Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-01-11 / 1145. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1941 január 11. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARAIN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 izne Year .........................$2.00 Félévre ........................... 1-00 Six Months ..................... 1.00 Egyes szám ára ........ 5c Single Copy .................... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............... 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Kd., Cleveland, O. Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD ■<^*-42 Ismerjük őket Az a kongresszusi bizottság, amely a National Labor Relation Board ügyeit vizsgálja már 17 hónap óta, végleges jelentésében a NLRB hivatal csak nem összes tisztviselőinek elbocsátását követeli, mert szerintük azok vörösek, kommunisták, stb. Követelik még azon tisztviselők elbocsátását is, akik valaha tagjai voltak “League For Peace”, “League against War and Fascism” és hasonló egyesületeknek. Amikor az ember a “vörösfalás” ilyen nemét látja önkéntelenül eszébe jut John Steinbeck a Grapes of Wrath cimü munkájának egyik definíciója. Ebben a nagyszerű korrajzban California gyümölcstermelői a valóságnak megfelelően éhbérért dolgoztatják a vándormunkásokat. Mikor aztán ezek elégedetlenkednek, akkor azt mondják rájuk, hogy vörösek és összeverik őket. ”Hát kik azok a vörösek?” — kérdezik az egyik vérengző bestiától aki a következő választ adja: “Vörös minden S . . of a B . . . (Közismert amerikai kifejezés), aki 30 cent órabért mer követelni akkor, amidőn mi csak 25 centet vagyunk hajlandók fizetni.” / A Smith kongresszusi bizottság tagjai teljesen hasonló gondolkodásról tesznek tanúságot a jelentésükben. Saját erőnkkel (Gb) A forradalmi ipari unionizmus hívei az IWW megalakulása óta állandóan és nyomatékosan hirdetik, hogy csak azon előnyöknek van maradandó értékük, amelyeket maguk a munkások vívnak ki és amelyek fentartására van szervezett erejük és harcikészségük. Ellenben mindazon előnyök, amelyeket a tőkések “jóindulatából” vagy politikai manővereskedése révén kapnak a legközelebbi kedvező alkalommal megvonják tőlük. Az Egyesült Államokban a demokrata és republikánus pártok között állandó harc folyik a koncért, az államtisztségekért és az azokkal járó mindenféle jövedelmekért. A koncot a legtöbb szavazatot nyerő csoport kapja. A demokrata párt egyik ága Roosevelt elnök vezetésével a munkásság széles tömegeit csábította magához a munkásjóléti törvények meghozásával. A hivatásos munkásvezérek és Roosevelt között már régen bizonyos megegyezés áll fenn. Ezen előnyöket általában az úgynevezett Wagner törvények foglalják egybe és végrehajtásuk a National Labor Relation Board (NLRB) hivatalra van bízva. Ebben a hivatalban kaptak állásokat a politikus munkásvezérek és a munkásokkal szimpatizáló intellektuelek, leginkább ügyvédek, újságírók és gazdasági tanárok. Amerika tőkései természetesen fogcsikorgatva néztek a Wagner törvényekre és a Liberty League, meg egyéb csoportosulásokba szervezkedtek azok letörésére. Eddig azonban a viszonyok nem kedveztek nekik. A New Deal hívei azt hirdették, — és nem minden alap nélkül — hogy a munkásjóléti törvényekkel a forradalomnak veszik elejét, a kapitalista termelést védik, mert az 1929-ben beállt nagy depresszió bizonyos forradalomba kergette volna a munkásságot a New Deal intézkedései nélkül. Most azonban megint kedvező a talaj, “nagy szerencse” érte tőkéseinket, kitört a háború, — igazi jó nagy, zsiros háború, amelyben naponként millió és millió értékű anyagot pusztítanak el, nem is számítva a tömérdek emberéletet, aminek az ő szempontjukból nincs értéke. A nagy pusztítás meghozta a sok rendelést, megindult a munka, nem kell félni a munkanélküliek forradalmától, itt van tehát az idő a munkásjóléti törvények megsemmisítésére. A kongresszus már régebben kiküldött egy bizottságot az NLRB megvizsgálására és ez a bizottság most tette közzé jelentését. A tízezer oldalt kitevő jelentés követeli a munkásjóléti