Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-03-28 / 1208. szám
1942 március 28. BÉRMUNKÁS 7 oldal MAGYAR MUNKÁSOK VÉDELMI BIZOTTSÁGA ----------HÍREI ----------JELENTÉS GYÁSZFöld fölött, vagy föld alatt, A denunciáns a leg- gazabb. Az újjászervezett, illetőleg újból f e lelevenitett Magyar Munkások Védelmi Bizottsága, amely az 1918—20-as évek üldöztetésének idején 72 olyan magyar munkásnak sikeres védelmét látta el, akiket a munkásmozgalom valamely ágában való tevékenységük miatt üldöztetés ért, a múlt év november hava óta Kovács Ernő védelmi ügyével foglalkozik. Kovács Ernő a magyar forradalmak bukása után egy ideig Bécsben tartózkodott, ahol álnév alatt kellett rejtőznie, mert a Horthy bérencek megkísérelték a Magyarországba való visszarablását. Ezért 1923- ban az osztrák kormány támogatásával más névre szóló útlevéllel menekült Amerikába. A bevándorlási törvények értelmében jogosult a törvényesi- tésre és erre vonatkozó kérvényét be is nyújtotta 1940. június havában. Az ilyen ügyet az átlagos kérelmezőnél simán és elég gyorsan elintézik. A Kovács esetében azonban hosszadalmas vizsgálat indult meg arra vonatkoMAGYAROKRÓL zólag, hogy_ milyen szerepet töltött be a munkásmozgalomban úgy Európában, mint itt, Amerikában. így nyilvánvaló volt, hogy munkásmozgalmi tevékenysége miatt éri üldöztetés. Mint azonban most kiderült, az üldöztetés mögött gonoszin- dulatu egyének álltak, akik vádló tanuk gyanánt jelentkeztek. A március 6-án tartott tárgyaláson, amelyen az ügy végleges elintézését vártuk, harmad magával vára tlanul megjelent az amerikai magyarság, de különösen a magyar munkásság előtt szégyenteljesen hírhedt nevű Tárcái Lajos, azt állitván, hogy Kovács kommunista és ennélfogva követelte a deportálását. . Jellemző ennek az embernek a karakterére, hogy amig március 6-án a kommunisták ocs- márlására megy a Department of Justice ügynökei elé, követelvén, hogy azokat deportálják; a következő héten lapjában egekig magasztalja a kommunistákat. “A kommunisták, akármit is müveitek a múltban, nagyon jó amerikaiaknak bizonyultak és félretéve mindent, harcolnak, hogy a háborút megnyerjük ellenségeink legyőzé- i : sével,” — írja és ilyen módon dicséri őket egész hasábon át. Ezt az embert már kiebrudalták a munkásmozgalom minden ágából, mert rájöttek, hogy a mozgalmat csak hitvány, önző céljaira akarta kihasználni. Valószínű, hogy a/ kommunisták feldicsérése mögött is rejtőzik valami. De hisszük, hogy a kommunisták erélyesen fognak tiltakozni az ilyen pártfogó ellen, aki sötét múltját most a spionkodással tetézi be. De ugy- látszik, hogy ez már nála családi örökség. HORTHY HAZAFI A gyászos társaság másik tagja Gobozy István, clevelandi ügyvéd, reakciós republikánus politikus volt, aki a keresztkérdések folyama alatt bevallotta, hogy fogalma sincs, mi különbség van a kommunisták meg a szocialisták között. Szerinte mindenki radikális, aki nem ért egyet vele és ez elég ok arra, hogy üldözze. Azonban Kovács ellen az a legnagyobb panasza, hogy nem fogadott hűséget a két zászlónak. “Melyik két zászlónak,” — kérdezte a védelmi bizottság ügyvéde. “Az amerikai meg a magyar zászlónak.” — felelte Gobozy. “Hát nem tudja ön,” — kérdezte újból az