Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)

1940-07-27 / 1121. szám

1940 julius 27.

BÉRMUNKÁS

3 oldal

EGYRŐL-MÁSRÓL

Elmondja: Z. J.

FRANCIAORSZÁG SORSA

Franciaország felett a barbarizmus sötét felhői tornyosulnak. A mérsékelt polgári demokrácia helyét a fasizmus terror uralma váltotta fel és a franciák jelszavát, melyért háromnegyed századdal ezelőtt oly lelkesedéssel harcoltak — “szabadság, egyenlőség, testvériség” — a lomtárba helyezték.

Franciaország összeomlása a német gőzhenger előtt kétségtelenül gyötrelmes napokat jelent a francia népre. Távol áll tőlünk, mintha azt akarnánk állítani, hogy a francia köztársaságban az elnyomottak helyzete semmi kívánni valót nem hagyott, de a múlt és jelen kormányzat között áthidalhatatlan külömbség van az elnyomottak kárára.

Az összeomlást követőleg a francia parlament teljhatalommal ruházta fel Henri Petain diktátort az uj alkotmány elkészítésével, melynek jóváhagyására aztán a fasizta kormány fogja kinevezni az uj, “képviselő” testületet. Ismerve a német, olasz és spanyol helyzetet, köny- nyen elképzelhető, hogy mi vár a francia népre az uj kormányzat alatt.

A francia köztársaságban, mint minden más kapitalista országban osztályuralom volt, amelyben a termelés és szétosztás eszközeit birtokló kapitalista osztály parancsolt és a nincstelenek milliói húzták az igát. A francia munkásság — jórészben saját hibájából — még nem élt oly rendszerben, amely teljes szabadságot, testvériséget és egyenlőséget biztosit mindenki részére, de a rendszer változással bekövetkezett vesztesség még igy is kiszámíthatatlan. Franciaországban — mint más liberális demokrata országban — a polgári jogok gyakorlása nem ütközött nagyobb akadályokba. A sajtó gyülekezési és szólás szabadság meglehetős tágkeretü volt és hacsak ezek elvesztését jelentené a totalitarian uralom, akkor is súlyos vesztességet jelent. Ennél azonban sokkal többet veszítettek.

Mint ismeretes a fasizta uralom alatt az alárendeltek minden lépését felülről diktálják. Kényszermunka, kényszermunkabér, kényszerlakás, étekezés, szórakozás és minden ami az elnyomottakra vonatkozik felülről való előírás szerint kell történjen és annak megszegése, engedetlenség, kihágás, vagy árulás számba megy, amely súlyos büntetést von maga után. Ä fasizta uralom alatt senkisem választhatja meg a munkahelyét, hanem a kiszabott helyen kell dolgozni és szintén a felülről megállapított bérekért. Az elnyomottak nem szórakozhatnak, olvashatnak, étkezhetnek, vagy lakhatnak saját belátásuk szerint. Nem szervezkedhetnek osztályérdekeiknek megfelelő szervezetbe — sajnos eddig sem tették — hanem mindezeket felső rendelet szerint kell követni. Az uj francia kormány a régi hangzatos jelszavakat újakkal cserélte fel, amely: “munka, család, haza”.

Egy percig sem tételezzük

fel, hogy a francia murfkásság — vagy bármely más hasonló sorsra jutott ország munkássága — közvetlen a jelen háború kitörése előtti felkészültségével, képes lett volna útját állni a fasizta-náci térhódításnak. Ennek megkísérlése csak felmérhetetlen véráldozatot követelt volna a munkásságtól és siker esetén is csak esetleg egy liberális osztályuralmi rendszert nyertek volna. Bár a munkásságnak a legcsekélyebb jogvesztés is hátrányt jelent — és ez esetben meglehetős súlyos vesztességről van szó — mégsem érte volna meg, hogy a francia munkásság feláldozza életét annak védelmére.

