Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-05-01 / 1265. szám
1943. május 1. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZONELKUL ___CS...Ő MEGJEGYZÉSEI ELPUKKADT HAZUGSÁG Pearl Harbor óta a nagytőke szócsövei végtelen siránkozásba fogtak és szakadatlanul, bőgték a rádión, újságokban, gyűléseken, hogy nincs elég munkás a háborús iparban, a mezőgazdaságban, ez a katasztrofális munkáshiány veszélyezteti a katonáink biztonságát, a felszerelés hiányossága miatt, amely végeredményben a nácizmus győzelmének a veszélyét jelenti. Természetesen rögtön tudtak rá orvosságot is, amely egy csapásra meggyógyít minden bajt. Ez a csodaszer a munkásság gúzsbakötése lenne, olyan módon, hogy fel kell függeszteni az összes New Deal törvényeket, nevezetesen a 40 órás munkahetet, illetve a túlóra dijak fizetését, szigorú sztrájk tilalom, a zárt műhely rendszer eltörlése, a kötelező szerződés kötés megszüntetése és tetejébe a munkásságnak a besorozása, megtiltása annak, hogy a munkahelyét változtassa. Akik az iparokban dolgoznak, azok jól tudják azt, hogy a katasztrofális munkáshiány csak humbug, amely hangoztatásának csak egy célja volt, a korlátlan, union mentes kizsákmányolásnak a visszaállítása. A legtöbb gyárban több munkás volt, mint amennyire feltétlen szükség volt, a nagy ipartelepeken százával lógtak szakmunkások, kiknek nem tudtak munkát addni, illetve szükségtelen munkára tették őket, amelyet a munkás humor elnevezett W.P.A. munkának. A gyári felvevő irodákból százával küldik el a jelentkező néger és idegenszületésü munkásokat a maintenance departmentek, az irodák túlzsúfoltak voltak, az oda beosztott felesleges munkaerőktől, a foremanok, bószok majdnem 50 százalékát tették ki a munkás létszámnak, de azért a siránkozás tovább tartott, mindaddig, amig a kormány segítségére nem ment a panaszkodóknak. A mezőgazdáknak, katonai és külföldi munkás segítséget ajánlottak fel, csak a bérszabályozást kötve ki, mire rögtön megszűnt a mezőgazdaság katasztrófája, ők nem rendesen fizetett munkásokat, hanem helyhez kötött jobbágyakat akartak. A kormány a munkáshiányról panaszkodó kerületekben, kötelezővé tette a 48 órás munkahetet, de a 40 órán felüli túlórák törvény szerinti dijj ázásával, mire a Compániák százai kérik, hogy őket vonják ki a kötelező 48 órás munka alól. De a Pegler-Himler féle gyalázatos hazugság is éppen igy összeomlott, amely szerint az uniók nem engedik meg azt, hogy a munkás annyit dolgozzon, amennyit tud, hanem megszabják, hogy egy-egy munkás mennyit termelhet úgy, hogy szerintük a munkások a munkaidő egy részét kénytelenek ellógni, mert az unió nem engedi őket dolgozni. A hivatalos jelentésekből viszont az tűnik ki, hogy lassan túltermelés áll elő a haditermelés terén az egész vonalon, úgy annyira, hogy egyes hadicikkek gyártását korlátozni fog kelleni. Csak mélyebben kell belenézni az egész reakciós kampányba, hogy kitűnjön az, hogy nincs másról szó, mint a nagytőke szabad rablásának a visz- szaállitásáról és arról, hogy megakadályozzák annak a lehetőségét, hogy azután a vérözön után a fasizmus minden formája, nem csak Európában, hanem az egész világon lelegyen törve. Ezért kell szétrombolni az uniókat, guzsbakötni a munkásosztályt és megsemmisíteni a New Deal minden megnyilvánulását. Ezekre a ma már nyilvánvaló szemérmetlen hazugságokra a munkásosztálynak fokozott mértékben kell szervezkednie, hogy szervezett erejével összetörje az imperil alista nagytőkét az egész világon. ISMERI ŐKET Az