Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)
1941-07-12 / 1171. szám
1941 julius 12. BÉRMUNKÁS 7 oldal SÍRJ és NEVESS! Igaza volt annak, aki világgá kiáltotta, hogy a betű hatalom. A nagy betű, természetesen nagy hatalom. Ezért hívta az amerikai kormány segítségül a nagybetűket pár évvel ezelőtt a pangás leküzdésére. Meg is érkeztek az NRA, FHA, SEC, FIB, AAA, LLD, meg a többi, melyeket ki tudná felsorolni most már. Hiszen legalább is egy évig kellett az egyetemre járni, hogy mindet meg tudjuk tanulni s a lassúbb felfogású csak azért bukott el ezen a tanfolyamon, mert időközben a nagybetűk buktak el. Ma már csak annyit tudunk ezekről a nagybetűkről, hogy fene sok pénzt emésztettek fel s ezért kellő tisztelettel, mint személyekről beszélhetünk róluk. Most, hogy megint baj van, újból előrángatták őket. Itt van például a WPA, akit leakarnak fejezni, noha ő az egyetlen, akitől a szegény munkás pár centet kap, amikor megdolgozik érte. Ellenben sokat hallunk a két-fejü CPM-ről, aki azt állítja hogy a munkások és a munkáltatók között állva mindkettőnek az érdekeit szolgálja. Pedig azt már a gyerek is tudja, hogy az egyszerre két nyergen való lovagláshoz nem KÉT FEJ kell. A negybetük közül a legfia- talabbnak a neve DCS (Defense Contract Service) Még- csak' nem régen született s igy valóságos csecsemő, mégis már eddig is felfalt vagy kilenc billió dollárt. A kongresszus már megszavazott neki 44 billiót, de Joseph L. Trecker, aki a csecsemő nevében beszél azt mondja, hogy 100 billióra lesz szükség. Szent Kleofás! Mi lesz ebből, ha megtalál nőni?! A már elöregedett és félrevonult AAA-ról is szó esik megint. Ennek a szerencsétlen flótás- nak olyan könnyű nevet adtak, hogy nem lehet elfelejteni. Biztosan ezéht adták neki ezt a nevet, mert úgy tartották, hogy a farmerok, akiket segíteni leüt volna hivatva, az abc első betűjénél tovább nem tudnak menni De most kell a hely Washingtonban és az AAA azon irodákásnak beleszólást biztosit a munkaviszony alakulásába, a bérek megállapításába és magába a termelés irányításába is. Az általános, titkos választójog mellett megteremtődött tehát egy uj fogalom, az üzemi választmányok fogalma, íímely éppen úgy megfogja változtatni a kapitalisztikus termelés struktúráját, mint ahogyan megváltoztatta az általános, titkos választójog az abszoluszti- kus és rendi államokat. A demokrácia teljességéhez tehát a polgári demokrácián túlra oda ahhol valóban az egész nép kormányoz és akarata aggálytalanul érvényesülhet, mert a termelőeszközök magántulajdonaj megszűnik, csak a politikai és gazdasági demokrácia, vagjyis helyesebben mondva az iparidemokrácia eszközével lehet eljutni. ját, amely az állami legelők igazgatását intézte, elhelyezték onnan. Csak most tudtuk meg, hogy ebben az irodában 2,074 tisztviselőt alkalmaztak. Szent Kleofás, hát már idáig jutottunk, annyira fogytak a lovak, hogy ezekkel kell a legelőket lelegeltetni ?! Mert máskülönben csak nem fogadtak volna fel annyi embert, ha mindjárt sok politikusnak kell is a köny- nyü “job.” Ha pénzpazarlásról van szó, New York várost nem lehet egy könnyen lepipálni. Az uj törvényszéki palotában például a rabok részére FORGÓ KÁPOLNÁT építettek. A megbilincselt rabot valami pódiumra viszik, aztán megnyomnak