Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)

1942-12-05 / 1244. szám

6 olaai

BÉRMUNKÁS

1942 december 5.

Az Ottó-Légio

mert a munkások pihenése folytán nincs elég hadianyag. Először is ami a felszerelés késését illeti, azt a Himler kedvencei a nagy tőkések és a cselédei okozták először a kongresszusban való szabotálással az elnök javaslatait a hadfelszerelést illetőleg, utána meg a gyárosok, kik nem voltak hajlandók eddig a termelést megindítani, amig megfelelő profitot nem biztosítottak nekik. És ma is a produkciót sokkal jobban gátolja a nyersanyag helytelen elosztása, a felesleges irodai épületek építése és átalakítása, a haszontalan lukszus cikkek gyártása, mintha az egyes csoport hetekik sztrájkolna.

Most azt sir ja el, hogy sok ezer munkás ment el egy pár napra vadászni és “emiatt a fiainkat vadásszák le a japánok”, stb.

Tegyük fel, hogy igaza van Himlernek, hogy sok ezer munkás vett le egy-két napot, hogy a szabadba való vadászattal egy kissé felüditse magát. Mit tudja Himler azt, hogy mit jelent az, hogy egy munkás hosszú hónapokon keresztül 6-7 napot dolgozik hetenként

10-12 órás munkaidőt, hogy annak az egészsége, a termelő- képességének fentartása egyenesen megköveteli azt, hogy időközönként egy-két napi pihenőt vegyen. Orvosok, tudósok tanácsolják azt, mint amely előfeltétele annak, hogy a termelésbe visszaesés ne álljon be. De ezeknek a rosszaka- atu munkás gyűlölőknek ezt nem lehet megmagyarázni, ezek a a munkás jólétéről van szó, etek és vakok. Csak lega- ■b két hétig kellene napi 10- órán át ezeket az uszító peg- eket odaállítani a kemencék- ez, gőzkalapácsokhoz, gépek- z, hogy fogalmuk legyen ar- i I, hogy mi is az a munka, ak- or ha volna bennük egy kis ■ ríiberi tisztesség, nem mocs- ódnának, hazudnának folyni a dolgozó, termelő, őket és gazdáikat kitartó munkásosz- ly ellen!

TARLEY ÉS A POLL TAX

Charleyt az én feketebőrü -■’átomat már ismerik az öleink. A multheti lapunkból gismerhették a Poll tax-et és a körülötte lejátszódó ku- komédiát a Kongresszus- n. A poll tax eltörlését sike- elszabotálni a szenátor knak, amely a Charleyt és idén tisztességes embert gal háborít fel, de én mégis ^kérdeztem a barátomat, "y olyan fontos az a válaszjog. Itt meg van a fajtájá- : a szavazati joga, vájjon rí már kevésbbé elnyomot- sok előnyt értek el mának? Az ördögöt, volt a fe- nem ér egy bolhát sem gy általánosságban. Hogy itt meglehetős nagy számban sza- aznak a négerek, abból csak pár ügyvédnek van haszna, ' azok szavazatfelhajtóinak, rí a fővezérek kapnak egy városi, állami vagy megyei st, a felhajtok meg meg- ’ríák a garbage összeszedési ' ’'sokat. Maguk a négerek továbbra is páriák, másodrendű polgárok maradnak.

A poll tax elleni harc csak egy része annak a küzdelemnek amit a faji elnyomás ellen megindítottunk, nem az a fontos, hogy választói jogunk van-e vagy nincs-e a fő az, hogy a megkülönböztetés megszűnjön minden téren. Nagy munkáshiányról írnak az újságok, de a négerek tízezrei nem tudnak bejutni a hadiiparba, a bőrük színe miatt. A nőket akarják kiképezni a gépek kezelésére, itt van közel két ezer néger lány, kik elvégezték a high- schoolt, kiképeztették magukat gyári és irodai munkákra és még csak 10 százaléka sem tudott munkát kapni, hiába jelentkeztek a hirdetésekre, négernek nincs munka, illetve a mi lányaink vagy menjenek házimunkára, vagy prostituáltak kell, hogy legyenek, erre jók a fehér uraknak, kiszolgálni őket, főzni nekik, vagy szeretőikké tenni nem utálják, de gyárba vagy az irodába, oda nem engedik be őket.