ügyvéd, — “hogy a jelenlegi magyar zászló a Horthy kormányt képviseli ?” “De tudom,” — dadogta Gobozy, amikor el kellett ismernie, hogy az Egyesült Magyar Egyletek nagybizottságából kizártak mindenkit, aki nem fogadott hűséget a Horthy kor- í mány zászlójának, noha az a kormány már akkor is szövetségben állt a fascistákkal. Ez a vallomás és a Kovács ellen ebből az irányból jövő támadás érthetővé lesz, ha megtudjuk, hogy Gobozy István igazgatósági tagja az Amerikai Magyar Szövetségnek, amelynek náci propagandáját Kovács már annyiszor leleplezte és amely ellen, mint militáns anti- fascista éles \harcot folytat. A társaság harmadik tagja kínos feltűnést keltett Cleveland magyarsága körében, mert a/zelő.tt, mint szélső baloldali szocialista szerepelt. Ez Tomá- si Károly dalárda karnagy, aki számos munkás dalt is irt és annak idején Lenin induló szerzőségével dicsekedett. Most munkásmozgalmi múltját egyszerre felrúgva a másik szélsőségbe csapott és úgy találja, hogy most kell igazi Hort- hy-magyar hazafinak lenni, mivel természetesen velejár a Hoi’thy ellenes egyének denun- ciálása is. Akron meg Pittsburgh'magyarjai, akik Tomásit a múltból igen jól ismerik, bizonyára szintén kínos meglepetéssel veszik tudomásul, hogy egykori barátjuk és elvtársuk a denunciálás borzalmas szerepére vállalkozott. Természetes, a Magyar Munkások Védelmi Bizottsága intézkedett, hogy a denunciánsok vallomásait kellő értékre szállítsa le. Egyben pedig az amerikai magyarság, de különösen az osztálytudatos munkásság tudomására hozza eme gyásztársaság működését. Geréb József központi titkár TÁRCA Mennybemenetel — Irta: VÁRNAI DÁNIEL — A gondolat és a mozgás sir- batételének kétesztendős igájával a nyakamon, — akkor katona voltam. Piros volt az arcom és halottsápadt a lelkem, csillogott a szemem és a halálnak bus gondolata piroslott szivemben. Merev és stílustalan házban, egészséges testem rej tekéiben Mefisztófelesz lakozott és szédítő meredeken járva, kitartó hitványsággal nappal-éjszakán önkéntes lebukásra biztatott. ....Kegyetlen, szürke és kínos Programm keretében éltem napjaimat: folytonos harcban a halál gondolatával és megmaradt energiám megfeszítésével törtem le minden huszonnégy órában értelmem és józanságom apró lázadásait. Este daloltam és éjszaka sóhajtoztam, reggel könnyek nyomát locsolgattam égő szemeimből és nappal kínok rajzottak a lelkembe, hogy éjszakára tüzes fájdalommá nőjenek. Nem voltam én gyáva ember. Ököllel mentem volna annak, aki ilyesmit a szemembe vág.. Csak egy hibám volt és egy bűnöm a nyugalmam ellen: hogy nem vettem erőszakot az egyszerű és törvényszerű élettani processzuson, amely forró véremmel gondolatokat hullámoztatott agyam t e k e r v é- nyeibe. ....Tavasztól forró nyárig nehéz gyászt viseltem Asztalos Ferkéért, kedves pajtásomért, ő már rég nem volt, de mellettem álló üres ágya folyton a sorsát ordítozta és a hipnózisnak rettentő erejével taszított Asztalos Ferkó után. Olyan egyszerű, szinte közönséges volt az a pusztulás.... Ferkó álla alá nyomta a puska csövét és a golyó a feje tetején jött ki, pontosan ott, ahol barna haja kis örvénybe kerekül. Amikor boncolták, a jegyzőkönyvet írtam a rideg kórházszobában és hideg fatalizmussal