Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-01-16 / 1250. szám
2 oidai BÉRMUNKÁS 1943. január 16. A MÁSIK FRONT KIALAKULÓBAN A REAKCIÓ VILÁGFRONTJA — A KIZSÁKMÁNYOLOK SZERVEZKEDNEK JOGAIK TOVÁBBI FENTARTÁSÁRA — A MAGYAR URALKODÓ OSZTÁLY VEZETŐ SZEREPE Nem tévedésből, hanem tudatosan irtuk a fenti “Másik Front” címet, mert itt nem a néptömegek által annyira követelt második fronttal akarunk foglalkozni. A második frontra vonatkozó' követelés leapadt mióta az Egyesült Nemzetek megindították az afrikai hadjáratot. Miután ez is leköti a tengelyhatalmak erejének egy részét, jelentős segítséget nyújt Oroszországnak ,s igy részben eleget tett a második front követelésnek. De mialatt az Egyesült Nemzetek Afrikában, az oroszok pedig a közel 2000 mérföldes orosz fronton aratnak sikereket, az egész földgolyóbisra kiterjedő “másikk front” van kialakulóban, amelynek célja azonban nem annyira a tengelyhatalmak leverése, a fasizmus kiirtása, hanem a régi kizsákmányoló rendszernek a fentartása. Ez a világháború sokban különbözik minden eddigi háborúktól. Előző háborúkban is támadtak uj milliomosok és vesztették el egyesek nagy vagyo- naikat. De csak egyesek, — és Oroszországot leszámítva, — sehol sem egész osztályok. A politikai terület változások legfeljebb azt jelentették, hogy egy szóbanforgó terület dolgozóit milyen nemzetiségű uralkodó osztály zsákmányolhatja ki. Sőt mint a magyarországi esetből láttuk, sokszor megmaradt ugyanaz a kizsákmányoló, csak éppen hüségesküt tett a győztes ellenségnek. A jelenlegi háború azonban mindinkább azt a jelleget veszi fel, hogy végződhetik az összes kizsákmányolok mono- polisztikus jogainak eltörlésével. Nem mintha a dolgozók már annyira forradalmi hangulatba kerültek volna, hanem tisztán csak azért, mert a termelő szerszámok annyira kifejlődtek, hogy a régi, profitra alapított, magántulajdonjogon álló termelés már nem képes a nagy tömegeket ellátni az élethez szükséges javak oly tömegével, amit a mai viszonyok megkívánnak. Erre célzott habár nagyon homályosan Wallace" alelnök is a “Századunk emberének harca” cimü beszédében. A PÁPA A REAKCIÓ ÉLÉN De ugyanakkor, amig a tömegek ha öntudatlanul is követelik a szerszámok korlátlan használatának a jogát, azok, akiknek a szerszámok a magán- tulajdon zára alatt tartása kényelmes életet nyújtott, lázas sietéggel szervezik az egész világra kiterjedő frontjukat a szerszámok bírásával járó kizsákmányoló jogaik megtartására. Ennek a “másik frontnak” kialakításában vezetőszerepel játszik a katholikus egyház XII. Pius pápa vezetése alatt. A pápa jól tudja, hogy napjainkban a munkásság kizsákmányolására és elnyomására már nem elegendő valamilyen elképzelt mumussal való fenyegetés. Az elnyomáshoz ma tényleges fegyveres erőre van szüksége az elnyomóknak. De mert a katholikus egyháznak ilyen fegyveres ereje már pár száz éve nincs, igy a pápa hajlandóegyezséget kötni Hitlerrel is, ha a náci fegyveres erő segíti őket az egyházi vagyonok megtartásában és kényszeríti a nékisebb nagyobb körülkerített csapatok a Don folyó kanyarulatában. A litván határtól már csak 60 milera harcolnak a Szovjet csapatok, ahol egy másik nagy patkányfogót állítanak fel a Leningrád körül levő náci hadak megfogására. Rigától alig 140 milera vannak és már majdnem minden vasúti vonalat elvágtak, Riga elfoglalásával