Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-09-19 / 1233. szám
8 oidai —1 BÉRMUNKÁS 1942. szeptember 19. Tizenegyesztendős szabadságharcos írta: Ovádi Szávics szovjet haditudósító az Overseas News-Agency számára Moszkva, szept. (ONA) Egy guerilla csapatnál tizenegy esztendős legénykével ismerkedtem meg. Vaszjának hívják. Vaszja még nem igazi partizán harcos, csak olyan guerilla inas. Ápolja a sebesülteket a tisztáson az erdő mélyén, a partizán csapat tanyáján, segít a konyhán, néha meg saját kitalálásu eredeti táncmüvésze- tével mulattatja pajtásait. Valahányszor a parancsnok valami harcos feladatra küldi egyik osztagát, ott gubbaszt Vaszja a parancsnok tanyáján és könyörgő szemmel néz föl rá. De a 'parancsnok szive nem lágyul meg. “Nem Vaszja, nem mehetsz velük. Tudod, szavadat adtad.” Amikor a németek bevonultak falujába, kíváncsian nézegette a furcsa idegeneket, de nem félt tőlük, nem is haragudott rájuk. Pár nap múlva már tudta kicsodák. Vaszja szüleit letartóztatták, édesanyját azzal vádolták, hogy segítette a partizánokat. Másnap reggel szomszédok jöttek, nem néztek a szemébe, csak azt mondták: “Vaszja, eridj, búcsúzz el a szüléidtől, de ne mutasd, hogy fáj neked amit látsz.” A fiút a falusi legelőre vitték apja, anyja ott lógott az akasztófán. Élénk, fürge fiú Vaszja és tudta, merre lehet szanaszét | heverő fegyvereket találni. Sokáig keresett azonban mig megtalálta ami neki kellett, egy kézigránátot. Másnap reggel fel-le járkált a német katonák falubeli szállása^ előtt, az iskola körül. A nyitott ablakon át látta, hogy üldögélnek és járkálnak ott benn a németek, de várt még. Estefelé alnémetek összegyülekeztek a földszinti nagyterembe vacsorára. Vaszja behajitotta a kézigránátját, aztán szaladt, ahogy csak a lába birta. Mi történt a németekkel, nem tudja, csak a robbanást hallotta. Egész éjjel futott' Vaszja. Útközben magához vette a puskát, amit akkor rejtett el az erdőben, amikor az elszórt fegyverek között kézigránát után kutatott. Hallotta már, hogy a guerillákhoz csak akkor veszik fel, ha fegyvert is hoz magával. . Másnap egy partizán előőrsre bukkant, azok elvitték a' parancsnokságra. A komandáns nem akarta elfogadni, kicsi még ahhoz, hogy verekedhessen. “Egyedül vagyok a világon, könyörgőtt Vaszja, nincs hová mehessek.” És elmondta, mit müveitek vele a németek. “Jól van hát, mondta végül a parancsnok, itt maradhatsz, de csak ha megígéred, hogy sose próbálsz harcba menni.” Vaszja megígérte. És ott él most a partizánokkal. Németet csak úgy lát, ha foglyokat hoznak be. Segít a konyhán meg a kórházban. A baj társai szabtak neki kis egyenruhát. Egy falusi tanító oktatja Vaszját orosz irodalomra, történelemre és földrajzra. Van már családja az árvának: a guerilla osztag, melynek büszke tagja. ERDÉLY CSAK “LEND LEASE” VOLT Boston, szept. 4. (ONA) A “Christian Science Monitor’ londoni tudósítója, E. Berg Holt igen érdekes cikkben számol be lapjának a magyar helyzetről. Hogy a magyarokat még az eddiginél is nagyobb fegyveres támogatásra bírják és a náci befolyás Magyarországon még teljesebb legyen, Szlovákiát be fogják kebelezni Magyar- országba, “zsíros csalétek gyanánt” írja a tudósító, ami elfedi majd a további náci áthatolás hegyes horgát. A szlovákok természetesen kézzel-láb- bal fognak tiltakozni a bekebelezés ellen, de ez Németországot alig zavarja, ha arról van szó, hogy még teljesebb ellenőrzést nyerjenek Magyarország felett. “Ha