Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)
1940-07-06 / 1118. szám
1940 julius 6. BÉRMUNKÁS 7 oldal Az ipari foglalkozások hanyatlása s a bajok orvoslásának lehetősége (Folytatás az 1-ső o’dalról) munkáltatók képesek voltak megtartani, vagy növelni profitjukat, mig a munkások elvesztették munkájukat. Ebben az időszakban az emberi munkaóra teljesítmény emelkedése “elérte azt a magassági fokot, hogy a müselyem kitermelésénél már 241 százalékot mutatott”. Nyolc iparban az emelkedés meghaladta az 50 százalékot és 22 más iparban pedig 25-50 százalék között ingadozott. Amíg a produktivitás folytonos emelkedést mutatott az egész periódusban, Dr. Kreps szerint is, addig a foglalkoztatás és a munkások munkaóra mennyisége nem maradt arányban a termelés növekedésével és sok esetben határozottan hanyatlott. Az 1929 és 1939 közötti években az egy-egy munkás ember-órai teljesítménye erősen növekedett és külömböző becslések 25-30 százalékra teszik. AZ ACÉLIPAR FEJLŐDÉSE Figyelemre méltó vallomás tanúskodik, hogy miként foglalja el a gép az ember helyét, az acél megmunkálásánál az Egyesült Államokban 1929 óta. A Labor Notes májusi számában a kihallgatások szemléje címen írja, hogy “1929 óta az ipar nyujtóhengerlő feldolgozási módozatának emelkedő százaléka az automatikus forró eljárásnál mutatkozott. Amig 1936-ban a bádog lemezeket csak 23 százalékban volt produkálva forró eljárással, addig 1939-ben az év első kilenc hónapjában már 76 százaléka. Az ilyen telepen 126 munkás képes 2.500 tonnát produkálni naponta, mig a régi eljárással 96 telep 4.512 munkással együttesen volna képes hasonló produkcióra. A produkció ilyen óriási növekedése a foglalkoztatott munkások részéről, az emberi-óra 97 százalék esését mutatja. Az emberi munkaerő valósággal ki van szorítva az uj eljárással dolgozó telepekről. A villanyerő helyettesíti őket. Ennek eredményeként, az uj eljárás végeredményben 84.770 munkást tesz feleslegessé, melyek közül máris 38.470 az iparból el van távolitva.” Egy láda bádoglemez előálli- tási költsége a kézi telepeken 4 ' dollár és hetvenkét cent, amelyből amint a kimutatás igazolja, egy dollár és 52 cent a munkabér. Azonban ugyanoly meny- nyiségü bádoglemez előállítása az automatikus telepeken kevesebb, mint hat és fél centbe kerül. Tehát az összes kézi eljárás megszüntetése nincs mesz- sze, az látható a -fenti adatokból. A gépesítés (technology) kihatása a nemesfém előállításánál még nem mutatkozott eny- nyire meglepően, azonban már itt is erősen mutatkozik a gép folytonos előnyomulása, ami egyszerűen csak kidobálja a munkásokat a munkából. ÁLTALÁNOS HELYETTESÍTÉS Az acéliparban 1937-ben a munkaidő heti 48 óráról 40-re redukálódott. Ennek eredményeként 58.690 munkással többre kellett volna szükség legyen, hogy 1938-ban az előző év mennyiségét kitermeljék. Ennek a helyzetnek kellett volna bekövetkezni, ha a technológia fejlődés meg nem történik. De ami valójában bekövetkezett, az a munkáslétszám csökkenése volt és pedig 503 ezerről, 415 ezerre, vagyis 88 ezer munkás vált feleslegessé az acéliparban 1939 év szeptemberéig, tehát 17 és fél százalékkal kevesebb acélmunkásra volt szükség, hogy az 1936 évben produkált mennyiséget kitermeljék. A 48 órás munkahét meghonosítása idején, ami feltétlen gondolkodásba kell ejtsen minden munkást, mert ha a gépesítési folyamat ilyen gyors tempóban halad tovább, a