Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-03-22 / 1155. szám
1941 március 22. BÉRMUNKÁS 5 oldal LEHET-E SEMLEGES AMERIKA MUNKÁSSÁGA? (Folytatás) (C-ll) Az antimilitarista program ma nem szolgálja a munkásosztály érdekét, mert meggyöngiti a fasizmus ellen felsorakozó erőket. És ha őszinték akarunk lenni, nem is hirdethetjük ezt a programot. Ma nem áldozhatjuk fel magunkat, nem vállalhatunk martirságot militarista ellenes propaganda hirdetéssel, mint tettük ezt a múlt világháború idején. Akkor az IWW száz és száz tagja ment a börtönbe azért, mert hirdette, hogy az a háború az imperialisták háborúja volt a piacokért és nekünk, forradalmi munkásoknak egészen mindegy volt, hogy melyik fél kerül ki győzelmesen. Az IWW tagjai nem vállalhatnak maguknak mártír szerepet Hitler győzelméért, amikor annak éppen az ellenkezőjét akarják. (C-12) Csak meg kell vizsgálnunk azon csoportokat, amelyek ma a semlegesség vagy az azonnali béke mellett agitálnak és látni fogjuk, hogy az IWW törekvéseinek velük semmi kö, zössége nincs. (C-13) Spanyolországgal szemben egyformán nagy bűnt követtek el Anglia és a többi demokrata országok. De azért, hogy ezen országok ilyen hibát követtek el, nekünk is követnünk kell őket ebben a hibában? Sőt ellenkezőleg, okulnunk kell a tévedéseikből és minden erőt fel kell használni a fasizmus letörésére addig, amíg nem késő. (C-14) Gyerekség, vagy rosszakarat azt mondani, hogy mi az Angol kapitalizmust dicsőítjük, vagy támogatjuk, mert azt mondjuk, hogy most legfontosabbnak találjuk a fasizmus leverését és ebben segítünk a polgári demokráciának, ha kell, még áldozatok árán is. Tegyük fel, hogy nagy árvíz közepeit vagyunk. Az ár minden percben ránktörhet s a mind kisebbedő száraz területre szorulunk ellenségeinkkel együtt, akik már építik a gátakat. Helyes dolog volna-e nem segíteni a gát építésében, hanem várni azt, hogy hadd törjön ránk az ár, mert igy ha mi elveszünk, az ellenségeink is elvesznek? Avagy nem-e sokkal emberibb, sokkal ésszerűbb a gátak építésében segíteni, hogy élve maradjunk és az ár elmúltával elbánhassunk ellenségeinkkel? Most a fasizmus piszkos, veszedelmes árja fenyeget bennünket. A demokrata államok ereje az, amely ezt az árt fel tudja tartóztatni. Most ez az erő véd bennünket is. Ez az a gát, amit egyenlőre építenünk kell. Az ár elmúltával felvesszük újra a küzdelmet. (C-15) Az IWW felismerte a fasizmusban rejlő nagy veszedelmet, már születése pillanatában. Az ellene folyó kérlel- hetlen harcot hirdette mindig. Nincs semmi akunk arra, hogy most feladjuk, vagy gyengítsük ezt a harcot csak azért, mert a gyűlölt ellenség ellen egy másik erő is harcbaszállt, amellyel mi véletlenül nem rokonszenvezünk. ELLENÉRVEK (E) (Minden ellenérv előtt zárjelben jelezzük azon érv betűjét és számát, amelyre vonatkozik és amelyet ellensúlyozni kíván. így az olvasó könnyen megtalálja az eredeti érvet és nem kell azt újból megismételnünk.) E-l, (A-l) Ha valóban őszintén akarunk felelni arra a kérdésre, hogy milyen álláspontot foglaljunk el, akkor figyelmen kívül kell hagynunk a feltevéseket, hipotéziseket és pusztán csak a ténnyel, a meglévő adott helyzettel kell számolnunk. A tény az, hogy Amerika segíti az angolokat, akarjuk, vagy sem. Nem dughatjuk fejünket struc módjára homokba, azt színlelve, hogy ezt nem látjuk. Ez az ország, amelyben élünk, amelyben dolgozunk, amelynek polgárai vagyunk és igy amelyben szavunk van, segíti az egyik hadakozó felet. A kérdés tehát ez: Elősegítsük, vagy akadályozzuk ezt a támogatást ? Nem követhetjük azt az álláspontot, amit az Oroszországra figyelő politikai párt követ, hogy egyik szavában a fasizmus elleni harcot hirdeti, de a másikkal lerombolni törekszik mindazon erőket, amelyek itt ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetőve teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban —_ dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: '‘Tisztessé eres napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL r A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom izerkezetét építjük a régi társadalom keretein belfil a fasizmus elleni harcra felsorakoznak. Ez nem más, mint a “ne tudja a balkezem, hogy mit csinál a jobb” együgyü politikája. Ugyanolyan ez, mint mikor a nagy pangás idején a megriadt amerikai kormány nem tudta, hogy mit csináljon és a csőd előtt álló farmerok segitésére felfogadott egy csomó szakértőt, gazdasági professzort, akiknek jó fizetést adott azért, hogy tanítsák a farmerokat, miként termeljenek több és jobb élelmiszert és egyébb agrár terméket. Aztán gyorsan felfogadott egy másik sereg professzort is, akiket azért fizetett, hogy tanítsák meg a farmerokat, miként termeljenek minél kevesebbet, vagy ha esetleg termeltek is valamit, hogy kell azt elpusztítani. (Folytatjuk) IN NE N-O NNA N VALAHOL BŰZLIK Alig néhány nap múlt el azóta, hogy a CIO vezérek vissza rendelték Lackawanna, N. Y.