Ennek nem csak a bószok, de a munkások is az okai, ők sem nézik szívesen a négert, mert ha nem is faji okból, de a bérletörés szempontjából tartják nem kívánatosnak, de ennek a módja nem az, hogy kizárják maguk közül, hanem az, hogy megszervezzék és magukkal egyenlővé tegyék, ahol ez megtörtént ott a néger a legjobb munkástárs, akiktől legkevésb- bé kell félni, hogy sztrájktörő lesz.

Ez a lényege ahogy Charley látja, nem politikai, hanem gazdasági kérdés az egész poll tax kérdés és az öntudatos, a maga és osztálya sorsával törődő munkásnak a legélesebben el kell ítélni ezt a faji megkülönböztetést és azon kell igyekeznie, hogy megszervezze, öntudatossá tegye a legjobban elnyomott munkástársát, a négert.

A polgárháború után évtizedekkel még mindig benne él az amerikai életben ez a kérdés, mert mesterségesen tartják

ott a kapitalisták, hogy igy akadályozzák meg a munkásság egységét. A négert, a fehérrel, a bevándoroltat a ben- szülöttel, a protestánst a zsidóval, katholikussal állítani

szembe ez a régi, de még mindig beváló taktika és csak az uj társadalom felvilágosult, elfogulatlan népe fogja teljesen eltüntetni.

AZ OSZTÁLYHARC ÁLDOZATAINAK TÁMOGATÁSA NEW YORKBAN

A Védelmi Bizottság 8. számú osztálya, az osztályharc 'áldozatainak karácsonyi felsegélyezésére MULATSÁGOT rendez a Bérmunkás Otthonban, 1351 Third Ave. DECEMBER 12-ÉN, szombaton este 8-kor. A belépő jegy ára 25 cent.

Lesz jó zene és enni, inni valók.

Az IWW new yorki magyar tagjai a célra való tekintettel a helyiséget díjmentesen adják a bizottság rendelkezésére és kérik a magyar munkások tömeges megjelenését.

Az amerikai hadügynisztéri- um lépése, hogy osztrák zászlóaljat ismer el az amerikai hadsereg kebelében, Habsburg Ottóval, az osztrák-magyar monarchia trónköveletlőjével működvén együtt, politikai darázsfészket bolygatott fel Kö- zép-Európa népei és nemzetei körében. Felháborodás és aggodalom tölti el Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország, Románia, Jugoszlávia, sőt Olaszország demokratikus köreit. Mind e nemzetek tudvalévőén a Habsburg korona uralma alatt voltak a monarchia megdöntéséig.

Az osztrák köztársasági kormány három vezető egyénisége tiltakozott, Julius Deutsch volt hadügyminiszterrel az élükön Stimson hadügyi államtitkár előtt “az amerikai haderő valamely osztrák formációjának a Habsburgokkal való kapcsolatba hozása ellen.’ “Minden ily kísérletnek végzetes volna a hatása az osztrák népre, szabadulásukban többé nem hihetnének.” Julius Deutsch volt a ve- I zére 1934-ben a Dollfuss zsarnokság ellen kitört felkelésnek. Csatlakozott az ő tiltakozásához Friedrich Adler, az Austrian Labor Committee elnöke, az osztrák népparlament volt képviselője, valamint az ősz Wilhelm Ellenbogen, aki minisztere volt az osztrák köztársaságnak, de még az első világháború előtti békeidőnek nemzetközileg ismert politikusa. Távirati tiltakozásuk igy szól: “Tiltakozunk haladéktalanul az ellen, hogy az ön nyilatkozatát, Stimson államtitkár Ur, kis csoport osztrák menekül rosszhiszeműen használja.” Stimson államtitkár nyilatkozata egy osztrák zászlóalj egnedélyezé- séről, egybeesett Ottó főherceg harmincadik születésnapjának ünneplésével. Ezen a születés- napi ünnepen, nov. 20-án, egy new^ yorki szállóban, olvasta fel Ottó Stimson államtitkár levelét, melyben elfogadta a habs- burgi trónörökös ajánlatát, hogy önkénteseket toboroz egy osztrák zászlóalj számára, a maga Ausztria felszabadítását szolgáló Katonai Bizottság révén. “Meg vágyik győződve, irta Stimson államtitkár Ottóhoz intézett levelében, hogy az osztrák nemzetiségűek az Egyesült Államokban meg fogják ragadni az alkalmat és sietnek közös ügyük szolgálatára. Hogy ön rögtön vállalkozott arra, amire a War Department felszólította, azt őszintén becsüljük.”