Office of War Information (OWI) idegen nyelvű osztályának a főnöke, Alan Cran- ton, ápr. 6-án Boston városban beszédet tartott az Advertising Club banketjén. Mr. Cranston ismertett az idegen nyelvű sajtó fontosságát, különösen most, a háború ideje alatt, amikor csaknem ez az egyetlen módja annak, hogy az ország 10 millió idegen nyelvű lakosságának a háborúval kapcsolatos eseményeket, rendeleteket, stb, közöljük. “A Census Bureau jelentése szerint”, — mondotta Cranston, — “mintegy 2 millió olyan egyén él az Egyesült Államokban, akik egyáltalán nem értenek angolul. Az idegen nyelvű sajtó és rádió nélkül ezekkel nem lehetne tudatni a háborúra vonatkozó semmiféle intézkedést. Az'idegen nyelvű sajtó és rádió nélkül lehetetlen volna megmagyarázni nekik, hogy kik ellen és miért is harcolunk, hogy miért szükséges a konzerv ételek adagolása és hogyan vásárolhatnak dacára az adagolásnak.” Mr. Cranston szerint az idegen nyelvű sajtó óriási többsége eleget tett az ily irányú kötelességnek, megbízható és nagyon hasznos munkát végez. De akadtak, sőt akadnak még ma is kivételek is. Mr. Cranston szavait idézve: “Pár évvel ezelőtt Joseph Göebbel (náci propaganda miniszter) azt gondolta, hogy az amerikai idegen nyelvű sajtót szolgálatába tudja állítani. Azt hitte, hogy az idegen nyelvű sajtó segítségével a görögöket, az olaszok, a lengyeleket a németek ellen tudja uszítani. Azt hitte, hogy a régi amerikaiakat az újabb (bevándorolt) amerikaiak ellen tudja ingerelni. Biztos volt abban, hogy Amerikában is eredményesen alkalmazhatják a “divide and conquer” (oszd meg és győzd le őket) taktikát, amellyel oly drámai sikert értek el Európában. Goebbels azt hitte, hogy az amerikaiakat még könnyebb lesz egymás ellen uszitani, miután annyi sok nemzetnek a leszármazottjai vagyunk. A Tengely taktikája azonban itt csütörtököt mondott.” “Az idegen nyelvű sajtó kiadóinak és szerkesztőinek nagy többsége nagyszerűen ellenállt az ellenség minden ilyfajta törekvésének. Éppen azért az Egyesült Államok háborús kormánya teljes szabadságot adott az idegen nyelvű sajtónak, mert ez a sajtó bizonyította, hogy tudatában van a szabad sajtóra háramló kötelességeknek.” “Azonban néhány idegen nyelvű újság nyíltan támogatta az ellenséget és törekedett arra, hogy Amerika háborús erőkifejtését gyengítse. Ezek ellen a Department of Justice hatásos eljárást indított meg.” “Néhány újság még ma is közöl olyan dolgokat, amelyeknek célja Amerika ügy-ének a sérelme. Ezen újságok nagyon vigyáznak arra, hogy a törvények keretein belül maradjanak és ezért eddig még nem indult eljárás ellenük, örömmel jelenthetem, hogy az ilyen züllött lapok száma nem nagy és olvasótáboruk is kicsi.” Később aztán Mr. Cranston kitért arra, hogyan lehet megismerni az ilyen lapokat. Mint mondotta, az OWI hivatal a szerkesztőkkel ismertette azon módszereket, amelyeket Göeb- belszék alkalmaztak. Ennek I megfelelőleg kérték az idegen j nyelvű sajtót, hogy ne üljenek ! fel a náci propagandának, ne i folytassanak és élezzenek ki i olyan vitákat, amelyeknek célja a különböző nemzetiségűek összeveszitése. Ilyen viták alapját azon ellentétek képezik, amelyeket a nemzeti érzelmek tulhajtásával élesztettek Európában. Részletesebben Mr. Cranston ezt igy mondotta: “Az ily szerkesztők (akik nem estek náci befolyás alá) kerülnek olyan alapnélküli sértő kritikát a szövetségesekre vonatkozólag, amelyekkel a propagandisták csak zavart akarnak kelteni. (Ez az oroszok elleni támadásokra vonatkozik) | Kerülik