Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-03-28 / 1208. szám
2 oiaai BÉRMUNKÁS 1942 március 28. SZOCIÁLDEMOKRATA EMBERFEJEK ■írja: VINCE SÁNDOR. VANCZÁK JÁNOS Amikor Horthy Miklós, az, önmagát “vitézzé” avató véres- kezű kondottiéri kezdte beváltani fenyegető Ígéreteit és valóban elindult “felkoncoló” hadjáratára, a sötét emlékű fehér terror éjszakája borult a szerencsétlen Magyarországra. A “felkoncoló” hadjárat borzalmainak egyik kimagasló bűnténye volt Somogyi Bélának, a Népszava szerkesztőjének és tanítványának, Bacsó Bélának, a Népszava munkatársának kegyetlen meggyilkoltatása. Sok minden egyéb gazság mellett még ezért is csak késik, de el nem múlik a számonkérés. A megvert, letiport, agyonterrorizált, ájultan heverő munkásmozgalom Somogyi utódjául Vanczák Jánost állította a Népszava élére. Megpróbáltatások ideje járta, megpróbált embert kellett a vert sereg élére állítani, aki a zűrzavarból rendet teremtsen, aki megállítsa a futamodókat, uj csatarendbe szedje és uj küzdelmekre készítse elő a súlyos vereséget szenvedett csapatokat. Amikor Vanczák János neve felvetődött egyhangú volt a pártbizalmi testület határozata. Vanczákban mindenki megbízott. Meg is volt erre minden ok. Akkor már hosszú és közismert munkásmozgalmi tevékenység állt a háta mögött. A fehér terror már teljes erejével tombolt. Szomorú, vigasztalan, fájdalmas korszak szakadt rá a sokat szenvedett magyarországi dolgozókra. Az uccákon darutollas, fegyveres, gyáva, szadista banditák gyilkolták a védtelen, fegyvertelen, halálra rémitett embereket. A közrend és közbiztonság teljesen megszűnt. A gyorsan életrekelt és nagy hirtelen felszaporodott ^különítmények”, — bandákba verődött gyilkosok, rablók, tolvajok, katonaruhába bujt, ellenforradalmi söpredék, — rávetették magukat a szerencsétlen országra és 'a munkásság összes intézményeire. A törvények hozását, végrehajtását és az azok alapján való ítélkezést a Sörház - uccában székelő Ébredő Magyarok Egyesületének kalandor vezetői vették a kezükbe, ők lettek élet és halál urai a főváros és az ország felett, ők nevezték ki a kormányt, amelynek minden tagja szolgai alázattal járt a kedvében e sötét gyüilekezet- nek. Hosszú ideig tartott és nagy erőfeszítésbe került, amig befolyásukat le lehetett törni. Ám amig uralkodtak jól szabályozható “hazafias elkeseredésüket” akkor és olyan formában öntötték ki a munkás- mozgalom emberei és intézményei ellen, — ahogy éppen eszükbe jutott. Uralmuk ideje a magyar történelem 1 e g s z é g yenletesebfa korszaka. Napirenden voltak e szörnyű időkben a fegyveres támadások a szakszervezeti központok, a szövetkezetek, a pártsajtó, a könyvkereskedés és a titkárság ellen. Amikor valamelyik bandavezér kirendelte őket, rátörtek az intézményre, a bútorokat összetörték, a levelezést és a könyveket kihányták az uccára, az ott talált pénzt elrabolták és az embereket megverték és elhurcolták. A rendőrség, a , toloncház és az összes pesti és környéki börtönök zsúfolva voltak a letartóztatottakkal. Életveszedelem volt a munkásmozgalom bármely intézményéhez tartozni. Élén állni az intézmények akármelyikének egyet jelentett a végzet kihívásával. A munkásmozgalom első fegyverét, pajzsát, a Népszavát jegyezni, szerkeszteni és a fékét vesztett gyilkos haddal szembeszállni, annak dühét még jobban ingerelni, — megfontolt öngyilkosságot jelentett.... Vanczák János ötven esztendővel a vállán, amiből harmincat