Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-01-04 / 1144. szám
1941 január 4. BÉRMUNKÁS 3 oldal EGYRŐL-MÁSRÓL ■Elmondja: Z. J. HÁBORÚ VAGY SEMLEGESSÉG A jelen napok legégetőbb megoldásra váré problémája a háború, vagy semlegesség kérdése. Annyira fontos ezen kérdés észszerű megoldása, hogy milliók életbiztonsága függ attól és mégis azok foglalkoznak vele legmostohábbul, akiknek legtöbb áldozat hozatalt jelent. Amióta a társadalomban a külömböző osztályok kialakultak a háborúkban az áldozatot — minden áldozatot — az alárendelt osztály hozta és a háború hasznát az uralkodó osztály élvezte. Ezen megállapitás nemcsak a győztes országokra i vonatkozik, hanem a vesztesekre is. A háborúkat mindig az uralkodó osztály óhajtotta és intézte, az áldozatot pedig az alárendelt osztály szolgáltatta, amelynek semmi beleszólása nem volt. így volt ez mindig és a múlt történelme az elégségesnél több példát szolgáltat ezen tények bizonyítására. És mégis, még ma is, a huszadik század derekán, a “civilizáció” tetőfokán a múlt történelme ismétlődik meg. Ma még mindig a felelőségre vonás veszélye nélkül lehet az uralkodó osztálynak egymásra uszítani az alárendelt osztályt, akik vadállatok módjára pusztítják egymás életéj;. Amig az elmúlt századokban a tudás megszerzésének lehetősége túlságosan korlátolt volt az elnyomott osztály részére és ez érthetővé teszi, hogy miért lehetett egyik ország lakosságát a másikéra uszítani, addig a huszadik században ez a magyarázat nem állja meg a helyét, mert minden iparilag fejlett országban a tudás forrása korlátlan volt a munkásosztály részére. Meg volt a mód és alkalom, hogy a munkásosztály megismerje a létező rendszer hibáit és meg volt az alkalom, hogy felkészüljön egy oly rendszer megteremtésére, amelyben ezen hibák, kikerülhetők. A munkásosztály azonban nem használta ki ezeket az al- almakat. Ma éppen úgy mint évtizedekkel, vagy századokkal ezelőtt a munkásosztály túlnyomó többsége még mindig egyes emberektől várja sorsa intézését és vakon követi azok rendelkezéseit, akiknek gazdasági érdekei, társadalmi felfogásai homlokegyenest ellenkező az alárendelt osztály érdekeivel. A munkásosztály ezen bűnös mulasztásának borzalmas következményei bontakoznak ki Európa vérmezőin. A régletünt barbár korszak minden borzalmai visszatértek felcicomázva a “civilizáció” sallangjaival és az alárendelt osztály ma is készséggel áldozza életét és vérét azért, hogy még e jelenleginél is kegyetlenebb rabszolgaságba éljen a jövőben. Ezen barbár borzalmak forrása látszólag Németország, de elfogult egyoldalúság volna a bekövetkezettekért csak a német munkásságot okolni. A világ többi országainak munkássága éppen úgy felelős azokért, mint a német munkásság és azok csak annyiban érdemelnek megrovást, hogy a kezükbe adott fegyvert más országok munkássága ellen használják, ahelyett, hogy saját vezéreik, elnyomóik ellen fordítanák. Mert alig tételezhető fel, hogy a német munkásság önakaratából fogott fegyvert, hogy a nácizmus borzalmait rákényszerit- sék a világ összes népeire. A kérlelhetetlen terror és úgy német, mint más országokban az osztálytudat, a nemzetközi szolidaritás hiánya teszik lehetővé azt, hogy a német munkásságot a barbarizmus lovagjai felhasználhatják ezen barbár rendszernek a terjesztésére. Bár tisztában vagyunk azzal, hogy a jelen háborúban egymással szembe álló felek egyike sem érdemes arra, hogy az osztálytudatos munkásság önszántából, akár az egyik, akár a másik mellé álljon, harmadik kiút a