Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-05-03 / 1161. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1941 május 3. A Déli bányatársulatok ismét tárgyalnak A száraz kenyerükért harcoló bányászok példásan kitartottak. Az állandó nélkülözések közössége összetatásra inti, amelyből sokat tanulhatnak az autó, acél és egyéb iparok robolosai. — Nem a tisztviselők édeme, a megnyilvánuló harciasság. Az északi államok bányaérdekeltségei' megegyezésre jutottak ugyan, de a déli államokban eddig csökönyösen ragaszkodnak, hogy az újabb béremelés tönkre teszi őket és nem fogadhatják el a felajánlott egyez ményt gyökeres váltazás nélkül. Nagyobb nyomatékot azzal adtak kijelentéseiknek, hogy megtagadták a tárgyalások .’tovább ■folytatását. Most azonban az ország elnökének kérelmére, egyszeriben jóhazafiaknak mutatkoznak és engedékenységük tanúsításául ismét tárgyalásokba bocsátkoztak. Az ország elnöke ugyanis kijelentette, hogy a nemzeti védelem érdeke megköveteli, hogy a széntermelés mielőbb meginduljon. Még nem tudni a tárgyalások eredményét, azonban bizonyos, hogy csak olyan alapon létesül egyezmény, ha a bányászok követeléseit alaposan megnyirbálják. Pedig a követelések annyira szerények, hogy abból a legcsekélyebb megmá- sitás is nagy megpróbáltatások elé állítaná a bányászokat. Hiszen a bányászok követeléseinek legfontosabbik része is csak 200 napi munkára kötelezné a társulatokat évente, ami a béremelés elfogadása esetén is mindössze $1,200—$1,500 évi keresethez juttatná a bányászokat. Ebben az esetben is csak azokat, akik a szerződés aláírásakor a társulatok szolgálatában voltak. De mi lesz azokkal akiket ezután állítanak munkába? De mi lesz a szerződésileg lekötött bányászokkal abban az esetben, ha a megélhetési cikkek árai folytonosan úgy drágulnak, mint eddig? A szerződés megkötésével az elfogadott árszabályzat alapján részesülnek fizetésben, de arra vonatkozólag nincsen szabályzat, hogy a nélkülözhetetlen kellékek árai megmaradjanak a mai alapon. Itt van a bányászok tragédiájának kulcsa. Mert mit ér a mostani béremelés, ha egy félesttendő múlva az árak két- szeressére emelkednek, de a bérek maradnak a mai alapon? Ma is mutatkozik már a jele, hogy amig a bányászok a harc egész ideje alatt nélkülöznek és átélni kénytelenek a kínszenvedések minden földi pókját, addig a társulatok előre megfontolt tervezettel készülnek a szén árának felemelésére, hogy egyszerre behozzák a sztrájk alatt elvesztett hasznot. Kajánul dörzsölik kezeiket a jó haszon reményében, amelyben bizonyára részük lesz, mert hiszen itt van a jó alkalom arra. Már most kezd mind hangosabbá válni a szénhiány híresztelése. Ahoz járul még a béremelésre való hivatkozás stb. Igen, világosan felismerhető, hogy a társulatok ebből a sztrájkból is hasznot kovácsolnak a maguk részére, amig közben a bányászokat továbbra is megnyuzhatják, mert arra a jogot olyan szerződéssel fogják maguknak biztosítani, amely alul a bányászok csak úgy menekülhetnének, ha osztályharcos szervezetet alkotnának, amely alapján minden tekintetben a munkáltatókat költnék szerződésileg a kivívott eredmények betartására, de nem magukat. A sztrájkban tanúsított példás összetartás, a körülöttük settenkedő állandó életveszély és megfélemlítés dacára tanúsított kitartásuk, forradalmi bátorságról tanúskodik, de ahhoz hiányzik a forradalmi szervezet, amelynek keretében