Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)
1941-07-19 / 1172. szám
tí oical BÉRMUNKÁS 1941 julius 19. TALÁLGATÁS MELYIKÉRT HARCOLJUNK? Az egész háború, de leginkább az Orosz-Német háború kimenetele sok találgatásra ad ma okot. Sokan kárhoztatják a Szovjetekét, amiért a leggyávább megalkuvás árán is igyekeztek elhalasztani ezt a leszámolást. Sokan úgy állítják,hogy a Szovjeteknek helyesebb lett volna nem megalkudni, még ha őket támadták volna is meg a náci hordák Len gyelország után. Ezen találgatással szembben az én véleményem szerint, — melyet előre megjegyzek, nem a KP mosakodásból, sem a kapitalista propagandában nem található, igy méltán mondhatom, hogy saját találgatásom , véleményem — melyet a múltak eseményeire alapitok, az, hogy a Szovjetek sokkal, de sokkal rosszabb helyzetben lettek volna, ha Hitlerék, mindjárt Lengyelország után az oroszok ellen marsolnak. Bizonyítékok, következtetés sek halmaza igazolja ezt. Sőt azlt is, hogy az egész világ kapitalizmusa azt várta és az angol Chamberlain kormánya meg egész biztosra vette, mert ismerte Hitler paktumjait és Ígéreteit. Azt is minden újságolvasó ember tudja, hogy a lengyeleknek semmi, de semmi segítséget nem adtak az angolok vagy a franciák. Még csak egyetlen bombát sem dobtak a német iparokra, vas utakra, amig a nyugati országokat, Holland, Dán és Belgiumot nem támadták Hitlerék, mely aztán meg is buktatta a Chamberlain kormányt. Tehát ezeket a 'történelmi tényeket vizsgálva, milyen logika alapján merné valaki azt állítani, hogy az oroszok több segélyt kaptak volna ezen pro náci angol, francia kormányoktól. Vagy a mi ultra demokrata kormányunktól. Nem-e tovább folytatták volna Roose- velték a “Non intervention”^ politikát, mint a Spanyol polgár háborúban is és örömmámorban úsztak volna, hogy a gyűlölt Szovjeteket elseprik a kereszténység védnökei szerepét játszó nácik. Ha a németek keletnek marsolnak az oroszok ellen, a Chamberlain kormány nemcsak, hogy meg nem bukik, hanem megerősödött volna és ha mindjárt kerülőuton is, segítséget adott volna a náciknak, amint a Spanyol háborúban is nagy szolgálatokat tett a fasiztáknak. Chamberlain bukásával, sok munkáspárti és a nácikat igazán gyűlölő polgári egyén került az angol kormányba, akik most lehetetlenné tudnak tenni egy újabb Münheni adás-vevési szerződést.. A németeknek örömmel megbocsájtották volna Csehszlovákia, Aus ztria és Lengyelország leigázását is, ha nem .nyugatnak, hanem keletnek masíroznak. Csak a Dán, Norvég, Holland, Belga, Francia, Román, Jugoszláv és Görög országok leigázása és az angol városok “conventrizálása” volt csak képes a náci propaganda által megmaszlagolt uralkodó osztályt kiábrándítani. így ma lehetséges az az alig hihető állapot, hogy úgy a konzervatív Churchill, mint a mi elnökünk, úgy morális, mint anyagi támogatást Ígérnek a gyűlölt Szovjeteknek. Valamint az a tény, hogy az angol repülők fokozott mértékben támadják, bombázzák a náci városokat, gyárakat. Már az elveszettnek hit nyugati front vissza állítását tervezik, melyben még a Franciák segítségére is számítanak. Mert megtanulták, hogy Hitler szavát, ígéreteit, kereszténységét nem vehetik készpénznek, az a papirt sem éri meg, amelyre a nevét irta alá. Ezt a morális, politikai változást csak nehezen és kétévi legbrutálisabb vére ngzések után, számtalan egyezmény sárba taposása, a németek mindig nagyobb felfuvalkodása, gőgje tette lehetővé. De mindezen morális változás mellett a szerződés és időnyerések révén az oroszoknak sikerült egy kétszáz mérföldes “Shockobservert”, az első rohamot