Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-04-26 / 1160. szám
1941 április 26. BÉRMUNKÁS 7 oldal RÁKÓCZI KORA Az alábbi cikket a “RÁKÓCZI SZEMLE” áprilisi számából vesszük át, mint történelmi összehasonlítását a “Nagy Fejedelem” idejéből, a mostani világhelyzettel. A tanulmány megértését adja annak a népszerűségnek, amely a magyar nép előtt Rákóczit Kossuthtal egyvonalban az áhított szabadság eszményévé tette. Szerk. Az időszak, amelyben II. Rákóczi Ferenc élt és irta nevét feledhetetlenül a magyar történelembe, nagyon sok tekintetben hasonlított a jelenlegi korszakhoz. Igazán érdekes és tanulságos a két korszak összehasonlítása, mert csak igy érthetjük meg a múlt történelmi eseményeit és értékelhetjük valóban azokat a szolgálatokat, amelyeket Rákóczi a magyar népnek tett. Rákóczi korszaka éppen olyan válságos, átmeneti időszak volt, mint amilyet napjainkban élünk Az Európát fenjyegető török hatalom összeomlóban volt és Magyarország középső része felszabadult másfélszáz éves török uralom alól. A felszabadulást Lipót (Habsburg) király alatt egyesitett német seregek vívták ki és a magyarok csak segédkeztek nekik. Éppen azért Lipót a felszabadított területeket hódított földeknek tekintette, amit tetszése szerint oszthatott ki hívei között. Abban az időben nagyobbára csak földmiveléssel és állattenyésztésből éltek az emberek. A vagyon alapja tehát a föld volt, mint ma a bányák, ipartelepek, vagy bankok. És mert a magyar Alföld jó termő talaj volt, meg az időjárási viszonyok is kedvezőek ott, az uj szerzeményű földek igen értékesek voltak. Lipót természetesen a német tisztek között osztotta el a földeket, akik az akkori szokáshoz híven, kötelesek voltak “hűséggel” fizetni a földekért, vagyis katonai erővel támogatni őket. Azért is nevezték ezt a rendszert “hübér rendszerinek. A török is ilyen hübér-rend- szer alatt kezelte az elfoglalt területeket, csak azzal a különbséggel, hogy a földeket felosztotta a tisztek (shapik) között, azonban utódaik nem örökölhették a birtokot. így aztán nem is törődtek sokat a földekkel, hanem igyekeztek kivenni abból annyit, amennyit csak tudtak. De ily gazdálkodás mellett tönkre is tették a termőföldeket és feljegyzések vannak arról, hogy milyen mértékben lepte el a gaz, nőtte be a cserje és mosta el a viz az ezelőtt igen jó termő talajt. A felszabadítás után Magyar- országon a következő néposztályok viaskodtak a megélhetésért: a főnemesek, a középnemesek vagy törpebirtokosok, a birtoktalan, vagy bocskoros nemesség, városi polgárság és a jobbágyság. (Hozzávetőleg ezek megfelelnek a mai nagyiparos és bankár, kisiparos, hivatalnok és ipari munkás osztályoknak.) A főurak egy része Lipót mellé állt, hogy birtokait megtarthassa, sőt újakat szerezhessen. A köznemesség egy része azonban elvesztette birtokát. A török háborúk megszűnésével pedig elbocsájtották a végvárak katonáit, akik leginkább a bocskoros nemesség soraiból kerültek ki és igy ezek éppenugy, mint napjainkban a munkanélküliek, járták az országot, keresve valamilyen meg élhetőséget. A számuk még azokkal a jobbágyokkal is szaporodott, akik megszöktek a teljesen leromlott földekről, amelyeken már megélni nem lehetett. így akkor is nagy “nincstelen” néptömegek gyűltek egybe a rohamosan fejlődő városokban, bizonyítva azt, hogy az a hűbéri rendszer, amelyben addig éltek, nem tudja őket eltartani. Hozzájárult még ehhez az is, hogy az uj, idegen nemzetiségű földesurak engedményekkel csalogatták másoknak a jobbágyait. Ezért aztán a jobb ágyságra még szigorúbb