néztem az orvos kését, ahogy fürgén vájkált Ferkó szivében. Egy öreg halottmosó is ott állt mellettem, egy vén kocsis, aki sokat látott már ilyent és mindig nyugodtan várta a sorát, amikor kocsijára és onnan az árokba kerültek az összeszebdalt embertestek. Ferkót nézte ez a vén ember is. Hogy meglátta szememben a könnyeket, csak annyit mondott, hogy ne sírjon, vitéz ur, ennek a fiúnak helyén volt a szive ... Valóban olyan nagy hősiesség lenne az öngyilkosság ? Fölülkerekedés önmagunkon, egy nyönyörü gesztus, ami semmibe vágja a drága életet ? Hiszen akkor — .. .Akkor úgy volt, hogy minden elhatároztatott. Úgy fogom csinálni, ahogy Ferkó csinálta. Állam alá a puska csövét, a szuronnyal leütöm a billentyűt, azután egy éles szisszenés és fehér arcomat belepi a vér és a puskapor koromja. Hullámos, szép hajam megfürdik a vérben és dombos homlokom elsáppad, mint lankán a hóval borított temető.... A kórházból a kaszárnyába a református temetőn keresztül. és az ódon fatemplom falánál kitártam karjaimat, — ez volna az élet? az ifjúság delén egy acélburkolatu rongyos ólomdarab? elbúcsúzni a tavasztól virágos ákácok alatt és megszökni a nyár elől, amikor még nem is éltünk? ....A gyakorló patronok között a kaszárnya folyosóin. De azon a napon megfagyott a szivem. Megszöktem a csapattól és rideg számítással kerestem ki azt a vadrózsabokrot, amelynek árnyékában elmegyek ebből a világból. Hol volt az megírva mégis, hogy minden másként legyen? Szinte nevetnem kellett olyan groteszk volt a dolog. Hanyatt feküdtem a dombon, állam alatt a Mannlicher csöve, kezemben a megfordított szurony és gondolat nélkül, elborult szemmel néztem a bokorba.... Két savószem meredt rám onnan és egy remegő orr alatt lefittyedve sirt egy bajuszos öreg száj. .. Csudálatos az öngyilkosok szemérme. Egy a fájdalom nagyságával, nem tűr idegent — és inkább nem halok meg, semhogy kilesse valaki utolsó pillanataimat. — No, bújj elő! Leeresztettem a puskát és csak néztem, ki jön ki onnan? Ki? Hát a tanár* ur, Brósz tanár ur, összecsikart arccal, vérző kezekkel és nyakig sárosán. Két ujja között egy vergődő gyik és oldalán kis kosár, rózsákkal tele. Jóságos, öreg arcán könnyek peregtek alá, szorongva, sze- pegve nézett*reám és egy pillanat múlása után megismert, óh, igen tanár ur, én vagyok az, akit kegyed az ábrázoló geometria és a francia-német nyelv titkaiba hiába igyekezett beavatni. — Mit akar ön tenni, az istenért, mon pauvre ami, mit akar ön tenni? — Látja, tanár ur,.látja. Az álammal nézdegélem a puskám belsejét. Leült mellém.Letette rózsás kosarát és a gyikot is útjára engedte a szagos fü között. — Óh, igen.... a puskája belsejét, És mit csinált a szuronyával? Jól jegyezzük meg édes barátom, a szuronyával? — Nézze, tanár ur, — szóltam komoran, — én már régen nem tartozom tanítványai közé. Nem gondolja, hogy ez a vallatás tisztára fölösleges és meddő ? ő is elkomoritotta barátságos jó arcát, amennyire csak tőle tellett. — Nem a tanítványról van szó, mit törődöm a tanítványokkal, amikor esztendők óta nyugállományban vagyok. De egy emberi élet, gyermekem, az ön élete?.... — Hát az enyém. Azért az enyém, hogy rendelkezzek vele. — Rendelkezzem.... — Nekem amúgy is jó.... De
