy nem megyünk ki sztrájkra, mivel a társulatok ezt kihasználva, igyekeznek megnyirbálni a munkásszervezetek jogait. Valamint Reuther ellene beszélt az “Incentive Plan”-nek melyet kevésbé megtévesztő néven “Bonus” rendszernek neveznek, de ezt a nevet Browder a világért sem említette volna meg, mert Browder szeretné ezt lenyeletni a munkásokkal, azon ürügy alatt, hogy az fokozná a háborús termelést. Browder szerint, a haditermelés a tervezeten alul maradt, amig Nelson szerint azt felülmúlta. Browder az Elnök és az ország iránti hűségének ürügye alatt igyekszik mindenkit kivégezni, aki a Bonus rendszer ellen, vagy esetleg mellett kimeri nyitni a száját, ami egy kicsit utálatos még a C.P. részéről is. De úgy számit, hogy az összes nagy lapok majd neki fognak segíteni ezen ultra hazafias törekvésben és ami a fő, a legfőbb, hogy ezen hazafias program lepie alatt, sikerülne egynéhány S. P. tagot C. P. taggal helyettesíteni az unióknál. De éppen ellenKező hatást ért el és fog elérni Browder, mert a nagy többség, leginkább a G. M.-nál mely department- nek a feje Reuther, nagyon is ellene van a Bonus rendszernek. Már nekünk ez megvolt és kétszer kellett sztrájkolni azért, hogy eltörülhessük és bizony még a csalhatatlan ultra hazafias Browder tanácsára se fogjuk elfogadni újból. Valamint az a tény, hogy Reuther, ámbár ő is politikus és szerintem van olyan okos és ügyes mint Browder, kezdettől fogva nagyon is aktiv és vezető szerepet játszott a U.A.W-nál, mig Browder csak betolakodó szerepet vitt mindég. így az union- nak még olyan tagja is, akik esetleg Reuther ellen volnának, már csak azért is, hogy külső ellenség ellen védjék, inkább Reuther mellet és Browder ellen fognak fellépni, mint a U.A.W. lapokon keresztül már ezt hivatalosan is megtették. Hiába simogatta Browder Phillip Murrayt is a CIO vezért, az is kijelentette, hogy jó lesz a C. P.-nek abbahgyani a támadást, mert még a csillag- sávos lobogóval sem fogják tudni magukat megvédeni egy csúfos vereségtől. Ezt az is biztosabbá teszi, hogy a nagy tömeg által meggyülölt Bonus rendszer mellett kardoskodnak és a sztrájkokat kárhoztatják, amelyeket sokszor ráerőszakolnak a munkásokra a munkáltatók, hetyke és kihívó viselkedéseiken keresztül. És éppen azok, akik még a Szovjetek elleni támadás előtt maguk vezettek, kezdtek nagy sztrájkokat, a Vultee és a Chalmers esetekben is. A U.A.W.-ban Reuther áll a legmagasabban Thomas után, sőt most azt is beszélik, hogy Reuther akar az elnök lenni, melyre elég jó alkalma lehet, ezt akarja a C. P. megakadályozni, inkább támogatják a reakciós Thomast, vagy akármelyik ACTU vezért ezen törekvésében, mint megengedjék minden nagyobb harc nélkül, hogy egy halálos ellensége a C. P.