Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)
1940-08-24 / 1125. szám
1940 augusztus 24. BÉRMUNKÁS 5 oldal Vissza Marxhoz! Tervek a fasizmus elkerülésére A SZOCIÁLDEMOKRÁCIA (B-y) A szociáldemokraták terve nagyon hasonlít az államszocializmushoz. A végcélben megegyeznek a marxi szocialistákkal, azonban az eszközök használatában és a kapitalizmust követő rendszer felfogásában nagyon külömböznek. A szociáldemokraták úgy a társadalmi tervükben, mint annak elérésében a fő eszközt a parlamentáris politikai demokráciában látják. Ez az állásfoglalás természetszerűleg a polgári liberális politikusok támogatására, az osztályközi paktumokra vezeti őket és a munkásosztály gazdasági vagy forradalmi akti óját vagy harmadrangú akciónak vélik vagy pedig egyenesen ellenzik. Bár hívei a gazdasági szervezkedésnek és akciónak, de csak a pillanatnyi gazdasági érdekek megvédésére. Agitáció, nevelés és főleg a szavazók megnyerése a rögtöni célúk. A tömegmozgalomból elfogadtak és gyakoroltak egyet, a tömegtüntetést, de azt is egyre kisebb mértékben. Marxnak s Engelsnek állandó harcot kellet viselni a szociáldemokrata szárny ellen. Engels például ezt irta Be- belnek a gothai programra vonatkozólag : “ötödször, egy szó sincs a munkásosztálynak, mint osztálynak a szervezeteiről, a szak- szervezetekről. Ez egy nagyon lényeges pont, amennyiben a proletáriátusnak ez az igazi osztályszervezete, amely által iskoláztatja önmagát és amelyet ma még a legvadabb reakció sem tud elpusztítani. Tekintetbe véve, hogy Németországban ez a szervezet milyen fontosságú lett, a mi véleményünk szerint feltétlenül említést kell tenni róla a programban és ameny- nyire lehet a pártszervezetben határozott/ helyet kell adni a számára.” Ugyanerről a programról irt Marx egy kritikát, amelyet bőven idéztem az egyik előző clK- kemben, amelyből kitűnik, hogy Marx a Lasalle-féle szociáldemokráciát élesen támadta. Marx és Engels halála után jóval — 1914-ben, 1923-ban, 1932-ben a történelem sokkal súlyosabb kritikát irt a német szociáldemokráciáról, amennyiben eltértek a marxizmustól. 1914-ben az osztályközi paktumok természetes következménye szerint az uralkodó osztályuk háborúja mellett foglaltak állást. 1923-ban a forradalmi szoci- álisták fölkelését segítették leverni, ami a parlamentáris akcióban vetett hitük egyenes következménye volt. 1928-tól 1933-ig — a nácizmus győzelmes hadjárata alatt — a sok helyen uralmon lévő és egész országban a legnagyobb pártot és az óriási szakszervezeteket uraló szociáldemokraták nem tudták megakadályozni a fasizmus győzelmét, ami szintén a taktikai felfogásuk hibáinak az egyenes következménye volt. Egy marxista, (Lenin) 1920- ban a többek között ezt a kritikát mondta a szociáldemokratákról: “A háború folyamán a szociáldemokrácia az árulását a ‘honvédelem’ jelszavával indokolta. A béke megkötése után a ‘demokrácia’ jelszava alá rejti ellenforradalmi politikáját . . . Ezzel azonban nincs vége a bukásnak. A szociáldemokráciát az egész politikája, amely a tőkésrend védelmét szolgálja, kényszerítőén a burzsoázia csatlósai közé szorítja. Scheideman és Ebert a francia imperializmus lábát nyalják, hogy tőle kapjanak támogatást a tanácsforradalom ellen. Noske az ellenforradalom fehérterrorjának a megtestesítője lett.” Ma látjuk, hogy a számbelileg és szervezetileg hatalmas szociáldemokrácia a fasizmus sarka alatt hever. Azért-e, mert a fasizmus jobb, igazságosabb és szebb elvet hirdetetett és gyakorolt, vagy pedig azért, mert a szocáldemokraták taktikája hibás volt? A N. Y. New Leader, a szociáldemokraták jobbszárnyának a hivatalos lapja, idézi Albert Grzesinskit, aki berlini rendőrfőnök volt két ízben, a porosz kabinet és a Reich tagja volt többször mint szociáldemokrata. Ezek az idézetek: “Az uj (német) demokrácia túl engedékeny, túl tiszteletteljes volta régi és a jövendőbeli ellenségeivel szemben . . . Aránylag könnyű lett volna a nágy uradalmakat fölosztani, a hadsereget, a törvényszéket, a miniszteri irodákat demokratizálni. De nem tették . . Rendet és törvényt akartak, féltek a vérontástól, még akkor is, amikor az ellenségei erőszakot és terrort használtak. Nem lehet tagadni, hogy a német demokrácia önmagát buktatta el, mert nem volt akarata erőszakot használni még önvédelemből sem.” Ugyancsak a New Leader idézi J. Silone-t, egy olasz szociáldemokratát: “A demokrácia elbukott Német és Olaszországban, mert mi oly sok alkalmat elszalasztottunk, a vakságunk és a gyávaságunk miatt.” Ugyanezt mondja róluk Hitler is. És mindenki. Ahol még nem győzött a fasizmus, ottan véglegesen és reménytelenül a kapitalizmus szolgálatában van a szociáldemokrácia maradványa. Lenin jóslata betelt. Befejezésül meg lehet állapítani, hogy a szociáldemokraták terve is, mint az államszocialis- cáké, megakadályozhatta volna a fasizmust, ha a taktikájuk és harciasságuk csak megközelítőleg -olyan jó lett volna mint a fasiztáké, vagy ha a tőkések önként elfogadták volna. SZTÁLINIZMUS 1926 óta ez az uj “izmus” alakult ki. Két külön részre kell választani a