Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-07-04 / 1222. szám
HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March 3, 1879 ’ VOL. XXX. ÉVFOLYAM CLEVELAND, 1942 JULY 4. ■) NUMBER 1222. SZÁM. MINDENFELÉ ÜNNEPLIK A FASISZTA GÖRÖG KIRÁLYT. — GEORGE SELDES, FASISZTA ROKONSZENVVEL VÁDOLJA A STATE DEPARTMENT NÉHÁNY TISZTVISELŐJÉT. küldte be előfizetését Junius elején minden Bérmunkás olvasónak levelet küldtünk, amelyben ismertettük azt a helyzetet, amely a lapnak megdrágult előállításával következett be. Bár a legtöbb újságnál úgy igyekeztek ezt a nagyobb terhet kiegyensúlyozni, hogy az előfizetési árakat emelték fel, a Bérmunkás lapkezelői és csoportjai ellene vannak, hogy a lap előfizetési árát emeljük, mert a gyakorlatból tudják, hogy az öntudatos magyar munkások szívesen nyúlnak mélyebben a zsebükbe, ha van benne, és hozzájárulnak a Bérmunkás kiadási többletéhez ezután is, mint tették az elmúlt harminc esztendőn keresztül. De majdnem egyensúlyba kerülne a Bérmunkás költség- vetése, ha azok, akiknek 1942 junius hónappal lejáratba került a lapjuk, AZ ELŐFIZETÉST MOST BEKÜLDENÉK. Hetek óta jelezzük, hogy NINCS UTAZÓ LAPKEZELŐNK, mint a régi időkben, aki megkereste a kisebb telepeket, a bánya vidékeket, hogy az előfizetést bekollektálja. De még a nagyobb városokban is elvannak maradva az előfizetéssel, mert sok helyen hét napokat dolgoznak a lapkezelőínk és nem jut idejük az olvasók megkeresésére. Felhívásunkra, hogy az olvasók egyedül küldjék be az előfizetési összeget, a kettő dollárt, az olvasóknak, akiknek a lapjuk lejáratban van, még sokan nem tettek eleget. A lapbizottság tehát itt is kéri ezeket az olvasókat, hogy rendezzék az előfizetésüket, hogy a Bérmunkás zavartalanul továbbra is hirdethesse, hogy a profitra épített rendszer, amely a munkások kizsákmányolásán alapszik, amely évtizedes munkanélküliségeket teremt, amely társadalmi kérdéseket a népek millióinak legyilkolásával vél egyensúlyba hozni, ennek a rendszernek a helyébe állíthassuk az ipari demokrácia rendszerét, amelyben a közös termeléssel előállított szükségleteket, t, mindenki fogja egyformán élvezni. Ezt a tanítást visszük a Bérmunkáson keresztül harminc esztendeje a magyar nyelvű bérmunkások tízezreihez és sohasem volt az idő közelebb annak megvalósulásához, mint most, amikor az összeomlásig meg ingott a profiton alapuló társadalom a föld minden részében. Az ön előfizetési összege, a többi lejárattal olyan tőkét, erős alapot nyújt a Bérmunkásnak, hogy továbbra is gyűjtse az erőt az ipari szervezet naggyátevésére, amely egyedül alkalmas a munkások kezében az uj rendszer megvalósítására. HA HÁTRALÉKBAN VAN, KÜLDJE BE AZ ELŐFIZETÉSÉT MÉG MA AZ ÖNNÉL LEVŐ MEGCÍMZETT BORÍTÉK FELHASZNÁLÁSÁVAL. Az alábbi cikket a New Yorkban megjelenő “In Fact’’ cimü hetilapból vesszük át, amelynek szerkesztő-tulajdonosa a liberális újságíró, George Seldes, aki éveken át külföldi levelezője volt a nagy hírszolgáltató vállalatoknak, de megundorodván a prostituált sajtótól, most kis hetilapjában a sajtó banditák ellen folytat harcot. Az itt közölt cikket második György görög király amerikai útja alkalmából irta. A görög királyt nem csak a volt alattvalói, de a rangkórságban szenvedő amerikaiak is hódolattal veszik körül és csaknem a talpát nyalogatják. Egyébiránt a cikkben Seldes emlitést tesz Eckhardt Tiborról is és némi magyarázatot ad arra, hogy .miért állnak szóba Eckhardttal a State Depart- mentben. Éppen ezért tartottuk szükségesnek e cikk leközlését. * Második György görög király éppen olyan fasiszta, mint Hitler, Mussolini, Hirohito, Franco, vagy a Portugáliát uraló klerikális-fasiszta triumvirátus. Az Egyesült Államok több millió ember életét kockára tesz! azért, hogy a fasisz- must, a civilizáció legnagyobb ellenségét elpusztítsa, Közben azonban, — hála legyen érte az amerikai fasisztáknak, a State Department a Fehér Házba invitálja a világ legrosszabb fasisztáinak egyikét. A State Department fasisztái ugyancsak