Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-01-03 / 1196. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1942 január 3. (Folytatás) Bokányi nem volt a párt tanácskozásaiban, a pártvezetőségben és a párt bizalmi férfiáinak testületében nagy befolyású, kérdéseket eldöntő előadó. Sikereinek titka a tízezres tömegekhez való beszédben rejlett. A Tattersaalban ő volt az egyetlen szónok, akit a rémesen nagy hodály minden sarkában hallani lehetett. Akkor még nem volt, de neki nem is kellett, hangszóró! A hangja valóban úgy csengett mintha óriás ezüst harangokat konditottak volna meg egy városnagyságu üvegburában. Benne volt ebben a hangban az orkán süvöltése, az ég dörgése, a tárogató felsíró, szivbemarkoló fájdalma, a ha- jósip vészt jelző sikoltása, a robogó vonatok mozdonyának éles füttye, a gordonkák hangjának szivárványos szépsége, a primhegedük vértforraló süvöltése, az árvizet jelentő vészkürtök riasztó szava! Zúgott, búgott, felemelt, lelkesített, elragadott, bátorított, cselekvésre lendített ez a hang, egy harckeverő bajnok forradalmas csatakiáltása. Hipnotizált fanatikusai, lenyűgözött bámulói, engedelmeskedő hódítottjai voltunk ennek a csodálatos hang-hangszernek! Olyan volt a kis ember ott a szószéken, a szemébe lógó fekete hajával, ragyogó fekete szemeivel, mint egy lenyűgözően szép természeti tünemény. Petíciót vittünk egy száztagú küldöttséggel a képviselőház lenökéhez. Bokányi mondta el küldetésünk célját. Az elnök a petíció átvétele után barátságos beszélgetést kezdett Bokányival és igy szólt: Hát nem jobb volna ezt a módszert állandósítani az ablaktörés helyett? Miért kell az ablakokat beverni? — Mert akik az ablakokon belül vannak, süketek és nem értenek a szóból, — felelte Bokányi. Kolozsvárra hívtuk egy választójogi gyűlésre a háború vége felé. A gyűlés másik főat- rakciója a zengő baritonjáról hires és egy hosszú élet harcai után mégis csak választó jogossá lett Apponyi Albert gróf volt. Érezni lehetett a levegőben a történelmi sorsfordulatot, ha ez a két ember végre egy platformra kellett kerüljön. Amikor bemutattuk őket egymásnak Apponyi igy szólt: — Nem furcsa Bokányi ur, hogy mi most találkozunk először az életben? — Másodszor gróf ur! — mondta Bokányi. Először a Zsitvay elnöklete alatti törvényszéki tárgyaláson találkoztunk, ahol az ön tanulvallomá- sa alapján kaptam két esztendei állami ogházat r — örülök neki — felelte Apponyi — hogy most végre nem egymás ellen, hanem egymás mellett tanúskodhatunk! A magyar szónoki művészet két gigásza egymást igyekezett felülmúlni! Apponyi is gyönyörű beszédet tartott, de mi Bokányira voltunk büszkék! A szociáldemokrata párt évi kongresszusait ő szokta bezárni egy-egy lelkesítő, tündöklő, gondolatrakétákkal teli beszéddel. Sokszor megtörtént, hogy a beszéd befejezése után a kongresszus küldöttei nem voltak képesek elhagyni a termet, mikor szavai elhangzottak. Akik hallgatták hetekig, hónapokig szoktak beszélgetni a szavainak mély hatásáról, pompás szófordulatainak csillogó játékáról. Mi huszonhárom év megszépítő távolán át is úgy látjuk, ahogy akkor láttuk! Csodálatos ajándéka volt annak a mély tengernek — a népnek — melynek kincsei majd csak egy szabad világban lesznek kibányászhatok ! Amikor a győztes hatalmak vezetőinek tájékozatlan rövidlátása és az európai