Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)

1940-08-24 / 1125. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1940 augusztus 24. EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. SZAKSZERVEZETI HATÓ­SÁGI GYÁMSÁG ALATT Chicago városa az úgyneve­zett “open shop” (szervezetlen műhely) munkáltatók mekkája. Az árugyártási ipar csak na­gyon jelentéktelen százalékban van szervezve és ezen ered­ményhez nagyban hozzájárul­tak a munkáltatókkal szorosan összedolgozó mindenkori városi hatóságok. Nemcsak azért nehéz a gyár­ipari munkások szervezése, mert a városi rendőrség szigo­rúan megakadályoz, minden külső törekvést egy-egy gyárte­lep munkásainak megszervezé­sére, hanem ahol a munkások munkaviszonyai már oly szé­gyenletesek, hogy akarva, nem akarva kénytelenek szervezked­ni helyzetük javítására, mely­nek eredménye számos esetben a munkabeszüntetés, ily esetek­ben a városi hatóságok a mun­káltatókkal karöltve mindent elkövetnek a sztrájk letörésére. Ez természetesen nem az egyedüli oka a szervezetlenség­nek. Ennél sokkal súlyosabb ok, a munkások bűnös nemtörődöm­sége saját és osztályuk ügyei iránt. Mert ha a munkásokba meg volna az akarat a szervez­kedésre, minden gátat képesek volnának letörni. Ha a munká­sok képesek volnának az értel­miségnek arra a magaslatára emelkedni, ahol megértenék a szervezettségben rejlő erőt; ha ahelyett, hogy egymás elárulá- lásával igyekeznek a munkáju­kat állandósítani, szervezkedné­nek és szervezetten lépnének fel, a munkáltatók és városi ha­tóságok minden igyekezete el­törpülne a munkások akarata előtt. ’A számottevő szervezetek e városban az épület iparban szállítási, közszolgálati és az ezekkel rokon iparokban van­nak, de sajnos ezek is oly ala­pon vannak, amelybe kevés re­ménye van az érdekelt munká­soknak. Bár azt szokták mon­dani, hogy a “rossz szervezet is jobb, mint semmi”, de ha a dol­gok mélyére nézünk, bizony kétségessé válik ezen állítás he­lyessége. Ha a tagságban meg volna az akarat a rossz javítá­sára ,talán megállná a helyét ezen állítás, azonban az utóbbi negyedszázad egyáltalán nem szolgáltatott erre bizonyítékot. A létező szakszervezetek az utóbbi negyed században nem­hogy nem javultak a mukásság javára, hanem akik figyelték a szakszervezetek működését, ha­tározottan megállapíthatják, hogy bizony sokat veszítettek teljesítő képességükből. Nem­csak azért van ez igy, mert a szakszervezetek nem tartottak lépést a fejlődéssel, hanem azok teljes egészében olyan irányítás alá kerültek, amelyek alatt semmi körülmények között nem szolgálhatják a munkásság ér­dekeit. A szakszervezetek egy bizo­nyos szakmakört páncéllemez erősségű fallal vesznek körül, hogy ezáltal elkülönitsék a ro­kon szakmák munkásaitól és ugyanakkor az osztályszolidari- tás szellemét távoltartsák a szakszervezetektől. A szakszer­vezetek oly reakciós és korrupt vezetés alatt nyögnek, amely ólomsullyal nehezedik a tagokra úgy hogy a kimondott cél he­lyett egyedüli hivatásuk a re­akciós és korrupt vezérkar el­tartása. Amikor bármily akció szóba kerül, annak keresztülvi­tele mindig attól van függővé téve, hogy az mennyiben szol­gálja a bürokrata vezérkar ér­dekeit. De nagyon gyakran oly akciókra is felhasználja a kor­rupt vezérkar a tagságot, mely határozottan a tagság hátrá­nyára van. És amint látszik, a tagság teljesen tehetetlen ezen korrupció kiirtására. A közelmúlt napokban meg­halt Mike Carozzo — aki koro­názatlan királya volt néhány szakszervezetnek és kiemelkedő alakja az alvilági banditáknak — nagy űrt hagyott a szakszer­vezeti berkekben. Az alvilági szakaszok kapitányai most nagy harcokat vívnak egymás között, hogy ki foglalja el Ca­rozzo által üresen hagyott ve- zéri trónt. A tagság tudja, ér­zi, hogy az áldozatok