már odaadott a munkás- osztály küzdelmeinek, vállalta ezt a nehéz, szinte emberfeletti feladatot. tárolják azt a tevékenységet, melyeket követve a munkás- mozgalom képes helyes felismeréssel eligazodni a küzdelem legnagyobb hevében is.Az IWW koncepciója ellen, melyet az elvinyilatkozatban nyilvánít, a kapitalista osztály mozgósította minden közegét és az általa ellenőrzött valamennyi intézményét és ebben nem észlelhetünk egy parányi jelét sem a félre- irányitott és rosszul alapozott egyesülésnek. Azonban, amint az idő múlik és a kapitalizmus nyomása erősödik, a dolgozó nők és férfiak egyre növekvő számmal kell, felismerjék, hogy a társadalomban végbemenő küzdelem valamennyire kihatással van és annak eredményes vitelére közös harcvonal felállítása egy nagy harcos unióban elengedhetetlenül szükséges. A képzeletbeli megoszlásuk, amelybe a kapitalizmus intrikái taszították, végül már meg kell semmisüljenek. Az erők szétosztódottsá- gát, látszólagos és a valótlan érdekcsoport, a munkatröszt ideálját végül le kell törni. A munkásosztály problémái igen komoly problémák. Ezek beható tanulmányozása a dolgozókat komoly gondolkozásra kell bírják. Tekintetnélkül arra, hogy miként éreztek tegnap, tekintetnélkül, hogy miként éreznek ma, gazdasági helyzetük jobb belátásra serkenti valamennyit és helyesebb szervezkedésre. A pesszimisták nyikorgásának nincsen helye az IWW tanácsában Csak a reménykedők, bátrak és előrelátók menetelhetnek bizalommal a munkás célkitűzések irányába és mutathatják a győzelemhez vezető utat másoknak. Tudta, hogy mire vállalkozik. Jól ismerte a magyar histó- J riát. A magyarországi munkás- mozgalom hősi korszakát, a Bánffy-Perczpl (féle üldözések éveit már 20 évvel előbb az első sorokban küzdötte végig. Régen átment az osztályharc tűzkeresztségén. Teljesen tisztában volt a magyar társadalom osztályszerkezetével és nem volt titok előtte a magyar úri világ minden gazságra kész lelki és erkölcsi elvetemedett- sége se. Annak a szocialista korszak-' nak volt *a neveltje, amely az önként vállalt mozgalmi fegyelmet megszeghetetlen törvénynek tartotta. Nyitott szemmel, bátor szívvel és felkészült lélekkel állt oda tehát a viharvert hajó kormánykerekéhez.... Amikor elfoglalta a Népszava szerkesztői székét vezércikket irt Somogyi Béla felkoncolta tójához, Horthy Miklóshoz és felajánlotta neki a “proletárok kérges kezét” békülésre, közös munkára, a megtépett, sebesült, rengeteg vért vesztett ország újjáépítésére. A gőgös, ostoba kondottiéri aki fehér lováról hetvenkedve nevezte a fővárost “tjünös”- nek, nem fogadta el a kinyújtott kezet. Tovább is börtönöz- tetett, tovább is hurcoltatta az embereket a koncentrációs táborokba és tovább is akasztatta a forradalom, “bűnöseit.” Vanczák János furcsákat gondolhatott Horthy Miklós emberségéről, magyarságáról (?) és értelmiségéről, hogy igy elvetette magától a történelmi gesztusra, az egész országot meghódítani hivatott nagylelkűségre alkalmas lehetőséget. Mi, az emigráció első megállóhelyén Bécsben, bizony nem szerettük Vanczáknak ezt a bé- külni akaró lépését. Persze nekünk nem kellett akkor a Népszavát szerkeszteni, az ájult munkásmozgalmat uj életre kelteni és főleg a börtönökben sínylődő tízezrek dolgában eljárni. A hevesebbek, a kevésbbé meggondoltak száján csakhamar ott parázslóit a szörnyű vád: Vanczák áfuló! Akik ismertük Vanczák Jánost, tudtuk, hogy ostobaság vele kapcsolatban árulásról