Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)

1941-07-05 / 1170. szám

4 BÉRMUNKÁS 1941 julius 5. 2 oldal A munkabérrendszer fejlődése i. A kapitalista termelés ve­zérkara sohasem elégedett meg a technika és a termelés termé­szetes és fokozatos fejlődésével illetve az abból származó több­termeléssel. Mindig többre és többre vágyott. Kutatott, vizs­gálódott, technikai, fizikai, fi­ziológiai, lélektani és biológiai kísérletek alapján arra töreke­dett, hogy a gépek és elemek alapos kihasználása mellett az emberi munkaerőt is tökélete­sen kihasználja. A cél nyilvánvaló: a profit növelése, minél kevesebb költ­séggel és kockázattal, minél többet termelni, a befektetett tőke minél magasabb kamatozá­sát elérni. Az eleven emberi munkaerő a legjelentékenyebb tényezője a termelésnek. Ezen a téren tehát fokozott gondosságot fejtett ki és fejt ki ma is a kapitalizmus, avégből, hogy a lehető legszű­kebb keretek közé szorítsa a termelés költségeinek munka­bérrovatát. Nem elég a techni­ka rohamos fejlődése, a fizikai és szellemi munka mechanizálá- sa, a raffinált munkamegosz­tás, a futószalag lélekemésztő üteme, a termelt javak unifiká- lása, minden egyéni Ízlés és kezdeményezés száműzése a ter­melésből — mindez nem elégíti ki a mohó kapitalizmust: rava­szul kieszelt munkamódszerek­kel és bérrendszerekkel az em­beri munkaerő tökéletes fizikai kizsákmányolására' törekszik, összefűzve természetesen ezt a törekvést az anyagi kizsákmá­nyolással, vagyis a munkabérte- her állandó csökkentésével. A céhkorszakban és az azt követő időkben a “bennkosztos” rendszer uralkodott.Koszt-kvár- tély, valami kevés pénzbér, vég­nélküli munkaidő, rossz érte­lemben vett cselédsors —ezt az ellenértéket kapta az ipari mun­kás nehezen megszerzett tudá­sáért és munkájáért. Az ipar fejlődésével aztán változott a helyzet. A kézműi­par vesztett jelentőségéből, a gépipari termelés előbb lassan, majd rohamosan fejlődött s nagy részben kiszorította a kézműipart. A céhrendszer fö­löslegessé és szükségtelenné vált. A fejlett ipar ugyanúgy nem bírta el a céhrendszert, mint a fejlett mezőgazdaság a jobbágyrendszert. A munkabér­rendszer fejlődésében uj fejezet indult meg, amely még - egyre tart. A munkásság igyekszik szervezetei révén erre a fejlő­désre befolyást gyakorolni, ter­mészetesen a maga javára, saj­nos, nem mindig azzal az ered­ménnyel, ami a munkásság és az egyetemes közgazdaság hogy a felemelt házbéreket meg fizessék. A Robins család története, amely egyben története a ha­sonló helyzetben lévő sok száz­ezer munkásnak, eléggé bizo­nyítja, hogy nem lelketlen iz­gatok okozzák a sztrájkokat a védelmi iparokban, hanem az elégedetlen bérek és a munká­sok összecsőditésével járó meg­élhetési árak felemelkedése. szempontjából kívánatos volna. A bérkérdés ugyanis, ha nem is kifejezetten hatalmi kérdés, mindenesetre az erőviszonyok­tól függ. Minél több erőt tud a munkásság belevinni a bérsza­bályozás körül lejátszódó mér­kőzésbe, annál 'több reménye van arra, hogy a mérleget a ma­ga javára tudja billenteni. A céhkorabeli mesterlegény koszt-kvártélyától és vasárnapi borravalójától a Taylor-rend- szer szerint való “first class man” — elsőosztályu ember — és a bedo-rendszer szerint dol­gozó “bevált munkás” munka­béréig bizony hosszú utat tett meg a munkabérrendszerek fej­lődése. De még nem állt meg. A kollektiv termelési rend be­következéséig lesz még néhány állomása. Az ipari fellendülés kezdetén a természetbeni járandóságot az időbér váltotta fel, amely