Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)

1940-08-03 / 1122. szám

1940 augusztus 3.

BÉRMUNKÁS

5 oldal

Vissza Marxhoz!

(B-y- Amint előzőleg kimutattuk a militarizmus elválaszthatatlan a fasizmustól. Militarizmus, háborúra való készülődés és majdnem folytonos háború lesz a nép sorsa, amíg vagy egy forradalom véget vet a fasizta uralomnak vagy egy világdiktátor uralma alá kerül minden ország népe.

A forradalmi eshetőség közelebb fekvő és valószínűbb eshetőség, részben az előző cikkben kifejtett okoknál fogva, részben pedig azért, mert a háború borzalmas voltak egyre több népet kényszerít a háború (és igy a fasizmus) ellen fordulni.

Nyilvánvaló, hogy a háború ellenes forradalomnak első föltétele az, hogy nagy tömegek elszántan legyenek háború ellenesek. Hogy az már most meg van ,azt a tények hosszú lisz- tájával lehet bizonyítani. Elég lesz egy néhánynak a fölemlité- se.

Az összes jelentések Európa minden országából egyhangúan azt mondták, hogy a múlt háborút megelőző “hazafias” lelkesedést háború ellenes hangulat váltotta föl. A háború maga azt bizonyította, hogy sem a katonaságban, sem a népességben nem volt hajlandóság a harcra, pedig most tényleg borzalmas ellenségnek a győzelmétől kellett félni. Egy közelebbi példa maga az amerikai nép. Nagy százalékban erősen ronkonszenvez az angol és a többi polgári demokráciával és hajlandók minden segítséget adni nekik — kivéve a háborúba menni.

Úgy a republikánus, mint a demokrata párt kénytelen háború ellenes állást foglalni a választók megnyerésére való tekintettel, holott mindenki tudja, hogy Anglia elbukhat a segítségünk nélkül és Anglia bukása pedig katasztrófát jelenthet az amerikai kapitalizmusra. Mi a fő okai ennek az erős háború ellenességnek? Egyik az, hogy még nagyon sokan vannak életben azok közül, akik végig szenvedték a múlt háború “dicsőségeit”. Pedig a múlt háború az amerikai katonáknak valóságos piknik volt ahhoz képest, amin az európai katonáknak kellett keresztül menni majdnem négy évig.

A másik ok föltétlenül az a körülmény, hogy ma nem lehet a front mögött a “civil”-eknek békében és biztonságban ké- rődzni és biztatni a hivatásos katonákat a “hősi halálra”. Az újabb harcieszközök majdnem olyan veszélyessé teszik a háborút az öregek, a gyermekek, a nők és bizonyos fokig a gazdagok, a diplomaták és a generálisok számára is, mint a katonák számára.

F. R. McCoy, visszavonult amerikai hadnagy ezt irja: “Egy uj háborúban hetvenöt százalékig a polgárokra (civilekre) kell támaszkodni és csak huszonöt vagy még kevesebb százalékban a katonákra és a tengerészekre.”

Erre való tekintettel léptetik törvénybe azt a javaslatot amely alapján 18-tóí 65 éves korig minden polgárt “be lehet hívni” háobrus munkára — havi öt dollár fizetés fejében.

A háború ellenségei növekedni fog a háború borzalmának a növekedésével, ez pedig növekedni fog a háborús eszközök fejlődésével. (Az anyagelvi felfogás nemcsak a gazdasági fejlődést magyarázza meg a szerszámok fejlődésével!). Nemcsak a belátható fejlődésről beszélek, hanem a ma még fantasztikusnak hangzó, de nem lehetetlen találmányokról.

Amint a repülőgép, a submarine, a rádió, a rettenetes hatású robbantó anyagok és a mérges gáz fantasztikus dolgok voltak száz évvel ezelőtt, úgy a “halálsugár” vagy az atomok robbanó erejének a használata egyelőre csak fantázia — de nem lehetetlenség. Vagyis az egész emberiség kipusztitása nem lehetetlenség, ha a tudomány fejlődésével nem tart lépést az ember igazi civilizációja, aminek egyik alapköve a háborúellenesség.