-nek a S. P. jusson az elnöki székbe. A KORMÁNYPÁRT VESZI ÁT A KORMÁNYZÁST WASHINGTON — A magyar kormány tovább haladt azon az utón, hogy egész munkálkodását a náci uralom mintájára rendezze be. Parlament-pótlékot eszelt ki magának. A magyar kormánypárt képviselőinek hetenként összeülő értekezleteit rendelte el. A berlini Transocean rádió mostanában leadott közleménye szerint, ezeket az értekezleteket mindig csütörtökönként tervezik. A parlamenti élet megszüntetésével, a kormány ezeket a pártértekezleteket akarja felhasználni, hogy a közvéleményt még inkább kezében tartsa. A berlini rádió szerint is, noha ezeken az értekezleteken lehet majd kérdéseket feltenni a kormány politikájáról, “de olyan kérdésekre, amik a kormányt zavarhatnák, nem adnak majd választ”. A kérdéseket jó előre megrostálják, úgy hogy, jelentette a náci radio, a magyar közönség nem számíthat oly széleskörű információkra, mint az a parlamentben történnék.” GYÜJTÖTÁBOR A MULATO- ZÓKNAK BUDAPESTEN WASHINGTON — Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter a minap figyelmeztette Budapest könnyüvérü népét, hogy munkatábort meg gyűjtő tábort kockáztatnak a mulatozásaikkal, mondta a budapesti rádió, ellenőrző hatóságok megállapítása szerint. A háborúnak az elősdi népe ott található a kávéházakban, szállókban bárokban, más nyilvános helyeken, szórván a pénzt amit töb- bé-kevésbé törvényesen vagy törvénytelen módon kerestek, mondta a miniszter a rádió beszámolója szerint. Feltűnő vi- j selkedésükkel kihívják a tisztes | polgárok rosszalását s súlyosan ártanak a mai idők áldozatos, komoly szellemének. E fölhábo- ritó állapotoknak véget kell vetni. Elrendeltem, hogy a m. kir. rendőrség rendszeresen atrson razziákat ezeken a helyeken és igazoltassa különösen a feltűnően viselkedő férfiakat és nőket. A munkatáborok és gyütőtáborok a legalkal- sabb hely az ilyen elemek számára.” Az első rendőri kiszállásokban Budapest kávéházaiba, 121 gyanús személyiséget fogdos- tak össze. Ezek közül többet rendőri felügyelet alá helyeztek, egy idegennek pedig rögtön el kellett hagynia az országot. Beavatottak azonban azt mondják, hogy a rendőri akciókat csak az emberek megfé- elmlitésére hajtották végre, hogy kávéházakban ne beszélhessék meg az ország nehéz helyzetét és ne terjeszthessenek a kormány számára kellemetlen híreket. A mulatozási tilalmat magánlakásokra is kiterjesztették és a rendőrség parancsot kapott, hogy hatoljon be magánházakba is. ahol társaság gyülekezik egybe, miután a mulatozók mulatságaik színhelyét nyilvános helyekről magánlakásokba tették át. A NÁCIK TOVÁBBI KÖVETELÉSEI MAGYARORSZÁGON WASHINGTON — A moszkvai rádió egyik angol nyelvű közlésében nemrég azt mondta, hogy Németország mostan uj kívánságokat terjesztett a magyarok elé. És pedig “kívánják valamennyi vasúti vonal ellenőrzését, valamint a német ellenes mozgalom vezetőinek a kiadatását”. E rádió közlemény előtt, egy másik, töröknyelvü leadásban a moszkvai rádió hi- rül adta, hogy Németország további csapatokat sürgetett Magyarországon az orosz frontra, a németekkel szemben való ellenszegülés “végleges elnyomást”, valamint az olasz-magyar biok lerombolását. Németország megmondta, mennyire rosszalja a magyar olaszbarát propagandát Kállay Miklós miniszterelnök római látogatása alkalmából. Mindkét rádió közleményt jelentették az Office of War Information-nak. Ezen kivül azonban Magyarország nemsokára üdvözölheti Heinrich Himiert, aki mostanában fejezte be “ellenőrző körütját” Horvátországban és most Magyarországba készül. Beavatott figyelők szerint, Himler látogatása, a náciknak Magyarországon való uraskodásának a szigorúbb fordulatát jelenti. A SPANYOL KIRÁLYPÁRT MOZGOLÓDIK LONDON, máj (ONA) — Semleges diplomáciai körök észlelése szerint a Szövetséges Nemzetek északafrikai győzelme szorgosabb tevékenységre készteti a spanyol kiráypárti köröket. A spanyol királypártiak már jó ideje érzik, nem szabad elmulasztaniok az alkalmat, hogy királyt tegyenek a megüresedett trónra és ezzel királyi palástot borítsanak Franco parancsuralma fölé. A •QZ snfnui -g^6I híradások szerint madridi körökben most kérdik, vájjon nem ez-e az ideje a királyság helyreállításának. A királypártiak úgy látják, ezzel hitet vallanak igazi semlegesség és függetlenség mellet és a mostani szoros kapcsolatokat a tengely hatalmakkal megszüntetnék. HÁNYFÉLE A KIFEJEZÉS NÉMETÜL ARRA, HOGY “VERESÉG” ZÜRICH, máj. (ONA) — A svájci “Basler Nationalzeitung” összeállította a múlt hetek német hivatalos hadi jelentéseiből, hányféle kitűnő kifejezést találtak arra, hogy megverték őket és vissza kellett vonulni- ok. Például: “a várost kiürítettük, az ellenség zavaró beavatkozása nélkül — a német hátvédeknek sikerült kibontakoznia, anélkül, hogy az ellenség észlelte volna — átengedtük az ellenségnek tervszerű, nem is harci mozdulatok segítségével — kiürítettük, elenséges nyomás nélkül — kiürítettük tervszerű csapat-átszállitásokkal, anélkül, hogy az ellenség részéről zavartattunk volna — állásainkat helyesbítettük, anélkül, hogy az amerikai csapatok észrevették volna — a németek túljárnak az ellenség eszén. Kényszerítik, hogy valami várost harc nélkül foglaljon el, mikor kemény elentállásra volt felkészülve.” DUNA KIKÖTŐ A BALKÁNI HADJÁRAT SZÁMÁRA LONDON, máj (ONA) — A náci kézben levő párisi rádió jelenti, hogy a magyar kormány a jugoszlávöktől elfoglalt Újvidéken tervezett kikötő rögtönös kiépítését határozta el. Ennek a kikötőnek az lesz a feladata, hogy Magyarország déli tartományaiból érkező gabonának legyen tárháza, ahonnan tovább szállítják a Balkán felé. A Bérmunkás Női Gárdába befizettek az 1942—43-ik évre: Mrs. Alakszay, Los. A. 12.00 Mrs. J. Bischof, Akron .. 12.00 Mrs. J. Bodnár, Birdgep. 5.00 Mrs. J. Deák, Akron ...... 12.00 Mrs. G. Deme, Akron .... 12.00 Mrs. L. Decsi, Akron ...... 5.00 Mrs. St. Detky, Phila .... 3.00 Mrs. M. Danka, Cleve. .. 12.00 Kath. Esztergád, Clev. .. 5.00 Mrs.özv.J. Farkas, Akron 12.00 Mrs.Ifj. J. Farkas, Akron 12.00 Mrs. Wm. Fay, Akron .... 12.00 Mrs J. Feczkó, N. Y...... 12.00 Mrs. J. Fodor, C. Falls.... 12.00 Mrs. L. Gáncs, Carolina 12.00 R. Kurovszky, Copeland 5.00 Mrs. P. Kern, Akron ...... 12.00 Mrs. E. Kovách, Cleve. .. 7.00 Anna Kovách, Detroit .... 7.00 Mrs. A. Kucher, Pittsb. 8.00 Mrs. J. Kollár, Cleveland 8.00 Mrs. Kozsány, Saratoga 12.00 Mrs. Lefkovits, Cleve. .. 12.00 Mrs. A. Molnár, Cleveland 12.00 Mary Mayer, Phila ........ 12.00 Mrs. G. Rauch, Akron .... 7.00 Mrs. D. Rosenthal, Phila. 6.00 Mrs. J. Schwindt, Akron 12.00 Mrs. Török, Atl. City .... 10.00 Mrs. J. Visi, Lincoln Park 12.00 Mrs. J. Vizi, Akron ........ 12.00 Mrs. J. Zára, Chicago .... 12.00