Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-05-03 / 1161. szám
1941 május 3. BÉRMUNKÁS 5 oldal MÁJUS FELTÁMADÁSA Nem sokan élhetnek már azok közül, akik ötven észtén- j dővel ezelőtt először álltak ott a május elsejét ünneplő seregben, akiket először érintett meg a májusi varázslat, akiknek lelkében először lobogott föl egy szebb, boldogabb és tisztább világ reménysége. Mit gondolhatnak ezek a kevesek most, ezen a május elsején, az elsőnek ötvenesztendős fordulóján ? Akik közülök hűségesen megmaradtak szocialistáknak, bizonyára boldog örömmel emlékeznek vissza az első májusi ünnepre. Hiszen életük nemcsak reménnyel telt meg, hanem értelemmel is. És ha visszatekintenek a félévszázados, nehéz útra, büszkeség töltheti el őket, mert olyan eszmének voltak a harcosai, amely immár betölti a földkerekség minden zugát s amelynek segítségével a munkásosztály a reménytelen é£ sötét mélységből feljutott olyan magasságokba, ahová hajdan a szeme sugara sem ért el. Nagy és, szép ut volt ez az ötven esztendő. Aki végigjárta,- bizonyára vidáman vállalja ma is fáradalmait, hiszen a történelem legdicsőségesebb útja ez. Igen, mert a történelem során most először emelkedett formáló erővé a proletár. Addig csak nyersanyaga volt a históriának. Vakon és siketen bolyongott a történelem utjain, nem látta sem célját, sem rendeltetését és nem volt képes ezért hosszú évezredek történetírása nem is jegyzett föl róla annyit, mint amennyi följegyeznivaló cselekedete volt az elmúlt félévszázadban. A szocializmus tette azzá. a munkásosztályt, amivé lett, mert a szocializmus eszméje világosította meg elméjét és hívta benne életre azokat az alkotóerőket, amelyeknek segítségével osztállyá szerveződött, intézményeket épített, kultúrát teremtett és uj erkölcsi törvénnyel ajándékozta meg önmagán kívül az egész emberiséget. A szolidaritás gondolata a munkásosztályban érlelődött meg, a munkásosztály mélységeiből sugárzott szét s termékenyítette meg az egész társadalmat. dalra törő, szervezett munkás- osztály és ha most, a világ zűrzavarában, a vas és vér bomlott korszakában, gépek .és ágyuk, holtak és élők üvöltő hangziva- carán át is kizeng ez a szó: munkás, akkor ez azért van, mert győzelmeken és bukáson át a szervezett szocialista munkásság a társadalmi lét leglényegesebb és immár el nem disputálható kérdésévé emelte a szocializmust. Ma divat koreszmékről beszélni. Sok mindent értenek rajtuk, de nincs senki, aki a szocializmust igy vagy úgy bele ne értené ebbe a fogalomba: koreszme. Sok minden történik ma a világban, sokféle kísérlet folyik, fegyverrel és fegyver nélkül, erőszakkal és értelemmel. Minden kísérlet, minden harc, minden számvetés, az erőnek és az értelemnek, a fegyvernek és a tolinak minden mozdulata akörül megy. végbe: milyen legyen holnapra az élet. Mindenütt mindenki érzi, hogy úgy, amint van, nem maradhat, hogy évszázadok hatalmas fejlődésének eredményei nem mehetnek veszendőbe, hogy amit ész és erő alkotott, a hatalmas technikai civilizáció nem terhesülhet átok ként az emberiségre, hogy el kell érkeznie az ujjárendeződés korszakának, hogy a néptalajt meg kell termékenyíteni, mert uj virágzásra vár, uj életre vár az emberiség. Ez az uj élet nem fakadhat másutt, csak dolgozó néptömegekben. Mert ezekben a dolgozó néptömegekben talál visszhangra legtisztábban a szolidaritásnak uj erkölcsi törvénye, szemben azzal a másikkal, amely a letűnő világ morálja volt: aki bírja, marja. Igen büszkén tekinthet vissza a félévszázados útra az, aki ezt az utat végigjárta, hiszen ez az ut vezet a jövendőbe és ezt az utat építették verejtékük és vérük hullásával munkásnemzedékek szakadatlanul. Mit tesz az, ha itt vagy ott torlaszok zárják el az utat, mit jelent az, ha itt is, ott is seregestül lépnek föl az uj próféták s hevesen bizonygatják, hogy ők hozzák az újat, az ő szavaik nyomán következik a megújhodás. Semmit, de semmit sem jelent. Még az sem befolyásolhatja a jövendőt és az ezt a jövendőt előkészítő* eszmének tündöklő tisztaságát, ha a tömegek egyrészét megszéditet- ték az uj varázslók, mert hiszen itt olyan törvényszerűségekkel állunk szemben, amelyeket kijátszani nem lehet. Mégis: hiba volna, ha bárki is közöttünk lebecsülné az ember szerepét a történésekben, hiba volna, ha úgy fognánk föl a történelmet, mint valami beláthatatlan mechanizmust, mely láthatatlanul és fölfoghatatla- nul alakítja sorsunkat. Ez azt jelentené, hogy tegyük ölbe a kezünket s várjuk türelmesen a változások idejét. De ha igy tett volna a munkásosztály : mivé lett volna ? És mivé lett volna az egész emberiség? A gondolkodó és cselekvő ember: ez az eszménykép. Ezt az eszményképet alakította ki a munkásmozgalom, amelynek éppen azért volt ereje annyi sok mindent véghez vinni, mert gondolkodó és cselekvő emberek közössége lehetett. Május elseje a gondolkodó és cselekvő ember ünnepe volt mindig és az is marad. A dátumot kisajátíthatják, de ami benne eszme, az megmarad örökké tisztán és érintetlenül a gondolkodó és cselekvő munkásosztály szellemi tulajdonának. Ma a májusi ünnepre is mély árnyék borul. Erők mérkőznek, fegyverek mérkőznek. Életek hanyatlanak el, értékek pusztulnak. A vér és vas sikoltásával telik meg a világ. Vér és vas.... De május elseje tavaszi ünnep is. A terméMájus elsejének félszázados fordulóján nem köszönthetjük ünnapi szózattal május elsejét. “Itt van újra május elseje”, de nem á vigasztaló ünnepi szellemével, hanem a hétköznapi kizsákmányolás rabszolgaságának kibővített láncaival. Május 1 jelentősége szerint a munka rabszolga láncainak egy-egy szemét kellene időről-időre lenyirbálni, valamint a nemzetközi munkásosztály felszabadulásának lépcsőzetét lett volna hivatva megalapozni. De úgy látszik, hogy ínég azon lépcsőfokon sem tudott megállni, melyre mint erőteljes uj szülöttet elődeink helyezték el. Mert ha május 1, a harcmezőn való áttekintés ünnepét jelentette és megállapítását annak, hogy vájjon az esztendő leforgása alatt mennyit haladtunk előre, avagy visszavonulnunk kellett az osztályharc mezején, akkor ez' a május 1. a legszomorubb ’ visszavonulások tényét jelenti a világ proletariátusára. A legszomorubb azért, mert nemcsak a nyílt fa- sizta ellenségek szúrták szivén május szellemét, hanem elsősorban azok, akik a politikai pártdiktatura oltárán Sztálin istennek áldozatul dobták. Akik ma Sztálin főhóhér előtt parancs szóra menetelnek Moszkvában, a májusi szellem legszánalmasabb megcsufolói. A májusi szellemnek márcsak az emléke maradt meg az osztályharcos forradalmi munkások táborában és egyedül márcsak ez ad reményit az igazi május 1. eljövendő feltámadására. Ezek a tömegek ma nem marsolnak, de nem is gyászolják május 1. bukását, hanem okulva a múltak hibáin, ipari erőgyűjtéssel hódolnak a forradalmi május 1. emlékének. A múltban május elsején az egész világ nemzetközi munkásosztálya letette a szerszámot és