Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-05-15 / 1267. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1943. május 15. irodát. Például az O.W.I. egy szóval sem kelt Dr. Watson és Dodd, kormányalkalmazottak védelmére, amikor Diesék a kormányhivatalból való eltávolításukért harcoltak azzal az ürüggyel, hogy hazáellenesek, holott egyetlen bünük az, hogy már éveken keresztül harcoltak a fasizmus ellen, melyet Dodd személyes tapasztalatból ismert mert az apjával együtt ott volt Németországban, de nem csak mulatozni, hanem nyitott szemmel nézte a dolgokat és amikor visszajöttek, harcot kezdtek a nácizmus, fasizmus ellen. Nemcsak az O.W.I., hanem az összes nagy lapok, folyóiratok, adósok ezzel az információval. Ha a nyakukat elvágnák sem ismernék be, hogy a fasizmus az uralkodó osztály terror- isztikus berendezkedése, hogy uralmát fenntartsa. Nem írnák meg, hogy Amerikában úgy, mint Angliában, voltak és még ma is vannak fasizták, akik éppen úgy mint Darlan Peyrout, francia fasizták, mindig segítették a nácikat. És még ma is ezek vannak magas hivatalokban, vagy társaikat teszik fontos állami pozíciókba. Az O.W.I. adott utasítást az Íróknak, hogy mit és hogyan írjanak, ezen nagyon is terjedelmes utasítás között csak egyszer van a fasizmus megemlítve, még akkor is csak úgy, hogy a világot akarja meghódítani. Nem az, hogy miért rossz, de még az sem, hogy rossz, munkás vagy demokrácia ellenes és hogy minden országban találhatók, akik ellen nemcsak a külföldi, hanem az itthoni fronton is harcolni kell, mert állandóan támadnak bennünket. George Seldes az “In Fact” szekesztője felajánlotta szolgálatát az Ö.W.I.-nek, hogy ir egy füzetet, vagy a birtokában levő adatokat, bizonyítékokat átadja másnak, akit az O.W.I. iroda megbíz, hogy írja meg a fasizmus igazi mivoltyt. Rójják le tartozásukat a néppel szemben, adják meg azt a nagyon fontos felvilágosítást, hogy MI A FASIZMUS és miért kell ellenük harcolni úgy itthon, mint külföldön, kik azoknak a szövetségesei minden országban. 16 hónapja, hogy háborúban vagyunk a fasizmus ellen, de az ilyen nagyon fontos információt, felvilágosítást nem kapja meg a tömeg, kivéve néhány kisebb hetilapot és a munkások radikális árnyalatát. Kevesen ismerik a fasizmust és annak veszedelmét. így nem képesek felismerni azok barátjait, segítőtársait a sorainkban. A nagy tömeg még most is úgy tudja, hogy mi csak Hitler és Mussolini ellen harcolunk. Nem tudják és nem akarják őket felvilágosítani, hogy azok által képviselt elmélet, a terror alkalmazására épített kormányzati rendszer ami ellen harcolunk, mely rendszernek nagyon sok hive, segítőtársa van minden ország uralkodó osztálya között. Nem akarják a tömegeket felvilágosítani, hogy az olasz, német, magyar francia nép között is milliók vannak, akik gyűlölik a fasizmust és harcolnak ellene. Ugyan akkor angol amerikai tőkéseknek a A politikai tevékenység és a fejlődés “A társadalmi viszonyok a gazdasági csoportosulások visz- szatükröződése. — A politikai, jogi és egyéb intézmények csak tükrei a vagyon termelésére fennálló gazdasági rendszernek.” (Egy Nagy Szervezet.) Nem lényeges az, hogy hívják a kegyetlenséggel a hatalomért kapaszkodókat, akik békésen munkálkodó embereket gyilkolnak, pusztítanak, fosztogatnak a nemzeti demokrácia nevében azok, akik még nem tanultak meg annyit, vagy talán nem akarják megtanulni, hogy a történelem folyamán a többszöri világhóditási kísérlet a politikusok részéről, mindenkor csődött mondott, vagy ellenkező eredménnyel végződött. Azok, akik nem tudják, vagy nem akarják