Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)

1942-07-18 / 1224. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1942 julius 18. leszámolást a két szélsőség kö­zött. Ez nem jelenti azt, hogy egyik vagy másik szélsőség csak olyan gyenge, amint a bi­zalmi szavazásnál mutatkozott, mert úgy a reakció, mint a ra­dikálisok között sokan akadtak akik csak azérf szavaztak bi­zalmad Churchillnek, hogy a belső és* elkeseredett harcnak elejét vegyék. Churchill is az­ért igyekszik mind két szélső­ségnek eleget tenni pozíciók felajánlásával hízelegni, mert csak igy tudja megvédeni önön magát, az egységet és a belső békét. így történik meg az az ért­hetetlennek 1 á t s zó helyzet, hogy amig radikális miniszte­reket befogad a cabinetjébe, ugyanakkor a fasiszta Hali­faxot a legfontosabb nagykö­vetségbe teszi, valamint az or­szág területén is szabadon di­csérhetik Hitlert és a náci rendszert még a House of Lordsban is a lord Bedfordék. Az angol belső helyzet pus­kaporos voltát semmi sem bi- zonnyitja jobban, mint az a legújabb parlamenti vita és az a tény, hogy csak is a fenti for­mai megalkuvások, engedmé­nyek a kényszer miatt, egy mi­niszteri tanácsban ülő szélső­ségek, akik csak addig fognak és tudnak együtt működni, mig a háborús viszonyok úgy dik­tálják és a béke napján, vagy közvetlen utána, kitör az elfoj­tott, elkeseredett harc. Hogy hol fog megállni, milyen mére­teket fog ölteni, mi lesz az eredmény csak találgatás tár­gya lehet. De hogy a lord Bed- fordo'kkal, Hamiltonokkal való leszámolást nem fogja elmu­lasztani az angol munkásság, az bizonyos. így történt meg az, hogy amig a néptömeg, a munkásság követeli, hogy Európa megszál­lására már ez évben tegyenek lépéseket, addig azok a lordok, vezérek, akik kárörvendve és tétlenül akarják nézni, hogy az orosz hadakat, városokat, gyá­rakat, otthonokat semmisíte­nek meg Hitlerék, megalkud­tak és megígérték a nyugati front felállítását a — jövő év­re. Ez az ígéret, ha betartják sem sokat segítene az oroszo­kon a — jövő évben. Mert áz most kellene, amikor Hitler mindent bele dob a harcba, hogy az életét megmentő olaj- mezőket megszerezhesse. Ez­ért majdnem teljesen védtele­nül hagyja a nyugati frontot. Minden angol, sőt német je­lentés szerint is, a nyugaton teljesen az angol repülőraj uralja a levegőt. A németek­nek minien légi és páncélos erejük az oroszok ellen van irányítva, sőt annyira, hogy Rommelt az afrikai “győzőt” is Veszélybe hozták, mert nem adnak neki elegendő légi hajó­rajt, hogy az elért sikereket kihasználhassa. Ottan is az egyesült nemzetek, köztük sok amerikai repülő, uralják a le­vegőt. Nem lesz csoda, hogy ilyen ellentétes elemekből alakult kormány meg engedi, hogy a vezérkara, szintén vegyes ér­zelmekkel és tétlenül szemlél­je a szovjetek élet halál harcát, ámbár biztatják és segítik őket, ne hogy hamarosan fel­adják a harcot, mielőtt ők is Válasz és álláspont (Bischoff munkástársnak ez a cikke válasz, lapunk junius 20-iki számában megjelent Tudja Pál “Társadalmi fejlődés eredménye-e a nácizmus?” cimü cikkére. Re­méljük, hogy olvasóink közül számosán hozzá fognak szólni ezen valóban aktuális kérdéshez. Egyben azonban fentartjuk a jogot magunknak, hogy mi is ismertetni fogjuk majd erre a témára vonatkozó nézeteinket.