minden utat elvágnak a fenti csapatoktól. Egy még nagyobb csapdát Rostovnál készítenek a Szovjetek, ahol közel egy millió nácit igyekeznek megfogni a téli harcokra felhalmozott felszereléseikkel, melynek egy jórészét már mégis szerezték a Szovjetek. Ma alig 90 mile vá- laztja el a Szovjet csapatokat az Azovi tengertől, melynek az elérésével, becsapják az ajtót az egész kaukázusi német haderő mögött. Ezt igyekeznek a nácik kikerülni és eszeveszetten menekülnek Mozdok, Nal- csik, Elista és más kaukázusi városokból. Ezeket a városokat a németek megerősítették és minicióval elátták, remélve, hogy a téli hónapokat ott tudják tölteni és tavasszal elfoglalhatják a nekik olyan fontos olaj mezőket, melyet még a múlt nyáron biztosra vettek. Hogy milyen hatással van ezen eszeveszett visszavonulás és körülkerítés, vereségek a német hadseregre, azt legjobban megmérhetjük, amikor visszagondolunk Hitler ordítására még csak a múlt októberban is, melyben biztosította a németeket, hogy Sztálingrádot még elfoglalják és egy lépést sem fognak engedni a megszállott területekből. És bizony a legtöbb helyen Hitler direkt i parancsa ellenére is menekül- ! nek, hiába parancsolja nekik, hogy az utolsó emberig védjék sokszor nagyon fontos pontokat, városokat. Még 1943-ban a nemzeti versengések háborúja átfordulhat társadalmi háborúvá. A náci összeomlással mi nem békét, hanem a polgári háborúk, forradalmak láncolatát várjuk, mely gyökeres átalakulást fog hozni az egész világon és megalapozza az igazi világbékét. A testvériségen, egyenlőségen alapuló kollektiv termelési és fogyasztási rendszert! pékét az egyházi adók fizetésére; XII. Pius pápa ezt nyíltan bejelentette a karácsonyi üdvözletében. A pápa után szerepet játszanak az amerikai és angol nagytőkések. Amig azonban a pápa naivul még Hitlerrel is kiegyezne, az angol és amerikai nagytőkések nem akarnak a német nagytőkések sorsára jutni. Ezek tehát le akarják verni Hitlert, de ugyanakkor biztosítani akarják a saját nemzeti fasizta elveiket és kizsákmányoló uralmukat. Tekintettel arra, hogy a termelő eszközök, — tehát a hadiipar is jelenleg az ő kezeikben van, a Hitler leverésére adott iegitségük révén óriási befolyá- uk van úgy itt, mint Angliáján. Ennek a befolyásnak tu- ajdonitható, hogy a Hitlerrel jaktáló Darlan admirálist elis- nerték afrikai francia fővezér- lek és ugyanakkor a szabad randák vezérét, DeGaulle tá- jornokot háttérbe akarták szóltam. IITLERT UTÁNOZZÁK Ennek a “másik frotnak” az itkozeteit vívják a munkások ,s parasztok szabadcsapatai, imikor védik magukat a Mi- .ajlovics szerb nemzeti fasizta ábornok támadásai ellen. És nnek a frontnak az ütközetei olynak a politikai csatamező- ön is, ahol, — mint minden íáboruban, aratnak sikereket, le elkönyvelnek vesztességeket ,s. Ilyen vesztesség számba négy számukra például a ma- ;yar Eckhardt Tibor mozgal- nának összeomlása. Ellenben íagy nyert ütközetnek számit- íatják azt, hogy a Habsburg láz trónkövetelőjét, Ottó “királyfit” Stimson hadügyminiszter támogatja. Ezen “másik front” egyik állomásának kell tekinteni azt az atyáskodó jóindulatot, amivel az egyesült nemzetek vezetői addig a finn terrorista Manner- j heimet részesítették. És ponto-! san igy kell vennünk azt a kéz- j tyüs kézzel való bánást, ami-1 ben Hitler és Mussolini pártfogolt j át, a spanyol nép