Úgy értesülünk, hogy az angol kormány itteni képviselői, nem voltak hajlandók az Ottó tiszteletére adott ebéden megjelenni. Tudomására adták a meghívóknak, hogy az angol külügyi hivatalnak nem érdeke a Habsburgok szekerét tolni, nem hajlandók Ottót másként, mint magánembert kezelni.

Ferdinand Czernin, az “Austrian Action” demokrata mozgalom feje, “megdöbbenve” vette tudomásul a War Depart- mentnak Ottóval való össze- munkálkodását. Kijelentette, Ottó katonai bizottságának 10

millió osztrák eredetű amerikaira való hivatkozása nei*} vonatkozhat csak az egesz volt A u s z t ria-Magyarország monarchiájából eredő amerikaiakra mert hiszen az osztrák köztársaság területéről eredő amerikaiak, a legutóbbi népszámlálás szerint alig egy milliónyian voltak.” Czernin még azt is hozátette nyilatkozatához, hogy “egyik demokratikus osztrák csoportot sem kérdezték meg, mielőtt ez a megtörtént tény nyilvánosságra került, holott elégszer ajánlkoztak egy Pótokon felül álló egység alakítására.”

Vámbéry Rusztem, a budapesti egyetem volt tanára, az itt lévő demokratikus magyarok vezére, igy nyilatkozott: “Minden feltámasztó kísérlet az osztrák-magyar monarchia újjáélesztésére, újjá _ fogja éleszteni a magyarok regi serelmeit is. Magyarorszag nem hagyja magát ismét kizsákmányolni a habsburgi udvari klikktől. A habsburgi uralom a feudális uralom folytatását jelentené Magyarországon, pedig ez felelős elsősorban a magyar nép minden szerencsetlen- I ségéért és nyomorúságáért.”

Mirkovics Miklós, a jugoszláv kormány egyik szószólója New Yorkban kijelentette, hogy a habsburgi monarchista igyekezetek támogatása határozottan negativ hatással volna a háború érdekére, a közep- európai eredetű amerikai polgárok egységére.” “A jugosz- lávok, tette hozzá, teljes erejükből tiltakoznak minden kísérlet ellen, ami a HabsburgOj kát csak közelébe is próbálná hozni Középeurópának.

Akármi történt is azonban, Ottó helyzete ebben az országban, mint egyszerű politikai menekültté változatlan marad, _ jelentette ki Hull külügyi államtitkár egyik sajtokonfe- renciáján, anélkül, hogy a kér- désről részletesebben nyilatkozott volna.

Stimson hadügyi államtitkár szószólója nem erősíthette meg azt a hirt, vájjon Stimson államtitkár szerencsekivano levelet irt-e Ottónak, csapata megalakulásának alkalmából.

Washingtoni értesülések szerint a külügyi hivatal és az Office of War Information álláspontja az, hogy az osztrákok legkevésbé sürgős jelöltek voltak külön egység elismeresere az amerikai hadsereg kereteben. Nem igen értik, ennek az osztrák zászlóaljnak az ügyet, legfeljebb azzal magyarázhatnák, hogy igen hatalmas személyes befolyások érvényesülhettek Roosevelt elnöknél, vagy Stimson hadügyi államtitkárnál, de erre a feltevésre nincs semmi bizonyság. A ve- lemények között elhangzott olyan is, hogy Ottó nem tud majd száz embert sem szerezni a zászlóaljába, oly heves az ellenzés minden osztrák csoport körében.

Geller Emanuel kongresz- szusi képviselő Ottó igényeiről: “Már a Habsburg név maga is irtózat minden igazán demok- I ratikus osztrák, magyar, cseh-