jelenben nem áll rendelkezésre. Az egyik oldalon a “demokráciát” .védelmező kapitalizmus Angliával az élén, amely rendszer megdöntéséért a munkásosztály felmérhetetlen áldozatot hozott, mig a másik oldalon a leggyülöltebb barbár rendszer megteremtői Németországgal az élén állnak egymással szemben. Egyik fél sem küzd oly célért, amelyért a forradalmi munkásság küzd, de a jelenben csak ez a két számot tevő erő áll fenn. Angliában, dacára a másfél éves háborúnak még ma is meg van a lehetőség, hogy a munkásosztály megdöntse a jelen kormányzási rendszert — feltéve, hogy felvan készülve azt egy jobbal helyettesíteni — mert még mindig meg van legalább a maradványai a szólás, sajtó és gyülekezési szabadságnak és ezek révén meg van a lehetőség az akcióra. A másik oldalon — náci Németországban — azonban már erre nincs lehetőség. Tegyük fel, hogy a még megmaradt szabadság jogok révén a forradalmi munkásság Anglia nyakába kapaszkodna és segítene Hitlernek azt a földre teperni, feltételezhető-e, hogy Hitler megállna hóditó hadjáratában ? Határozottan nem! Ez azonban nagyban megkönnyítené Hitler törekvésének megvalósítását. Egyesek abban reménykednek, hogy Hitler győzelmét nyomon követné a “világforradalom” és igy a munkásosztály egy csapásra két legyet ütne agyon. Vagyis, először Hitler segítségével kivégezni a kapitalizmust és aztán a ^munkásság nyomban kivégezné a hitleriz- must. Ez szép álom, de a hitler- izmus uralkodási módozatait ismerve, bizony erre nagyon gyér lehetőség van. Távol áll tőlünk azt állítani, hogy a hit- lerizmus örökéletü lenne, de még “átmeneti” rendszernek sem kívánatos. Ez ellen a munkásosztálynak minden eszközzel harcolni kell és minden akadályt igénybe kell venni, amely alkalmasnak kínálkozik ezen barbár rabszolga rendszer megakadályozásáfa. A kapitalizmus napjai megvannak számlálva. A rendszer megérett a pusztulásra, de a munkásosztály elkésett felkészülni történelmi hivatásának teljesítésére: átvenni és üzembe tartani a termelés és szétosztás eszközeit az emberiség javára. A munkásosztálynak még mindig a legégetőbb kötelessége szervezkedni a termelés színterén, felépíteni a forradalmi Egy Nagy Szervezetet, amely az egyetlen ut a munkásosztály felszabadulásához, de a jelenben mindent el kell követni, hogy a munkásosztály el ne veszítse a felkészülés lehetőségét. Ez az a misztikus dolog, amiért Anglia és a mi demokrata elnökünk olyan hősiesen harcol- tatni akarnak velünk. Hogy az angol lordok, az amerikai bankárokkal, ipar fejedelmekkel együttesen érdemesnek tartják ezért az életmódért milliókat legyilkoltatni, az megérthető, hiszen ők valóságban úgy élnek mint a kiskirályok, hercegek. A múlt tömegyilkoláskor, a demokratikus rendszerért kellett millióknak meghalni, mely demokratikus rendszerben az orosz cár, szerb, román és más középkori királyok uralma is benne volt. Most azt a demokratikus propagandát felevenitik a “Mi életmódunk”-ért folytatott propagandával. Tehát elsoroljuk, hogy milyen is a mi életmódunk. És az olvasók ítéljék meg, hogy érdemesbe érte meghalni ? Amerika lakosságának 8 százaléka független gazdaságilag önön maguknak, valamint gazdái az ország lakosságának. 