munkásosztályra hárul a feladat, hogy orvosolja bajait. Az adatok mik Philip Murray vallomásából erednek, aki a CIO acélipari szervezetének elnöke és mivel ő is a tőke és munka barátságának a hive, elképzelhető, hogy a helyzet még ennél is súlyosabb. A munkásoknak végre fel kell eszmélni arra a tudatra, hogy a nemzeti felkészülésből származó foglalkozási lehetőség sem fogja a bajokat orvosolni és kevésbé fogja megszüntetni. Egyedül a dolgozók helyes szervezkedése és összetartása segíthet sorsán és mentheti meg az éhenhalástól. Semmi egyéb. (372561) A MUNKÁSOK HAZÁJA? Az első világháború idejében, mikor Wilmos császár volt az ijesztő, a welshi bányászok sztrájkba mentek Angliában magasabb bérekért. Akkor Lloyd George, a welshi politikus volt a miniszter elnök és lement beszédeket tartani a bányászoknak, hogy a munka felvételére bírja őket. Egy ilyen rábeszélő népgyü- lésen, hosszabb hazafias maszlagolás után nagy páthosszal megkérdezte a bányászokat: hogy szeretnétek a Kaisernek dolgozni? Mire az egyik bányász nagy alázatosan megkérdezte: mennyit fizet a Kaiser? Ez és egy másik alább közölt beszélgetés egy angol munkással megadja a választ, hogy miért nem harcolnak az angol és francia munkások olyan lelkesedéssel, mint az első világháborúban melyet állítólag megnyertek. Úgy a francia, mint az angol kormányok, sőt az amerikai is, első intézkedésük, a diktatúra megszervezése és törvényesité- se, mely egy cseppet sem kü- lömb mint a náci diktatúra. így a munkásság belátja, hogy nem nagyon érdemes a német diktatúra ellen harcolni a saját uralkodó osztályuk diktatúrájáért. Még milliók élnek az első világégés áldozataiból, akiknek a helyzetét hűen illusztrálja a következő szóváltás, mélyet e sorok Írója váltott egy ilyen angol hősssel, még 1922-ben: “Én: a- Hogy van az, hogy ti fiatalok, akik harcoltatok is ezért az országért, most mun- kanélkül, szűkös megélhetéssel járjátok az uccákat, amikor 70- 80 éves emberek dolgoznak az üzemekben és hajórakodásnál? “A hős: — Az azért van baj- társ, mivel mi akik harcoltunk az országért, mikor visszajöttünk és munkába kerültünk követeltünk nagyobb rész kenyeret az ország munkáltatóitól és amiatt bizony sokszor sztrájkba mentünk, melyet a munkáltatók, de a politikusok sem szerettek, igy kirúgtak bennünket a munkából, megtartják ezeket az öregeket, akik nem harcoltak az országért, igy meg vannak elégedve annyival, ameny- nyit adnak nekik.” Az első világháború befejeztével, nagy haranggal és minden uccasarokról hirdették, hogy a mi katonáink, a mi népünk nyerte meg a háborút. A francia, belga, angol, amerikai és olasz nép eleinte ezt el is hitte. És akart osztozkodni a győzelem eredményében, de sokszor azt mondták nekik, hogy kuss, bár néha szépen, néha gorombán. Amerikában leginkább Hoover bizonyította be a veteránoknak, hogy ők nem nyertek semmit se a háborúban. A német népnek, még mindég azt kürtölték, hogy azért nyomorognak, éheznek és lettek munkanélküliek, mert elvesztették a háborút, tehát úgy hitték, hogy ha megnyerik az újabbat, akkor ők nem fognak többet nyomorogni, éhezni. Nem tanultak az angol, belga, francia és olasz példákon. A német munkásság sorsa ugyancsak olyan lesz, mint a múlt háború győzelmes országok munkásaié volt, vagy még talán nagyobb rabszolgaság. Vi. Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. AZ ÁLLANDÓ munkakeresők száma a fene nagy prosperitás dacára kúszik a 600 szám stabilizációja felé Budapesten. Persze csak azokat kell érteni ez alatt akik a hatósági munkaközvetítőnél jelentkeztek. A jóval sokszorosa ennek már tudja ez meddő kiséreltnél nem egyébb és már más utakon próbál munkához jutni. A Budapesti Hatósági Munkaközvetítő április 15-én jelenti foglalkozást keres 5980 munkás (közöttük 2812 szakmunkás). Foglalkozást kaphat 398 munkás (közöttük 119 szakmunkás). Az ország nagyobb lett és mint megmutattuk előre a proletáriátus munkanélkülisége is nagyobb lesz ezáltal. íme ez a haszna a proletáriátusnak a megnagyobbodásból. BUDAPESTI hatósági munkaközvetítő május 15-én jelenti: Munkát keres 4852 munkás (közöttük 2307 szakmunkás), munkát kaphat 559 munkás (közöttük 242 szakmunkás). E jelentéshez megjegyezzük, hogy a munkátkeresők e nagymérvű csökkenése a széleskörű katonai behívásokra vezethető vissza. 50 ÉVI keserves küzdelem eredményeként jelenti a “Népszava” a sütőmunkások szak- szervezete kivívta a vasárnapi munkaszünetet. Elképzelhetjük, ha ilyen részleges eredményt 50 évi keserves szakszervezeti küzdelem előzött meg — amit a munkásság ha helyes, tehát IWW alapon szervezkedett volna saját erejükből hetek alatt valósíthatott volna meg — vájjon szakszervezkedési módszer szerint hány ezer évig kellene harcolni, amig az iparokat kol- lektivizálhatná ? A csattanója azután végül ennek a vasárnapi munkaszünet elrendelésének az, hogy nem is a szakszervezetben tömörült munkásság vívmánya, hanem az iparügyi miniszter rendelete alapján a munkáltatók többségének hozzájárulásával született meg. 30 MILLIÓ pengős kárt okozott hivatalos kimutatás szerint a tavaszi árvíz Magyarországon az elégtelen védőberendezkedés hiányában. E kár helyrehozatalára országos társadalmi gyűjtést indított a kormány. E gyűjtés (koldulás) eddigi eredménye 3 és negyedmillió pengőt tesz ki mindössze. Ez rámutat arra, milyen koldussorsban tengődik a magyarság. Csak jellemzésként állapítjuk meg, hogy a magyar kormány amely az összeomlott vályogviskók ezreiből, a termést ezi- dén nem hozó földekből 20 év óta horribilis adókat préselt ki, ezideig egy lyukas rézfitying- gel sem járult hozzá a kincstárból ahhoz, hogy enyhítse a károkat és segítse a viskók fölépítését. Ugyanakkor az utóbbi időkben, derüre-borura elrendelt mozgósításokra könnyelműen szórja a százmilliókat ki, anélkül, hogy annak még adott esetben is bármilyen értelme volna. Ez a jelenlegi rendszer faj védelme gyakorlatban. FÉNYES főúri esküvőn vette feleségül Horthy egyik fia az osztrák volt arisztokráciához tartozó grófnőt. Most, hogy még bővebben legyen mit a tejbe aprítaniuk, állami intézményhez a Magyar Állam Vasutakhoz és pedig azonnal elnökigazgatónak nevezték ki, a Horthy csemetét. Apuska nyer- geli a magyar népet. Az egyik csemete követ és megnatalma- zott miniszter — és szálláscsináló esetleges pucolásnál — Brazíliában. A másik csemete a havi 8-10 ezer pengős elnökigazgatói fizetést huzza. Persze mindhárman az államkasszából és mint ezek bizonyítják minél többet. Van egy régi magyar gúnyos vicc, amelyik azt mondja “Akinek hivatalt adtak, azoknak észt is ad hozzá az úristen”. Ha végignézünk Magyar- ország jelenlegi állapotán, akkor ezt a teóriát a tények megcáfolják. Horthy fia tízezreseket havonta, a MÁV-ot fenn és üzembe tartó proletároknak 50- 60 pengőket, ez az ő hazafisá- guk gyakorlatban.