felfogó, lelassító dunyhát felállítani. Valamint a határokat Leningrádtól 15 mile helyett 78-ra, Odesszától 18 helyett 80-ra, Kievtől meg kétszáz milera vissza tolni, mely megmentette ezeket a fontos ipari városokat, ha nem is az azonnali lefoglalástól, de a lerombolástól. Ez a 200 mile “vacum” felőrölte a náci “blitzkrieg” legvem- hesebb első hetét. A náci szállítási vonalakat 200 mileval meghosszabbította, mely területen még a kutyákat sem hagyták ott az oroszok. így a véleményem szerint az oroszok 80 százalékkal jobb hadi állásokban vannak ma, mint 1939-ben lettek volna a mellett, hogy nagy tömegek támogatását, ro- konszenvét megnyerték, melyet még 1939-ben a nácik élveztek volna. Valamint a leigázot't országok munkássága, mint megváltókra néz nia az orosz hadseregre, azoktól várja a felszabadulását a nácizmus vassarka alól. Vi. Közöljük Vi. munkástárs fenti cikkét, mert tudjuk, hogy azt napimunkája után irta, de ugyanakkor kérjük Írógárdánk tagjait, valamint olvasóinkat, hogy ebben a kérdésben mellőzzék MA a vitát. Az orosz helyzet súlyossága parancsolja ezt a morált. Talán már a közel jövő lehetővé teszi, vagy parancsoló kötelességgé, hogy a világ munkássága részleteiben ismerje meg a nagy tragédiát, amely lehetővé tette népmilliók kiirtását, otthonok feldulását és a civilizációnak a barbarizmusba való vissza sülyeszltését. (Szerk.) az építő gárdába BEFIZETTEK 1941—42-RE Hering Pál, Buffalo........ 2.50 Hering Pálné, Buffalo..... 2.50 E. J. Havel, Garfield....... 6.00 J. Kollár, Cleveland....... 3.00 Paul Pika, Chicago..-....... 8.00 J. Fodor, Cuyahoga Falls 2.00 L. Lefkovits, Cleveland.... 2.00 M. Stefánkó, New York.... 3.00 L. Adler, Newark ........... 3.00 J*. Vizi, Akron................... 2.00 J. Deák, Akron................. 1.00 (A—L) Annyi egészen bizonyos, hogy a technika fejlődése folytán az emberi társadalom, még akkor is ha sokaknak nem is tetszik, de mégis egy fordulóponthoz jutott. Maga az a tény, hogy a gazdaságilag leromlott kapitalista rend, amely fölényes hatalmát továbbra is érvénybe akarta tartani — tehette ezt csak úgy, hogy kormányzó osztályintézményét az adott viszonyokhoz képest úgy szervezte újjá, hogy azok a dolgozó néposztály életszínvonala és minden más ember jogainak megfékezésére a diktátori formát találta legmegfelelőbbnek. Azokban az országokban, ahol a képviseltetési rendszer volt életben, úgy nézett ki a felületes vizsgáló előtt, hogy a nép minden rétegének létkérdése és jogai egyformán képviselve voltak. Ez a látszat nagyon sokakat megtévesztett, de különösen azokat, akik sohasem tanulmányozták és nem tudták megérteni a mai társadalmi rend tényleges berendezkedését. Ennek következtében azután nagyon sokan abba a tévedésbe estek, hogy a képviseltetési médszer mikénti megváltoztatásával, magát a társadalmat is átlehet formálni. Ugyan ebbe a tévedésbe estek maguk azok a munkásmozgalmak, amelyek az osztályharc egyenes útját a képviseltetés módszerével cserélték fel. Elvitathatatlan és bebizonyított tény, hogy az emberi társadalom alapját a gazdasági alap képezi. Az a csoport az. emberi társadalomban, amely rendelkezik a társadalom alapját képező gazdasági eszközökkel, azok uralják magát a társadalmat. Természetesen ezek osztályintézményeiket eme gazdasági alap mikénti biztosításának megfelelően rendezték be. Hogy a technika fejlődése folytán a kézi termelés módját a géptermelésre változtatta, ez az átmeneti folyamat egy nagy változást hozott létre magában a termelési rendszerben. Első sorban nagyban meggyorsította a termelést, aminek következtében sokkal