Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)
1940-07-20 / 1120. szám
1940 julius 20. BÉRMUNKÁS 5 oldal Vissza Marxhoz! A fasizmus következményei (B-y) Kimutattuk fokról-fok- ra, hogy a kapitalizmus a saját benső törvényeinél fogva miként fejlődött a kéziparon, a gyáriparon és a gőz és villamos erőre alapult tömegtermelésen keresztül a trösztök, a kartelek és részben az állam kezében tartott ipari rendszerré. És ezzel az ipari rendszerrel párhuzamosan fejlődött ki a politikai szervezete: az állam. Ugyancsak párhuzamosan fejlődött ki a proletáriátus, amely a logikus örököse a tőkés társadalomnak és az egyedüli haladó elem, amelyik a kifejlesztett termelő erőket a társadalom javára tudja fölhasználni. A kapitalizmus nem tudta megoldani a társadalmi problémákat, mint például az állandó és növekvő munkanélküliséget; a majdnem állandó háborút; a nyomort és az osztályharcot. Ahol a kapitalizmus válsága tűrhetetlenül kiélesedett és a munkásosztály megmoz dúlt, hogy a maga módja szerint oldja meg a társadalmi problémát ott a kapitalizmus a nyers erőszak eszközével, a fasizta mozgalommal letörte a munkások megmozdulását. Ámde a fasizta mozgalom, szintén törvényszerűen kifejlődött a teljhatalmú állammá, a bürokratikus diktatúrává, egy uj történelmi osztállyá. A bürokrácia vezéreinek látszólagosan határtalan hatalmuk van, de valójában rabszolgái a körülményeknek, amelyeknek a határain belül zsarnoki szerepet játszhatnak. Mussolini “nem hisz a történelmi materializmusban”, de azzal nem lett urává a materiális körülményeknek, a gazdasági viszonyoknak. Sőt jómaga is csak szülöttje volt a körülményeknek és most a rabja. Marxisták ezt világosan látják. A meglepő az, hogy egy- egy értelmesebb polgári iró is meglátja. Már idéztünk Tolisc- hus-tól és érdemesnek tartjuk a következőt idézni tőle: “ . . . sokáig nem látott, de most már nyilvánvaló tény az, hogy a fasizta államok hatalmi dinamikájának meg van a saját maga törvényszerűsége, amit inkább az alkalom, mint az egyéni akarat szab meg, akár Hitleré is, aki rabja azoknak az erőknek, amelyeket szabadon engedett.” Nem tökéletes, de megközelítően marxi meglátás! Úgy van, az olasz, a német és a többi országbeli fasizmusnak a következményei elkerülhetetlen e k. Miért? Mert a kiélezett társadalmi bajok megoldást követelnek! Vagy az észszerű, józan megoldást nemzetközileg, háború nélkül, a nép tulajdonán alapuló kooperativ rendszer alapján — vagy a fasizta módszer alapján. De a helyzet nem maradhatott úgy, ahogy volt. Kétséges, hogy azt még ideiglenesen is vissza lehetne állítani. Sokkal valószínűbb, hogy Németországban és általában Euróbpában nem állítják vissza az orthodox kapitalizmust, hanem másutt is a fasizmus valamilyen formáját állítják föl — hacsak az említett proletár megoldást nem fogadják el. És az is mindegy, hogy kik “nyerik” meg a háborút. Vizsgáljunk meg egy-két dolgot, amik már idáig a fasizmusnak a következményei. A NEMZETKÖZISÉG KÉRDÉSE A szocialisták már majdnem egy évszázad óta propagálják a nemzetköziség eszméjét. Marx azzal fejezte be a Kommunista Kiáltványt: “Világ proletárjai egyesüljetek!” .Marx kevés szóval sokat tudott mondani. Ebben a három szóban benne van az, hogy nem elég csak egy ország proletárainak az egyesülése, hogy a harc sikeres legyen. Benne van, hogy nem lehet egy ország proletárainak a szocializmust megteremteni. Ennek a hirdetéséért a szocialistákat “hazaárulóknak” bélyegezték és gyakori esetben börtönbe dobták vagy meglincselték. Briand a háború után, 1918-ban az Európai Egyesült Államok önkéntes szervezkedését ajánlotta. Helyette kaptuk a Nemzetek Ligáját. Nem a névben volt a hiba, hanem abban, hogy a gazdaságilag egymással versenyző államok szövetkezete nem lehet egységes. Csak az egyérdekü elemek alkothatnak egy harmonikus egészet. A német fasizták összetörték a külömböző országokat az uralkodó osztályaikkal együtt, hogy egy gazdasági alapon — a német fasizta ekonomiába — egyesítsék azoknak a gazdasági forrásait. Szóval a legsovinisztikusabb jelszavak és elvek hangoztatásával a fasizták megteremtik a nemzetköziséget vagy a világegységet, ami még messzebbre menő valami. Mussolini és Hitler — akik nem hisznek a történelmi materializmusban — a két vad hazafi igy válik a történelem eszközévé arra, hogy a hazafiság gazdasági alapjait összetörjék. A marxi dialektika elméletének eklatáns példája! De nemcsak a gazdasági — ami a fő, bár nem mindég könnyen látható — hanem az eszményi téren is a nemzetközi kooperációt terjesztik a fasizták, akaratuk ellenére. Egyik előkelő politikus, Ben. M. Cherrington ezt mondta az “Institute of Public Affairs” előtt, hogy “bátorító haladás történt az amerikai nemzetek politikai, gazdasági és kulturális kooperációjában.” Több országbeli keresztény vezérek tanácsa azt irta az itteni egyházbeliekhez: “Idáig azt hittük, hogy a háború' után