92 százaléka a lakosságnak cseléd szerepét tölti be és mindennapi kenyérre, ruházkodásra, a fenti 8 százalékhoz tartozó, úri, osztály a gazdág osztálya, (és nem is csak olyan kis gazdák) szabja^ meg. Vagyis a 92 százalék “Élet módját” a 8 százalék szabja meg és olyan szűk keretek közé szorítja, amilyen szorosra csak képes azt szorítani anélkül, hogy az abroncsok szét ne szakadjanak. Tehát a “Mi élet módunk” állandó háború, a vele járó nyomor, nélkülözés, tömegyilkos- ság, rombolás melyet velünk fizettetnek, úgy vérben, mint pénzben. Állandó munkanélküliség, bizonytalanság, a vele járó agoda- lom, gond, viszálykodás, otthonaink feltörése, egész életen keresztül össze kuporgatott, nélkülözött otthonaink, farmjaink elvesztése. Amig a hatvan család évi jövedelme meghaladja a 200 milliót egyenként, 19 millió családnak ezer dolláron aluli jövedelemből kell az élet módját megszabni. Hat millió fiatal, akik közép és felsőbb iskolákat végeztek, készen vannak munkára, de munka nincs más, mint a CCC camp vagy a hadsereg. A déli vidéken, a lakosságnak 68 százaléka még csak szavazati joggal sem bir, mivel a élet módjuk szerint, nem képesek a szavazásra jogosító adót megfizetni. Az iparfejedelmek privát hadseregei, gunmenjei, kémjei, a fekete lista, orvtámadások a A hitlerizmus győzelmével ez a lehetőség beláthatatlan időkre megsemmisül és igy a munkás- osztálynak nem mindegy, hogy a jelenben folyamatban levő vérontásban melyik fél bukik el előbb. A jelen rendszer további fennállása mellett a nemzetközi munkásosztálynak megvan a lehetősége, hogy szervezkedjen és minden segítséget megadjon a német munkásságnak a hitlerizmus megdöntéséhez, mig Hitler győzelmével a világ munkássága a sülyedő hajóra kerül. szervezetet hirdető munkások ellen, frame upok. A “Mi élet módunk” hü képét mutatja meg Ludlow, Colo; Harlan, Ky.; East Chicago, Ind.; McKeesport, Pa.; Logan vidéke, W. Va.; Fresno, Cal.; Brizbane, Ariz.; Boute, Mont. történetei. Minden munkásnak meg kell ismerni ezeket, hogy megértsék és értékelni tudják a “Mi élet módunkat”. Most még vissza kell nézni azon időszakra, amikor a “Mi demokráciánkat” védték, az előző világháború alatt. Amikor minden munkáslap és szervezet el lett nyomva, százakat, amerikai születésű munkásokat bör- tönöztek be, Haywood, Thompson, Chaplain, Debs és sok sok más, akiknek egyetlen bünük volt, hogy az igazi demokráciáért, szabadságért harcoltak. A mi élet módunkon akartak javítani. Amikor Roosevelt, Lord Halifax, Lord ez meg amaz, a mi élet módunkról beszél, ők a saját élet módjukat értik alatta, mely gyönyörű volt, melyet nekik érdemes menteni, pláne ha nem nekik kell érte harcolni és esetleg meghalni. A fentiek mutatják meg a hü képét a “Mi élet módunknak” a kizsákmányolt, elnyomott, rabszolga sorsra Ítélt és a külömböző szinü terrorok segítségével szolgasorsban tartott munkás élet módját. Ezt az igazi, a nagytöbbség élet módját kell nekünk, az öntudatos munkásokkal megismertetni az elvakitott, butának nevelt • tömeggel. Fel kell nyitni a szemüket, hogy lássák, hogy a lordok és bankárok, iparfejedelmek élet módja az, melyet a mi vérünkéi akarnak védeni. És az az életmód, amelyet nekünk szabtak ki, nem védelemre, hanem elpusztításra való. Vi. A HÁBORÚ ÉS AZ ÜZLET A hajó munkások hivatalos lapjában egy érdekes cikk jelent meg, amely arról számol be, hogy az angol csatahajók egész tömeg olasz kereskedelmi hajót sülyeszthettek volna el az elmúlt hetekben, de ezt nem tették, sőt még csak nem is támadták őket. Az első pillanatokban ugylátszott, hogy a sokat _ hangoztatott demokrácia elvei alapján hagyták békén a békés kereskedelmi hajókat és azok rakományait, csak később derült ki, hogy az olasz kereskedelmi^ hajók az angol Lloyd biztosító társulatnál vannak bebiztosítva és az elsülyesztésük az angolok terhére lettek volna. "Our way of Life"