A világ munkássága a mulasztást nem a jelenben követte el, hanem a múltban. Az idők folyamán csaknem kivétel nélkül, minden kapitalista országban voltak ideális viszonyok, amelyekben alkalma volt a munkásságnak felkészülni nemcsak arra, hogy útját állja a barbarizmus ujrafejlődésének, hanem arra is, hogy megdöntse azt a rendszert, amelyből a fasizmus táplálkozik. Ezt elmulasztotta a munkásság és a jelek szerint, a kapitalizmus éppen ezen elnéző, vagy engedékeny magatartásával vesztegette meg a munkásságot. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy ménéi nagyobb az elnyomatás, anál fokozottabb az elnyomottak tettre készsége. Viszont; ménéi liberálisabb a létező rendszer, a munkássák annál kevesebbet törődik saját sorsával.

Franciaország és ma már csekély kivétellel egész Európa munkássága a fasizmus terrorja alatt szenved. Nem hisszük, hogy ezt az áramlatot gátolni fogja a tenger, amiből azt lehet következtetni, hogy a barbarizmus hullámai átcsapnak a többi földrészekre is. A délamerikai államokban, ennek már csalhatatlan jelei vannak. Ezt az áramlatot nemcsak a kizsákmányoló osztályhoz tartozó fasizta lovagok segítik elő, hanem az elnyomottak is, akik a létező rendszerrel elégedetlenek és bármely más rendszert elfogadnak a jelenlegi helyébe. A forradalmi munkásság elmulasztotta felkészülni a jelenleginél egy tökéletesebb rendszer megteremtésére, tehát a másik eshetőség a fasizmus.

Az átlagos polgári nevelésben részesült bérmunkás kevés fontosságot tulajdonit a szabadság fogalmának. A távlatból nézve a fasizmust nem látja rossznak és igy nemcsak nem küzd ellene, hanem elő is segíti abban a reményben, hogy “talán jobb lesz”. Meggyőzni annak rosszaságáról csaknem lehetetten. A munkásság csak akkor fogja tudni, hogy mit jelent a fasizmus, ha annak korbácsütéseit érzi a hátán. És valószínű, hogy csak akkor lesz hajlandó az ellen küzdeni.

Az utóbbi évtizedekben a

munkásság és munkásmozgalmak határozottan letértek az osztályharc útjáról. Megalkudtak a létező rendszerrel és nagyon gyakran a kizsákmányoló osztállyal válvetve harcoltak az “izmusok” ellen. Egyik országban a “kommunizmus” ellen, a

másikban a “fazimus” ellen, a harmadikban a ‘demokráciáért” és igy tovább. Az osztályharc háttérbe szorult és minden országban más és más jelszavakkal bolondították a munkásságot.

Az IWW talán az egyetlen szervezet az egész világon, mely nem egyesült a kizsákmányoló osztállyal harcolni az “izmusok” ellen. Mint osztályharc alapján álló forradalmi gazdasági szervezet nem harcolt a kapitalizmus kinövései ellen, hanem mindig ezen kinövések talaját a kapitalizmust támadta. Nem óhajtjuk a fasizmus megerősödését, de a munkásság tudatlansága és nemtörődömsége folytán nem rendelkezünk elég erővel annak útját állni. Bár a fasizmus megerősödése a jelenleginél is súlyosabb rabszolgaságot jelent és talán éppen ebben rejlik a munkásság felébredésének lehetősége. Amíg a jelenben a munkásság azt hiszi, hogy az egyik ország “izmusa” jobb mint a másiké és hajlandó a kizsákmányoló osztállyal egyesülni a másik ország “izmusa”' ellen, addig talán ha minden ország a fasizta rendszer alatt fog nyögni belátják, hogy a rabszolgaság ellen csak egyetlen orvosság van, az Ipari Demokrácia. Ezt pedig csak úgy teremthetik meg, ha szervezkednek a termelés szinterén a forradalmi Egy Nagy Szervezetbe.

