Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-02-08 / 1149. szám
1941 február 8. BÉRMUNKÁS 7 oldal Kína gépeinek 2000 kilométeres vándorút ja Sangháj, augusztus. — Az elmúlt hetekben a kinai központi kormány — Csank-Káj-Sek kormányáról van szó — lapjai érdekes cikkekben számoltak be arról a hatásról, amelyet a most már 3 éves japán-kinai háború gyakorol Kina gazdasági életére. A lapok tudósításaikban elmondják, hogy a távolkeleti háború rendkívüli arányokban fejleszti iparát. Kínában a háború kezdetéig leginkább csak a tengerpartokon fejlődött ki az ipar és ezek a tengerparti vidékek másfél év leforgása alatt csaknem teljesen a japánok kezére jutottak. Gyakorlatilag ez annyit jelentett volna, hogy a japán hódítás teljesen megfosztja a kinai köztársaságot minden gyártelepétől, mert hiszen azokban a tartományokban, ahová a kinai csapatok visszavonultak, sem a császárság, sem pedig a köztársaság alatt nem fejlődött ki számottevő ipar. A kínaiak azonban a világtörténelemben egyedül álló módon a szó szoros értelmében átvándoroltatták gyártelepeiket a japán megszállás alatt lévő vidékekről az ellentállást tovább folytató Belső-Kinába. A kinai iparnak erről a költözködéséről tudósit most érdekes cikkben a csunkingi kormány félhivatalos lapja, az angolnyel- vü “The China Fortnightly”. ‘VALAHOL SZECSUAN TARTOMÁNYBAN . . .” A cikkíró David C. H. Lu mindenek előtt beszámol arról, hogy a szabad Kina “ipari frontja” az elmúlt hónapokban gyors fejlődéssel csaknem teljessé vált. Ez az ipari front van hivat va arra, hogy a japán-kinai háború elkövetkező hónapjaiban és éveiben fontos szerepet játsszék, de igen nagy jelentősége van a háború utáni időkre való tekintettel is. Annak ellenére, hogy Kina a japánok blokádja alatt áll, mégis képes arra, hogy rendkívüli természeti és gazdasági kincseivel hatalmas ipart fejlesszen ki. Háborút ipar nélkül nem lehet viselni, természetes tehát, hogy a kinai kormány mindent megtett a japán megszállás alá került partvidékek iparának áttelepítésére. A leszerelt gyárakat főleg Szecsuán tartományba szállították. Az természetesen katonai titok, hogy pontosan merre vannak a most fölépült gyárak — az olvasó elégedjék meg azzal a meghatározással, hogy “valahol Szecsuán tartományban”. (Maga ez a tartomány körülbelül akkora, mint Németország . . .) Ezen a területen mindenekelőtt a hadsereg számára dolgozó és a japán megszállásig Sanghájban volt szövőgyárakat helyezték el. Az egyik gyárat viszont nem Sanghájból, hanem a Honan tartományban lévő Csengcsau- ból szállították el Szecsuánba. Ez körülbelül 200 kilométeres utat jelentett és a kinai munkások legnagyszerűbb teljesítményei közé tartozik, hogy ezt a csaknem lehetetlennek látszó föladatot meg tudták oldani. Ezer és ezer kuli állott neki a honani gyár leszerelésének és amikor elvégezték a munkát, az egykori gyártelep helyén — sivatag maradt. Nemcsak a gépeket, kazánokat, Diesel-motó- rokat, hanem még az ablakkereteket, villanydrótokat, kilincseket is leszerelték, majd amikor ezzel elkészültek nekiálltak az épületek lebontásának. Becsomagolták a tetőgerendákat, a cserepeket és végül a téglákat rakták föl a szekerekre és az autókra. Amikor a japán csapatok bevonultak Csengcsauba, üzembe akarták helyezni a nagy szövőgyárat. A gyár helyén azonba pusztaság fogadta őket. EGY ELEKTROMÓTOR VISZONTAGSÁGAI