Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)

1941-06-07 / 1166. szám

8 oidai

A havas háztetők alatt

Ameddig a hó alatt görnyedő külvárosi házak, gyárak kéményei füstölögnek, addig nagyon nagy bajok nem lehetnek, mert élet van alattuk.

Mi is élünk. Szeretjük a rádióban a népdalokat, a dzseszt, pályákon a sportokat, de szivünket a kapu alatt szóló verkli sem hagyja hidegen. Becsüljük, mint a jó asszonyt, aki kitart mellettünk, jijban-rosszbaln, esőben, hóban. Ahol muzsika van, ott zsiványság nem lehet, tartja a példabeszéd. Pedig ilyen is akad. Pacek szomszédék például azért nem kapták meg az elhunyt mamájuk részére a temetkezési engedélyt, mert a házból valaki névtelen levelet küldött a rendőrségre. A feljelentés szerint az öreg néni nem természetes módon hagyta volna itt házunkat s annak tisztelt lakosságát, minek következtében még aznap detektívek szálltak ki az ügyben nyomozni. Gregács Misi ajkbiggyesztéssel csak ennyit mondott:

— Ezek nem is igazi seriffek, mégcsak revolverük sincs.

Persze, mert nem lóháton, széles kalappal, lasszóval jöttek, tehát Misinek nem imponáltak. Ettől eltekintve hamarosan kinyomozták, hogy az elhunyt véletlen szerencsétlenség áldozata lett, amennyiben egy hok- kedlin állva, teritgette a lavórban kimosott ruhákat a konyhában, megszédülhetett, leesett, fejét a konyhakőbe vágta, tehát természetes, hogy meghalt. Pacek nemcsak a temetés költségei miatt dühöngött, hanem irigyelte az anyósát. Nem a haláláért, ó, nem.

— Ez igen, ez tetszik a mam- zinak. Egész nap a koporsóban feküdni és nem csinálni semmit — hajtogatta.

Pacek pontosan úgy tesz, mintha tudj’ a jóég, hogy ő mennyire törné magát a munka után. A múltkoriban Pavelka beajánlotta a háziúrnak a lipótvárosi házába liftesnek. Még aznap otthagyta uj állását.

— Na, mi van ? — kérdezte tőle Pavelka. — Talán megint hajszálat találtál a melóba?

Pacek legyintett:

— Bedöglött a lift és egy vén spiné irtó murit csapott, hogy ő igy, meg úgy, nem megy fel a

nak is kifizették a 300 millió lei alaptőkének 90 százalékát. Természetesen ezt német márkával fizették. Azzal a német márkával, amelynek ők szabják meg az értékét és amelynek másképpen semmi értéke nincs. De a románoknak meg a többi levert népeknek halálbüntetés terhe alatt el kell fogadni a német márkát a németek által megszabott értékben.

Az ilyen pénzzel és az ilyen módon való vásárlás igazán nem kisajátítás. Az ilyen módszerre az amerikaiak által használt “hold up” a legmegfelelőbb kifejezés.

BÉRMUNKÁS 1941 junius 7.

AZ ELNYOMOTT

Lelkem meg van kötve, hogy szerethessem, A kezem, hogy üthessem.

A gyomrom, hogy ehessem,

A szemtől meg van tiltva, hogy láthassam.

ZSAROLÓ

VEZÉREK

Az Egyesült Államok szövetségi bírósága újabb vádat emelt William Bioff, az American Federation of Labor szervezethez

Megvagyok kötve, hogy futhassak, Elfolytva, hogy beszélhessek.

De lerázom magamról mind ezeket,

Az égbekiáltó veszedelmeket.

Felszabadítom a szememet, -- Hogy lássa ezeket. .. A kezemet,

Hogy össze zúzza ellenségemet.

Ellenségem a pénz, az Isten,

Az Istennek nyoma sincsen.

Te, ősképző anyag, kihez folyamodjak? Te volnál a szubsztencia?

Te, erő és anyag, nálad az akarat.

Te inditád meg a föld golyót,

Mért nem tettél mindenkinek jót.

Én miszem, hogy létezel,

De butául cselekszel.

tartozó International Alliance of Theatrical Stage Employes volt üzletvezetője ellen, aki csak most töltött ki hat havi börtönbüntetést, amelyet adó elta- gadásért kapott. Bioffal együtt vád alá került a szervezet jelenlegi elnöké George Browne is. A vád ellenük az, hogy több mint fél millió dollárt zsaroltak ki a színházaktól.

Ez a vád különbözik abban az előző hasonló vádaktól, hogy az arra vonatkozó adatok a Bioff előző tárgyalásánál kerültek napfényre és igy azok csaknem beigazoltnak vehetők. Nem az első eset ez, hogy ebben a szervezetben ily nagymérvű zsarolással találkozunk s csak az teszi feltűnőbbé ezt az ügyet az előző hasonlóktól, hogy a vádlottak egyike, George E. Browne, egyben az American Federation'of Labor egyik alelnöke is, igy tehát tagja ezen szervezet végrehajtó bizottságának, vagyis a legmagasabb fórumának.

Igazán nagy szégyen, de egyben sajnálatra méltó dolog, hogy ebben a szervezetben a közönséges zsarolók, “racketeerek” annyira be tudják magukat fészkelni, hogy egészen a végrehajtó bizottságig feljutottak.

A Bioff, meg a Browne esete intő például szolgálhat a munkásoknak, hogy miként járnak, ha a szervezetekben tagsági jogukat feladva az ügyek, tehát ezzel egyetemben a saját sorsuk intézését'is teljesen a “vezérekre” bízzák.

ban elébe áll, mert mindent hallott, nevetve szól:

— Na, Lacikám, most jól bekaptál az a légy.

— Majd maga is bekapja nemsokára.

S mert Pavelka lelkiismerete sosem tiszta, mindig van a füle mögött valami, ezért ijedten kérdi:

— Én bekapok? Mért és hogy?

Laci felvilágosítja:

— Feljelentem a Duvedliékat halmozásért. Egész biztos, hogy tele van a speizuk.

— Lacikám, akkor a Duvedli szét vágja a tied tökfej.

— Miért vágná szét? Hiszen nem a saját nevemen, hanem a magáéban, apus.

Laci már nem várt választ, rohant Giziké je után, mig Pavelka magában dohogott:

— Olyan vagy, mint a feketekávé. Sötét és aljas.

Hideg van, a szél szemünkbe vágja a porzó havat és sokan vagyunk olyanok, akik irigyeljük Pacek mamát, akinek már nem fáj semmi. így élünk, éldegélünk busán, a külvárosi havas háztetők alatt.

Minden uj olvasó, a forradalom regrutája- Hány regrutát dalom Forradalmi Ipari hadse- verbuváltál, a társadalmi forra- regébe?

J. NAGY

hatodik emeletre gyalog. Mondom neki, nézze muter, ne balhézzon, kapaszkodjon a púpomra és kész. Majd feltrógerolom a hatodik emeletre , elvégre azért vagyok itt, vagy nem ? Azt hiszi megköszönte? Olyan matinét rendezett, hogy az egész ház kiszaladt. Még az ura is, a háziúr. Ki is vágott, helyben, standa pityeré. Azt üzeni, hogy maga is egy szép ember, fater.

— Na most jól leöntöttél engem a nagyságos háziúr előtt— dörgött Pavelka.

Pacek szomszéd azóta nem is szorgalmazza a munkát. Ha valaki szóba találja hozni, már a plafonon van.

Pacek szereti magát finoman kifejezni, de Pavelka sem hagyja magát:

— Ide hallgass, Pacek. Én sok mindent lenyelek, de ez a link tészta mégse megeszek.

Most jön Pacek. Két kezét az öreg orra alá tartja és azt mondja:

— Hát ide nézzen, fater. Lássa ezt a két praclit? Olyanok, mint a maga nagyságos háziuráé. Miért csak annak lehet ? Azértse melózok, minek ? Teszek egy rupót • egy pacira és ha befut, akkor húszat kapok rá

— És ha nem befutja? — aggodalmaskodik Pavelka.

Pacek vállatvon:

— Mondja már, fiam ózom tovább.

Ez azonban mese. Pacek egyáltalában nem éhezik, mert az a bolond jó felesége még a föld alól is előteremti kettőjük részére a mindennapit.

Ahány lakás, annyiféle ember. Jó szerencse, hogy Pacek- féle ritkán akad. Mennyivel más ember Donna Hella férje. Ez dolgozik hat ember helyett is. Viszont az is igaz, hogy napról napra soványabb lesz, mig a felesége lassan tulszalad a száznegyven kilón. Azért is nevezik Donna Bellának, néha egyszerűen Debellának. A férjéről házunk népe igy nyilatkozik.

— Olyan ez, mint a güzü. Mindent haza hordana. A vál- lalatott, ahol dolgozik, legalább kétszer szétlopkodta már. Igaz-e nem, ki tudja? A nagy szenzációt még sem ők képezik, hanem a rendelet, amelyet az élelmiszerhalmozás ellen kiadtak. Nem azért, mintha nálunk halmoznának. Mit és miből?

Valahogy majdnem mindenütt az a helyzet, amint azt Kucse- ráné röviden igy jellemezte:

— Bár úgy volna lisztem, mint ahogy zsírom nincs.

Pacek néni temetésére készülünk, ennélfogva a helyzet komolyságához illően Mayer Laci is gyászdalt énekel. Mi az, hogy énekel? üvölt, mint a sakál.

“Egymásmellett feküdt a két halott

és mind a kettő hallgatott.'’

Visszhangzik a ház, mert Kucseráné éppen szellőzteti, közben igy mentegetődzik:

— Kedves Mayer ur, még egy pillanatig nyitva hagyom az ablakot.

— Tegye azt, jóasszony — veszi át a szót Laci —, tőlem mindent nyugodtan kinyithat, csak a száját csukja be. Ismerhet jól, tudhatja, hogy nem bírom a dumás embereket. Egyszer olvastam, hogy valahol egy pasas egy hétig beszélt egyfolytában.

— Éjjel is? — vág közbe Kucseráné.

— Miért ne? — felel Laci.— Azt hiszi, hogy maga talán nem szokott. Aj jé! Tegnap is kifecsegte álmában, hogy magánál azért nem találnak lisztet, mert maga túljárt a fináncok eszén és mind a három kilót felgyur- ta. Lássa, hogy milyen ostobaságot csinál maga néha. öt kilót szabad tartani, magának három volt és ijedtében azt is felgyurta.

Ebben a percben libegett el az ablak alatt Laci szivszerel- me, Giziké, akinek térdén felül ér a szoknyája. “Csókolom a kis kezét” — dudorászta Laci a nő felé és mert az megbiccentette a fejét, Laci ihletett kapott és igy udvariaskodott:

— Giziké, magácskának olyanok a lábai, mint egy őzikének.

Giziké egyáltalán nem illető- dött meg és igy válaszolt:

— Ezt már ismerem drágám de vicceljen a kedves mamájával és ne énvelem, a többit tudja már...

Kucsera mama megelőzi a vihar kitörését és gyorsan becsukja az ablakot, mig Laci sietve igyekszik Giziké után, hogy megbékítse. Pavelka azon-