kivonult a mukapadok mellől, demonstrálva a munka éltető erejét, melyen a társada- mi rendszer nyugszik. A mai május elsején még a gyilkos fegyvereket sem teszi le a munkásság és ezen a szent napon is egymással szemben állva, szét megújulásának verőfényes ünnepe. Május elseje a reménység ünnepe. És ahogyan a virágzó fák alatt fölujjong az ember, ment véget ért a tél zor- donsága és kegyetlensége, akként fordítja a munkás gondterhelt arcát a májusi gondolat sugarai felé és fölujjong benne a reménység: el kell következnie a megújulásnak az emberiség életében is és ez a bizonyosság ott kering benne éppen olyan érlelő erővel, mint ahogyan a Itavasz nedvei áthatják az egész természetet. Ez a bizonyosság ad erőt a munkásosztálynak, hogy minden megpróbáltatások ellenére is küzdjön a maga és az egész emberiség tavaszáért, a munka és az értelem fölszabadulásáért. (Pesti Népszava — 1940) mint testvérek gyilkolják egymást. Mert mi baja van mondjuk1 a német bérmunkásnak az angol bérmunkással? Vagy miért kellett a lengyel proletárnak a német názi kötél által az utszéli fára felköttettni, csak azért, mert azt lengyel proletár anya szülte a világra? Vagy miért kellett a zsidó munkásnak, mint leprás betegnek elkülönítve, lassú éhhalállal ezer számra elpusztuni ? Csak azért mert voltak zsidó profitha rácsoló tőkések is a kapitalisták táborában. A kapitalista rendszer a felelős elsősorban a gyilkos fasizmusért, melyet a kizsákmányolási rendszerével termelt ki magából, mig a kapitalista rendszer megerősödéséért, maga a munkásosztály a felelős. Mert nem használta ki az alkalmat május szellemének kiépítésére, amire a kapitalista rendszer némi alkalmat adott, de a fa- sizta rendszer győzelme még ezt az alkalmat is elveszi a munkásosztálytól. A munkásosztály részére a szólás és sajtó szabadság, valamint a szervezkedési leheltőség ép olyan fontos mint a kenyér. A munkásosztály legnagyobb osztály ellensége, aki kenyerétől fosztja meg őt. A fasizta rendszer ezt mindkét oldalon gyakorolja. A munkásosztály életszínvonalát leszorítja, ipari rabszolgává sü- lyeszti, minden .egyéni szabadságától megfosztja. Május 1. méltó emlékeképp gyűlöljük a kapitalizmust és még jobban gyűlöljük a munkásosztály legnagyobb átkát, a fasizmust. Pusztítsuk ki a munkásosztály átkát a földszinéről, hogy azután gyűlölt ellenségünket ha- sonlóii jutalomban részesíthessük. Május 1. szellemének egyik sarkalatos tanítása, hogy mint nemzetközi munkások mindannyian testvérek vagyunk. Csak a félrevezétő tanításnak köszönhető az, hogy a munkásosztály ezt az igazán egyszerű tényt nem tudta felismerni és még ma is testvérében ellenséget lát. Ennek a félrevezető tanításnak művelői elsősorban a politikai pártok vezér A szolidaritás nemes és tisz- • ta törvénye tette, hogy a dolgozó tömegek semmitlenségük- ből elővarázsolhatták a tetterőt és a bátorságot, hogy lenyűgözően, félelmetesen, nagy erőkkel: a pénzzel és a géppel szembe merték állítani emberségüket, az élethez való jogukat . és harcba mertek szállni azzal az anarchiával, amelyet a kapitalizmus közgazdászai és filozófusai szabadságnak neveztek. A munkásosztály a szolidaritás erkölcsi törvényével a lelkében és szervezettségének, cél- tudatosságának büszke érzetével a tudatában megvívta az utolsó évszázad legragyogóbb küzdelmeit az ipar, a tudomány és a társadalom minden (területén. Mindig nyomában járt a diadalmas kapitalizmusnak a diaMájusi gondolatok