A háború ellenesség még egy

— sajnos csak jelentéktelenebb

— oka az előrehaladott munkásság antimilitarista agitáció- ja. Ennek a fontosságát Szabó Ervin fölismerte és hangsúlyozta azokkal szemben, akik csak a politikai vagy csak a gazdasági szervezkedésben vélték találni a megoldást. A következő idézetet, különösen ajánlom az olvasók fegyelmébe mint ihletdiktálta jóslást:

“A paraszt háborúk ugyanazért buktak el, amiért elbukhat, vagy amiért legalább évszázadokig késhet a szocializmus is: mert az uralkodó osztályok fizikai és szellemi szervezett hatalma ellenszegült. Sem a termelési mód szükségletei, sem az uj eszmék igazságossága magában nem biztosítja a győzelmüket. Az uj eszmét szervezni kell. Megtölteni vele a lelkeket és fejeket. Ugyanúgy intézményekben, gyakorlati tényekben megvalósítani, miként az uralkodó osztályok bírnak szervezettel és intézményekkel a maguk elavult eszméje számára. Ez az egyik tanulság: amelyet a modern szocializmus már régen levont, amikor a tömegmozgalmat tette a Marx nyomán induló szocializmus a gazdasági tényező hatásának túlbecslése folytán még nem mindenütt ismerte föl: ez az, hogy az uralkodó osztályokat szervezett hatalmuk fizikai részének az aláaknázásával is kell támadni, mert a hadsereggel — minden gazdasági szükséglet ellenére — igen sokáig ellen állhatnak a munkásosztály fölszabadító harcának.”

Amint föntebb mondtam a háború ellenességet nem a munkások öntudatos agitációja, hanem inkább más objektiv tényezők okozták, de a fő az, hogy megvan, mert ez az első szükséges kellék a fasizta uralom megbuktatására.

A második nélkülözhetetlen tényező erre a fizikai lehetőség. Bár a tömegmozgalmak ellenállhatatlan erejére számtalan példa van, természetes az, hogy a fölfegyverkezett tömegnek sokkal könnyebb a dolga. A fasizta militarizmus, vagyis annak a módjai és eszközei olyanok, amik a tömegek fölfegyverzését is szükségessé teszik.

Teljesen fölösleges helyet foglalnom annak részletes bizonyítására, hogy mindenütt kezdik belátni, hogy a köznépet, beleértve a nőket és a nem katonaköteles fiatalokat és öregeket is föl kell fegyverezni és bizonyos fokig kiképezni a hátbatámadás veszélye ellen. Ha a repülőgépek képesek lesznek katonákat, gépfegyvereket, ágyukat sőt “tank”-eket a front mögé vinni, akkor az össznépesség- nek részt kell venni a háborúban és még az ideiglenes békében is fegyveres készenlétben kell állni.

Amennyiben nyilvánvaló az, hogy a fasizmus alatt az egyik háborútól a másikig nem múlhat el husz-huszonöt év, tehát minden következő háborúban nagyobb százalékban lesznek a veteránok és amint mondtuk, ezeknek a háború ellenessége valamikor elfogja érni azt a fokot, hogy a fasizta igát ledobják a fölfegyverzett köznép támogatásával.

Ha ez nagyon optimisztikus- nak hangzik, utalok az előző cikkemben közölt németországi helyzetre, ami csak rosszabbodhat, vagy az általános európai helyzetre, ami már alig lehet rosszabb. Ahhoz képest az amerikai nép sorsa “aranyos”. Ismétlem, hogy még a veteránok sem mentek olyan borzalmakon keresztül, mint a mai katona Európában. A fiatal emberek pedig csak hallomásból tudják, hogy mit jelent a háború. Idézni fogok egy ilyen fiatal embert, a neve A. F. tylacLiesh. Nem fontos a ifév, de jelentős amennyiben állítólag egy ir sem boldog, ha nem verekszik.

A fontos az, hogy a cikke megjelent a “The Forum” cimü tekintélyes folyóiratban és egy másik elterjedt folyóirat — a Readers’ Digest — idézi, vagyis mind a két folyóirat általános véleménynek Ítéli meg ennek a fiatal embernek az álláspontját, amely a következő sorokban csúcsosodik ki: “Én jobban szeretem az angol vagy a francia életmódot mint a németet vagy az oroszt. Nem szeretem egy diktatúrának sem a módjait vagy erkölcseit. De a modern háborúnak a borzalma sokkal valódibb számomra, mint bármely kormánnyal szemben érzett szeretetem.”