egy gombot és a rab, meg a, hozzá láncolt rendőr egyszerre csak katholi- kus, protestáns vagy zsidó kápolnában találják magukat. Szép, szép ez a dolog, de mi egy kicsit elmaradottnak tartjuk. Ma, a röpülés és a rádió világában sokkal megfelelőbb volna, ha a rab a rászabott büntetésért járó köszönetét rádió utján továbbítaná a menyek országába. BELEIMÁDKOZNA a mikrofonba, a hangszórót az ég felé irányítanák és legfeljebb egy “announcert” alkalmaznának, Mottó: “.. mert hasal az s pörsenéses melle, mint szennyes ingből füst alól kilóg.” József Attila: “Munkások” Nem a mesterkélt ragyogás beteges szerelmeseiről, esett leányairól, hanem a világosság számüzöüteiről szólunk, akik a sejtelmes neonfények világában kényszeredetten hajszolják önmagukat estétől reggelig a mindennapi kenyérért, ők az éjjel igazi rabjai, egükön az iv- lámpák világítanak és életük egyetlen topogás körbe-körbie, lokálokon, kávéházakon, sötét uccákon keresztül, amig reájuk borul az örök éjszaka. A GYUFAÁRUS.... Családos ember. Azelőtt gyárimunkás volt. Balesetéről nem tesz vallomást, ki tudja, hogyan történt? Tény azonban, hogy jobbkarja béna, egyik lábára biceg és amióta rokkant, az éjszaka világában él. Nincs ember, aki irigyelné a sorsát, a kínosan összeszedett néhány pengőt. Kopott ruhájában elszántan áll az asztalnál. Elnyűtt arca, izzadt homloka s elhullatott szavai megrenditő- en hatnak az étterem pazar világításában. — Parancsoljanak gyufát! A szólam megindító, venni kell, akár szükséges a gyufa, akár nem. Mikor azonban a 'tiz- filléres feléje gurul a fehér térítőn, ösztönösen érezzük, hogy ezt a kérdést nem önkéntes adakozással, kényszervásárlással, aki mindig bejelentené, hogy melyik istennek szól a HÁLÁL- KODÁS. Erről az imádkozásról meg az jut az eszünkbe, hogy a római pápa még se merte kihirdetni a szent háborút az istentelen bolsik ellen a jámbor, istenfélő názik javára, mint azt előre beharangozták. A pápa idejekorán észrevette, hogy ha NYÍLTAN is a nácik mellé áll, akkor Angliából meg Amerikából elmaradnak a péter-fillérek. És azt a Szent Atya is nagyon jól tudja, hogy az amerikai pé- ter-filléreket még a Vatikánban is DOLLÁROKNAK hívják. Igen, a Vatikánban is mindig HÍVJÁK. Mert a név nem számit, a lényeg a fontos. Az az uj kannázott leves is, amit most az egyik kannázó gyár hozott forgalomba, hiába viseli a “Patage des Pilgrims” hangzatos nevet. A feliratban ott van, hogy válogatott, elsőrendű tökből van kifőzve, de van benne hagyma, vaj meg krumpli is. Használat előtt vizet kell hozzá tölteni és felmelegítés után tejfölt adnak hozzá meg egy csipetnyi “chi- vesfc”, ami magyarul petrezsel- met jelent, bármilyen nyelven is találták ki. Szóval ez a furfangos gyáros TÖKLEVEST árul a “Pilgrim leves” hangzatos név alatt. Nohát igazán TÖKFEJES az, aki az ilyen hanem másként kellene elintézni. Valószínű, a gyufaárus nem tekinti keresettét adományjel- legünek, öntudat - elsorvadása érzéketlenné tette, csak azt tudja, minél több gyufát eladni, mert kell a kenyér.... A GRAFOLÓGUS minden vendég elé szerényen cédulát helyez. A papíron nyomtatott betűkkel a frázis: Az irás a lélek tükre. őszülőhaju, 40—50 év körüli, nős ember a grafológus.