törvényeket hoztak. A helyét nem lehetett neki elhagyni és valami 23 különböző adót vettek meg rajta. Már a török felszabadító háború kezdetén akadt egy magyar államférfi, Zrínyi Miklós, a költő (a szigetvári hős egyik leszármazottja), aki hirdette, hogy a magyarságnak össze kell fogni és egyedül, idegen segítség nélkül kell felszabadítani az országot, mert másképpen csak csöbörből vödörbe esnek és csak gazdát cserélnek. Zrínyi jóslata hamarosan nyilvánvalóvá lett és néhány magyar főur, Wesselényi nádor vezetése alatt, összeesküdött Lipót ellen, de az összeesküvést felfedeznék és többjüket kivégezték, köztük Zrínyi Miklós öccsét, Pétert is. De ez időtől kezdve a Zrínyi eszméjét követték az akkor részben önálló erdélyi fejedelmek is, akikre támaszkodva, a németek ellen újból megindult a harc. De, mint már említettem, a főurak egy része Lipóthoz csatlakozott Ezeknél a kapzsiság! elhomályosította a hazafiságot. így Magyarországon két párt volt. A németekkel tartókat ‘labanc’, mig a függetlenség eszméje körül csoportosulókat ‘kuruc’ névvel jelölték. II. Rákóczi Ferenc már születésénél fogva a kuruc mozgalom vezetésére volt hivatva. Atyai részen leszármazottja volt a Báthory fejedelmi háznak. Unokája volt I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek, aki már akkor a Habsburg-elle- nes erők vezetője volt. Anyai ágon nagy atyja volt az előbb említett Zrínyi Péter, akit a Habsburgok lefejeztettek.Nagy- bátyja volt Zrínyi Miklós, a költő, a függetlenségi eszme első hirdetője. Anyja volt Zrínyi Ilona, aki három évig védte Munkács várát a német ostromló hadak ellen és aki, miután első férje, II. Rákóczi apja, korán elhalt, a némdt ellen küzdő Thököly Imréhez ment férjhez. Születése révén nemcsak tradíciókat, hanem olyan óriási vagyont is örökölt, hogy sem azelőtt, sem azóta Magyarországon akkora területet nem bírt senki. A labanc tábornok Kollonics Lipót őrgróf, előbb győri büs- pök, majd bécsi érsek, volt a vezetője. Kolonics arra törekedett, hogy minél több magyar földet juttasson idegen kézre, ^iert az idegenek “hübér” felében fegyveres támogatást biztosítottak neki. Az idegen földesurak aztán még kegyetlenebből nyúzták a szegény jobbágyokait. De még a városi polgárságtól is adókat zsaroltak ki a megszálló hadsereg eltartására, éppúgy, mint ma is teszik Európában. Ily körülmények között a magyarság olyan nyomorba jutott, hogy valóságosan belekényszerült a lázadásba. Rákóczi nagyságát, kiválóiságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy megértette korának hivó szavát és a lázadók élére állt, noha neki, mint dúsgazdag főurnak, nem jutott a csapásokból. Nem. Rákóczin, hanem a külföldi viszonyokon múlt, hogy ez a felkelés nem volt eredményes és nem tudták megtörni a Habsburg-ház hatalmát. Rákóczi igazi nagyságát az mutatja, hogy korát messze megelőzőleg a népjogok kiterjesztésével igyekezett nemzetet kovácsolni a szétdarabolt magyarságból. Mindjárt a felkelés elején, amikor hadait gyűjtötte Lengyelországban, kiáltványt intézett a magyar jobbágysághoz. Elismerte, sőt kijelentette, hogy a jobbágyság szerves részét alkotja a magyar nemzetnek. Amint hadai katonai sikereket értek el és elfoglalta a Felföldet, seregestül nemesítette a hozzá siető jobbágyokat, akik Esze Tamás nevű vezérük alatt nagy segítségeit adtak a felkelőknek. Rákóczi, mihelyt tehette, megadta a jobbágyságnak a szabadköltözködés jogát, tehát éppenugy korának a legalsóbb rendű néposztályát vette segítségül, mint teszik ma az úgynevezett demokrata országokban a munkás jogok