azonban ez meglesz, frja a bostoni lap tudósítója, akkor igen valószínűen egy további lépésre kerül a sor, mégpedig arra, hogy Romániát is kielégítsék, Erdélyről való ui intézkedéssel, melynek legnagyobb részét két éve, a bécsi döntéssel Magyarországnak juttatták.” A lap tudósítója foglalkozik Horthy István utódlásának, a helyettes kormányzói szék betöltésének kérdésével is. Szerinte egyik legelső jelölt Albrecht habsburgi főherceg, akit “száz százalékos nácinak tekintenek”, valamint Imrédy Béla, akinek ugyan annak idején zsidó nagyszülei miatt kellett a miniszterelnökségről lemondania, de megbízható németpárti és esetleg Bárdossy László volt miniszterelnök. AMERIKAI “HORVÁTüLDö- ZÉSRÖL” HAZUDNAK A ZÁGRÁBI LAPOK Zürich, szept. (ONA) A hor- vát népnek furcsa képet adnak arról, hogyan bánnak a horvá- tokkal az Egyesült Államokban. A zágrábi Nova Hrvatska ideérkezett legfrissebb száma arról ir, hogy a horvát népet az Egyesült Államokban “fifth columnistáknak tartják, a horvát egyesületeket feloszlatják, tagjaikat üldözik.” A lap még hozzáteszi, hogy “a menekült jugoszláv kormány tagjai és Petár király azért jöttek Londonból az Egyesült Államokba, hogy ezt az akciót jelenlétükkel támogassák.” A lap tudósítása szerint a horvát Ustá- sát (Pavelich náci szervezetét) megtámadták a szenátusban és “angol meg amerikai nyomásra, a délamerikai kormányok üldözik az odavaló horvátokat. Csakis Argentínában található ellentállás Washington ez imperialista nyomása ellen.” kapta sipkáját, alázatosan ajtót nyitott s meghajlással nyújtotta át a könyv-csomagot. Amint azonban Edith eltűnt az iskolalépcsőn, a groomből egyszerre csak pusztán Styefkó lett, aki bolondos bakugrásokkal rohant ki az uccáía, a sipkáját a levegőbe dobálta s nevetgélve barátkozott az egész világgal. Nemsokára az egész környék nagy örömmel kezdte észrevenni, hagy a sarityáni groom egészen átalakítja a méltóságos babyt is. őméltóságáék — ha szintén észrevették volna a dolgot — bu#an azt mondták volna, hogy elrontja. Szerencsére őméltágaik nem vettek észre semmit. Volt a két gyereknek ravasz, óvatos tót esze! Otthon a méltóságos ki- sászonká úgy parancsolgatott a groomnak s úgy lenezte azt, amint illik. A groom pedig, olyan előzékeny és szolgai vdft, amint illik, őrnéltóságaik any- nyira meg voltak vele elégedve, hogy nemcsak ismerőseikkel, hanem még önmagukkal is elhitették, hogy csak azért nem fogadnak egyelőre szerecsen groomot, mert sajnálják ezt a buzgó és törekvő gyermeket kenyerétől megfosztani. A méltóságos asszony e mellett azzal a gondolattal is foglalkozott, hogy Styefkót esetleg egy-egy jour tartamára be is lehetne feketére festeni. Mert hiába, a fekete groom a valóban uras. A groom és kisasszonyka az iskolába mindig az előkelő, uras szabályok szerint indult meg. Némán, mereven, egymástól két lépés távolságot tartva, haladtak egészen Öméltóságáik uccájának sarkáig. Amint azon-, ban befordultak a mi uccánk- j ba, harsányan elkaczagták magukat s kezdődött a bolondos, gyerekes, ártatlan hancúrozás és folyt az iskola kapujáig. Groom és kisasszony a sarkon innen már nem létezett. A fiú már csak Styefkó volt, aki a leánykát visszategezte s úgy szólította, hogy Didka. Didka elkezdett futni. Styefkó utána dobta a könyves csomagot. Didka lebukott, hogy el ne találja s a csomag lesodorta kalapját. Erre megharagudott s feltévén kalapját duzzogó arccal ment tovább. Styefkó megszeppent, melléje osont