megint ők lesznek, de részben tudatlansá­guk, részben pedig gyávaságuk folytán képtelenek a helyzet magaslatára emelkedni. Nem igy a munkáltatók. A munkáltatók egyesületei a minap gyűlést tartottak a váro­si hatóságokkal, melynek napi­rendje volt az “árván” maradt szakszervezetek hatósági gyám­ság alá helyezése. A gyűlésen képviselve volt a Chicago Asso­ciation of Commerce (kereske­delmi kamara), az Illinois Ma­nufacturers Association (mun­káltatók szövetsége) és a Chi­cago Crime Commission, a vá­rosi hatóságok részérói pedig Kelly polgármester és Courtney államügyész. Elképzelhető az, hogy mennyivel kedvezőbb helyzetbe kerülnek a szakszer­vezetek, ha a gangszterek he­lyett ezek az urak veszik gyám­ság alá azokat. Ezer és egy példa szól amel­lett, hogy a munkásságnak szervezkedni kell saját és osz­tály érdekei megvédésére. A munkásság jelentős százaléka ezt nem is vonja kétségbe és, hogy ez a szervezkedés eredmé­nyes legyen az kizárólag a munkásságtól függ. A szakszer­vezetek az elégségesnél több példát szolgáltatnak arra, hogy milyen szervezetek rosszabbak a semminél. A jelen szakszerve­zetek, akár a reakciós vezetők, akár pedig a hatósági gyámság alatt semmi körülmények kö­zött nem szolgálhatják a mun­kás tagság érdekeit. Egy tényleges munkásszer­vezetnek első sorban osztály­harc alapján kell állni; másod­sorban a termelési viszonyok­nak megfelelően, nem szakmák szerint széttagolni, hanem ipa­rilag összeszervezni a munkás­ságot, hogy eredményesen har­colhassanak ; harmadszor, ma­gában a szervezetben a demok­rácia kell uralkodjon és a ve­zetés ne a vezérek kezében ha­nem a tagságéban legyen és minden akcióban a tagság dönt­sön. A szakszervezetek nem ilye­nek és a jelek szerint sohasem lesznek ilyenek. A reakció oly mélyen befészkelödött azokba, hogy csak egy mód van annak kiirtására: a szakszervezetek teljes megsemmisítése. Mennél előbb végzik el ezt a munkát a szakszervezetek tagjai, annál nagyobb szolgálatot tesznek sa­ját maguknak és osztályuknak. A tapasztalatokból okulva az­tán fel kell épitenök azt a szer­vezetet .amely nem a munkál­tatók, nem a reakciós vezérek, hanem a munkás tagság érde­keit szolgálja. Ez pedig nem le­het más mint az IWW. HAZAFISÁG ÉS ÖNZÉS A jelen napok legszélesebb körben vitatott témája a köte­lező katonai szolgálat életbelép­tetésének lehetősége. Nemcsak a kongresszus foglalkozik ezen kérdéssel, hanem a sajtó is és általában az ország lakossága. A nagy lármában alig hallható okos szó, mert mindenki a sa­ját egyéni érdeke szerint vitat­ja a kérdést és aszerint ellenzi, vagy helyesli, amint az ő egyé­ni érdekeit sérti, vagy előmoz­dítja. A kötelező katonai szolgálat ellenségei legnagyobb számban a 21-31 év közötti férfiak kö­zött található, mert azokat érin­ti elsősorban. Legnagyobb ré­szük azonban nem azért ellen­sége, mert öntudatával ellenke­zik, hanem mert egyéni érdeke­it sérti. Nagy számmal vannak még ezek között is akik azt ajálják, hogy ha már szükséges a kötelező katonáskodás, akkor vigyék el a munkanélkülieket, akik közsegélyen, WPA-n, vagy a CCC kampekben vannak. Általában azonban az ország lakosságának nagyobb százalé­ka a kötelező katonai szolgálat mellett van, mert ez a nagyobb százalék túl van a katonai szol­gálat évein. A hazafiság az amerikai lakosság nagy száza­lékánál addig terjed, amig az nem sérti az egyéni érdekeit. És ez nemcsak ezen, hanem minden más kérdésnél megnyil­vánul. Az önzés felülmúlja meg a hazafiságot is. Ezen kérdésnek pártatlan tárgyalása meglehetős nehéz­ségekbe ütközik. Látva az euró­pai országok sorsát, alig lehet kétségbe vonni, hogy a felké­szültségre szükség van. A tör­téntek még a pacifisták érveit is megdöntik, amig védekezésre való felkészülésről van szó és nem