beszélni. Maga volt ő az eleven, örök munkásmozgalom. Egy személyben, szinte szoborszerü megtéstesülése minden magyarországi proletárnak, a szervezett munkásnak, aki hűséges, odaadó tagja pártjának és-szak- szervezetének ds akinek számára a munkásmozgalom maga az élet. Persze két bukott forradalom és két vesztett háború utáiv most már öt éven át tartó állandó vérveszteség után, letör- ten, szegényen, kifosztottan, védtelenül és fegyvertelenül, az ellenforradalom banditáinak állandó fegyveres terrorja alatt nem lehetett a Népszavát se a régi hangon, se a régi harcos tartalommal megjelentetni. Keresni és találni kellett rá módot és lehetőséget, hogy a bukás és a terror ellenére is megmaradhasson a lap, megmaradjanak a szervezetek és időt nyerjen a mozgalom a saját maga újjáépítésére. Nehéz feladat volt ezt az időt j a győztes ellenforradalomtól ezerféle módon kiravaszkodni. Vanczák János acélidegein, bátorságán és eszén múlott, hogy a mozgalom időt nyert, — életet nyert. Itt van már az ideje annak is, hogy e korszakról tárgyilagosan lehessen szólni. Meg kell már egyszer hideg tárgyilagossággal vizsgálni a körülményeket, Magyarország belső politikai helyzetét és nemzetközi politikai kapcsolatait abban a szomorú időben, amikor Vanczák János átvette a Népszava és a magyarországi szociáldemokrácia v e z e t é sét. Mert a tárgyilagos vizsgálat nélkül nem lehet tárgyilagds véleményt alkotni annak a férfiúnak tevékenységéről, aki a felelőséget vállalta a munkás- mozgalom irányításáért. Akik még élünk és ott voltunk, tudjuk, hogy a kardcsörtető vad ellenforradalmat véres munkájában és a hatalomra jutásában a román hóditó hadsereg segítette meg. A hatalomra jutott kalandorokat tovább támogatta a győző nagyhatalmak Budapestre küldött, reakciós katonai és diplomáciai képviselete. A berendezkedő és bosszuló, akasztató Horthy kormánya előtt csakhamar megnyíltak — a Károlyi forradalom igazi demokráciája elől oly mereven elzárkózott — nemzetközi, gazdasági, pénzügyi és politikai kapcsolatok. • Ez történt az egyik oldalon, a legyőzött, feudális úri Magyarország oldalán. Mitörtént a másik oldalon ? A dolgozók Magyarországának oldalán? A munkásságnak és a forradalom többi szereplőinek patakokban ömlött a vére. Az áradó vérfolyónak nem megállítására, hanem csupán annak hivatalos megállapítására, hogy tényleg van e fehér terror Magyarországon, a farizeus győzők korrupt és gyáva hivatalnokokat és katonákat küldtek ki, akik sebten és pezsgőzés közben szereztek információit a fehér terrorról Horthy “legjobb tisztjeitől”, maguktól a gyilkosoktól! A demokrácia és a népek önrendelkezési joga ellen akkor elkövetett szörnyű bűnökért, — most fizet kamatos-kamatokkal egy bűnös világ. Most hinti a hamut bűnbánó fejére az ellenforradalom nemzetközi bűnszövetkezete. Sajnos az igazi bűnösök most sem kerülnek biráik elé. Ebben a vérgőzös időben ember, igazi ember, kemény és bátor ember kellett a gátra.... Vanczák János ott állt évekig a gáton.... Egész férfiként, rettenthetetlen nyugalommal, kitárt mellel szállt szembe a mindent elborító vad áradattal, hogy mentse a menthetőt, hogy védje az ártatlanul üldözött embereket, hogy biztasson és leke- sitsen ott, ahol már senkise bízott és senkise lelkesedett. A történelmi tárgyilagosság nevében meghajtjuk az elismerés lobogóját tiszta emléke előtt.... A politikai vezérkedés nem volt ambíciója Vanczák Jánosnak, aki voltaképen poéta volt.