- Egy kétesztendős leánykája van, a felesége a gyermek miatt nem dolgozhat. A grafológus éjjelenként átlagosan öt pengőt keres a munkájával . Pár évvel ezelőtt azonban magántisztviselő volt. Akkor valahogy előre megsejtette az elkövetkezendőket és foglalkozást változtatott. Mostani életének három nagy problémája van, erről beszél. — Én izraelita vagyok, a feleségem keresztény nő, a kisleányom született katolikus: de a zsidótörvény szerint vájjon minek minősitik a gyermekemet? Ez az egyik probléma, s a másik kettő: szeretne megint a napfényen járni, irodában dolgozni s szeretne végre rendes lakásban lakni, kimenekülni a nyűgös albérletből! Egyik papírjára valaki felírja a szükséges egyetlen mondatot s a grafológus pillanatok alatt megfejti az irás titkát. Az eredmény kedvező, ü g yesen megfejtette a rejtélyt s dőlyfös ötvenfilléres esik a markába. Udvariasan, hálásan elköszön, de most megérkezik A VIRÁGÁRUS Nem nő, hanem férfi. Ráismerünk: régi-régi véres bünpör egyik főszereplője volt. Emlékezünk, hogy minit most, úgy akkor sem volt kemény, dacos ember, csak megrettent vádlott, aki a bitófa árnyékában elszántan küzdött az életéért, az élet- fogytos büntetésért a halálbüntetés helyett, noha embert ölt. Alázatosan meghajol, e 1 őre- nyujtva kínálja a virágot: kékibolyák abban a kézben. .. Nyílik az ajtó. Senkit nem látunk bejönni, mégis, pillanatok múlva öreges-vékony hang száll felénk. Ember szólt, parányi emberke A TÖRPE Szipkát, kést, fésűt, tükröt árul. A feje nem éri el az asztal peremét, kollekcióstáskáját a szék ülőkéjének magasságában tartja. Ráncos arca mosolyos. Bizton ő is megbékélt már parányi voltával, sorsával, csak üzletet akar kötni, eladni valamit most, ma, a holnapért. Mikor a múltjáról kérdezzük, pici szemében pici fény csillan. Liliputcsoporttal járta a világot Volt Párizsban, Londonban, Moszkvában, Berlinben, Buenos Airesben. Szép, nagyszerű idők voltak, de elszálltak, mint a füst a szélben, az embernyi emberek már nem kiváncsiak rá, az impresszárió is más csodákat mutogat s eljött az öregség, az ötvenöt esztendő, a megújuló sötét éjszakákkal.... A KÖNYVÁRUS sok kötetet szorongat a hóna alatt. Szerényen kínálja áruját, hogy megszerezze a mindennapra való kenyerét. Thomas Mann, Stefan Zweig, Traven s más irók müvei fekszenek egymáson. De több a lélegzetelállító, izgalmas regény, mint az igazi érték. Minden kor kivetíti igazi arculatát s a könyvárus két rikító fedelű ponyvaregényt elad. Az éjszaka rácáfol a nappalra — vagy inkább vetélkedik vele?! A selejtes irodalom kell az embereknek, m e nekülni, ha csak kurta időre is a valóságból, a komoly irodalom gondolkodásra készíteti az olvasót. .. hát ki gondolkodik ma? FORDUL AZ ÉJJEL mint valami roppant fekete hajó, viszi magával rabjait, a ku- csébert, a pirosarcu embert, aki furfangos játékokat árul s a többi szerencsétlenlt, akik fordított életet élnek. Furcsa csend van, de most mentőautó szirénája jajdul s ez a sikoly mintha jeladás lett volna: keleten felhasad a mélykék kárpit. A szétterülő hajnalban FÁRADT PINCÉR lépdel. Mögötte ledolgozott órák s különböző arcok sorakoznak. A szája szögletében csüggedten lóg a cigaretta, de mikor az életéről beszél, a két ujja közé fogja. Talpalás, család, átlagos négy-ötpengős kereset, kis és TÖKLEVEST beveszi. (HOMO) Az éjszaka rabjai