a béke offenzivára vo- I natkozó mindenféle hamis hir közlését, amelynek célja elhitetni azt, hogy az Egyesült Nemzetek valamelyike külön békét akar kötni.” Az ily szerkesztő nem hangsúlyozza ki a szükkörü nemzeti soviniszta követeléseket. Tudniok kell, hogy az országhatárok fölötti veszekedéseket most el kell kerülni és tudniok kell, hogy ez a háború nem “real estate (telek) nyereségért folyik. “Az ilyen szerkesztő nem foglalja le lapjának jórészét idegen politikusok veszekedése- inek kiszinezésére, amelynek célja az, hogy bizonyos nemze- , tiségi csoportok melyik politi- | kus kontrolja alá kerüljenek.” Igen, Mr. Cranston, nemcsak informál a hivatásánál fogva, ; hanem meglehetősen jól is van i informálva, már ami a magyar í nyelvű lapok egy részét illeti, i tessék csak a mi “aktiv” magyar sajtónkra gondolni, Népszava, a Himler lapok, a Ver- hovayak Lapja, a bridgeporti papi újság, a clevelandi J< Pásztor, a chicagói Otthon, milyen vad gyűlölettel Írnak az Európából idemenekültek ellen, hogy uszítják ellenük a régi bevándoroltakat, de nincs kifogásuk Eckhardt vagy Ottó ellen, sőt a legmélyebb pártfogásba részesítik. Vagy nem-e ők azok, kiknek mindenki aki nem vágódik hasra Horthy előtt azok a Szovjet, vagy a csehek bérencei. A “Mi Lapunk” most közölt három folytatásban egy a csehek ellen uszító cikket, amit Ottó német nyelvű lapjából fordított le Csernitzky atya, de még egyetlen információt nem közölt le Mr. Cranston hivatalától. Amerikai demokraták ők, de csak annyira, amennyira muszáj, hogy a “törvény keretein belül maradjanak”. Ott ameny- nyire azután lehet a Horthyért való propagandát végzik el, remélve, hogy a náci dögvész pusztulása után is meg lehet menteni a magyar úri bitangok uralmát. SIKERES SZTRÁJK Négy hétig tartó sztrájk ért véget a sztrájkolok győzelmével. Dacára annak, hogy ez a sztrájk az egész lakosságot súlyosan érintette, a lapok amelyek pár órás sztrájkokról hasábokat írnak össze és mindjárt bíróság és törvényes hatalom után ordítanak, ezt a bizonyos sztrájkot agyonhallgatták. Egy csomó, nagy ipari város csirkenagykereskedői léptek sztrájkba, mert nem voltak megelégedve a megszabott árakkal és három héten át lehetetlenné tették a hús korlátozással amúgy is súlyosan érintett lakosságnak azt, hogy szárnyashoz jusson. Most talán ha ezek a nagycsirkefogók megelégszenek azzal az emeléssel, amit engedélyeztek nekik, akkor újra véget ér a sztrájk és a lakosság hozzájut újra ahhoz, hogy a hushiányt szárnyassal pótolja. Ez a szemérmetlen uzsora most történik, amikor az elnök újra szigorúan befagyasztotta a béreket és az árakat, a bérek befagyasztása 100 százalékban lesz végrehajtva de, hogy az áruk árai, hogy mennek vissza az 1942 szeptemberi színvonalra, azt a csirkászoknak engedé- Jyezett áremelés igazolja. Eltekintve attól, hogy amúgy is humbug a ceiling price, mert a kis és nagykereskedők száz módot találnak arra, hogy azt kijátszák. Végre ezen a téren is határt kellene szabni a szabad rablásnak, módot kellene találni arra, hogy ha valaki a magas árért húst akar venni, az ne zsírt, csontot és faggyút kapjon. TÖRVÉNY ELŐTTI EGYENLŐSÉG Az alkotmány biztosítja a törvény előtti egyenlőséget. Mi ugyan jól tudjuk, hogy ez nagyon szép elméleti elgondolás volt, de a gyakorlatban egészen másként néz ki. A kis tolvajt elfogják, de a nagy zsiványo- kat futni hagyják és ha mégis valahogy a törvény elé kerül, akkor a nagy befolyású politikus ügyvédek rántják ki a piszokból. De most háborúban vagyunk