fényesen érvényesíthetnék harciasságukat. Harciasságuk és aktuális harcaik eredménye viszont nem az éhenhalásukat b i ztositó szerződés volna, hanem a megélhetési szükségletekhez ará- j nyos bérszabályzat biztosítása, j Mai szervezetük erre képtelen, merít megmaradt az elszigeteltség keretében, dacára, hogy CIO-nak nevezik. A CIO nem biztosíték Amikor a CIO mozgalom meg indult, mint ismeretes, a bányászok keservesen megtakari- tótt sztrájkalapjából utalták ki a vezérek a szükséges százezresekét a többi uniók szervezésére. Lewis ur megakarta mutatni addigi kebel barátjának, hogy az ő Szervezete hatalmasabb lesz, mint az AFL és a politikában ő fogja uralni a helyzetet, nem Green ur. A helyzet eddigi alakulásából láthatjuk, hogy a bányászok ltoké alapjából kinőtt szervezetek, elmulasztották a beígért harc megindítását és pedig azért, mert nem ipari alapon vannak megszervezve, hanem szakmai alapon az iparáru gyártása szerint. A bányászok tehát nem kapták vissza a CIO megerősödéséből várt ellenértéket. A mostani küzdelmük pedig világosan igazolja, hogy Karcuk nem a bányatársulatok elleni harc, hanem harc valamennyi ipari érdekeltség ellen. Végtelen nagy baj, hogy ilyen nagy kihatású ütközetben nem tudott a CIO túllépni az elvakultság keretein amely az utóbbi küzdelmek vereségeit is felidézték. De egyben igazolja minden egyébb nélkül is, hogy csak névleg képviseli az iparok szervezeteinek egyesülését, azonban valóságban nem ipari szervezet. Nagy mulasztás a harcias bányászokra, de ugyanolyan értelemben az ipari munkások ösz- szességére is, hogy képtelen felvonultatni mindazon ipari erő- get, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a harc feltétlen megnyeréséhez. Nagy baj, hogy dacára a bányászok harciasságának, a más iparok dolgozói nem ismerték fel még, hogy ez a harc a kizsákmányolt páriák és kizsákmányolóik közötti élethalál harc és ebben a küzdelemben a bányászok képezik az előcsapatot. A hátvédet a többieknek kellene szolgáltatni, hogy valamennyi részesüljön a győzelem gyümölcsében. Lehetetlen azonban az egységes küzdelem, egységes szervezet nélkül. Kétségtelen, hogy nagyon nehéz szakítani a hagyományos szokással és igy a meglévő szervezkedéssel is. De végül is a vesztett csaták és csúfos hátrálások helyes szervezkedésre kell figyelmeztessék a dolgozókat. A bányászoknak kellene elöljámi a jó példával. Alkalmasabb idő az Egy Nagy Szervezet megerősítésére sohasem kínálkozott a mainál. Az IWW ipari szervezeteinek keretei készen vannak, csak az Verőfényesen k ö s z ö ntött ránk május első napja 50 év előtt. A tavasz már teljes szinpom- pájában tündökölt. Pedig hosszú és zord telünk volt akkor és már azt hittük, soha többé nem jön meg a kikelet. Ám a tavasz nem hagyta magát, megjött' és simogató melege hamar feledtette az emberekkel a keserves téli hónapokat. Ez a tavasz átvitt értelemben a magyarországi munkásmozgalom tavasza is volt, amelyet hosszantartó, virágzó nyár követett. Az uj század elején már hatalmas arányokban megnövekedett, egységes, osztálytudatos és harcrakész munkástábor állt szemben a kapitalizmussal és követelje jogait. Az ellenakció Izgalmas várakozás előzte meg 1890 május elsejét. Az ellentábor rossz lelkiismerete nyugtalanító hireket terjesztett amelyek heteken át izgalomban tartották a várost. A polgári sajtó is megtette a magáét és hagyományaihoz híven leplezetlenül uszított