Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-01-17 / 1198. szám
1942 január 17. BÉRMUNKÁS 1 oldal MUNKA KÖZBEN ■(gb) ROVATA' ‘BOO! BOO!’ Ebéd idején nálunk a bench munkások Szerencs ésebbek, mint azok, akik a gépeken dolgoznak, amennyiben az asztalokra ráteszünk egy újságpapírt és igy szép, tiszta terítéken eszünk, mig a gépen dolgozók odakuporognak, ahová éppen tudnak a sok holmi között. Aztán ez az ujságpapir-abrosz mindjárt szórakozással is ellát bennünket, mert evés közben olvashatjuk is. így egyszerre a test is, meg az agy is táplálékhoz jut. A tegnapi asztalterítőnkön a szomszédom egy chicagói hirt tanulmányozott, amely beszámolt arról, hogy bizonyos Edward A. Loss, 23 éves fiatalember az egyik mozgószinházban amikor Roosevelt elnök képét vetítették a vászonra, kétszer egymásután ezt kiáltotta: Boo! Boo! Tudvalevő pedig, hogy ez a boo-zás itt, Amerikában a nemtetszés kifejezése, olyanforma, mint Magyarországon az “abcug”, vagy a “le vele!” kiáltások. A szinház közönsége azonban nagyon felháborodott és a boo-zó ifjoncot alaposan elverte. De azonkívül a rendőr letartóztatta és Oscar S. Caplan bíró 200 dollár pénzbírságra Ítélte. Az ügy azonban nem fejeződött be ilyen simán, amennyiben a Civil Liberties Union és a National Lawyers Guild beleavatkoztak. Ezek az ügyvédek azt állítják, hogy egy amerikai polgárnak joga van nem csak a tetszés, de a nem tetszés nyilvánítására is a választott tisztviselőkkel szemben, legyenek azok bármilyen magas állásúak és hogy ezt a jogot meg kell védeni úgy a béke, mint a háború idején. így tehát ebből a különben jelentéktelen esetből nagy elvi kérdés nőtt ki. Ezen mitsem változtat az, hogy ezen ifjú legénynek valószínűleg több van egy kerékkel, mert a bíróságon azzal védekezett, hogy ő hét napot dolgozik hetenként, nincs ideje újságot olvasni s nem értesült a változott viszonyokról és lévén republikánus, automatikusan boot kiáltott az elnök képének láttára. VITA A MŰHELYBEN Megkérdeztem a szomszédot, mit szól ehez az esethez. A szomszéd a 200 dollár bírságot sokalta egy ilyen semmitmondó kiáltásért, de a lényegbe vágó elvi kérdést nem tudta megérteni. A vitába aztán beavatkoztak a többi szomszédok is. Volt olyan, aki szintén “adott volna egyet” annak a Loss ifjúnak. De akadtak olyanok is, akik észrevették, hogy a Loss meg- verése és megbüntetése a fascizmus, a nácizmus terrorjának csiráit rejti magában. A Civil Liberties Union nagyon jól látta ezt a dolgot. Ha általánosotjuk azt, hogy az ellenvéleményt megveréssel, hivatalos büntetéssel igyekszünk elhallgattatni, akkor ezzel a ténnyel már belépünk a fascista államok táborába dacára annak, hogy harcban állunk velük. Mert a tengelyhatalmakat leginkább az jellemzi, hogy ott mindenkit kényszerítenek az államfő iránti kivételes tiszteletadásra és kegyetlenül büntetik a legkisebb ellenzés meg- nyilvánitását is. Németországban felemelt kézzel “Heil Hitlert” kell kiáltani még annak is, aki gondolatban a pokol legforróbb sarkába kívánja a Füh- rert. Noha a jóslás nem kenyerünk de azért valószínűnek tartjuk, hogy a felsőbb bíróság el fogja vetni Caplan biró ítéletét és megvédi az amerikai polgároknak azt a jogát, hogy elnökükkel szemben nem csak tetszésüket, de annak ellenkezőjét is kifejezésre juttathatják. Ezzel természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy most már mindenütt boo-olni kell az elnököt, akár ád erre okot, akár nem, mert azért, jog ide, jog oda, a felmérgesitett közönség éppenugy elveri az illetőt, mint a Loss gyerkőcöt, de semmi esetre sem szeretnénk, ha mai megszokott “hello!” helyett “Haill Roosevelt!” köszöntéssel üdvözölnénk egymást. Miután ez a Loss eset parázs vitára adott okot a műhelyben, gondoltam elmondom a nyájas olvasóknak is, hadd látom, mit szólnak hozzá? Szovjetoroszország gazdasági fejlődése, politikai rendszere Az ország gazdasági összeomlása már a háború alatt megkezdődött. Az 1917 márciusban kitört forradalom még gyorsabb iramba vitte a teljes dis- organizálódás felé. A tömegek nyomora egyre nagyobb mértékben fokozódott. A bolshevis- ták a hatalom megragadása után, már nem csak a bankok és a nagytőke, hanem az égesz gazdaság szocializálására, a szabadforgalom kikapcsolására törekedtek. A forradalom végén az úgynevezett hadi kommunizmus 1920-ban érte el tetőpontját. A munkásellenőrzés automatikusan az üzemek teljes átvételévé változott. Ezzel egyidejűleg a parasztság is elfoglalta a nagybirtokokat. 1918 júniusában, szocializálták n nagyüzemeket, n o v emberben pedig a kisiparban is megszüntették a magántulajdont. Az óriási infláció a pénz értékét bizonytalanná tette. A faluval szemben rekvirálás foglalta el a gabonavásárlás helyét. Előkészületek történtek a pénzrendszer eltörlésére és az emberi munkaerőnek elszámolási egységként való bevezetésére. Az éhező városi munkásság a falura széledt, mire 1920 januárjában az egész munkásságot, általános mozgósítással, munkahadseregként alkalmazták a termelésben.