törvények megváltoztatását (hatástalanná tételét) és a NLRB tisztviselők legtöbbjének elbocsátását, mert “VESZÉLYEZTETIK ÚGY A NEMZETI VÉDELMET MINT ALKOTMÁNYOS KORMÁNYFORMÁNK ALAPJAIT”. Ez a bizottság többségének a jelentése, amely többséget a Roosevelt adminisztráció hívei képezik. Amit szorult helyzetükben adtak, most visszaveszik. Visszaveszik, mert a New Deal előnyeit nem a munkások vívták ki szervezett erejükkel, harcaikkal, hanem a munkásvezérek paktálása révén nyerték. Mi rendületlenül hirdetjük tovább, hogy a munkásság csak a saját erejével vívhat ki állandó értékű előnyöket. Méltóságos forradalmár urak (B-y) Az utolsó évtized eseményeit szemlélve és fontolóra hogy olyan legyen mint egy hivatásos forradalmár. véve, számos munkás és számtalan liberális érzelmű intellek- tuel elvesztette a reményét a társadalmi forradalom lehetőségében. Mi ellenben nem egyszer mutattunk azokra a tényekre, amelyek nemcsak, hogy a forradalom lehetőségét bizonyítják, hanem azt a tényt is, hogy benne vagyunk a forradalom folyamatában. De úgy tetszik nekünk, hogy sok embernek a számára a “forradalom” csak fölkelést, vagy legalább is zűrzavart jelent. És igy a “forradalmár” csak az, aki ezeket hirdeti, előkészíti, vagy a népet ezekre biztatja. Nohát, ezek az emberek szintén láthatják, hogy napról-nap- ra több forradalmár jelentkezik, még pedig a legváratlanabb helyeken. Nem a munkások, nem a katonák és nem a nyo- orban tengődő középosztálybeliek között. Ha ezek között vannak is forradalárok, azok nagy része hallgat és lapul. Ellenben a leg-legfelsőbb körökben jelentkeznek a nyilvános mutogatással és a forradalmi fölhívásokkal a méltóságos forradalmár urak. Még pedig több or- országban. A legelőkelőbb forradalmár ur Mr. Churchill, Angliának jelenleg egyik legkiválóbb politikusa. Egyik rádió beszédében, nyílt forradalomra hívta föl a népet, hogy uralkodó osztályát dobja le a hátáról és szabaduljon föl a zsarnoki elnyomatás alól és a háború borzalmainak vessen véget. Természetesen a beszéde egy kicsit nyikorgott a szokatlan tartalom alatt, de azért általában véve a szubverzitásnak elég szép példája volt az első kísérletre. Elvégre egy pár hónap alatt nem lehet elvárni, Talán meg kellene jegyeznünk, hogy nem az angol népet hívta föl a forradalomra, hanem az olaszokat. Elvégre valahol kezdeni kell. Nem lehet egyszerre egy nemzetközi forradalmár. Amennyiben, nem helyezték vád alá és ugylátszik, hogy nem kerrl börtönbe, joggal tehetjük föl, hogy az angol királynak és az angol lordoknak a beleegyezésével bujtogatott forradalomra Churchill, tehát legalább egy felséges forradalmár ur is van az újdonsült forradalmárok között. Azt mondják, hogy tűz ellen tűzzel harcolnak és igy Mussolini Churchill forradalma ellen szintén forradalommal harcol. De nála már sokkal gördülékenyebb a forradalmi beszéd, ami érthető is tekintetbe véve, hogy ő már szocialista is, anarchista is volt valamikor. Sokkal nagyobb a forradalmi szóbősége. Magát a háborút is forradalomnak tartja a plutokrácia és a kapitalista demokrácia ellen. Szóval ő is forradalomra biztatja az olasz népet, sőt vezeti a forradalmat. De Hitler sem marad hátra a lázitásban. A “zsidó kapitalisták” a “demokrata kapitalisták” és az “arany alapon álló kapitalisták” ellfen vezeti a német népet és lázit ja a más országok népeit. Világforgató háborújával egy Uj Rend-et akar megteremteni. És ugyebár köztudomású az, hogy Mussolinit támogatja az olasz király, szóval még egy őfelsége forradalmár van. Boy, oh boyljíezdünk előkelő társaságba ''kerülni. Nincs mit szé- gyelni a kispolgárnak ha forradalmár lesz. És nem is kell kellemetlenségtől félni azoknak, akiknek királyok és egyéb államfejek az elvtársaik. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, antig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képfelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi ■nunkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL !” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. \ termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül
