Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)

1942-11-28 / 1243. szám

1942. november 28. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL / ___CS...Ö MEGJEGYZÉSEI ÍRÁS a falon A háborúk okozója a profit, addig nem lehet beszélni világ­békéről, amig a profit vágy folytonos ellentéteket idéz elő a nemzetek között, azért a há­ború után ki kell küszöbölni a profitot a gazdasági életből. Nagyjából ezt a nyilatkozatot adta ki az amerikai katholikus főpapok, érsekek, bíborosok és püspökök most megtartott gyű­lése. A nyilatkozat megállapí­tása 100 százalékban helyes, a modern munkásmozgalom közel egy évszázada állapította meg és hirdette ezt a tantételt, hogy a háború okozója a profitra épített társadalmi rendszer és ebben az elmúlt évszázadban e tan legerősebb ellenfele éppen a katholikus főpapság volt, amely a kapitalista rendszert isteni alapításnak minősítette és az ellene való harcot a hét főbűnök egyikének nevezte. Még a “szocialista” pápa, XIII Leo is csak “méltányosabb” bért követelt, hogy ezzel ellen­súlyozzák az istentelen szocia­lista eszmék terjedését, hogy most a főpapok a profit kikü­szöbölését hirdetik, az “írás a falon”, egy csalhatatlan jel arra, hogy a társadalmi rend­szer összeomlóban van, mert az Egyház a végsőkig szolgál­ta a mindenkori uralkodó osz­tályt és ha az elkerülhetetlen változást észlelte, akkor min­denkor kész volt az alkalmaz­kodásra, hogy az Egyházat át­mentse az uj rendszerbe. Ang­liában már hosszú hónapokkal ezelőtt az Anlikán Egyház feje hallatott hasonló hangokat. Ez történt már más egyházak ösz- szejövetelein is és ha most a kathloikus főpapok is csatla­koztak a kórushoz, akkor iga­zán itt volna az ideje annak, hogy a munkásosztály is meg­mozduljon és határozott célt tűzzön maga elé. A Canterbury érsek, a magántulajdonon fel­épülő rendszer megváltoztatá­sát, a katholikus főpapok a profit eltörlését, Mr. Roosevelt és Churchill egy “jobb, boldo­gabb világot'” Wallace alelnök a politikai demokráciát a gaz­dasági demokrácia nélkül ér­téktelennek tartja és igy lehet­ne folytatni oldalakon keresz­tül. Ezek mindazt igazolják hogy a kapitalista rendszer csődbe jutott, képtelen arra, hogy a rendszert fentartsa, az utolsó menedéke a nácizmus, fasizmus, amely egyenlő az ipari feudalizmussal. De ezek a megállapítások, kijelentések, csak nagy általános szólamok, amelyek jók arra, hogy a köz­tudatba belevigyék azt az igaz­ságot, hogy minden bajnak az oka a profitrendszer, de nem mutatnak határozott irányt, ezt a munkásosztálynak kell megtennie, neki kell a náciz­mus elleni küzdelem idején is a legnagyobb mértékben folytatni a szervezkedést olyan irányban, hogy annak a meg­döntése után, ne foltozgatások, apró javításokkal próbálják a düledező rendszert alátámasz­tani, hanem az egész társadal­mi rendszer átépítésére az Ipa­ri Demokrácia megvalósítására legyen készen az egész világ munkásosztálya. MUNKÁSHIÁNY Hetek óta koncentrikusan irányított agitáció folyik a leg­különbözőbb irányzatú lapok­ban, amely mind arról zengede- zik, hogy a győzelmet veszé­lyezteti az, hogy kevés a mun­kás a gyárakban, a bányákban és a mezőgazdaságban. Ennek a propagandának a lényege az, hogy megakarják törni a szer­vezett munkásságot, elakarják törölni a munkásvédelmi törvé­nyeket, se szeri, se száma a fel­merült terveknek, amelynek jó része már halva született, mert a megvalósítása olyan felzúdu­lást, olyan ipari harcokat idéz­ne fel, amelyet ha a nagytőke keresztül is akarna vinni, ma­ga az adminisztráció, ha más­ért nem is, de a háború sikeres folytatása érdekében, megaka­dályozna. Ma már a munkás megfagyasztásának a terve