- ban a Bethlehem Acélgyár telepén dolgozó munkásokat. A sztrájk lefújásakor a CIO vezérek azzal dicsekedtek, hogy a munkások 100 százalékos győzelmet arattak, amely győzelemnek részleteit a sztrájk lefújása után akarták a társasággal közösen kidolgozni. Most azonban a lackawannai gyárvezetősége még tárgyalni sem hajlandó a CIO vezetőségével. Úgy látszik igen szép eredményt értek el. A munkások azon gondolattal tértek vissza a munkába, hogy minden követelésük teljesítve lesz, de ugy- látszik kutyára bízták a hájat — ahelyet, hogy ipari szolidaritásukat adelig vették volna igénybe, amig a gyárvezetősége vesztes félnek érezte magát — ahelyett a CIO áruló vezéreinek dűltek be és vissza mentek minden eredmény nélkül dolgozni. Azonban, ami késik, az nem múlik, a munkások látják, hogy be vannak csapva és ismét a sztrájk fegyveréhez akarnak nyúlni. Mikor fogja már megérteni a munkásság, hogy egy olyan szervezetre van szüksége, mint az IWW, amely nem a vezérekre bízza a harcoló munkások sorsát. SZTRÁJK KÉSZÜL FORD BIRODALMÁBAN Úgy hírlik, hogy a CIO megpróbálkozik a Ford gyár munkásait sztrájkba vinni, de mivel ott védelmi rendelések vannak, aminek következtében 30 nappal előbb bekell jelenteni a sztrájk életre hívását. így most már várjuk, hogy mikor fog a határidő letelni. Vagy esetleg az AFL hogyan fog szolgálatot tenni a sztrájk letörésére. A két szervezet között mostan folyik a versengés és a kettő között csak annyi a külömbség, hogy ott ahol a CIO sztrájkol, ott az AFL igyekszik sztrájkot törni, más esetben pedig a CIO tölti be szakszerű hivatását, ahol az AFL sztrájkol. JOHN L. LEWIS IS NAPFÉNYRE KERÜL Április elsején jár le a bányászok szerződése a bányabárókkal. Lewis kijelentése szerint a bányászok követelése egy dollár napi bérjavitás és a 35 órás munkahét további megtartása. — Ha ebbe a bányabárok megegyeznek, úgy Le- wisék hajlandók ismét két évre lekötni a bányászokat. Lehet azonban, hogy ha tényleg harcra kerül majd a sor, Lewisék hajlandók lesznek alkudni a bányászok bőrére — olcsóbban is, hiszen ilyen hivatást töltöttek be a múltban is. KÉNYSZER SZTRÁJKOK Úgy látszik a napi lapokat nagyon érdeklik a ma folyó sztrájkok. A munkások legnagyobb része ugyan nem olvassa naponként a lapokból a pénzügyi rovatokat, ahol láthatnák, hogy legtöbb esetben az ipari vállalatok 1940-ben, úgyszólván megkétszerezték a hasznot az előbbi évvel szemben. A munkások csak azt tudják, hogy a jelenlegi fizetések mellett, a megélhetési lehetőség napról-napra nehezebbé válik az élelmiszerek emelkedése folytán. A horibilis profitott harácsoló iparvállalatoknak pedig sohasem jutna eszükbe az, hogy a rendkívüli profitból a munkásoknak is juttassanak valamit. Ezért van az, hogy a munkásoknak a sztrájk fegyveréhez kell, hogy nyúljanak. Most kell, hogy a munkásság felébredjen és ami felett kell, hogy őrködjön és ez a munka idő. Nem szabad gondatlanul azt hinnünk, hogy ha most az iparok kerekei mozgásba kerültek, akkor ki kell használni az alkalmat és az iparbárók jóhiszemű (?) biztatására, bele engedjük magunkat ugratni a határtalan munkaidőbe, mert ez a legáldatlanabb dolog a munkásság részére, hogy saját életszínvonalát önmaka, a munkásság ássa alá a hosszú munkaidővel, azért, hogy többet keressen. Minél magasabb munkabérrel, rövid időt kell kiharcolni, hogy mindenki munkához juthasson. A MUNKÁSSÁG LEGERŐSEBB FEGYVERE Sokan szélmalom harcot viv- nak a fasizmus ellen. Azt hiszik, ha csak szónokolnak vagy Írnak ellene — már akkor az megrémül és feladja a harcot. Az emberiség nagyobb rétege keze munkájával tartja fenn életét, de nemcsak saját életét, — hanem az egész emberi társadalmat. Ha most már a dolgozó munkások megértenék osztályhelyzetüket és ugyanakkor osztálytudatra ébrednének — volna a világon egy olyan hatalom, amely az osztály vonalon megszervezett munkásokat saját osztály érdekeik megvédésére felsorakoztatná. Addig azonban, amig a munkásosztály mindenbe hisz és minden másra kapható, addig létezhet minden néven nevezett izmus. A munkásosztály legerősebb fegyvere az osztály szervezete és bárki is mást hirdet, az nem lehet hive egy igazságos társadalmi rendszernek, amely rendszerben nem lesznek többé elnyomók és elnyomottak.