Száz és száz kuli dolgozott egy tizenhárom tonnás elektromotor elszállításán. A motort dzsunkákra rakták és igy szállították a belső kinai csatorna- rendszeren. Egy nap japán bombavetők jelentek meg a csatorna felett és bombázni kezdték a vitorláshajókat. A kulik — akik számára mindennél nagyobb értéket jelentett az a gép, amelytől joggal várták, hogy lehetőve teszi a háború folytatását —, hogy megmentsék az elektromotort: elsülyesz- tették mind a két dzsunkát. Igaz, hogy hetekig tartott, mig a csatorna fenekébe fúródott gépet ki tudták emelni, azonban az elektromotort nem érte súlyos kár. Szavakkal nem lehet leírni a kulik örömét, hogy sikerült a kincset megmenteni és nem telt bele két hónap,— ez Kínában igazán nem nagy idő —, amikor valahol Szecsuánban ismét felhangzott az elektromotor egyenletes zúgása, amire válaszul a géptermekben 80.000 orsó kezdte meg szédítő pergé- sét ... Ez a vidék most hallott életében először gépzugást és a 20. század technikai civilizációja olyan területen hallatta első hangját — úgyszólván gyerek- sirását —, ahol azelőtt legfeljebb csak az évezredes, kézzel hajtott famalmok vagy öntözőkerekek jelentették a technikát. Ezzel a kalandos történetü elektromotorral indult el Szecsuánban hóditó útjára a gép . . . A cikkíró a továbbiakban leírja, hogy a szövőgyárakat, később nyomon követték malmok, amelyeket hasonlóképpen — gépestől és téglástól együtt — szállították el abból a Hanka- uból, amelyet 1938. októberében szálltak meg a japánok. Többször előfordult, hogy a kinai munkások guerillacsapatok védelme alatt törtek be a már japán uralom alatt lévő városba, ho^y leszereljék a gépeket, elszállítsák a nyersanyagot. Ilyen megrohanásszerü támadásokra többször került sor. Sokszor előfordult, hogy ugyanazok a munkások, akik még néhány órával korábban gépfegyverrel és kézigránáttal harcoltak a japán őrök ellen, a sikeres harc után nekiálltak a géptermekben a gépek leszerelésének és elszállításának. Egy személyben voltak munkások és katonák, sokan életüket adták a INNEN-ONNAN CHICAGO, 111. — Az International Harvester Co. 5.500 munkása sztrájkba lépett. Három teljes évig tárgyaltak mig végre azután a company megtagadta a CIO által felállított követeléseknek a megadását. A munkások már néhány héttel ezelőtt a sztrájk mellett szavaztak és végre már beleuntak a végnélküli eredménytelen tárgyalásokba. A munkások a pi- ketlineon a következő feliratú táblákat hordoznak “Sidney Mc Alister igazgatónak $41.68 órabére van, nekünk munkásoknak csak 70 cent.” A gyár munkásainak 95 százaléka darabszámban dolgozott és olyan speed-up mellett, hogy helyzetük tűrhetetlen, ez az oka azután annak, hogy a munkások sztrájkba léptek. Követelésük a darabszám munka eltörlése, általános bér javítás és a tarthatatlan mühelyviszonyok megjavítása. IGAZI MUNKÁS BARÁT? DETROIT, Mich. — Henry Ford, akiről mindenki tudja, hogy a szervezett munkásoknak esküdt ellensége azt a kijelentést tette, hogy inkább üzemét átengedi a kormánynak $1.00 évi használati díjért, mint valaha is eltűrje, hogy a szervezett munkások zárt műhelyt csináljanak. Knudsen a háborús védelmi ipari bizottság elnöke, aki a Ford gyár vezetőségével tári gyalt és aki próbát tett, arra | vonatkozóan, hogy a gyár vezetősége fogadja tárgyalásra Sidney Hillmant, aki Knudsen- nek helyettese. A Ford gyár vezetősége