vizsgálatban. Egyik mint mozgalom a kapitalizmussal és a fasizmussal való viszonyában. A másik, mint társadalmi berendezkedés. A hívei szerint mindkét téren ez a marxi-lenini szocializmus. Az ellenségei véleménye megoszlik. A fasizták és a polgári elemek egy része a marxilenini szocializmus brutális fajának tartják. A szociáldemokraták és az IWW-isták többsége fasizmusnak nevezik. Én vizsgálatomban főleg a Sztálini irodalmat tanulmányoztam és nem az ellenségeiét. Nem a leghelyesebb módszer, mert úgy mozgalmat, mint egyént nem csak a kijelentései, hanem a cselekvései szerint is kell megítélni és tudvalevőleg kevesen vannak, akik a saját hibáikat beismerik nyilvánosan. De a módszerem előnye az, hogy nem vádolhatnak “rágalmazással”, amennyiben a be nem ismert, de valójában elkövetett Marx ellenes cselekedeteiket nem is firtatom. Néhány fontos kérdésben idézni fogom Lenint, (Marxot és Engelst már eleget idéztem) és idézni fogom a fent említett szervezetet. Ha az olvasó az E. Á. Kom. pártjának a külömböző időbeli álláspontjaiban ellentmondást talál, a pártot vonja felelősségre és ne engem. A K.P. jelenlegi elvinyilatkozata szerint a párt “egy mun- kásosztályi politikai párt, amelyik Jeffersonnak, Paine-nek, Jacksonnak, Lincolnak és a Függetlenségi Nyilatkozatnak a hagyományait viszi előre . . és az E. Á. alkotmányát védi a reakciós ellenségei ellen, akik a demokráciát és a népszabadságot elpusztítanák.” Céljául kitűzi ... “a szocializmus megteremtését az emberiség legnagyobb tanítóinak, Marxnak, Engelsnek, Leninnek és Sztálinnak a tudományos elvei szerint.” Ami a polgári demokráciát illeti, abban még tisztább állás- foglalást találunk az alapszabályok 4 c. 1-ső szakaszában, ami igy szól: “Az If. Á. Kom. Pártja föntartja az amerikai nép demokratikus vívmányait. Teljes erejével ellenez, minden olyan klikket, csoportot, kört, frakciót vagy pártot, amelyek összeesküvéssel és cselekedettel fölforgatnák, aláásnák vagy meg- döntenék az amerikai demokrácia összes vagy bármelyik intézményét, amelyekkel az amerikai nép többsége hatalmat nyert ‘bármely fokban’ a sorsának a meghatározásához.” Hát ez semmi esetre sem fasizmus. De nem is marxizmus, még kevésbbé Leninizmus, hanem pure and simple polgári demokratizmus, azonban nem Jeffersonnak, Painenek és a többi forradalmároknak a polgári demokratizmusa, akik nyíltan hirdették az elnyomott népnek a jogát arra, hogy a kormányzatot forradalmi fölkeléssel döntse meg. (Lásd a Függetlenségi Nyilatkozatot és Jefferson számos kijelentését erre vonatkozólag.) Ami pedig Lenint és Marxot illeti, egy szó sincs a proletár diktatúráról, az ipari demokrácián alapuló munkástanács kormányról, nincs szó a parlamentarizmuson (azaz a polgári demokrácián) kívül álló eszközökről. Ezzel a sztálinizmussal szemben a szociáldemokratáknak, a kooperativ mozgalom híveinek, sőt Richbergnek a terve is mértföldekkel közelebb van a Leninizmushoz! Mit mondott Lenin erről ? íme: “Marx fényesen ragadta meg a kapitalista demokrácia lényegét, amikor a kommun elemzésében azt mondta, hogy az elnyomottaknak joguk van minden néhány évben eldönteni, hogy az elnyomó osztálynak melyik parlamenti képviselője gázoljon rájuk.” “De ebből a kapitalista demokráciából — amely elkerülhetetlenül szűk, mert kizárja a szegényt, igy tehát hamis — a haladás nem megy egyszerűen és simán előre, egyre nagyobb és nagyobb demokrácia felé, amint ezt a liberális professzorok és a kispolgári opportunisták szeretnék elhitetni velünk. A fejlődés a kommunizmus felé halad a proletárdiktatúrán kö- rösztül.” (State Revolution 73. oldal. A U. S. Kom. párt kiadása.) Ugyanennek a könyvnek a 31. oldalán van a következő: “A polgári államok formája változatos, de a lényegükben egyforma, a végső elemzésben minden állam a burzsoa diktatúra.” 1920-ban a III. Internacionale második világkongresszusa kiáltványt bocsátott ki. A moszkvai magyar kiadásban a 41. oldalon ez van: “A Kommunista Internacionale a proletárdiktatúra és a Tanácsrendszer zászlója alatt valamennyi világrész dolgozóinak millióit egyesíti . . A Kom. Int. a nemzetközi proletáriátus fölkelésének a pártja. Kizárja soraiból mindazokat a csoportokat és szervezeteket, amelyek nyíltan vagy rejtett alakban el- kábitják a proletáriátust, lezül- lesztik azt, vagy gyengítik, ama bálványok előtt, aminő a törvényesség, demokrácia, honvédelem, stb. amelyek csak a burzsoázia diktatúráját takargatják.” Lehet-e egy percre elképzelni a sztálini pártnak a lenini III. Internacionaleba való elfogadáELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve sebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra. hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegitik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal kö zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek^ minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban —- dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL !” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom «zerkezr tét építjük a rémi társadalom keretein belfi1 »■ywinrr i,