megtudni, hogy a világhóditási próbálkozások úgy a múltban, mint a jelenben is, a szó teljes értelmében megrontotta és megrontsa az egész világ erkölcsét, a nemzeti bigott- ságot vad természetté avatta és avatja, a diplomáciát, vagy politikát olyan közönséges ut- széli tudománnyá (ha van olyasmi) sülyeszti, ahol nincs semminek célja és iránya és ennek tetejére a vérszomjas vak hiúságnak van lehetővé téve, hogy játsza a főszerepet. A könnyek, mosolyok, szabadság és elnyomás gyors változatosságban váltják fel egymást — hü képe egy kornak, ahol az erkölcs és elvi romlottság él és virágzik. Egyik oldalról jönnek a tiltakozások, a dogmatikus vélemény a zsarnokság ellen, akik ezt teszik, a saját dogmájukat kinálgassák elfogadásra, akár csak a vásári olcsó jánosok. Ez a játszma kölcsönös változással az uralkodni vágyó akarno- kok között már év-ezredek óta folyik. Nem volna már itt az idő, hogy a játszma más alakot öltsön ? Változást — igen, ezt várják a tömegek — az hogy várják, de nem csinálják és soha nem is csinálták, a közömbösség és nemtörődömség az oka. Mi ipari unionisták hirdettük a múltban és hirdessük a jelenben, az uj rendszer szükségességét, pedig tudjuk, hogy az átlagos munkásnál már régóta szabály, hogy nem szeret tenni a változásért semmit. Mi tudjuk, hogy az átlagos munkás felsőbb authoritástól várja, ha már csakugyan változásnak kell történni és mi mégis hirdessük, mert úgy hisszük, hogy tartozunk ezzel a munkásságnak. Szabadság, igazság, becsületesség, ez a három föltétel az, amely a kultúrát és a haladást fejleszti. És ha a szabadság nem volna is a népek és nemzetek joga, ha az igazságosság és becsületesség nem volna is iiagyrésze még most is szerelmes azon rendszerbe melyet a fasizmus kiépített. Ezeket az O.W.I. sem meri leleplezni, hogy a fasizmus ellen harcolhatnánk sikeresebben az itthoni fronton is. az uralkodók kötelessége, már csak puszta számításból is kormányzati princípiummá kellene avatni mind a hármát, mert ezek nélkül egyetlen nemzet nagysága és hatalma se lehet szilárd és állandó. Mikor tették ? Rablóvezér, vámszedő, adóvégrehajtó, a feudális rendszerből maradt fen, ez a mindenre kapható szemét osztály. A francia forradalom idején a föltörekvő burzsoázia melléje állt, amikor már látta, hogy a pusztuló főrendet nem tudja megmenteni és azóta többször indult világhódító útra, hogy a munka szorgalmával létrehozott javakat elpusztítsa. Tették mint királyok, császárok, fejedelmek, vagy mint elnökök és diktátorok. Csak névben változtak, de pusztító természetben egyek voltak. A történelemben, mely többezer éves, nem találunk egy politikai uralkodót, amelynek tevékenysége építésben, vagy a népek jobblétének az előmozdításában merült volna ki, ha van is itt-ott, az oly csekélység hogy említésre nem érdemes. A modern ipar kifejlődésének kezdetén, amikor már a feudális elnyomók eszközeit eltakarították a rendszerrel együtt, a legelső teendője volt a lakáj szerepét betöltő vagy “uralomra” jutott politikus tábornak, hogy a burzsoáziának felajánlja a szolgálatát, amit azzal kezdett meg, hogy az éhező dolgozókat a nyomorúságos sorsával kiegyeztesse, amit ma is napjainkban nagy sikerrel végeznek. Mig a burzsoá gyárak, műhelyek építésével (harmadik rend) a technikusok gépek és eszközök fejlesztésével voltak elfoglalva, addig a mindenre kapható, de semmi máshoz mint fecsegéshez értő intellek- tuej pártot alakit és lapot ad ki, községházát építtet, korcsmát, templomot meg iskolát és kezeibe veszi a népek nevelését és amikor már javában termel a dolgozó uj ipari munkás, jött