Azokkal szemben, akik a háború mellett foglalnak állást a következőket mondja: “Miután ezt az álláspontot egyetlen egy általam ismert katonaköjeles fialat ember nem fogadja el és amennyiben ez az álláspont homlokegyenest ellentétben van a “Veterans of Foreign Wars” és az “American Legion” hivatalos állásfoglalásával, világos, hogy ez nem azok álláspontja, akik a múlt háborúban harcoltak vagy a jövőben harcolni fognak.”

Megemlíti, hogy a múlt háborút is a “demokráciáért és a békéért vívtuk” és rámutat, hogy mi lett az eredmény. “De” — igy folytatja — “ha mindezek dacára szent háborút indítunk az emberiségért és a demokráciáért, ' akkor csináljuk becsületesen és pusztuljunk el dicsőségesen. Mert az egész világ ellen kell harcolnunk. Hitler eltávolítása után Sztálint is ki kell rúgnunk. Frankót Spanyolországban, Mussolinit Olaszországban le kell győznünk. De a japán klikket is meg kell döntenünk. De még nem vagyunk kész. Romániát, Magyarországot, Törökországot stb. szintén föl kell

söpörnünk. De még idáig a szövetségeseinkről, a nagy demokráciákról nem beszéltünk (ezt a cikket még Franciaország demokratikus korában irta. B-y) Franciaország uralja az afrikai feketék és az indokínaiak millióit és a legutolsó információk szerint ezek a milliók nem szólhatnak be a francia kormányzásba, azonban behívták őket katonáknak.”

“Anglia ellen is föl kell venni a harcot, hogy fölszabadítsuk Indiát. Harmincnyolc millió angol uralja a háromszázötven millió hindut, akik, amennyiben szóhoz juthatnak, egy kis demokráciát ‘követelnek’.”

Ez a fiatal ember, és a “Gallup Poll” szerint a népnek több mint 91 százaléka nem akar háborúba keveredni. Ezeknek a nagy része akkor sem akar háborút, amikor már benne leszünk és nem lesz szabad ellene beszélni.

Vájjon a cikk írása óta történt dolgok Franciaországban és az “5-ik szakasz” leleplezése úgy Franciaországban, mint Angliában nem győzték-e meg azt a négy százalékot is, amelyik a háború mellett volt, hogy a háború ellen legyenek?

Például a tengerészeti kémszolgálat volt főnökét, Hitler barátját csak nem régen tartóztatták le. Ez a fasizta admirális, Sir Barry Donville, a “Link” (Kapocs) cimü náci párti szervezetnek a szervezője és feje volt. A new yorki “The News” jelentése szerint ‘“ezt a szervezetet a német nácik pénzelték és tagjai között voltak lordok, képviselők, bankárok, gyárosok és más rangbeli fas- izták. A háború- kitörése előtt egy hónappal Hitler vendége volt Donville és julius elején egy titkos gyűlést hívtak ösz- sze.”

A francia 5-ik szakaszról jobb nem beszélni. Fölösleges is. De az amerikai lelkes önkéntesek egyikét idézi W. L. White a N. Y. Post-ban. Jobban mondva egy amerikai, aki 15 éve lakott Franciaországban mondja White-nak, hogy a franciák fölsőbb osztálya nem is akarta megnyerni a háborút, mert féltek a kommunista forradalomtól. A következőket mondja: “Egy barátom, egy amerikai, aki itt lakott tiz éve, beakart állni önkéntesnek, amikor a németek megtámadták Hollandiát. A polgármesterhez ment tanácsért. A polgármester egy kis reakciós fickó volt és azt tanácsolta ennek az amerikainak, hogy menjen haza. A véleménye szerint, ha Franciaország győzni fog, akkor úgyis a. szocialisták és a munkás vezérek kerülnének uralomra. Valószínűleg a bolsevizmus győzne.”

Ennél sokkal értelmesebben, de nem jellemzőbben irja le a francia helyzetet E. A. Mowrer a “N Y.. Post” julius 6-iki számában, ahol ezt mondja " . . . A forradalomtól való félelem, ami már régen kisértette a gazdag embereket, most (a német győzelem után) eloszlatható, ha meghajolnak a német nácik előtt, mert akkor a német gépfegyverek segítik leverni a lázadni merő francia munkásokat. Figyelemre méltó az, hogy a fegyverszünet egyik föltétele szerint a francia hatóságoknak joga van az el nem foglalt területen elég katonaságot tartani “ a rend föntartására.”

Szóval a francia tőkések egy része szintén a fasizmusban lát(Folytatás a 8-ik oldalon)

A fasizmus a saját sírásója