arisztokraták ellenforradalmi internacio- náléja Magyarországot behajszolta a bolsevizmusba, Bokányi — aki az utolsó percig leghevesebb ellenzője volt a proletár- diktatúra gondolatának — felvette a katonaruhát és beállt a vörös hadseregbe. Ötven éves lehetett akkor. Jötték a rossz hírek a frontról és az ország belsejéből is. | Budapest olyan volt mint egy j temető. A kormány és az egybeolvadt két párt közös titkársága népgyülést hivott össze a parlament elé. Ötven szónok volt kijelölve a gyűlésre abból az alkalomból, hogy a vörös hadsereg megütközött a cseh seregekkel és Kassa alá érkezett. Ám a várt százezres tömegek helyett alig néhány ezer ember jött a parlament elé, azok is fásult, letört, kétségbeesett hangulatban. Kun Béla, aki maga is beszélni készült a gyűlésen, összehívta a kijelölt szónokokat és egy rögtönzött értekezleten elhatároztuk, hogy tekintettel arra, hogy a tömeg nem elég nagy, csak egy szónok: Bokányi beszéljen. Beszélt is. Tíz perc alatt a letört, szomorú, kétségbeesett tömeget olyan lelkesedésre vil- lanyozta, amilyent még tőle se szoktunk meg, holott évek hosszú sora óta ott voltunk minden beszédénél. A beszéd körülbelül ennyi volt: “Elvtársak! A vörös hadserek szuronyai hegyén viszi előre a szocialista világrend ígéretének beváltását! Órák kérdése csak — és Kassa a mienk! Hát mi a bajotok? Mi aggaszt? Mi hiányzik? A pesti kocsma? Hát egy pár pohár sörön és egy borjupörköltön akarjátok felmérni az előttetek lezajló világ- történelmet ?! A legletörtebb szociáldemokraták éljeneztek a leglelkesebben! A Jakabok! A Bokányi Jakabok! A jakabbokányik! 1 Ez volt a hang, ez volt az érv, ' ez volt a válasz a magyar pár- | tok, a magyar sajtó, a magyar | közélet minden tényezője részéről, amikor a szociáldemokrácia' elindult rögös, küzdelmes, nehéz utján, hogy kimentse a magyar népet és az országot a magyar urak önző és gonosz politikájának karmaiból. 1909-ben, abban az esztendőben, amikor az ország állítólag 1013 esztendős lett a magyar- országi szociáldemokrata párt tagjai több mint 1000 esztendei börtönt kaptak szocialista “izgatásért”. Ebben az ország és népmentő küzdelemben a magyar dolgozók zászlaja, a milliók ügyének és igazának leghangosabb, legbátrabb harsonása Bokányi Dezső volt. A mi generációnkat ő lázitotta bátor lépésekre! . . . A reakció, amely a gyalázat mocskával borit el mindenkit, aki élősdi előjogait meri támadni, — őt lse kímélte. Liberális, türelmes világot éltünk akkor, de a magyar urak már értették a módját a kut- mérgezésnek! Bokányinak se használt árja mivolta! Az urak szolgálatában álló zsidó sajtó Jakabra keresztelte, mert igy vélte hatásának útját szegni! Balga és hiú törekvés volt! A szavai, mint a legendák, meg- szinesedve fognak az ezután jö- yő magyar proletárgenerációkra öröklődni! resztője volt az alvó magyar proletáriátusnak! Az orosz forradalom mentette ki az ellenforradalom haramiáinak karmaiból. Ott halt meg a proletárreménységek fellegvárában ; Moszkvában. Hamvai a Kremlin falában várják, hogy Dósza György felkutatandó porai mellé temesse őket a majd felszabaduló magyar proletáriátusa. Az idők és események köd- fátyolán keresztül is látjuk tovatűnt érdekes alakját! Se ércből, se márványból nem tudnánk neki szebb emléket állítani, mint amilyet ő állított bennünk önmagáról, amikor