lemészár- lóját és zsarnokát, Franco generálist részesítik. A sötét reakciónak összefogása és szervezkedése már nagyon tisztán látható. Céljuk a munkásság további guzsbantar-! tása, bármily módon végződ-1 jön is a világháború. Ezt csak úgy vélik elérhetőnek, hogy az esetleg győztes Oroszország ellen egy uj “Szent Szövetséget” hoznak össze. Mert a kizsákmányolok éppen attól félnek legjobban, hogy a háború által rombadön- tött világ újjáépítésénél sok szavuk lesz az oroszoknak. Ez a “másik front” tehát éppen úgy a kommunizmus és a bol- sevizmus ellenes jelszavakkal épül, mint ahogyan Hitler hatalomhoz jutott és építette fel erőszakszervezetét. A kérdés csupán az, hogy vájjon a világ munkásságát, amely annyi anyagi és véráldozat árán szabadul meg a fasizmus átkától, be lehet-e majd újból csapni pontosan ugyanazzal a durva ámító módszerrel, csak azért, hogy kizsákmá- nyolóit továbbra is eltartsa. (gb.) SZILVESZTERKOR Philadelphiában a Detky házaspár otthonában volt találkozójuk a Bérmunkás olvasóinak. A kitűnő vacsora elfogyasztása után kedélyes társalgással töltötték el az estét, amely jóval belenyúlt az uj esztendőbe. A Bérmunkásról sem feledkeztek meg a jelenlevők, mert a legnagyobb megelégedéssel küldte be a vendéglátó házigazda az est jövedelmét $42.50. Clevelandon a Bérmunkás irodájában volt egy kis vacsora, amelyet Lefkovits munkástársnő készített. A költségeket a jelenlevők fedezték, de $32.16 megmaradt a lap javára is. Ge- réb, Varga és mások szórakoztatták a jelenlevőket reggel 3 óráig. TUDÓSÍTÁS A nem sikerült István-János napról, melyet Detroitban akartak a Bérmunkás olvasók megtartani, de az ünnepi postaszolgálat miatt a meghívottak csak három-négy nappal később kapták meg a meghívást. így csak egy néhányan jöttek ösz- sze és próbáltunk legjobban szórakozni Visi munkástársék uj otthonában. Csak négy család volt jelen vagy képviselve, mégis összeadtak $15.00-öt a lapunk támogatására és sokan sajnálattal értesítettek, hogy ők napokkal később kapták meg a meghívót. A következők, még utólag járultak az estély anyagi sikeréhez, bár jelen nem lehettek: Schieder és Reppman családok, 2—2 dollárral. Toldi család $1.00 dollárral. A 100 milera levő Bay Cityben lakó Kancsár család megkapta a meghívót idejében, hogy legény fiukat Lacit elküld j ék a családot képviselni. És itt helyben meg csak napokkal később vitték ki a leveleket. De azzal biztatták egymást a néhány jelenlevő, hogy majd máskor minden jobban sikerül. Tudósitó. A NŐKET IRTJÁK LENGYELORSZÁGBAN LONDON, dec. (ONA) — A menekült lengyel kormány értesülése szerint a Gestapo uj irányban buzgólkodik a lengyel nemzet kiirtása körül. Minthogy a lengyel nép termékenysége, a természetes szaporulat igen tetemes, a Gestapo újabban a lengyel nőkre vetette magát, hogy a női lakosságot megtizedelve, útját állja a lengyel népszaporodásnak. Megállapították, hogy a koncentrációs és munkatáborokban lévő lengyel nemzetiségűek közül, a “Kormányzóságban” a nők száma utóbbi időben a foglyok 30 százalékára növekedett. A Gestapo különösen a tanult osztály nőit viszi a táborokba, azokat pusztítja különösen. Az Oswie- cim-ben lévő táborban magában 3.000 lengyel nő van, közülük naponta 62 hal meg átlagosan. A nőket különösen gyötrik “büntető” testgyakorlatokkal, amit persze asszonyok még kevésbé bírnak ki, mint férfiak.