TÉVES ÁLLÍTÁS

Pár héttel ezelőtt egy jegyzőkönyv jelent me a Bérmunkásban mely beszámolt a Munkás Betegsegélyző Szövetség Pittsburgh és környékén levő négy osztálya által tartott kerületi értekezletről. A jegyzőkönyv eredetileg a M. Bs. Sz. hivatalos lapjának az “össze- tartás”-nak volt beküldve, azonban, mivel az nem dicsőítette a központi diktátorságot — mint a többi kerületi értekezletek — hanem rámutatott ä hibákra és jogsértésekre a központi dikta- tórium megtagadta annak a hivatalos lapban való közlését.

Egy héttel később e hasábokon is foglalkoztunk a központi diktatórium basáskodó eljárásával az osztályokkal és tagokkal szemben, amely mint az “összetartás” júniusi számából értesülünk “haza talált” mert

az I. B. jegyzőkönyvéjjen a következőket olvassuk:

“Úgyszintén felolvassa — a titkár — a Bérmunkásék legutóbbi támadását a Szövetség ellen. Int Biz. megvetéssel utasítja vissza úgy a titkárság és az Int. Biz. rágalmazását, mint a Szövetség elleni támadást a Bérmunkás részéről.”

Bocsánatot kérünk titkár ur, de a Bérmunkás sem nem rágalmazta, sem nem támadta a titkárságot, vagy a Szövetséget. A Bérmunkás az utóbbi időben nem foglalkozott az önök díszes társaságával, csupán a szólás és sajtó szabadság fogalmához híven, helyet adott a Munkás Betegsegélyző Szövetség osztályainak és tagjainak véleményüknek nyilvánítására, amely véleményt a titkárság basáskodása folytán azokba belefojtották.

A M. Bs. Sz. hivatalos lapjában nem nyilatkozhatnak olyan osztályok és tagok, akik a központot nem halmozzák el hizel- bő beszélgetéssel. Akik rámutatnak a hibákra, azoknak nincs szavuk a szövetség hivatalos lapjában. Azt hiszik, hogy ha strucc módjára a homokba dugják a fejüket, akkor minden rendben van.

A Szövetség tagságának saját fejükkel gondolkozó elemei még nem felejtették el azt az alávaló hajszát, amit a központ diktátorsága elkövetett a szókimondó tagok ellen. Azt sem felejtették el, hogy a tagság pénzéből nehéz ezreseket költöttek “ügyvédi” költségekre, hogy a kizárt tagokat kint tartsák a Szövetségből, ami nem sikerült. Ezeket persze a Szövetség tagságának és osztályainak nem szabad a hivatalos lapban szellőztetni, mert azt hét lakat alatt tartja a titkárság. És ezért kényszerülnek az orvoslást kereső tagok és osztályok a. Bérmunkáshoz, amely lap minden időben a legmesszebbmenő szabadságot biztosit a vélemény nyilvánításra.

A Cleveland West Sidei csoport múlt vasárnapi családi kirándulásán az akroni munkástársnők és munkástársak is részt vettek. Idősb Farkas Im- réné munkástárnő egy kis horgolást sorsolt ki, melynek jövedelmét két dollárt átadott a Bérmunkás javára. Köszönet a fáradozásért.

ELVINYILATKOZAT

A munkásosztály es a munkáltató osztály között semmi közösség nin- csen. Nem lehet beke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozo emberek milliói kozott s az élet összes javait ama kevesek hir iák, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba teszik a földet a termelő eszközöket es megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni osszpontosulasa a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik, arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyek a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak amely lehetove teszi hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsak es ezáltal elősegítik, hogy bérharc eseten egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató ősz- taJynak a munkasokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal kö zos erdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykep felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessek a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi RENDSZERRELr* forradalmi je,szót iri"k a zászlónkra: “LE A BÉRA munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer mar elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belfiL