és kérlelte. Didka úgy tett, mintha rá sem hallgatna, aztán hirtelen letaszította Styefkót a járdából s csinje felett kacagva elfutott. __ Styefkó üldözőbe , vette s mikor elérte, nagy nevetések közt verekedtek egyet. Didka volt az erősebb, de azzal nem élt vissza. Mikor már jól ellátta Styefkót, szépen karon fogta s úgy ment vele az iskoláig. Közben ■ felmondta neki a leckéjét és megigértette vele, hogy ha érte jön délben, szerez az ő számára valahol sült almát, krumplicukrot, vagy pattogatott kukoricát. Az iskola kapu j ban Styefkó még egy ideig elenyelgetett Didka kis barátnéival, iskola után pedig néha, Didkával együtt, előbb ezek közül kisért ház egy-kettőt. Csak aztán si« ettek lóhalálban Styefkó és Didka abba a méltóságos otthonba, ahol az egyik megint a groom, á másiknak megint a kisasszony unalmas szerepét kellett átvenni. i Egy katonabanda azonban j mindent elrontott. Az a katonabanda volt ez, mely egy szép őszi napon a mi uccánkon ép akkor csengett, bongott végig, mikor Styefkó Didkát az iskolába kisérte. Styefkó és Didka örömmel rohantak a banda után s szépen összekapaszkodva s elszántan lökdösődve, a banda uszályát képező gyermekhadoszlop élére nyomultak fel. És mentek és mentek a bandával tovább és tovább, uccáról uccára. A banda húzott egy magyar nótát, amire Styefkó tudott egy tót szöveget. Didka is rögtön eltanulta s dalolták széles kedvvel, hogy: Hej, huj mladi pan, Gye szí dali tulipán, ' Cső szom im ja dala? Masírozva értek igy el a lánchidig. Azt is megtudták addig, hogy ma valami‘gyönyörűséges katonai parádé lesz a vérmezőn. Azt nekik meg ke l nézni! Styefkónak mindig volt, most is volt néhány hatosa. Lánchidra, alagutra. tellett. S végtelen boldogságukra, csakugyan szinről-szinre végig nézték a gyönyörűséges katonai parádét. Mikor aztán a fényes látványnak dél felé vége volt, rémülten jutott eszükbe, hogy: hát az iskola? Mi lesz most már ebből? Hát bizony az lett, hogy amire haza értek, Hanka már agyonsirva, magából kikelve a kapuban leste őket. Minden további • bevezetés nélkül neki esett Styefkó két fülének s csak azután magyarázta meg, hogy az iskolából egy tanítónő volt itt tudakazódni, hogy nagyon beteg-e a méltóságos kis- ászonká, mivel ma nem jött iskolába. Azóta a méltóságáék mindenfelé kétségbeesetten keresik elveszett gyermeküket. Felhasználva az időt, mig a méltóságáék haza jönnek, Hanka a konyhába sietve és sok püfölés közt húzta le Styefkó- ról a díszes groom libériát s ráadta azt a daróczos tótgye- rek-ruhát, amelyben Styefkó hónapokkal ezelőtt idejött. Didka zokogva rohant ki a konyhába s Hanka nagy botránykozá- sa és ellenzése dacára összevissza ölelte és csókolta a szinte pityergő tótocskát. Aztán Hanka néhány bucsuütleggel kilóditotta Styefkót a házból, megparancsolva neki, hogy rögtön menjen ki a vasúti állomásra s várja be őt ott. A ledegradált sarityáni groom ott sirdogált délutánig az állomáson. Aztán oda ért az anyja, vett neki egy harmadik osztályú zóna jegyet Kassáig s felültette őt a vasútra azzal a keserű szemrehányással, hogy igen nagy szégyent hozott az ő fejére. Styefkót nem sajnálom any- nyira. ő, Visszaérve. Saristyá- ban, futkoshat az erdőben, a mezőkön, a patakok partján s kergetőzhet, homolhat a falubeli gyermekekkel. Hanem a szegény kis Didká- ért igen fáj a szivem. Mert azt beadták a sacré coeur zárdába, ahol úgy nevelik, amint egy Abossy Edithet, egy méltósá- gös kisasszonyt — nevelni illik.