— Szerk) Ha tudni akarjuk azt, hogy * valami hogyan történt, szük­séges tudnunk azt is, hogy mi­ért történik. Mert csak úgy tudjuk, úgy a gazdasági, mint politikai történéseket ésszerű­en és megárthetően megmar gyarázni. Az európai kontinensen az emberiség történetéiben eddig nem ismert politikai jogfosz­tás és gazdasági kirablás lett bevezetve. Ezen újfajta jog­fosztás és kirablás, Hitlerizmus gyűjtőnév alatt ismeretes. De azon kérdés merül föl a gon­dolkozó munkás rétegeknél és a liberális polgári elemeknél, hogy amikor az emberi társa­dalom minden téren oly magas fejlődési fokot ért el, értve a technika, irodalom és művészet terén, hogy történhet meg az, hogy azon társadalmi rétegek, amelyek ész és izom munkájuk hozzájárulásukkal eme fejlődési magaslatra képesek voltak a társadalmat emelni, miért nem képesek megakadályozni a ka­tasztrófa eljövetelét. “Az emberiség története, osztályharcok története és szenvedések láncolata.” Két­ségbeesett küzdés a magukter­melte kenyér nagyobb darab­jáért. Soha ez a harc, egy pillana­tig nem szűnt meg. Egyik olda­lon urak, másik oldalon a rab­szolgák. A jobbágyok, nemesek, királyok, cselédek, munkások, gyárosok emberpusztitó harcot vívnak és vívtak a társadalmi jövedelem nagyobb darabb ré­széért. Erőszak, meglapulás, félés, jólét-tobzódás, piszok járvány, gőgös tudósok és al­jas tudatlanok. Egy ilyen ellen­tétes keverék a társadalmunk. Ennek az ellentétes keverék­nek az összeütközésének az eredménye az egy eddig nem ismert Nero. Hogy a fejlődés eredményének név ezhető-e ? Módjuk, hogy nem, de hogy nem a fent említett ellentétek összeütközései hozták létre, azt nem mondhatdjuk. Mert bár­milyen változások történtek eddig és történnek ezután a társadalmi életben, legyen az kis vagy nagy mérvű, — mint a mostani, — mindent, de min­dent a társadalom méhében összegyülemlett és felhalmo­zott ellentétek összeütközései­nek az eredménye. Ennélfogva a fejlődés ered­ményének is nevezhető. Hogy szüséges-e ? Mi ipari unionis- ták azt mondjuk, hogy nem és újra nem. Nekünk a polgári po­valamint a nácik annyira le­gyengülnének, hogy készen lesznek a közép aranyut bajno­ka által diktált békét elfogadni, melyben vezető szerepet ját­szanának majd az angol lordok. litikai demokráciára sincs szük­ségünk. Mert úgy tudjuk, hogy a forradalmi ipari unionizmus minden jogtalanságnak és igaz­ságtalanságnak az ellentétje és igy ezen egyedüli oknál fogva nem látjuk szükségesnek (már akik nem látják), hogy ordít­sunk: le a nácizmussal. A ná­cizmus, csak annyira lesz lever­ve és megsemmisítve, a meny­nyire az uralmon lévő osztály gazdasági érdekei megkívánják és nem máskép. A kapitalista osztálynak az azok lakályainak nincs szükségük arra, hogy a Bérmunkás segítsen nekik a náci ellenes propagandában. Bízzuk csak órájuk, ők értik a módját. Az osztály ismeret a törté­nelem kulcsa. Történelmet is­mertetni az osztályharc nélkül mese és nem történelem. Az első darab szerszám bármi volt is, megteremtette a magántu­lajdont és a parancsolok és szó­fogadók társadalmát és evvel együtt az osztály tagozódást és osztályharcot. Ezt az évezre­des harcot, mi ipari unionisták az‘iparban szervezve, a termelő és szétosztási