ugylátszik elesett, most inkább a kötelező munkavállalásról, a 40 órás munkahét eltörléséről van szó. Ravaszul az összes munkások heti átlag munkaó­rájával igazolják, hogy átlag­ban csak 43 és fél órát dolgoz­nak és azért 48 óra kötelező munkaidőt javasolják. Valójá­ban a háborús iparban, amely­ben ma 17 millió munkás dol­gozik — nyolc és fél millióval több mint egy év előtt — 48 óránál mindenütt hosszabb a munkaidő' de a nem háborús iparban dolgozó 20 millió mun­kásnak majdnem fele 40 órán alul dolgozik anyaghiány mi­att, tehát a háborús iparban egy ilyen törvény nem emelné a produkciót, csak a munkások keresetét, a gyárosok profitját növelné. Ha komolyan szándékoznak elérni az, hogy a jövő évre szükséges 20 millió háborús ipari munkás meglegyen, ami 3 millió munkáson kívül és az iparokból a hadseregbe bevonu­ló 2 millióval együtt 5 millió uj munkás szükségletet jelent, ezt könnyen pótolni lehet a másfél millió munkanélküliből, a nem háborús iparból anyag­hiány miatt kieső szintén egy és félmillióra tehető munkás­ból, mig a hiányzó részt a szö­vetségi, állami és városi alkal­mazottakból lehetne pótolni, amelyben ma közel 6 millió em­ber van foglalkoztatva és en­nek legalább egy harmadát nél­külözni lehetne. Egy másik félmilliót kellene pótolni a mezőgazdaságban, amelynek a katasztrofális mun­káshiányáról zengedeznek, ho­lott egy év alatt beleértve a hadseregbe bevonultakat is csa 400 ezerrel csökkent a munkások létszáma. A mező- gazdaságban eddig 8 millió 100 ezer munkás van foglalkoztat­va ez a szám csökkenni fog 100 ezerrel a katonai bevonu­lások miatt, amit úgy lehetne pótolni ha a parazitákat, akik ma munkanélkül élnek, úgy mint a gazdagok, gangszterek, csavargók, vagy akik nélkülöz­hető munkát végeznek, papok, ügynökök, ügyvédek, háztartá­si alkalmazottak stb., munkára kényszerülnének, természetesen nemcsak a látszat szerint a hi­vatalokba, amelyen ma úgy is túlzsúfoltak- hanem a mezőgaz­daságban tényleges munkával. A munkásosztály komolyan veszi a háborút, tudja, hogy mi forog kockán, hiszi hogy a sza­badságáról, az életnívójáról, a jövőjéről van szó és ezért tel­jes erejével dolgozik, áldoz, de szörnyű gazság volna, egyene­sen Hitler megsegítése volna az, ha a nagytőke profitja ér­dekében, olyan törvényeket hoznának, amelyek a meglevő jogait rabolnák el a munkás- osztálynak. Ez a rablás letörné a harcikedvét, a munka ambí­cióját, de kihatással volna a hadsereg harciképességére is, mert azoknak a túlnyomó több­sége a munkásosztály tagjaiból került ki, akik nem azért har­colnak a nácizmus ellen, hogy azalatt itthon üljön a nyakára a nácizmus. LIDICE Hogyne emlékeznénk rá, ta­lán nincs olyan ember aki ne a legnagyobb felháborodással emlékezne arra vissza, hogy a náci hóhérok legbitangjának a lelövéséért, annak a falunak a férfi lakosságát, amelynek a közelében történt a merénylet, egytől egyig kivégezték, a nő­ket németországi koncentráci­ós táborokba vitték, a gyerme­keket pedig javító intézetekbe. Magát Lidicét a földig lerom­bolták, anélkül, hogy a legkis- sebb gyanú is lett volna arra- hogy a városka lakóinak köze volt a merénylethez. Még a ná­cik bürokráciájában sem for­dult elő, öltek ők már többet is, férfiakat, nőket és gyerme­keket vegyesen. A lengyel nők ezreit hurcolták el német bor- délyházakba, de a cinikus bru­talitásaiknak ez a lidicei bi- tangság volt a csúcspontja és az emberi szolidaritásnak iga­zán spontán megnyilvánulása volt az, hogy pár nap után egy amerikai és egy kanadai város­ka lakói határozták el, hogy a városuk nevét Lidicére változ­tatják át, igy mutatva ki az elnyomottakkal szembeni szoli­daritásukat és a nácizmus