kiterjesztésével. A nép jogok kiterjesztésének legszebb példáját mutatta azzal is, hogy törvénybe hozta, hogy jobbágy is pörölhet nemes embert és a bíróságon jobbágy is tanuskodhatik nemes ellen. Ezek a törvények akkor éppen olyan radikálisak voltak, mint ma azon törvények, melyek jogot adnak a munkásoknak a szervezkedésre és a sztrájkra. A nagy fejedelem érdemeiből mit sem ront le az, hogy a túlerővel szemben nem tudott katonai sikereket elérni: A számkivetésben elhunyt Rákóczi mindenkor nagy fejedelme marad a magyarságnak. Geréb József. Harc szervezkedési szabadságért (Folytatás az 1-ső oldalról) ga részéről mindent elkövet, hogy a végnélkülinek indult harcot befejezésre vigye minél előbb. Persze, mint mindenkor, mosit is a harcba kényszeritett bányászokat intik, hogy legyenek engedékenyebbek. Mint mindig', most is a bányatársulatok érdekében történik a felszólalás. Most is a fölséges haszon érdekében járnak el. Akik megélhetési lehetőségünkért a harcban állunk, nem is csodálkozunk ezen, mert hiszen a muljtban is tapasztaltuk már, hogy a mindenkori kormányok, gazdáiknak, a kapitalistáknak érdekében intézkedtek, a szent profitot védelmezték. Mindig a termelés zavartalan folytatása mellett kardoskodtak. Ma annál inkább, mert védelmi készülődésben van az ország. Arról azonban nagy bölcsen hallgatnak, hogy a nagymértékben felszökkenő haszonból, a termelők is többet érdemelnek, mert minden más figyelmenki- vül hagyásával, tekintetbe kell venni a megélhetés drágulását. Ha más kényszer nem is forogna fenn, de az életszükségleti kellékek folytonos drágulása is elégséges kényszerítő körülmény, az általános elégedetlenség nyílt kitörésére. Azonban nem ez váltotta ki a mostani harcot, hanem főként az, hogy a bányászoktól is elakarják venni a szervezkedés szabadságát. Hazafias szóvirágokkal szeretnék kielégíteni. A nemzeti háborús készülődést alkalmasnak találják, hogy végezzenek a munkások szervezeteivel. Különösen Harlan, Ky-ban, ahol már annyi véráldozatot követelt a szervezkedésért folytatott küzdelem, minden eszközt felhasználnak a harc letörésére. Ismét véres összecsapásra vetemedtek és minden áron a harcoló bányászokat igyekeznek támadásra provokálni, hogy azután a szövetséges katonaságot vehessék igénybe a harc határozott letörésére. A bányászok azonban kitartanak és ösz- szetartanak. Eddig még frame up alapján sem tudták bemártani őket a vérengzés gyanújába. A bányászok tudják, különösen Harlanban, hogy a szervezet és szervezkedési szabadság életüket jelenti. Annak elvesztése, halálukat. A bányászok készületlenek A munkáltatók nagyarányú felkészültsége azonban még a legkisebb baj. Az a súlyos csapás a dolgozókra és nagyrészt a bányászokra is, hogy készületlenek és hatásos szervezet hiányával kényszerültek harcba. Sajnos, hogy be kell ismernünk, azonban a tény az, hogy a munkások szervezetei csak látszólag erősek és azok is csak papíron. Itt - ott ténylegesen rendelkeznek nagy taglétszámmal, azonban valamennyinél hiányzik az osztályharc alapelve. Valamennyinél ismeretlen fogalom az osztálytudat. Ebben van a munkások gyöngesége és ez alól a bányászok sem képeznek kivételt. Valamennyi és igy a CIO-hoz tartozók is, a törvényes keretek között vélik megvédeni érdekeiket. Pedig elégszer beigazolódott, hogy csak addig és akkor törvényes a törvényesített szervezet, ameddig és amikor engedékenyen viseli a kapitalizmus ütéseit. Mihelyst azonban visz- szaüt, nemhogy törvényesnek tekintenék, hanem úgy bánnak vele, mint valami bűnszövetkezettel. Láthatjuk a harlani eset
