Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)
1940-12-21 / 1142. szám
1940 december 21. BÉRMUNKÁS 5 oldal most a fasizmus indult forradalmi útjára, aminek a kezdet-kezdetén minden törekvése odairányult, hogy a forradalmi munkás- osztálynak minden feltörekvő lehetőségét vérbefojtsa. Kételkedve hiszünk abban is, ha esetleg a fasizmus győzedelmeskedik a többi magánkapitalista államok felett, hogy magát Oroszországot is kénytelen lesz teljesen saját mintájára átformálni. Mert az orosz-német paktum akkor érvénytelenné válik, mert Németország csak egérutat nyert az orosz paktummal, hogy félreállitsa Sztalinékat egy bizonyos ideig az útból, amig a többi országokkal egyenként végez. A jelek pedig arra mutatnak, hogy ez ideig minden törekvése sikerrel járt. Hitler maga a legutóbbi beszédjében mindent megígért a német munkásoknak, de csak a háború győzelme után. Lehet, hogy a német nép az esetleges győzelem után vezető szerepet fog játszani az emberi társadalomban, de az is egész bizonyos, hogy a más nemzetek guzsbakötött testén fogják a győzelmi toborzót eljárni és a fasizmus vassarka alatt még a jelenleginél százszor kinzóbb rabszolgaságba sínylődni. Hogy az emberiség nagy tömege miért nem tud öntudatra ébredni és ahelyett, hogy az uszítok hazug Ígérgetéseinek kötélnek áll, ahelyett sokkal kevesebb áldozatok révén megvalósíthatna egy olyan társadalmi rendszert, amely az emberiségnek a sok megpróbáltatás és kínszenvedés helyett jólétet és boldogságot jelentene. Elmélet és gyakorlat az osztályharcban XI. AZ ELLENSZEGÜLŐK KÉRDÉSE (Ky) Miután az IWW a tényleges bérért dolgozókat hívja szervezkedésre és azok hivatásának tekinti az uj társadalom vázának felépítését, a mainak keretein belül, előre kizárja annak a lehetőségét, hogy a történelem társadalmi forradalmának kegyetlenségei és kényszerű véráldozatai megismétlődjenek. Vagy törekszünk, hogy legalább is a minimumra csökkenjenek, az ismételten bekövetkezendő változás esetén. Az IWW tervezete szerinti szervezkedés, lehetőséget nyújt a termelés folytatására és a termelt javak közszükségleti szétosztására olyan kielégítő formában, hogy az ellene lázadó kissebség szükségleteinek részleges elvonása is jobb belátásra kényszerítené azokat, vagy ellenkező esetben a nélkülözhetetlen szükségleteiktől is megfosztatnának. Tehát magától értendő tanulság, hogy az IWW tervezetének keretébe il- leszkedhetik a társadalom minden tagja. Azonban ha a termelésben foglalkozó többség határozatával szemben, erőszakkal lépne fel egy elenyésző kisebbség, amelynek korlátozására nem bizonyulna elégségesnek a fentebb vázolt rendszabályozás és valamilyen titkos utón szereznék be a maguk szükségleteit és az által közveszélyt jelentenének, azokkal bizonyára erélyesen és véglegesen végezne a többség által választott végrehajtó tanács. Jelenleg azonban véglegesen meghatározni lehetetlen, hogy mi történne az in- zurgensekkel forradalom idején, mert forradalmi átalakulásban mindig az adott viszonyok szabják meg az intézkedés határát, és szigorát. Törekvésünk azonban oda irányul, hogy lehetőleg olyan szervezeti erőhöz jussunk, amelynek hatalma minél kevesebb rázkódtatással érvényesítené terveinket. Diktátori rendelkezéseket határozottan kerülnünk kell. A nagy francia forradalomban lejátszódott tévedésektől tartózkodjunk, mert láthatjuk, hogy mik voltak annak következményei. Amig a nincstelen proletárok éheztek és egyre nagyobb nyomorba jutottak, az általuk megválasztott képviselők alkotmány tervezeten ütötték agyon a drága időt. A munkások szervezeteit nem tartották érdemesnek az újjászervezés és társadalmi átalakulásban részesiteni. Az alkotmányosan biztosított gyülekezési jogaiktól is eltiltották és tisztán polgári politika, amit közérdeknek kereszteltek, megbeszélésére engedtek gyülekezést. A munkásosztály feláldozta családját, mindenét amivel rendelkezett a forradalom érdekében és végül azok taszították a nyomorúság örvényébe, akiket hatalomhoz segített. Ha semmi egyéb nem szolgálna tanulságul a szervezkedés ( és itt az osztályszervezkedés értendő) hatalmi tényezője mellett, a francia forradalom történelme is elégséges anyagot nyújtana. A burzsoázia mint jól Szervezett osztály, a polgári hatalom minden eszközét, a maga uralmának biztosítására használta fel és a nálánál gyöngébben szervezkedett munkásosztályt abból kiközösítette. A pártoskodás inkább állandósult és a cselszövéseknek immár semmi nem állta útját. A burzsoázia és a munkásosztály között a szakadék annyira mélyült, hogy a nemzet szolgálatában dolgozó munkások, a sáncok és egyéb közmunkákon egyszerűen beszüntették a munkát és azzal adták a konvent tudomására, hogy elégedetlenek a megállapított bérekkel és ugyanakkor a darabszám eltörlését is követelték. Azonban a külömböző pártok képviselői mit sem törődtek a munkások követelésével, mert abban az időben is, mint napjainkban, úgy gondolkoztak a képviselő urak, hogy a mór megtette a kötelességét, mór mehet. Vagyis a munkások vérüket hullajtották és hatalomhoz segítették a polgári osztályt, de a