kevesebb emberi munkaerőre volt szükség ugyan annyi árucikk előállításához. Ezt a fejlődési folyamatolt első sorban a munkásosztály sínylette meg, ami állandóan fokozta a munkanélküliség nagy arányban való terjedését. A munkásosztály józanul gondolkozó része, kezdte felösmerni a nyomasztó helyzet fontos okait és utat-módot keresett és talált, munkás szervezetein keresztül, hogy a munkásosztályra napról-napra súlyosbodó helyzeten csak úgy változtathat, ha egy kidolgozott tervezet alapján, egy olyan társadalmat fog megvalósítani, amely társadalomban minden ember egyformán jogosult az élet javaihoz. Ennek fermészetes következménye az lett, hogy a társadalmat uraló kapitalista osztály ebben veszélyt látott és minden erejével azon volt, hogy ezt idejében meggátolja. Ennek a veszélyeztető folyamatnak következtében csak egy módot látott, hogy életbe léptesse azt a, diktatórikus fasizta rendszert, amely még a magán kapitalizmus módszerénél is nagyobb energiával igyekszik a feltörekvő munkásosztályt elnyomni, hogy célkitűzését el ne érhesse. A fasizta diktátori rendszerben maga a munkásosztály kényszer- munkára van kárhoztatva és amig a magán kapitalizmus rendszere alatt legtöbb országban megvolt a szabad szervezkedési joga, amikor csak a magánvállalatok fogadott és felbérelt emberei gátolták meg a munkások törekvéseit, addig a fasizta kényszeruralom alatt a diktatórikus államgépezet gondoskodik arról, hogy a munkásokat teljesen sakkban tartsa. Azért csodálkozunk azon, hogy hogyan lehetséges az, miszerint a munkások között is akadnak tömegesen olyanok, akik a fasizmus, vagy a nácizmusért lelkesednek — sőt még készek harcolni is annak győzelme érdekébe. Tudott dolog, de különösen a forradalmi ipari unionisták részéről, hogy a társadalom minden intézményét azok uralják, akik a gazdasági alapnak a tulajdonosai, ők uralják a sajtót, rádiót és minden olyan osztályintézményt, ami a közvéleménynek irányt szab és bizony ügy van — a tapasztalatból tudjuk — hogy az emberek legnagyobb részével ellehet olyan dolgokat hitetni állandó propagálás utján, ami egész bizonyosan kárára van mindazon befolyásolható egyének számára, akik az ilyen tőrbecsaló propagandát vakon el is hiszik. így van azután az. hogy maguk a munkások nagy- része, akiknek valósággal halvány fogalmuk nincsen magáról a fasizmusról és annak célkitűzéséről, hogy mégis annak követői, sőt harcosaivá válnak. Annyi bizonyos, hogy maga a kapitalista osztály, ha látja azt, hogy uralma veszendőbe forog, sokkal szívesebben választja magát a fasizmust, mintsem, hogy a munkásosztály célkitűzésének adjon alkalmat. A mai különleges társadalmi viszonyok között, amelyek nagy változásokat hozhatnak létre magában az emberi társadalomban, igen fontos, de különösen a munkásosztály szempontjából, hogy a munkás hol találja meg a helyét. Maga az a tény bizonyos, hogy a fasizmus még a mai ferdeségeken alapuló kapitalista rendszernél is sokkal áldatlanabb, de különösen a dolgozó munkásosztály részére, azért egyetlen józan ésszel gondolkodó munkás sem lelkesedhet, de különösén nem harcolhat a fasizmus érdekében. Bármilyen laikusán is gondolkozhat valaki, soha el nem hihető az, hogy valaki olyasmiért harcoljon, ami saját helyzetét még a jelenleginél is sokkal ' rosszabbra változtatná. A munkásosztályra ma nagy hivatás vár. Hogy ma, amikor a magán kapitalizmus is küzd a fasizta államkapitalizmus ellen, hogy régi rendszerét továbbra is fenntarthassa, még annak dacára, hogy már túl élte hivatását. Most kell, hogy a munkásosztály megértse hivatását és a két rossz közül EGYIK-