kereken megtagadta Hillmannal való tárgyalását. MUNKÁS SZAVAZATOK WASHINGTON, D. G. — Washingtoni kimutatás szerint 1940-ben a munkások 1,192 esetben szavaztak arra vonatkozólag, hogy melyik szervezet által akarják magukat képviseltetni. A CIO 407 esetben kapott többséget, mig az AFL 386 esetben. Más szervezeteket ez a tudósítás nem említ meg, csak azt a komentárt fűzi hozzá, hogy a leadott összes szavazatok 540 ezret tettek ki, amelyből ezen szavazatok 70 százaléka a fent nevezett szervezetek közül egyiket sem indorszálta. akiknek Nincsen OKUK A PANASZRA E. PITTSBURGH, Pa. — A Westinghouse Electric Co. az elmúlt évben 18 millió tiszta hasznot könyvelt el. Ügy látszik a háborús készülődés nem is olyan rossz üzlet a nagy vállalatok részére. A tudósítás szerint ez az év még virágzóbb lesz mert sok milliós háborús rendelést kaptak. Sokan azt mondják, hogy’ a háború nem üzlet. Több és jobb eledelt az amerikaiaknak - mondja a Fogyasztók Tanácsa Lakóink közül mintegy 45 millió egyén a “biztonsági övön alul él” — mert nem részesül elegendő és megfelelő élelmezésben, — írja a Consumers Guide, a Consummers Counsel kiadványa az Egyesült Államok Földművelésügyi Minisztériumában. A cikk egész nyíltan feltárja a nagy tömegek hiányos étkezését és figyelmeztet, hogy a helyzeten minél előbb javítanunk kell, ha a védelmi terveket kellő módon keresztül akarjuk hajtani és még hozzá egészséges alapon. Az előszóban Miss Harriet Elliot kijelenti, hogy “éhes emberek, elégtelenül táplát egyének, beteg emberek .nem jó anyag az erőteljes védelmi intézkedések végrehajtására. Miss Elliot-ot Roosevelt elnök a National Defense Advisory Comission jába osztotta be, hogy ott a fogyasztók érdekeit képviselje. “Amerika biztonságát megvédeni — mondotta Miss Elliot — mozgósítani kell minden kezet, amely munkára képes és dolgozni akar; mozgásba kell hozni minden gépet, amely képes hasznos cikkeket gyártani. Mert' ahoz, hogy emberek vehessenek és fogyaszthassanak és termelhessenek eledelt, mungépért, de a munka végül eredménnyel járt és a hankaui malmok most a kinai hadsereg számára dolgoznak. káskezekre, gépekre és talajra van szükség, valamint arra, hogy azok a legszorosabban együttműködjenek.” Ügyelni kell arra is, mondotta, hogy a fizetések nívója ne csökkenjen és a vásárló erő növekedjen. És amig a megfelelő fizetéses emberek képesek felvásárolni a farmerek termékeit, a felesleget meg kell mentenünk és ki kell osztanunk olyan helyeken, ahol arra nagy szükség van: mint iskolákban déli lunchokra gyermekeknek, a bélyeg-rendszer körzetébe tartozó fogyasztóknak, akik a segélylistán vannak valamint óvatosan kell ügyelnünk arra, hogy a gabona mérleg soha fel ne boruljon. A cikk azután részleteiben kitér a különböző metódusokra, amelyek Amerikának jobb és nagyobbszabásu élelmezését célozzák. Ezek között szerepelnek a piaci árakat és értékeket ismertető rádió előadások, iskolai lunch programok, diéta klinikák ahol ingyenes és szakszerű tanáccsal látják el az élelmezési problémákkal küzködő háziasszonyokat, az élelmezési bélyeg rendszert, amit kitűnő sikerrel immár 230 városban vezettek be. Szakszerű előadások és ismeretterjesztők a nehezen vásárolható ételanyagokról, az élelmi anyagok konzerválásáról és végül szorosabb összmüködés a szövetségi és állami kormányok különböző hasoncélu szerveivel. Common Council