-A kényszer- tagság alapján fölépített szak- szervezetek voltak az állami szervek a kormány végrehajtó hatalmában és ezek vezették a termelést. Belőlük nőtt ki a központilag irányított legfelsőbb gazdasági tanács. Az egész termelés egyheted részére csökkent. Az ipari proletariátus megszűnt nagy ipari termelőosztálynak lenni és az éhségtől hajtva, visszatért a mezőgazdaságba és szétforgácsolódott. A gabonarekvirálások kiélezték az ellentétet a munkásság és a parasztság között, amely 1921-ben már csak 54 százalékát vetette be a békében megművelt területeknek. Döntő feledattá vált a parasztgazdaság termelőerőinek fokozása. Ennek megfelelően az élelmezési politika reformjával a gabonofölösleg számára szabad piacot teremtettek. Az 1921 elején kitört kronstadti matrózlázadás a parasztság követeléseit tette magáévá. Márciusban a szovjetkormány a gabonaadót a termés 10 százalékában állapította meg, ami a pénzgazdaság teljes győzelmével rövidesen földadóvá változott. Ezzel megkezdődött az uj gazdasági politika, (óvája ekonomicsesz- kája: politika, rövidítve Nyep) A szabad piac nyomása alatt az uj gazdasági politikával árutermelésre áttért államgazdaságot megkellett szabadítani a bürokratikus apparátust határtalanul megnövesztő kisüzemektől. 1921-ben a szovjetkormány fölszabadította és részben bérbe, majd magántulajdonba j adta a 20 munkásnál kevesebbet alkalmazó üzemeket és ma-, gánkézben hagyta a meg nem! szocializált nagyobbakat. 1923 márciusától koncesszió utján bármily nagyságú üzem is magánkezelésbe adható. A 10,000 rubelt megnem haladó értékű lakóházakat lehetően a régi tulajdonosaik kapták vissza. Uj burzsoázia kifejlődése kezdődött. Az 1922-iki polgári törvénykönyv lehetővé tette ingók, köztük termelőeszközök, 10,000 aranyrubel értékéig való átörökítését is. A szovjetállam kezelésében csak a nagy- és középüzemek, a közlekedési hálózat, a legfontosabb ipari nyersanyagforrások, bányák és a külkereskedelmi m onopolium maradtak. A kereskedelem szabadsága hatása alatt “államkapitalista” trösztök alakultak, amelyek nyereség elérésére törekszenek és termelésüknek elve a rentabilitás lett. A trösztök kereskedelmi műveleteinek a megszervezésére szindikátusok, hitelműveleteik lebonyolítására állami bankok alakultak, az egész gazdaság irányvonalaink megszabására pedig az állami tervgazdasági bizottság (goszplan.) Az 1922. évi rapallói németorosz szerződés után, a külkereskedelmi monopólium közvetítésével, az Unió és a kapitalista államok között rendes kereskedelmi forgalom fejlődött ki. A munkakényszert megszüntették és helyreállt a szabad munkapiac. A szakszervezetek visszakapták eredeti hivatásukat a bérek és a munkaviszonyok szabályozásánál. Bérskálát állapítottak meg ,a specialisták részére magas bérekkel, a produktivitás fokozására pedig akkord munkát. Az általános munkabér 1927-ben aranyrubelekben megfelelt a háboruelöt- tinek. Részben a munkanélküliség enyhítésére bevezették a 7 órás munkanapot. A mezőgazdaságban a forradalmi birtokviszonyokat az. 1922. évi agrártörvény stabilizálta, amely elvben föntartot- ta a földbirtokszocializálást és a földet elidegeníthetetlen, de a családon belül öröklődő örökbérlet formájában, a tényleg birtokban levő parasztcsaládoknak adta át. A birtokviszonyok kiegyenlítődése azonban korán- sem volt teljes. A parasztság 4.3 százaléka a forradalom után is földbirtok nélkül maradt. Az agrárkommünök kéz elésében csupán a föld 4 százaléka ment át. A szovjetkormány 1926-ban engedélyezte a földek bérbeadását és bérmunka alkalmazását a mezőgazdaságban. Ezzel meggyorsította a gazdag parasztság (kulákok) megerősödését és a proletarizált parasztság növekedését. Ez utóbbinak a városokba özönlése főoka az ipari munkanélküliségnek. A szovjetkormány nag yarányu szövetkezeti mozgalmat kezdeményezett a falvakban és a különböző szövetkezetekbe, a hivatalos adatok szerint, 1926- ban a gazdaságok 32,7 százaléka volt bevezetve. A hitelességükben nem ellenőrizhető statisztikák szerint az állami termelés és szövetkezeti kereskedelem fokozatos térfoglalásban van. 1925-ben a szovjetunió ösz- szes termelőeszközeinek 62 százaléka volt szocializált, 38 százaléka pedig magántulajdon maradt. Ugyanakkor az ipari tőkének 89 százaléka volt szocializált. A bankok és vasutak 100 százalékig szocializáltak. A magánkapitalizmus lehetőjr>ége(Folytatás a 7-ik oldalon) IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSAGOT JELENT Az Ipari Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése
