Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)

1941-05-24 / 1164. szám

8 oidai [{ É R M ü N K Á S 1941 május 24. Rövid Hírek Washingtonból I TÁRCA I Ivan és a béke — Irta: WM. BRUCKNER — Már itt elöljárójában meg kell mondanunk, hogy nem Ivánt, a rettenetest akarjuk dicsőíteni— utólag, még kevésbé igazolni, hogy nem is volt olyan rettene­tes, mint amilyennek a törté­nelemkönyvekből tanultuk. A jelen esetben egészen más Iván­ról van szó, közös vonása azon­ban — ha lehet erről beszélni — mindkettőnek volt. Nevezete­sen: ez is, az is orosz volt. Szó­val, nem Ivánról, a rettenetes­ről, hanem — Ivánról, a békére vágyóról szól ez a történet. Mel­lesleg megjegyzem, hogy Orosz­országban százezer, vagy még ennél is több Iván található, én azonban arra az Ivánra gondo­lok, akit határozottan és jól is-’ mertem és aki a “békére vágyó” elnevezést az emberektől kapta és ezt a “szégyenét” méltóság­gal és türelemmel viselte. Miért is emlékezem én most tulajdonképpen Ivánra, a béke­vágyóra. Nos, elmondom- ün­nepnap volt és esett. Ültünk a szobában, a feleségem, a gyere­kek és én. Azt kérdeztem: — Mit csinálunk ma? A feleségem rámnézett, meg­lehetős haraggal (én legalább igy láttam) és azt mondta: — Végre rendbehozhatnád a ládádat! — Nem bánom, úgyis esik az eső — és kinyitottam a ládát. Finom diófaillat, elhervadt vi­rágok és megsárgult papírok mögül a múlt tárult elébem. Egy évtized után kezembe vet­tem és nem minden meghatott­ság nélkül kéredztem: Ez a múlt? Ez az élet, amelyik velem tart a jelenben és követ a jövő­ben is? Feleségem megszólalt: — Mond, kedves, micsoda szép doboz van a kezedben?.... — Ez.... ez a faragott doboz? Ezt gondolod, fiacskám ? Ezt egy orosz hadifogolytól kaptam. Ivánnak hivták. Iván volt, a békevágyó. — Zsákmányoltad? — Dehogy.... nem ... ellenke­zően, úgy adta nekem — vála­szoltam — a saját kezével, a saját akaratából, minden fel­szólítás nélkül. — Hogyan? — Nos, ha a történet való­ban érdekel, akkor elmondom, figyelj ide te is, kicsi fiam. — Figyelek apuskám — mon­dotta a gyermek is és hallgat­ták a történetet. — Szabadságon volam otthon Sok látogató jött hozzám- Neu- legenbach valamennyi fölmen­tettje, lógósa, civilnyomorékja meglátogatott és egyebet se tett, mint a háborút dicsőítette, kitartásra buzdított. A teremté­sit ezeknek.... persze, egyikőjük sem volt frontszolgálatos.... nem tudták, hogy mi a pótkávé, mi a szederlevéltea, csak jártatták a szájukat, hogy ők milyen sokra vihették volna, ha.... tör­ténetesen.... Nagyitóüveggel ke­resték meg azokat a falvakat, amelyek történetesen jelentősé­get kaptak, vagy eltűntek a pergőtüzek után. Lelkesedéssel hordozták zsebükben a kis zász­lócskát, minden eshetőségre ké­szen, vagy gombostűket szur­kának az ágy fölé húzott térí­tőkbe, ők, az örök győzők és hódítók. Érvelésük tömegével, jóslásaik pergőtüzével szemben nem tudtam védekezni. Ha mé­gis, nagyon halkan és bátorta­lanul, ellenvetést próbáltam tenni, akkor meg úgy néztek rám, mint hazaárulóra. Ezt már nem tudtam elviselni. — Annak ellenére, hogy a Signum Laudis dicső tulajdo­nosa és két nagy ezüst vitézsé- gi érem még boldobabb tulajdo­nosa voltam, menekültem, ki, akármerre, csak el, el ezektől a háborút soha nem látott 'hő­söktől. A “háború” azonban mindenütt követett, jött utá­nam, kisértett. Ha egy pillan­tást vetettem a tájékra, ame­lyet mint anyám arcát, úgy is­merem, elébem tárult ott is a világháború, gonosz szörnyűsé­geivel, áldozatot követelő rém­ségeivel együtt. Itt egy nagy tölgyfát vágtak ki barbár ke­zek, ott egy óriás jegenyefenyőt döntöttek le a földre. Az asszo­nyokat nyomorékká tette a munka, nem csoda, hiszen aze­lőtt férfiak csinálták ezt a mun­kát, erős, dologbiró férfiak. A földeket rosszul művelték, a ko­csik nyafogtak és mint száraz­betegségben sínylődök, köhög- tek-zörögtek mindenféle han­gon- A vak tehén kocsit húzott és beesettszemü, ványadtképü gyermekek a termés betakarí­tásával bajlódtak. Az ács kerí­tése hajlottan és tépetten állt a ház előtt. Háborúban van, kü­lönben dehogyis tűrné az ilyes­mit. Mint minden ács, ő is ren­des ember. Fölsétáltam a hegy­re és csak ott láttam a maga ke­gyetlenségében valóraváítva a háborút, amint lenéztem a me­zőre és láttam, hogy a férfiakat megritkitó háború az erdőkben is micsoda pusztítást végzett. Szörnyű látvány volt! A völgy­ből kiindulva, föl a legmaga­sabb csúcsig, csupa sebhely, gyógyithatatlanul beteg volt a táj. Mindenütt és mindenfelé ott vigyorgott rám a háború falánksága, telhetetlen zabálá- sának a nyoma. — St. Lorenc-ben leültem a templom falának a tövében egy padra és lenéztem a völgybe. Észrevettem, hogy egy orosz áll mellettem. Magas, mint a szálfa, szőke és szép. Karját be- hajlitva kaszájára támaszkodik és egy ölyvet figyel, amely fönt a levegőben nagy köröket ir le és árnyéka a földön is látható- Az ölyv kering, kering, aztán tovaszáll, az orosz könnyezni kezd, egy marék fűszálat vesz föl gyorsan a földről, megtörli vele a szemét, amely a madár szabadságát látta, sóvárogta. De — észrevesz engem. A ka­szát leteszi a templom falához, megáll és köszön, előírás sze­rint úgy, mint a katonák. Mit akarhat tőlem ? Egy pillanat és máris mondja: “Jelentem Iván vagyok.” — Cigarettával kínálom. Sze­rényen veszi, indulni akar, meg nem is, keresi a szavakat, eről­ködik, végülis rámnéz nagy, kék szemével és kinosan-keser- vesen nyögdécseli: “Uram.... mikor.... béke?....” — Jelképesen megmagyará­zom neki: nem tudom. Megérti. Szomorú lesz, nagyon szomorú. Vállára veszi a kaszát és — el­megy, nem, hazamegy a ma­lomba, mert ott dolgozott az öreg emberek között, a bevonult molnár helyett. Nem sokkal ké­sőbb gyerekek között láttam a Sok farmer kötött termés-biz- tositást a kormánnyal A gabona-termesztó' farmerek körében mind nagyobb népsze­rűségnek örvendenek az állami termésbiztositási kötvények. Ebben az évben marminchat ál­lamban 420,077 gabona-ter­mesztő farmer kötött szövetsé­gi biztosítást gabona kár ese­tére. A kötvények 41,917-el múlta felül az 1939-es ered­ményt. Ez a szövetségi gabona-kár- biztositás három esztendeje van forgalomban. A farmerek a biz­tosításért gabonájban, vagy készpénzben fizetnek. Eddigelé 14,538,958 bushel gabonát vagy annak ellenértékét fizették be. Közel 11 millió acre területet el­foglaló gabonát biztosítottak be. A polgári lakosság cipőszük­séglete Miss Harriet Elliatt, a Vé­delmi Tanács Fogyasztókat Vé­dő Osztályának vezetője tanács­kozásra hívta a vezető cipőgyá­rosokat, aminek eredményét a következő négy pontba foglalta össze: 1. A cipőárakat nem fogják a magasabb nyersanyag költsé­gen felül drágítani és az eset­leges áremelkedés nem lesz fel­tűnő. 2. A cipőkészitéshez szüksé­ges bőranyag elegendő mennyi­ségben áll rendelkezésre, úgy a polgári, mint a katonai cipő­szükséglet ellátására. 3. A fogyasztó közönség pia­cát a katonai szükséglet nem fogja különösebb módon befo­lyásolni, mert hiszen arányla- gosan a katonai szükséglet cse­kély. Különben is á cipőipar ter­melő képessége óriási s emellett a katonai rendeléseket úgy szállítják, hogy a fogyasztó közönség kielégítését ne zavar­ja meg. 4. Az eddigi áremelést annak tulajdonítják, hogy különösebb ok nélkül tartottak érezhető nyersanyag hiánytól. pataknál. Malomkereket épített a gyerekeknek, az ő kis játszó­pajtásainak, máskor meg föl­ment a malom tetejére és a kor­hadt zsindelydarabokat kicse­rélte. Halászat alkalmával nagy­apám egy valódi “császári és ki­rályi” Virginia szivart helyezett Iván részére kilátásba abban a reményben, hogy ugyanezt Oroszországban másvalaki is megcselekedheti egy hadifo­gollyal­— Az összeomlás után aztán Iván megállt az ajtónk előtt, há­tán a hátizsákkal, kezében a szépen faragott fadobozzal. Ezt adta nekünk emlékbe. Ez a fa­doboz és a békére vágyó Iván története. — Hát nem valami veszélyes ellenség volt ez az Iván, ellen­kezőleg, kedves és becsületre- méltó — állapította meg a fe­leségem. — Úgy van, fiam, kedves volt és becsületreméltó. Ha tud­nám a címét, írnék is neki.... — Úgy? És mit akarnál neki Írni húsz év után? — Hallgas, fiam! Most ér: kérdezném tőle: mikor lesz bé­ke, mikor lesz béke?.... A gyűlésen szó volt arról is, hogy mesterséges ár-felhajtók elleni védekezés céljából szövet­ségi rendelkezés révén szabnák meg a cipő árakat, illetve ren­deznék a cipő ipar és kereske­delem helyzetét. 12 billió dollár védelemre • Hozzávetőlegesen eddig 12 billió dollárt fektetett be az or­szág védelmi célokra. Nem kell azt hinni, hogy ezzel a szüksé­ges védelmi berendezkedések költségeit fedezték. Kiszámítot­ták, hogy a belföldi védelmi program egymagában 32 millió dollárt fog felemészteni. Februárban a szövetségi kor­mány 353 millió dollár értékű szerződéseket irt alá különböző védelmi eszközöket gyártó vál­lalatokkal. A februári rendelé­sekből a legnagyobb részt Ohio állam kapta: mintegy 45 millió dollárt. A new yorki gyárak mintegy 43 millió dolláros ren­deléseket vettek fel. Más álla­mok, amelyeknek jelentős rész jutott, többek között: Alabama 24, New Jersey 19, Kentucky és Pennsylvania egyenként 16 mil­lióval szerepeltek. Február hónap végéig közel 12 billiót költöttek és ebből az oroszlánrész New Jerseynek ju­tott. Ezt követik California, New York, Pennsylvania. Mind a négy állam külön-külön több mint egy billió dollár értékű rendelésekhez jutott. Virginia 875 millió dolláros rendeléseket szállít és hasonló a helyzet Massachusetts államban is. Az aluminium hiány és a kony­hai felszerelések A nemzeti védelem ügyeivel foglalkozó tisztviselők szerint a védelem több alumíniumot tud­na felhasználni. Ezzel kapcso­latban a National Defense Ad­visory Commission, Miss Elliott utján arra kéri a közönséget, hogy lehetőleg helyettesítse az aluminium edényeket más edé­nyekkel, nehogy a védelem emi­att szükséget szenvedjen. Igen sokféle anyagból készí­tenek manapság főzésre és sü­tésre alkalmas edényeket.Nagy- szerü konyhaedényeket adnak el, amelyek aluminium helyett fémezett vasedények, tűzálló üvegedények, vagy cserépedé­nyek. A nagyközönség egyrészt a védelmet támogatja, másrészt a felesleges áremelésnek veszi elejét azzal, hogy csak a leg­szükségesebb alumíniumot vá­sárolja és edényeket más anya­gok közül válogat. Common Council. AMIT MÁR RÉGEN TUDTUNK A németországi tudósítások arról számolnak be, hogy az Angolországba repült 3. számú náci vezér, bolond. Ez nekünk nem is újság. De ha már a hármas számú, bolond és mégis ilyen nagy hivatalt töltött be, milyenek lehetnek a 4-es, 5-ös, vagy a még kisebb stilusu ná­cik, vagy maga az 1-ső számú? Vagy az amerikai magyar nácik, akik itten Horthy-Hitler pro­pagandát igyekeznek végezni ?

Next

/
Thumbnails
Contents