Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-04-10 / 1262. szám
e mta, BÉRMUNKÁS 1943. április 10. HOGY ADJÁK BE A MARETH VONAL ÁTTÖRÉSÉT NEW YORK, márc. (ONA) — Az OWI, megfigyelvén a rádióközléseket, megállapítja azt, hogy a németek és a tengely többi népe előtt titokban igye-' keznek még tartani a Mareth vonal áttörését, ámbár már kezdik előkészíteni népeiket arra, hogy mi történt. Részben “ruganyos védekezésről” beszélnek, ami már az orosz harctéren is a vereség német neve -volt, részben pedig igyekeznek már lekicsinyíteni a Mareth vonal jelentőségét. A kassai rádió ezt jelenti “Rommel marsai csapatai tervszerűen ürítették ki állásaikat,” mikor az angolok elfoglalták a Souara szakaszt, mert elakarták kerülni a fölösleges emberáldozatot. Ezt a magyaroknak mondják akiket meggondolás nélkül tízezrével áldozták fel Vorones- nél, orosz földön, hogy a németek visszavonulhassanak. JUGOSZLÁVIA ÉS OROSZORSZÁG LONDON, ápr. (ONA) — Konstatin Fotics, Jugoszlávia washingtoni nagykövete ideérkezett és hazája külpolitikájára vonatkozó tanácskozásokat tart. Ideérkezett Szimics, Jugoszlávia moszkvai nagykövete is, aki az orosz álláspontot tolmácsolja a tanácskozáson. Az angliai Jugoszláv Társaság ma ünnepelte második évfordulóját annak a fordulatnak, amikor a jugoszlávok lerázták magukról a nácibarát kormányt és a németek ellen harcba szálltak. Az ünnepségen Wickham Steed angol politikai iró, a dunavölgyi népek régi ismerője és barátja figyelmeztette a jugoszlávokat, hogy a jövendő Európábán a nagyhatalmak mellett szükség lesz más egészséges alakulatokra, ezért őrizzék meg az egységes Jugoszlávia erejét. Dusán Si- movics tábornok, aki annakidején a náci ellenes forradalmi puccs vezére volt, megemlékezett azokról a napokról és különösen arról, hogy a jugoszláv felkelés fölforgatta a német terveket, megakadályozta azt, hogy a nácik Törökországon, Románián és Lengyelországon át Oroszországra támadjanak. A jugoszlávok felkelése egy időre elfoglalta a német haderőt. Megemlékezett Simovics tábornok azonkívül a magyar a bolgár hitszegésről is. törődtek a kincskeresők avval, hogy mi módon fognak megélni a zordon, vad vidéken, csak arra gondoltak a meggazdagodás vágyának beteges lázában, hogy a zordon bércek megnyitják előttük kincses kamráikat, mint ahogy a mesékben meg van írva, hogy tessék vegyen ki-ki annyi aranyat, amennyire vágyik, mert itt van elég, sohasem fogy el, akármennyire hordják. És a kincsre vágyó emberek otthagyták otthonukat, családjukat, békés mesterségüket és mentek az arany hírére, aranyat keresni és meggazdagodni még életük árán is. (Folytatjuk) TÁRCA I A Rótsild hegedűje Irta: Csehov Antal (Folytatás). De a felcser már behitta a következő beteget és az irodába egy asszony jött be a gyerekével. — Eridj, eridj ... — szólt Jákovnak, szemöldökét ráncolva. — Ne rontsd a levegőt. — Hát akkor legalább rakjon rá piócát! Mindig imádkozni fogok magáért. A felcser fölfrotyant és rákiáltott : — Ne kerepelj annyit! Fajankó . . . Jákov is földühödött, kipirosodott, de nem szólt egy szót se, karonfogta Marfát és kivitte az irodából. Csak mikor már a szekéren ültek, nézett végig szigorúan és gúnyosan a kórházon és megszólalt: — Oda is tudós embereket raktak be! Gazdag betegeknek biztosan megcsapolták volna a vérét, de a szegény embertől egyetlen piócát is sajnálnak. Mikor hazaértek, Marfa a kunyhóban vagy tiz percig a kemencébe 'fogódzva álldogált. Úgy érezte, hogy ha lefekszik, Jákov elkezd a