Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-05-08 / 1266. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1943. május 8. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 Gne Year ......................$2.00 Félévre .......................... 1-00 Six Months ................... 1.00 Egyes szám ára ......... 5e Single Copy .............— 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ----------- 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. ___________________ Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD A sztrájkok lényege ((gb.) Mióta Roosevelt elnök kiadta a “Hold the Line” név alatt ismert rendeletet, amelynek értelmében a War Labor Board minden béremelést megtagad, bármennyire indokoltak is azok és mióta a War Manpower Commission munkához kötötte a munkásokat, jóval több sztrájkról hallunk, mint azelőtt. Ezek között természetesen legnagyobb jelentőségű a bányászok sztrájkja, mert ez a hadiiparok összességét érinti. A munkáltatók által kitartott sajtó és rádió egyre üvölte- nek, hogy a sztrájkoló munkások elárulják a frontokon harcoló katonákat, hogy Hitlert segítik, stb., de arról hallgatnak, hogy mi kényszeritette sztrájkba a munkásokat. Mint ilyenkor szokták, rendesen csak a sztrájkolok vezetőit, az union tisztviselőket okolják, akik szerintük most megszegték a “no strike” egyezményt, amit a munkások megkérdezése nélkül tettek. Nagyon naiv embernek kell annak lenni, aki elhiszi, hogy annyi sok ezer ember, — akik jól tudják, hogy munkájukra most milyen nagy szükség van az általuk annyira gyűlölt fas- cizmus leverésére, — sztrájkba menne akármilyen vezér rendeletére is, ha nem volnának igen nagy sérelmeik, amelyek ilyen fontos lépésre kényszerítik őket. A bányászok eilen elhangzott tirádák között nem hallottuk, hogy a bányászok mivel indokolják meg a sztrájkot. A Southern Coal Producers’ Association (A délvidéki bányatulajdonosok szövetsége) például most azzal jött ki, hogy a bányászoknak nincs okuk a sztrájkra, mert hetenként átlagos 46 dollár 79 centet keresnek. Hát bizony ez az összeg sem valami túl magas egy családos j embernek a mai drágaság közepette. Azonban a többféle levonással ez az átlagos bányász is csak 31 dollár 85 centet visz haza. Ez már igazán kevés a család eltartására. Azonban még ez sem az igazi kép. Ez az összeg csak a nagyközönség félrevezetésére szolgál. Mert ha az átlagos fizetés ennyi, akkor vannak igen sokan, akik ennél jóval kevesebbet keresnek. De ami még ennél is fontosabb, az a bizonyos átlagos bányász is csak akkor keres ennyit, amikor dolgozik, — méghozzá amikor egész héten dolgozik. A bányászok igazi jövedelmét nem a heti, hanem az ÁTLAGOS ÉVI KERESET MUTATJA. És ez az évi kereset olyan kevés, hogy az egyik katholikus újság (The Catholic Telegraph-Register) kiküldöttje Scranton környékén a bányászok között olyan viszonyokat talált, amelyekre ezt irta: “Akiben csak egy parányi keresztényi igazságérzet van ,nem nézheti megindulás nélkül a bányavidékek szomorú állapotát, ahol minden tagadó propaganda dacára is még mindig gazdasági depresszióban élnek a munkások.” A bányász sztrájk és a többi, kisebb jelentőségű sztrájkok nyílt kifejezői annak, hogy az amerikai munkások nem hagyják magukat megfélemlíteni és jogos követeléseiknek érvényt szereznek a legdurvább álhazafias propaganda dacára is. Ez nyílt válasz azon uj keletű törvényekre és rendeletekre, amelyeket az utóbbi időkben a munkásság még nagyobb mérvű kizsákmányolására hoztak. • De egyben nyílt kijelentése annak is, hogy az amerikai munkásság nem azért hoz annyi anyagi és vér áldozatot a fasizmus és nácizmus leverésére, hogy ugyanazon eszméket, ugyanazon munkáselnyomó rendszert átplántálják ide, az egyesült Államok területére is. Ravasz tervezők (gb.) Szakemberek éppen úgy, mint felelős állásokat betöltő tisztviselők állítása szerint, még igen messze vagyunk a háború befejezésétől. Azonban ennek dacára máris nagy tanácskozások folynak Washingtonban az átmeneti korszak problémáinak mgoldására. Szó sincs róla, a béke helyreállítása életbevágó fontos problémák egész sorozatát fogja felvetni. A tiz vagy tizenkét millió embert számláló hadsereg leszerelése, a 16-18 millió embert foglalkoztató hadiiparok lefokozása, esetleg beszüntetése az ország összes népére óriási befolyással lesz. Éppen olyan nagy változáson, megrázkódtatáson mennek át az emberek milliói, mint a háborús erőkifejtés alatt. Nem lehet tehát senkinek kifogása az ellen, hogy az átmeneti időszak problémáinak megoldására egy hivatalos bizottságot neveztek ki, amely a “National Resources Planning Board” név alatt működik. Ami azonban meglepő az, hogy ez a bizottság mit tart a legfontosabb és legégetőbb problémának. Az ember azt hinné, hogy a legfontosabb probléma a hazatérő katonák és a lezárt hadigyárak munkásainak a munkába állítása. Dehogyis az, Washingtonból jövő hírek szerint a National Resources Planning Board azon tanácskozik, hogyan lehetne a nagytőkéseket segíteni a háború befejeztével is. Szerintük a legégetőbb kérdés a magánvállakozás, — a private enterprise” segítése. Erre a célra azt ajánlják, hogy A KORMÁNY ÁLTAL ÉPÍTETT NAGY GYÁRAKAT MAGÁN- VÁLLALATOKNAK KELL ADNI TELJESEN INGYEN, VAGY PEDIG NAGYON OLCSÓ ÁRÉRT. A kongresszushoz beterjesztett előzetes jelentésük főbb pontjai: 1. A szövetségi törvények azonnali oly megváltoztatása, hogy a magánvállalatoknak alkalmuk legyen az átalakításokra szükséges alap gyűjtésére. 2. Amely vállalat erre képtelen, annak alacsony kamatú kölcsönöket kell adni. 3. Direkt szövetségi segélyt kell nyújtani azon helyeken, ahol az átalakítást még igy sem tudnák keresztülvinni. 4. Bizonyos ideig tartó állandósított segély oly helyeken, ahol az átalakítások elhalasztása nagy tömegeket tenne munkanélkülivé. A bizottság tagjai az üzleti világ vezetői és a középosztály úgynevezett inteHektuel csoportjának a képviselői közül kerültek ki. Ezen emberek még mindig azon ósdi, régen mghazudtolt nézet hívei, hogy a munkásságot a munkáltatók tartják el. Nem- zetgazdászati felfogásuk azonos azon béres felfogásával, aki azzal dicsekszik, hogy már negyven éve ESZI A MÉLTÓSÁGOS GRÓF UR KENYERÉT, holott a méltóságos eszi azt a kenyeret, amit a béres társaival együtt kitermel. A National Resources Planning Board tagjai ajánlataik kiindulópontjául azt vették, hogy AMERIKA MUNKÁSAI CSAK AKKOR DOLGOZHATNAK, HA A MUNKÁLTATÓK ALKALMAT ADNAK NEKIK A MUNKÁRA. Aki igy gondolkodik, annak egészen természetes az, hogy nem a nagy néptömegeket kell segíteni, hanem csak a munkáltatókat, azok aztán majd megte- I remtik a munkaalkalmat és igy minden jó lesz. Ezért akarják magánkézbe juttatni a kormány által épített gyárakat, ezért akarják segíteni adóelengedéssel, kölcsönökkel és direkt ajándékkal a magánvállalkozókat. Szóval a néptömegeken behajtott adók segélyével akarják visszaállítani a háború előtti állapotokat. ’« Ez a tervező bizottság tehát a régi állapotok visszaállításával egy újabb, még nagyobb és r< mesebb háború terveit készíti, amelynek költségeit a munkásosztállyal akarja megfizettetni. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyil csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitét hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépitett szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett “‘Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL;’ A munkásosztály történelmi hivatá-a, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipar: szervezkedéssel az ui társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül. "Szervezés" — "Nevelés" — "Felszabadulás" V/ ® W Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága I yy