az 1911. évi pártkongresszuson Kunf i v a 1 együtt beszélt. A kongresszusról jövet Fényes Samu — másik gigásza a magyar szónak — arra kért, hogy írjunk tudósítást és jellemzést a két pompás szónokról, lapjába az “Úttörőbe”. Ezt irtuk többek között: Kunfi Zsigmond ragyogó vázat épit beszédjének száz ablakos palotájához. Mikor a tetőzet utolsó részét is ráhelyezi a gerendázatra — leönti az egész épségét petróleummal és felgyújtja. A láng aztán messzire bevilágítja az utat amin járni kell. Bokányi Dezső, beszéde házának egész szerkezetét égő ge- gerendákból építi . . . A forradalom bukása után s magyar vérbiróság kezére ke< rült. Halálra Ítélték! Nem azért amit tett, vagy nem tett a proletárdiktatúra alatt! Bűne az volt, hogy három évtizeden keresztül tündöklő szavú ébVulkanikus egyénisége gyújtotta ki a mi generációnk lelkében azt sl tüzet, amely előbb- utóbb el fogja hamvasztani a sötét középkor feudális Magyarországát és megépíti helyén a magyar nép igazi hazáját. Ha re folyik itthon is (Vi) A japánok orvtámadása ellen Amerika védekezik. De ezt az orvtámadást az amerikai tőkések is az unionok ellen és általában a munkásság ellen használják ki. December 11-én, mihelyt megüzenték a háborút Német és Olaszországnak, azonnal haza küldtek több mint 90 ezer detroiti munkást az automobil gyárakból, még a szakmunkásoknak is kétharmad részét ezen a héten lefizették. A modern gyárak, melyeknek nagy részét a kormány építette az első világháború ideje alatt, most tétlenül, sötétségben lesznek, a munkások meg járják az utcákat. A szakmunkásoknak felajánlottak munkát más telepeken, mint kezdő munkásoknak. Például a Diesel General Motors telepen fizetnek 1.20 centet. Az átlag fizetés eddig 1.40 volt. És a seniority elvesztésével fenyegetik azokat, akik nem akarnak 20 centes órabér levágást elfogadni. Mind e mellett behozták, hogy csak két időszakot dolgoznak, 10—10 órát. így ahelyet, hogy háromszor 8 óra mellett 24 órát' tartanák az üzemeket működésben, csak 20 órát dolgoztattak, még a defense munkákon is amellett nagy modern telepeket teljesen lezárnak. Minden nagy automobil cégnek a kormány építtet modernebb gyárat, némelyek félig már készen vannak, némelyeket csak egy év múlva fogják megnyitni és addig várni kell a munkásoknak. Ha minden nap legalább két három száz repülőgépet tudnának a japánok elleni harctérre küldeni, nem volna “sárga veszély”. Ez a háború határozottan légi háború. Ezt a Pearl Harbor elleni támadás minden akciója a Csendes tengeren fogja bizonyítani. De nem lesz Amerikának elég repülőgépje, mert még csak most építik az óriási telepeket, gépeket hozzá ugyanakkor amikor a meglevő telepeket lezárják, a gépeket beolajozzák, hogy a rozsda meg ne egye, mig újból használatba veszik, ha csak nem fogják őket véglegesen azokkal helyettesíteni, melyeket most a kormány vásárol be a részükre. Ezen belsp harcok lényege abból áll, hogy a nagy társaságok időszerűnek látják a nemzet védelme címén, orvtámadást intézni a szombat, vasárnap és ti lidő másfélszeres és kétszeres fizetések ellen. Azt akarják hogy tiz órákat dolgozzanak az emberek és szombat, vasárnap, a kisebb üzemekben össze szorítva, de ne merjenek fizetés pótlást kérni az ilyen tulidők- ért, amint azt eddig fizették. Ez mind a haza védelme alatt —írja: VINCE SÁNDOR---------