a kisiparban, a javitóiparban és a különös kézügyességet és Íz­lést igénylő kézmüvesiparban még ma is fennáll. Ezt a bér­rendszert az akkordbér — da­rabszámos munka — követte, amelyet Angliában alkalmaztak először, ahonnan azután ez a rendszer az egész ipari világban elterjedt. Ez a rendszer, minden hátránya ellenére, ma is uralja még a helyzetet, különösen a fejletlen vagy kevésbé fejlett ipari államokban. Ennek a rendszernek egyik válfaja kontrakt-rendszer, mely abból áll, hogy a gyáros alvál­lalkozóknak adja ki a munkát — természetesen akkordban — akik vagy időbérben vagy ala­csonyabb akkordbérben fizetik a munkásokat s emellett, mint­hogy a kontraktorok -— csoport- vezetők — minél nagyobb ha­szonra törekednek, nagyfokú hajcsárkodást is fejtenek ki. Ezt a rendszert a nagyipari ál­lamokban egyrészt a kétszere­sen kizsákmányolt munkások állandó elégedetlensége, más­részről a kontraktorok tulma- gas keresete buktatta meg. Kö­vetkezett a nyerességben való részesedés rendszere, amelyet 1865-ben alkalmaztak először Angliában. Ez a rendszer sem tartotta magát sokáig, mert úgy a munkások, mint az üzem­tulajdonosok elégedetlenek vol­tak vele. A munkások azért, mert helyhez kötötte őket s mert rossz üzletévek eseteiben az év folyamán kifejtett szorga­lommal arányban nem álló ré­szesedést kaptak. Az üzemtu­lajdonosok viszont azért nem voltak a rendszerrel megeléged­ve, mert igaságtalannak tartot­ták, hogy a munkások a nye- rességből részesedtek, ellenben az esetleges vesztességek nem sulytották őket ahogy ők mond­ták: “tőke és kockázat nélküli részvényesek voltak.” Jellemző, hogy mig a fejlett ipari államokban a haszonré­szesedés, amelyet maga a mun­kásság is antiszociálisnak minő­sített megbukott, fejletlenebb ipari államokban hiányos kép­zettségű szociálpolitikusok mint nagyszerű szociálpolitikai vív­mányt ajánlják. Pedig ez ép- ugy, mint a Truck-rendszer, amely abból áll, hogy a munka­bért részben vagy egészben készpénz helyett természetben (különböző árukban, élelmisze­rekben, italnemüekben stb ) szolgáltatják ki, merőben ellen­kezik a szociálpolitika alapelvei­vel. A haszonrészesedés és a Truck-rendszer ugyanis függő­séget, lekötöttséget jelent, kor­látozza a munkás mozgási sza­badságát, védekező, esetleg tá­madó mozdulatait lehetetlenné teszi... Uj rendszerek következtek. Sok kísérletezés után Henry Tovne amerikai mérnök boldo­gította a tőkéseket. Ez a rend­szer ugyancsak a haszonban va­ló részesedés elvén épült föl, de változott formában, amennyi­ben az általános üzletmenettől függetlenül csakis annyiban ré­szesítette a munkást a nyere­ségben, amennyiben neki annak előidézésében része volt. Ezt a rendszert hamarosan követte F. Halsey rendszere, amellyel a munkás egyéni szorgalmát és teljesítményét akarta jutalmaz­ni olyképpen, hogy a munkás­nak minimális keresetül bizo­nyos órabért biztosított, de a munka elvégzésére egy stand­ard időt is tűzött ki s ha a mun­kás a standardidőnél hamarább végezte el a munkát, a megta­karított idő és órabér arányá­ban ‘jutalmat” kapott. Ezt a rendszert módosította David Róván glasgowi hajógyáros oly­képpen, hogy a munkásnak csak azt az idejét fizette meg órabérben,amit az valóban a munkán töltött és nem a stand­ardidőt. A jutalom pedig a meg­takarított idő arányában illeti a munkást. (P. S.) (Folytatjuk) (A—L) Akarva vagy nem, kell, hogy foglalkozzunk a világ eseményekkel, mert az emberi társadalom kibontakozása egy jobb rendszer felé vagy a sötét korszak vissza állítása