valamilyen formájú nemzetközi kooperációt lehet megteremteni. Ezt a Szövetségesek győzelmébe vetett hitre alapítottuk. Bár ez nem biztosította volna az igazságos békét, de legalább egy lehetőséget nyújtott volna arra, hogy egy kooperativ nemzetközi rendszerért dolgozzunk.” E. L. James, újságíró azt kérdi a N. Y. Times-ban, hogy vájjon “nyertünk-e azzal, hogy Wilsonnak a világkooperációs tervét nem fogadtuk el?” “A Nemzetek Ligája elleni harcnak az volt az alapja, hogy bizonyos nemzeti kiváltságokat kellett volna föláldozni cserébe. Természetesen, minden egyezség azt jelenti, hogy bizonyos nemzeti jogokat föladunk.” Nem említi ,hogy a “nemzeti kiváltságok” alatt gazdasági előnyöket kell érteni és hogy ezeknek az előnyöknek a megvédése a Ligában levő nemzetek uralkodó osztályait egymással szembe állította és igy a Ligát tehetetlenné tette. A nemzetköziség és a kooperáció eszméje, amit a szocialisták ajánlottak, nemcsak Európában talál hívőkre olyanok között, akik ezt idáig eretnekségnek tartották, hanem Amerikában is. Egyre többen beszélnek a polgári elemek arról, hogy az összes észak- és dél-amerikai országok egyesüljenek egy gazdasági egységben, sőt még militarista alapon is. Beszélnek arról, hogy Canada csatlakozzon az Egyesült Államokhoz és hogy az Egyesült Államoknak “ellenőrzése alá kell venni bizonyos államokat.” A gazdasági követelmények érvényesülni fognak vagy úgy, ahogy a szocialisták ajánlották, vagy úgy, ahogy a tőkések szülöttje, a fasizmus kénytelen megcsinálni. A GAZDASÁGI ÉS POLITIKAI RENDSZER KÉRDÉSE Vegyünk egy másik témát: a gazdasági és politikai szervezetet. A “demokratikus” országok a fasizmus ellen harcolnak. Tegyük föl, hogy nem hipokra- ták és őszintén harcolnak a demokráciáért, a munkások jólétéért és szabadságáért. Ebben az esetben ezek az élő bizonyítékai annak a marxi igazságnak, hogy nem elég a jó szándék, ha a materiális körülmények nem kedveznek a szándék megvalósítására. Franciaországban jóval előbb, Angliában nem régen a fasizmus eszközeit alkalmazták a “demokrácia” védelmére. Miért?! Mert a fasizta economia és politika célravezetőbb a háborúban — és nemzetközi versenyben. Itt is, mint az előbbi kérdésben azt mondjuk, hogy vagy a köztulajdonon alapuló kooperatív rendszert, vagy' a fasizmust kel elfogadni. A “szabad, demokratikus” kapitalizmus sem békében, sem háborúban nem képes megállni. Ismertettük a fasizmust a múltban. Érdemes megismételni az angol fasizmus rövid, de velős tartalmát, amint azt a parlament “demokratikusan” elfogadta. Az 5. pont az egész dolog veleje: Minden egyén és minden vagyon az angol szigeteken a kormány (állam) irányítása alatt és teljes szolgálatában áll.” Az Egyesült Államok szintén úgy a militarizmus, mint a munkások helyzete, úgy a demokrácia mint az imperializmus kérdésében a fasizta elveket fogadja el. A legelső lépés az óriási összeg megszavazása háborús célokra. A második lépés a nagy nehezen kivívott munkástörvények eltörlése vagy megnyirbálása. A harmadik lépést most kezdik megtenni — a demokratikus jogok eltörlését. A .negyedik lépés lesz a külömböző területek elfoglalása a nemzeti védelem érdekében. Persze, hogy kénytelen ezt csinálni. Hiszen ép azt akartuk bizonyítani e cikksorozat folyamán, hogy mindenkit, a “demokrata” kapitalistát, a fasizta diktátort és minket, a proletárokat is a gazdasági körülmények vagy más anyagi okok üz- nek-hajtanak és csak bizonyos fokig játszik szerepet az értelem, az ideálizmus és az erkölcsi fölfogás. Mik azok a gazdasági és anyagi tényezők, amelyek az Egyesült Államokat a fasizmusra kényszerítik? Ami a rémesen óriási hadiköltségeket és az ezt követő adókat illeti, valamint a munkásokat védő törvények eltörlését illeti, azt közvetlenül a háború és különösen a náci győzelmek okozzák. Minden további bizonyítást fölöslegessé tesz az a tény, amit az egyik kapitalista kimutatott: Az Egyesült Államokban 21 dollárba kerül a háborúhoz szükséges anyagból annyi, amennyi Németországban EGY dollárba kerül. íme egy másik példa a kapitalista rendszer mozgásának a törvényszerűségére. Megteremtették a fasizmust és most a fasizmus elleni harcban a fasizmust kell elfogadniok. Ami a gazdaságot és az imperializmust illeti a kapitalista osztály szócsöve a N. Y. Times durva nyíltsággal mondja a következőket a jun. 18-iki számában a Roosevelt által ajánlt “amerikai gazdasági egység”- ről: “ . . . a terv kilátásba helyezi az észak- és dél-amerikai országok árufölöslegeinek exportálása fölötti majdnem fasizta (totalitarian) ellenőrzést.” A németek és az olaszok a mesterségesen felépített “arany ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba' beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek^ minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL r A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét éoitiük a régi társadalom keretein belül