jó szemmel nézik a magyar fasisztát, Eckhardt Tibort, valamint Lengyelország és más nemzetek fasisztáit is, amig megtagadják az útlevelet olyanoktól, akik a fasiszmus ellen már Spanyol- országban is harcoltak. Az “American Hellenic Democracy Leauge”, amelynek tit kára M. Stathy Pandiri, nagy harcot folytat annak kimutatására, hogy az amerikai lapok meg a rádió becsapják az amerikai publikumot a görög fasiszmus és a görög demokráciára vonatkozólag. Görögország csaknem olyan, mint Finnország. Mindkét helyen zsarnok uralkodó osztály nyomta el a demokratikus népet. Második György fasiszta kormányt nevezett ki 1936-ban, amikor a törvényes választásokból a demokratikus pártok kerültek ki győztesen. György a Hitlerrel együttműködő Metaxast nevezte ki kormányelnöknek. Az tény, hogy 1940-ben a király beleegyezett az olaszok, majd a németek elleni védekező háborúba, de ezt a fasiszmus elleni harcot a nép erőszakolta ki és abban a királynak, Kod- zias polgármesternek, meg a többi görög fasisztáknak semmi részük sem volt. Amióta Görögországot elfoglalták, itt inkább a görög fasisztákat, mint az antifasisztákat ünnepelik, köszönet érte ' a State Department ily irányának, amelyet ugylátszik inkább James Clement Dunn, Brecken- ridge Ldng, Avra Warren, Joseph Green és más barátai Franconak, Mussolininek, Man- nerheimnek, és a többi reakciósoknak szabnak meg, mint Cordell Hull, Secretary of State, aki igazi demokrata. Görög, magyar, lengyel és egyéb fasiszták nagy teret kapnak a lapokban és a rádión, amig az igazi antifasisztákat “vörös’’ bélyeggel látják el, vagy teljesen ignorálják. “Atlantis”, a new yorki görög reakciós újság, mint az amerikai görögök képviselőjét igyekezett bemutatni Athen volt polgár- mesteréit, Constantine Kodzi- ast, de a Hellenic Demokracy League leleplezte a csalást. Ugyancsak leleplezte Maniada- kist, az athéni titkos rendőrség fejét, aki igy elakadt Buenos Airesben. Ugyancsak tiltakozott a Hellenic League a New York Times újságnál, amelyik bizonyos Aristides Dimitratost, mint a görög munkásság vezérét mutatta be és akarta szerepeltetni. A Hellenic Leauge adatai szerint ez a Dimitratos a munkásság árulója, aki minden szabadságot eltiport és eladta az országot Hitlernek. Ugyancsak tiltakozó levelet Írtak a National Broadcasting Companynak is ezen munkásáruló tervezett rádió beszéde miatt. “Nem elég, hogy ez az ország menhelyet ád a görög és más országok nemzeti fasisztáinak”, irta Mr. Pandiri a tiltakozó levelében, — “hanem még segíteni is kell őket alávaló munkájukban, amellyel saját hazájukban el akarják pusztítani azon szabadság jogokat, amelyekért ez az ország ma annyi áldozattal küzd?!” A New Yok Times válasz nélkül hagyta a tiltakozást. Még akkor is ignorálta, amikor a washingtoni görög követség hasonló információt adott. A rádió társaság is kibúvót keresett, azonban, midőn a gö- rpg követségtől másod Ízben is tiltakoztak, lemondták a programot. A rádió társaság nem árulta el, hogy kik fizettek a rádió óráért és kik támogatták ezt a nyilvánvaló fasiszta propagandát? A beszédet azonban mégis csak elmondották egy bostoni rádió állomás utján és a támogatói ugyanazon fasiszta görögök voltak, akik Kodzias részére is gyűlést rendeztek és akik Chicagóban “Greek Staar” név alatt görög fasiszta lapot adnak ki. George Seldes. BOMLIK A NAGY BÁNYÁSZ SZERVEZET John L. Lewis, a maga és családja erőszakosságaival a bomlás útjára juttatta a bányász uniót. Amikor a localok és kerületek meggyőződtek arról, hogy nekik nincs módjuk az erőszakos cárt megfékezni, 30— 40 ezer tagot számláló kerület jelenti, hogy a részükre betelt a pohár. A bányász szervezet 50-ik kerülete tudatja a nagy nyilvánossággal, hogy megszakította az összeköttetését a Lewis unionjával. Mint független szervezet működik tovább. AKRON, 0. — A magyar nyelvű IWW-isták a hónap első vasárnapján, délelőtt tartják havigyülésüket a Thornton St.-en levő Magyar Házban. Még sok lapolvasónk nem Itt is ünnepük a fasisztákat