támadásról. Mert dacára annak, hogy kapitalista ország­ban élünk, az amerikai munkás­ság életstandardja összehason­líthatatlanul magasabb, mint a német munkásságé Hitler ural­kodása alatt és a készülődés ál­lítólag a Hitler barbarizmusa ellen irányul. De, felvetődik a kérdés, hogy ha már fel leszünk “készülve*’ a védekezésre, hol van az az erő, amely visszatartja majd a ka­pitalizmust, hogy ezt a felsze­relt hadsereget ne használja fel támadásra? Vannak pacifisták, akik azt állítják, hogy Ameri­kának semmi keresnivalója nincs az ország határain túl. Ezek azonban nem ismerik a kapitalizmus természetét és an­nak az egész világra szétágazó érdekkörét. Hogy azok közül csak néhá­nyat említsünk meg, vegyül: Amerika egyik alapvető ipará­nak termékét az automobilt. Az automobil egyik elengedhetet­len szükségessége a gumi. Min , ismeretes, Amerikában nem te­rem nyers gumi, hanem azt Hollandia egyik gyarmatáról szállítják. Hollandia elfoglalá­sával Hitler abba a helyzetbe került, hogy képes megállítani a nyers gumi szállítását. Ez pe­dig nagyon érzékenyen sújtaná az amerikai kapitalizmust. Az amerikai kapitalizmus egy másik életbevágó fontossá­gú kérdése a dél-amerikai piac megtartása, melyet náci Ger- mánia szintén veszéllyel fenye­get. Németország importja nem pénzen, hanem árucserén 'alap­szik. A dél-amerikai országok­nak nagy mennyiségben van élelmiszer és nyersanyagjuk, melyekre Németországnak igen nagy szüksége van és amelyért cserébe Németország nem pénzt fizet, hanem szállít mezőgazda- sági gépeket, orvosi műszereket vagy egyéb hasonló árukat. Ezen a téren szintén érzéke­nyen vág bele a német kapita­lizmus az amerikai érdekekbe. A barbarizmus elleni védeke­zésre tagadhatatlanul fel kell készülnünk, de kételkedünk ab­ban, hogy a több milliós hadse­reg biztosítékot nyújt az ellen. Több mint bizonyos, hogy az amerikai kapitalizmus ily ha­talmas hadsereg birtokában, maga teremti meg majd azt a barbár rendszert, amely ellen most készülődik. A barbariz­mus ellen a munkásosztálynak kell felkészülni az iparokban, a termelés szinterén a forradalmi Ipari Szervezet felépítésével és az igy megszervezett hadsereg mindent felülmúló erejét szem­beállítani a barbarizmussal, bár­honnan jöjjön is az. A pro és kontra vitákból csak az önzés sugárzik ki, amely a hazafisá­got is felülmúlja. Önzetlenül csak osztály szemszögből lehet a dolgokat bírálni. KONVENCIÓS VACSORA EST NEW YORKBAN Az IWW magyarajku tagjai- országos konvenciója kötele­zettséget jelent számunkra. Nemcsak azt, hogy ott megje­lenjünk, mely az egyik legfon­tosabb kötelességünk, hanem azt is, hogy a jövő évi Bérmun­kás alaphoz anyagiakban hozzá járuljunk. Ennek a célpak a szempontjából, az IWW jnew yorki tagjai elhatározták, hogy augusztus 24-én szombaton es­te 8-kor a Bérmunkás Otthon­ban, 1351 Third Ave. Konvenciós vacsorát rendeznek, melyre meghívják a New York és környéki munkás­társakat. Ezen estnek minden cent jövedelmét a new yorki küldöttek által fogjuk a Bér­munkás alaphoz elküldeni. És mivel csak úgy lehet jó kis bevétel, ha kiadás nem lesz a vacsora kellékekre, Fülöp La­jos munkástárs, akinek egy óbb­ként születési évfordulója lesz azon a napon, fogja az összes konyhai költségeket és még a szükséges hűsítőknek is egy részét adományozni, mig a töb­bihez Fazekasék fognak hozzá­járulni. A vacsora ára 50 cent. Még azt is megjegyezzük, hogy ezen az estén lesz a Vá­mos féle tánciskola növendéke­inek a vizsga estje, a helyiség­ben, tehát jó zene is lesz. Az ilyen sokfajta különleges ese­mény még akkor is a Bérmun­kás Otthonba kell irányítson bennünket aug. 24-én, ha mind­járt száz fokos meleg lepne meg bennünket azon a napon. Munkástársi üdvözlettel, az IWW new yorki csoportja.

Next

/
Thumbnails
Contents