elle­ni gyűlöletüket. A két város­nak ezt a szép szolidaritását az egész náciellenes világ szeretet­tel üdvözölte. Csak most hóna­pok után hallatszik egy magyar ellenvélemény itt Amerikában, amely az egész Lidicét, az em­beriség felháborodását, a váro­sok név változtatását jól sike­rült cseh propagandának minő­síti. Természetes, hogy ez a nemzeti gyűlölet szitás nem származhat mástól mint Hinder Mártontól, aki elfelejtette már azt, hogy pár hónappal ezelőtt Washingtonból kapott figyel­meztetést' hogy a nemzetiségi csoportok közötti gyűlölet szi­tást jó lesz abbahagyni. Ugy­látszik Himler azt hiszi, hogy ilyen ostoba hazugságokkal, a cseh, oláh, vadrác, stb. jelzők­kel újra lehet operálni, elfelej­ti azt, hogy ma minden tisztes­séges ember a nemzetek közöt­ti békét, egyetértést hirdeti és csak Hitler—Horthy fifth co- lumnistái, a náci utasításnak megfelelően igyekeznek az or­szágban egyenetlenséget hir­detni. Ma a cseh, holnap az an­gol és állandóan az oroszok el­len szítja a gyűlöletet, de én biztosan hiszem, hogy végül még sem Himlernek lesz igaza, aki folyton azt ígéri’ hogy a korrMny lecsap a vörösökre, hanem ahogy lecsapott az olasz és német fifth columnistákra, úgy lefog csapni az amerikai magyarság jó hírnevét rontó magyar fifthesekre és először is Himler Mártonra. NEM VOLT NEHÉZ Az Ohio és Michigan államok ár-kormánybiztosa, egy kiadott jelentésében olvassuk, hogy jó pár száz kereskedő ellen indí­tottak eljárást, mert nem tar­tották be a megszabott árakat. Ez igazán könnyű munka volt, sokkal nehezebb volna olyan pár száz kereskedőt találni, aki nem játsza ki az árak megfagyasztását. A munkabé­rek befagyasztása az 100 száza­lékosan sikerült, ott a bószok rémségesen törvénytisztelők, a világért sem szegnék meg. Mi­kor arról van szó, hogy egy niklit javítsanak, rögtön kije­lentik, hogy a legnagyobb saj­nálatukra nem tehetik- a tör­vény azt megtiltotta, de termé­szetesen ott ahol jó “hűséges” munkásról, hivatalnokról, haj­csárról van szó, ott megvan a lehetőség “előléptetés” vagy “magasabb munkakör” stb cí­meken javítsanak, de a szerve­zett munkássággal szemben hi­vatkoznak arra, hogy az árak is megvannak fagyasztva. A kongresszus már a felhatalma­zás megadásánál is kijátszotta a fogyasztó munkásosztályt, mert amig a tárgyalás alatt minden árut felhajtottak, ad­dig a munkásságnak nem volt meg a módja arra, hogy az utolsó pillanatban béremelést érjen el, nos és azóta? Ugyan hol az az üzlet, ahol a legsze- mérmetlenebbül nem játszák ki az árakat, a ruha és. egyéb használati cikkeket átminősí­tettek' a régi áru nem kapható, de van uj áru, amely drágább, de “jobb”, ami persze hazug­ság, még jó ha nem rosszabb árut adnak a drágább árért. Az élelmiszernél még fokozó­dik a kirablása a fogyasztók­nak. A kannás holmikat egy­szerűen újra ragasztatták, uj nevet adtak, az olcsóbb zöld­borsót vagy kukoricát, rizsét stb. egyszerűen átkeresztelték egy drágább áru címkéjével és megtörtént a 10—25 százalé­kos áremelés, a kávé eltűnt és ha van csak adagolva kapható, de csodálatos, hogy csak a leg­drágább kapható, az olcsóbb áru teljesen eltűnt- illetve drá­gább csomagolásba kerül a pi­acra ,száz és száz cikket lehet­ne felsorolni és nem nagy vizs­gálat kellene ahhoz, hogy meg­állapítsák azt, hogy a ceilling árakat miként játszák ki. A rendelet előírja, hogy egy lis­tán fel kell tüntetni a legmaga­sabb árakat, ez a lista meg is van mindenhol, de túlnyomó többségben hozzá nem férhető helyen, apró betűkkel van kiír­va, hogy a vevő belefáradjon annak a kikeresésébe, hogy megfelelő árat számítanak e neki. Ha a kormányzat nem vet

Next

/
Thumbnails
Contents