eszközök átvéte­lével akarjuk megszüntetni. És itt jövünk az eszközök tulajdo­nosaival összeütközésbe, harc­ba. Addig, mig az eszközök tu­lajdonosainak sikerül a demok­ratikus módszereket elintézni “közös megegyezés” alapján, nem nyúlnak erőszakhoz, de ha nem sikerül, hozzá fognak itt is nyúlni. És itt jönnek be a Hitlerek. J. Bischof. Mi a véleménye lapunkról A Bérmunkás az egyedüli ma­gyar lap, amely azzal dicseked­hetik, hogy nem ' fizetet szer­kesztők írják, hanem a gyárak­ban robotoló munkások, akik minden sorukkal osztályukat, a munkásosztályt igyekszenek szolgálni. A Bérmunkás nem közöl ke­reskedelmi hirdetéseket, igy a hirdetők nem befolyásolhatják az írógárda tagjait. A lap mun­katársai teljes szabadsággal Ír­hatnak úgy, mint a meggyő­ződésük, mint osztálytudatuk diktálja nekik. A jelen háborúra vonatkozó meggyőződésük az, hogy a fas- iszmus minden válfajában, el­sősorban is az ipari demokrácia felé törekvő munkásság ellen tör. Ahol a fasiszmus hatalom­ra jut, ott első cselekvése a munkásság élharcosainak kiir­tása. Nyomatékosan tagadjuk azt a feltevést, hogy a munkásság­ra nézve egészen mindegy, me­lyik fél kerül ki győztesen eb­ből a világháborúból. Amig az első világháborúban helyénva­ló volt ez a feltevés, úgy tart­juk, hogy ma osztályellenes bűn volna a fasiszmus segítése az olvasónak antimilitarista, vagy pacifista ál jelszavakkal való félrevezetése által. Miután a Bérmunkást tisz­tán csak az olvasók tartják fenn, a lap szerkesztősége és lapbizottsága újból meg újból kérte az olvasókat, hogy tudas­sák velünk erre a dologra vo­natkozó véleményüket. Tudván azt, hogy a munkásoknál az irás nagy munka, akik vélemé­nyüket részletesebben nem ír­hatják meg, legalább az itt kö­zölt szelvényen mondják meg véleményüket, mint azt a New York kerületi értekezlet aján­lotta. Eddig' is nagy becsben tar­tottuk az olvasóinktól érkezett információkat, bírálatot, a kor­holót éppenugy, mint a dicsé­rőt, mert az ily sorok a mun­kásság legnagyobb fegyverét, a munkás sajtót igyekszenek erősebbé tenni. Most újból, fokozottabb mértékben kérjük olvasóinkat, hogy írják meg lapunkra vo­natkozó véleményüket. Igaz, hogy a drágasági pótlék önkén­tes adománya már magában véve is v élemén y-nyilvánitás, de azért, aki teheti, levélben írja meg, hogy mi a véleménye a föntebb vázolt kérdésben és ha nem akar többet írni, akkor a szelvény utján tudathatja velünk felfogását. SZELVÉNY A Bérmunkás, az IWW magyarnyelvű tagjainak a múlt évben tartott országos értekezlete óta arra az állás­pontra helyezkedett, hogy a kapitalista rendszer elleni küz­delmünk mellett első sorban szükséges minden erőnkkel a náci-fasciszta diktatúrák letörését célzó mindennemű akciót elősegíteni és támogatni. Helyesli ön ezt az álláspontot? IGEN — NEM X-el jelölje véleményét. Ezen szelvény külön borítékban a feladó cim megjelölésével a Bérmunkás címére küldendő, P. 0. Box Station S. S., Cleveland, 0. A boríték egyik sar­kába egy (M) betű rajzolandó. Erről tudjuk, hogy abban nincs üzleti ügy. A postabélyegzővel ellátott borítékokat az IWW tagjainak szeptember 6-án tartandó országos érte­kezletén megválasztott bizottság fogja felbontani és a vé­leményeket megszámlálni.

Next

/
Thumbnails
Contents