veszteségeiről beszélni, szidni fogja, hogy folyton fekszik és nem akar dolgozni. Jákov pedig leverten nézegette végig és eszébe jű- tott, hogy holnap Szent János napja lesz, holnapután Csodatevő Szent Miklósé, aztán vasárnap, aztán hétfő: nehéz nap. Négy napig nem lehet majd dolgozni, meg Marfa is biztosan meghal a napokban. Tehát a koporsót ma kell megcsinálni. Vette a vasrőfjét, odament az öregasszonyhoz és mértéket vett róla. Azután az asszony lefeküdt, ő pedig keresztet vetet és hozzáfogott a koporsóhoz. Amikor készen volt a munkával fölvette a szemüvegét és bejegyezte a könyvecskébe: “Koporso Marfa Ivanova számára — 2 rubel 40 k.” És fölsóhajtott. Az öregasz- szony ez egész idő alatt szótlanul, lehunyt szemmel feküdt. De este, amikor besötétedett, hirtelen szólította az öreget. — Emlékszel, Jákov? — kérdezte és boldog arckifejezéssel nézett rá. — Emlékszel, ötven évvel ezelőtt a jó Isten kisbabát adott nekünk . . . szőkeha- jut? Mindig a folyónál ültünk ketten és daloltunk ... a fűzfa alatt. — És keserűen mosolygott ,aztán hozátette: — A kisleány meghalt. Jákov megerőltette emlékezetét, de sehogy se birt visszaemlékezni, se a gyerekre, se a fűzfára. Eljött a tisztelendő atyus és megáldoztatta, föladta az utolsó kenetet. Aztán Marfa néhány érthetetlen szót mormogott és reggelre meghalt. A szomszédasszonyok megmosdatták, fölöltöztették és koporsóba tették. Hogy ne kelljen kántort fizetni, Jákov maga mondta a zsoltárt; sirért nem kértek semmit, mivel a temetőőr komája volt neki. Négy paraszt vitte a koporsót a temetőbe, de nem pénzért, csak tisztességből. A koporsó után öregasszanyak, koldusok mentek, meg két félkegyelmű,, a szembejövők áhitatosan keresztet vetettek . . . Jákov pedig nagyon meg volt elégedve, hogy minden olyan becsülettel, olyan tisztességesen és olcsón ment végbe és hogy senkinek nem volt min fönnakadnia. Mikor utoljára búcsút vett Marfától megtapogatta a durva koporsót és azt gondolta: “Jó munka!” De mikor visszajött a teme- ből, mély bánat vett rajta erőt. Valahogy betegnek érezte magát: lélekzete forró és nehéz volt, lába elgyöngült, megkívánta az italt. És egyszerre mindenféle gondolat ötlött az eszébe. Megint rágondolt az egész életében sohasem szánta Marfát, sohase volt nyájas hozzá. Az áz ötvenkét esztendő, amit együtt leéltek a viskóban, lassan-lassan telt el, de valami- kép ügy esett a dolog, hogy a feleségére egyszer se gondolt, nem is vette észre, akárcsak valami macska vagy kutya lett volna. Pedig az asszony mindennap tüzet rakott a kemencében, főzött és sütött, vizéi’t járt, fát vágott, egy ágyban hált vele és mikor ő részegen jött haza a lakodalomból, mindig áhitatosan a falra akasztotta a hegedűjét, őt magát lefektette aludni és mindezt szótlanul, félénk, buzgó arkifeje- zéssel csinálta. Mosolyogva és hajlongva jött Jákovval szemben a Rótsild. — Magát keresem bácsi! — szólt. — Iljics Mózes tisztelteti azonnal jöjjön el hozzá. Jákovnak nem volt most erre kedve. Sírni szeretett volna. — Hagyj békén! — felelte és tovább ment. — Hogy lehetséges? — gondolta a Rótsild, előre futva. — Iljics Mózes meg fog haragudni! Azt mondta: azonnal. Jákovot ingerelte, hogy a zsidó úgy liheg, úgy pislog és hogy annyi vörös szeplő je van. És utált ránézni sötétszinü rongyokkal foltozott, zöld kaftan- jára és egész törékeny, cingár alakjára. — Mit mászol mindig utánam, te fokhagyma ? — kiáltott rá Jákov. — Ne lógj mindig az ember nyakán! A zsidó is megharagudott és ő is kiabált: — Kérem, kérem, kicsit csöndesebben, mert majd keresztül- röpitem a kerítésen! — Eridj a fenébe! — üvöltötte Jákov és nekiment az öklével. — Az ember már meg se maradhat ezektől a tetvesektől! A Rótsild elfehéredett a rémülettől, leült a földre és feje fölött hadonászott kezével, védeni akarta az ütéseket, aztán fölugrott és gyorsan futni kezdett. Futás közben ugrott egyet-egyet, összeütögette kezeit és látni lehetett, hogy vonaglik hosszú sovány háta. A suhancok megörültek a jó alkalomnak és utána vetették magukat ordítozva: “Zsidó! Zsidó!” A kutyák is utánairamodtak, nagy csaholással. Valaki elnevette magát, aztán füttyen- tett és a kutyák még erősebben és még nagyobb összhangban kezdtek ugatni . . . Aztán egy kutya megharaphatta Rótsil- dot, mert kétségbeesett, fájdalmas kiáltás hallatszott. Jákov elsétált a legelőkig, aztán elment a város végébe, csak úgy ment az orra után; és a gyerekek kiabálták: “Gyön a Rezes! Gyön a Rezes!” Eljutott a folyóhoz. A nap erősen sütött és a viz úgy csillámlott, hogy nehéz volt belenézni. Jákov az ösvényen elment a part hosszában és látta, amint az uszodából egy kövéres pirosar- cu hölgy jött ki. “Ej ha, jó emse!” — gondolta magában. Az uszodától nem messze gyerkőcök fogtak rákot: mikor meglátták, dühösen elkezdtek kiabálni: “Rezes, Rezes!” És nini, ott van az öreg fűzfa, óriási odvával, fönn várjufőszekkel ... És Jákov emlékezetében egyszerre fölbukkant, mitha élne, a szőkehaju baba és az a fűzfa, amiről Marfa beszélt. Igen, ez az a fűzfa — zöld, hallgatag, szomorú . . . Hogy megöregedett szegény! Azon a parton, amerre most az árterület húzódik, akkoriban sürü nyirfaerdő volt és amott, azon a kopasz hegyen, ami az éghatáron látszik, akkor egy vénséges vén fenyves kéklett. A folyón csónakok jártak. Most minden egyenletes és sima, a túlsó parton csak egy kis nyírfa áll, fiatal és karcsú, mint egy kisasszony; a folyón pedig csak kacsák és ludak úsznak és meg se látszik, hogy - valamikor csónakáztak rajta. Úgy látszik, lúd is kevesebb van, mint azelőtt. Jákov behunyta szemét és képzeletében a fehér ludaknak óriási rajai úsztak össze-vissza. (Folytatjuk) az építő gárdába 1942-1943-ra A. Alakszay, Los. Ang. .. 5.00 F. Bleier, Bridgeport .... 2.50 J. Buzay, Cleveland ....... 12.00 G. Barcza, Bridgeport .... 12.00 Id. P. Csorba, New York 6.00 J. Deák, Akron .............. 1.00 M. Danka, Cleveland .... 12.00 L. Decsi, Akron ...... 7.00 St. Detky, Phila .............. 3.00 J. Dushek, Nutle ............ 7.00 J .Engli, Cleveland ........ 14.00 J. Farkas, Akron ............ 10.00 L. Fishbein, New York .. 7.00 J. Fodor, Cuy. Falls ........ 12.00 L. Gáncs, Caroline ........ 12.00 J. Geréb, Cleveland ........ 9.00 E. J. Havel, Garfield .... 6.00 P. Hering, Buffalo ........ 9.00 St. Hornyák, Phila ...*... 2.00 S. Kisák, New York ........ 8.00 J. Kollár, Cleveland ___ 5.00 E. Kovách, Cleveland .... 4.00 J. Kozsány, Saratoga .. 12.00 A. Lelkó, Pittsburgh ...... 7.00 L. Lefkovits, Cleveland 7.00 J. Mogor, New York ...... 12.00 A. Molnár, Cleveland .... 7.00 J. Policsányi, Triadelphia 5.00 J. Pataki, New York ...... 3.00 J. Pika, Turtle Creek .... 8.00 P. Pika, Chicago ............ 8.0Ő: L. Rost, Phila ................ 6.00 M. Stefankó, New York 8.00 J. Szilágyi, Cleveland .... 4.00 A. Székely, Cleveland .... 6J)0 G. Wiener, New York .. 5.00 H. Varjú, Chicago .......... 5.00 J. Vizi, Akron ................ 12.00 J. Weidinger, Manayunk 1.50 J. Zára, Chicago .............. 9.00