a munkásság, de különösen a májusi tüntetés ellen. A városon úrrá lett izgalom hatása alatt a kormány is akcióba lépett és nagyarányú karhatalmi intézkedésekeit tett “a fennálló rend védelmére.” Mindennek, természetesen, az volt a végső célja, hogy zavart és ijedelmet okozzon a munkásság soraiban és igy eleve elgáncsolják a nagy seregszemle sikerét. Csakhogy hasztalan erőlködésnek bizonyult a munkásság rosszakaróinak minden praktikája, a riasztó hírek, az uszítás, a gúny, a lekicsinylés és a haltalmi gépezet igénybevétele — a nagy találkozót nem tudták sem megzavarni, sem meghiúsítani. Noha bizonyára ez a szándék lappangott abban az intézkedésben is, amellyel megtiltották az együttes tüntető felvonulást a gyűlés színhelyére és igy a különféle szervezeteknek meg szakmai csoiparokban kell azokat felállítani. M.nt a munkásosztály előcsa- patai, a bányászoknak kell megtenni a forradalmi lépést és állítsák feli az IWW bányászati ipari szervezetét. Hagyjanak fel az eddigi kísérletezésekkel és ne engedjék vezéreiket továbbra is a tagság harciasságának útjába állni. Amint önmaguk életéért harcolva cselekedtek a piket vonalban, úgy cselekedjenek és olyan bátorsággal küzdjenek az Egy Nagy Szervezetért, amely mindenkor biztositéka lehetne emberi megélhetésük állandósításának. Nem 200 napra egy esztendőben, hanem az esztendő mindennapjára és életük minden esztendejére. Ezért küzdjenek az eddig tanúsított bátorsággal, amelyből a többi iparok dolgozói is példát vehetnének és bátorságot meríthetnek az elfőj tótit harcuk kiujulására és győzelmük biztosítására. (K-y) portoknak külön-külön és más utakon (mellékuccákon) kellett a kitűzött helyre felvonulniok. Zászlókkal, feliratos táblákkal, zenekarok vagy dalárdák kíséretében meneteltek a csapatok. “Törvényes biztosítékokat követelünk egészségünk és anyagi érdekeink megóvására!” Eladdig soha nem látott hatalmas munkástömeg jelent meg a városligeti Aréna (a régi Feld-szinház) előtti térségen megtartott gyűlésen és határtalan lelkesedéssel kisérte a világszerte megtartott demonstráció jelentőségének méltatását. Tengernyi zászlót lobogtatott a tömeg feje fölött a májusi szellő. Ámbár a rendőrség útközben itlt-ott elvette az egyes csoportoktól a zászlókat vagy föliratos táblákat. Sőt a zenekarokat is elhallgattatta. (A Népszava vagy 60,000-re becsülte a megjelentek számát.) Május elseje 1890-ben munkanapra (csütörtökre) esett és igy általános munkaszünet is volt. A gyűlést dr. Csillag Zsig- mond nyitotta meg. Ámbár messzehangzó, csengő orgánuma volt, mégis csak hiányos összefüggésü szófoszlányokat hallottam, mert olyan távolra kerültem társaimmal együtt a szónoki emelvénytől. De arra emlékszem, hogy egyszerre csak nagy nevetés harsogott végig a tömegen. Nem tudtuk ugyan, hogy min nevetnek az előttünk állók, de azért mi is együtt nevettünk velük. A kérdezőskö- désre utóbb az elülállók továbbították a hátsó soroknak a derültség okát. A szónok azokra a találgatásokra, rosszindulatú és jóhiszeműen kalandos hírekre mutatott, amelyek a munkásság májusi készülődésével kapcsolatban különösen a fővárosban elterjedtek és nyugtalanították a közvéleményt. Megjegyezte, hogyha május elsejének valamilyen külön száma volna, akkor a politikai vénasz- szonyok talán még a lutrin is megjátsszék. Ez a megjegyzése keltette az általános derültséÖTVEN ÉV ELŐTT —AZ ELSŐ MÁJUSI MUNKÁSÜNNEP NAPJA —