van útban. A közelmúltban történt események igazolják mindazokat, akik a Hitler-Sztalin paktumot annak létre jötte alkalmával elítélték. Igazol bennünket ipari unionistákat első sorban, mert soha egy pillanatra sem tévesztett meg bennünket az a kö­rülmény, hogy Hitlernek ügyes sakkhuzása révén az oroszok majdnem két éven keresztül semlegesek voltak. A semleges­séget moskan sem ők szegték meg. Hitler hordái lekaszabolták már úgyszólván az összes kisebb-nagyobb európai országokat, így került most az oroszokra a sor, akik abban a tudatban, hogy Hitlerrel kötött 10 éves megnemtámadási szerződés biztosítja őket a háborútól. Hitlerék éppen úgy biztosították több más országnak a függetlenségét mindaddig, mig gazdasági érde­keik és katonai fölényeik jogot nem biztosítottak arra vonat­kozóan, hogy felrúgjanak minden előző megegyezést. Az orosz taktika úgy látszik nem vált be sem ^zon meg- okolásaik az “elvtársaknak”, hogy Oroszország mind addig semleges marad, amig a többi kapitalista államok kiverekszik magukat. Ezek voltak Sztalinéknak az érveik és az őket szajkó módra utánozó elvtársaknak. Most is mint mindig tévedtek és a mostani nagy tévedésük lehet, hogy igen nagy katasztrófával végződ­het. ^la még a dolgok úgy mutatják, hogy Hitleréknek van fölényük — ha bár előre a dolgokat nem lehet megállapítani; de még is sok ezerre menő orosz proletár fog életével fizetni azért a nagy könnyelműségért, amit Sztalinék két év előtt el­követtek. Vegyük bonckés alá az eseményeket és akkor nem elfogul­tan, hanem tiszta látással tudunk bírálni. Az 1939. év szeptem­ber elsején Hitler hordái megtámadták Lengyelországot, hogy ezt megtehessék minden nagyobb akadály nélkül, azért pár­nappal ezt megelőzőleg gazdasági szerződést kötöttek Oroszor­szággal, amely szerződés alapján a két ország biztosítja egy­mást a megnemtámadás ellen. Az orosz és német paktum futótűzként járta be az egész világot. Senki nem tudott eleget csodálkozni azon, hogy állítólag a két legnagyobb ellenség szövetségre léptek. Az angolok és a franciák rögtön hadat üzentek a németeknek, ahogy azok megtámadták a lengyeleket. A kommunista pártok az egész világon, mind addig, amig az orosz-német paktum létre nem jött, Hitler elleni háborúra uszítottak. De gyorsan változott a kocka, a paktum után már a Hitler ellen hadakozókat kapi­talista imperialistáknak nevezték el. Ennek azután meg lett az utóköve/tkezménye. Franciaország, ahol az európai államok kö­zül Oroszországon kívül a legerősebb kommunista mozgalom volt, nyiltan fordultak a háború ellen. Aminek következménye képpen a franciaországi kommunista képviselőket bebörtönöz­ték, a kommunista pártot feloszlatták. Az Egyesült Államokban szintén törvényt hoztak ellenük, aminek következtében az itteni párft hivatalosan egy rögtön­zött konvención azt a határozatolt hozta, hogy minden össze­köttetést megszakít a harmadik internationaléval. Ez mind a Hitler-Sztalin paktum sajnálatom következménye képpen köny­velhető el. De azért a bemohosodott fejű stoges-ok még mindig Sztálin csalhatatlanságát magasztalják. Most az orosz prole­tariátus életének veszélyeztetésével próbálja Sztalinék szövet­ségeseit, a német hordákat feltartóztatni. Mi, mint akik mindig igaz harcosai, voltunk a munkásosztály nagy ügyének, 100 százalékkal az orosz munkásság győzelméért lelkesedünk. Csak azt szeretnénk már egyszer lát ni, hogy ti elvtársak, akik a múltban csak tapsolni és szajkómódra utánozni tudtatok — éb­SZEMLE

Next

/
Thumbnails
Contents