a katona, rendőr, biró, vámszedő, a hadsereg oltalma alatt először a hivatalnoksereg, a fináncok, polgármester, városi tanács, adóhivatal, szóval az “állam” és társadalmi élet minden élősdije, ki ki ahol kiválasztja magának a legjobb és legkényelmesebb területet fölállították a hivatalokat és hozzáfogtak intézkedni. Megindult az aktadarálás és elkezdődött a basáskodás. így jött létre a mai még uralmon levő lakáj, vagy politikai intézmény, a lelketlen szédelgők uralma, akik nem egyszer azzal próbáltak a kenyéradó gazdájuknak szolgálatot tenni, hogy gyászba borították a meghódítani szándékozó világot. Hogy a fejlődéshez mennyivel járutak hozzá a tevékenységükkel, vagy, hogy a fejlődésnek eredménye-e a politikai kormányzási forma, azt Alwrigh rég eldöntötte mikor a fonógépet föltalálta, hogy nem járultak a fejlődéshez és nem is a fejlődésnek az eredménye, hanem egy szükségtelen velejárója. Vagy magyarán mondva, szemtelen tolakodás. “A társadalmi viszonyok a gazdasági csoportosulások visszatükrözése”, hogy aztán mennyire van szükség rája, arról beszélhetünk, de egy bizonyos, hogyha nem volna gazdasági egyenlőtlenség, nem volna politikai intézményre sem szükség. Másfél század mullott el mióta a “szabadság, egyenlőség, testvériség” történelmi jelszavak elhangzottak, de a gyakorlati alkalmazására még ma sem került sor, nem mintha nem lett volna szükség rá, hanem azon egyedüli oknál fogva nem került sor a gyakorlati alkalmazására, mert úgy a politikai gépezet, mint maga a kapitalizmus kizsákmányolási formája, magán az egyenlőtlenségen táplálkozik és igy balga még az elgondolás is, hogy szabadság, egyenlőség, testvériség, vagy az újabb forma, demokrácia gyakorlati alkalmazására sor kerül az osztálytársadalomban. A parlamentisták a fecsegő bódékban nem nagyon rajonganak pártjuk azon tagjaiért, kik különösen a választások idején a szavazók nagy tömegét egyenes és nyílt eszmék hirdetésével riasztják el ahelyett, hogy finom, kétértelmű és az ellenzéket lekenyerező frázisokkal igyekeznének behálózni. De, úgy van mint a jelenben is, egy eszme utat kezd vágni magának a forradalmi tömegbe, a parlamenti körök is nekibuzdulnak és hirdetik a maguk gyártott eszméket. “Forradalom kell a viszonyok megváltoztatására”. Ezt ordítja a henye középosztály. Hogy azon munkásokat megtudják nyerni követőiknek akik ebben hisznek. Ezen nincs mit megütközni, de hogy az ipari vagy szocialista eszmék ismerőit is, azon már csodálkozni való van. Tudjuk, hogy a fentiek már többször lettek elmondva, hogy újra megismételjük azt az igazság kedvéért tesszük, mert úgy érezzük, hogy talán soha sem volt nagyobb szükség mint ma, hogy hirdessük azon bizonyos eszméket, érzelmeket, melyek a proletáriátusban, ha titokban is, de látunk életrekelni. Bischof FRANCIAORSZÁG AZ ÉLELMEZÉSI KONFERENCIÁN WASHINGTON, máj (ONA) — Franciaország neve nem volt azoknak az országoknak jegyzékén, akiket hivatalosan meghívtak a május 18-án megnyíló élelmezési konferenciára. Most azonban mégis módját találták ,hogy Franciaországnak és birodalmának népei ne legyenek képviselet nélkül a tanácskozáson. Úgy De Gaulle, mint Giraud megegyeztek benne, hogy a francia érdekeket Hervé Alphant, az itteni francia nagykövetség pénzügyi attaséja, azelőtt a kereskedelmi minisztérium magasrangu al- alkalmazottja képviselje. Alphant már régen megtagadta a Vichy kormányt, lemondott a diplomáciai hivataláról és De Gaulle, mint Giraud megegyeztek Alphant személyében, mellette egy De Gaulle és egy Giraud részéről kinevezett segéd fogja Franciaországot képviselni.