jussból nekik kuss. Nem csoda tehát, hogy az ármánykodók megkapó jelszavai, a nyomorgó néposztálynál jó talajra talált és ahoz az árnyalathoz szegődött, amely hangosabban lármázott az újítások mellett. Rendszeres és tervszerű szervezkedés hiányában, egyebet nem is igen tehetett. Ilyen állapotok között jöhetett létre a diktatúra és annak nyomán a megtorló vérengzés, mindazok ellen, akik egyik-másik alkalomkor ellenezték, vagy pártolták valamelyik párt programját. AZ EGY ÉRDEKKÖZÖSSÉG Ismerve a pártmozgalmakban összeverődött külömböző érdek képviseletet és azoknak ellentétes torzsalkodását a hatalomért, kizártnak tartjuk annak a lehetőségét, hogy valaha is pártmozgalommal felszabadulhasson a munkásosztály. Az ipari zsarnokság rendszerében, csak azoknak lehet egy érdek- közösségük, akik bérért dolgoznak mások hasznára. Hiszen magától értendő, hogy ügyvédek és tanárok, de különösen politikusok nem osztozhatnak az órabérhez kötött bérmunkás nézeteivel. Az előbbiek érdekei és a bérért dolgozók érdekei között, valóságos áthidalhatatlan szakadék tátong. Amazok egyre csak arra törekszenek, hogy befolyásukat mind jobban növeljék, hogy annak hatásán jövedelmezőbb pozícióhoz jussanak. Minden más motívum kizárt dolog náluk. Akadnak köztük őszinték és emberséges érzelmüek. Ezeket is megkülöm- böztethetjük a szédelgőktől. Azonban valamennyi úgy a maga egyéni, mint osztályának érdekei szerint cselekszik. A kor ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák. akikből a munkáltató osztály áll. 1- két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A. szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetőve teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal kö zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis oly kép felépitett szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell. valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett; “Tisztessége« napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót iriuk a zászlónkra: “LE A RER RENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend szert. \ termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcrs kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikot a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalon «TPrk-zetét épitiiik n régi társadalom keretein belül parancsoló reform szüksége elől sem térnek ki, sőt gyakran hangos követelői annak. De annál többet már nem hajlandók cselekedni. Élő példa Roosevelt elnök. Az első terminusban kezdte hangoztatni, tűzhely csevegésében, hogy ő az under dog, a legutolsó kutya barátja és minden tőle telhetőt elkövet, hogy helyzetén javítson. Kétségtelen az, hogy ígéretének helyt állt. Enyhíteni igyekezett a nép nyomorán minden rendelkezésére álló eszközzel, azonban az uralkodó viszonyokat nem változtathatta meg és ha egyénileg akarta volna is, nem tehette volna. De hiszen nem is akarta. Minthogy nem akarhatta, mert érdekei és osztályának érdeke eltér a bérmunkások érdekeitől. Ismerve tehát az ellentétes érdekeket, nem lepődtünk meg egy cseppet sem, a bérmunkások helyzetének változatlanságán. Csak azok lepődtek meg és csalódtak, akik egyének ígéretei és újításokra hajlamos ösztöneitől vártak nagyarányú változásokat. Mi a társadalmi erőviszonyok ismerete alapján mérlegeljük a helyzetet és az egyének cselekedeteit, tehát nem gyűlölködünk és nem szidalmazzuk az egyént, mert az nem lépte, vagy nem volt hajlandó átlépni társadalmi pozíciójának határát. Azonban mindenkor rámutatunk az okokra, hogy miért nem történhetett másként. A hivatásos munkásvezérek sem képeznek kivételt, a társadalmi erőviszonyok és az anyagelvi cselekvések szabálya alól. Azok is, tekintet nélkül, hogy milyen alacsony sorból kerültek társadalmi magaslatra és az azt kisérő tekintélyes jövedelemhez, minden cselekvésük, habár beszédben még felhangzik ajkukról a munkásság siralma, homlokegyenest a dolgozók érdekeibe ütközik. De nem is várható tőlük más, mivel a gondnélküli jólétbe kerülve, kiestek az érdekközösség keretéből és a vagyonos osztály érdekközösség szférájába kerültek, ami elégséges magyarázatul szolgál már egymagában is, ellentétes cselekedeteik indokolására. Ebből a felismerésből következik, hogy az IWW nem vesz fel soraiba bérmunkásokon kívül másokat is. Mint tudjuk, vannak téves felfogáson alapuló káros nézetek a bérmunkások soraiban is. Mint például a szakszervezeteknél, ahol a szervezett szerszámlakatos, vagy mintaasztalos eltérőnek tekinti érdekeit, az ugyanabban a műhelyben dolgozó napszámosétól. Vagy ki ne ismerné a mozdonyvezető fölényes magatartását a váltóőrrel szemben Ezek mind a félszázad évelőtti szakmai felvirágzás hajtásai. Amit a termelés iparizálása és munkamegosztása fokozatosan elsorvaszt, de úgy polgári, mint munkás politikusaink és a hivatásos munkásvezérek szorgalmasan ápolnak, mert az nekik jövedemezőbb. Midőn látjuk és ismerjük a káros nézetek és vélt érdekek hamis felfogásai eredetét, tisztába kell jöjjünk az ipari szervezkedés anyagelvi fontosságával. Az ipari szervezkedés, amint azt az IWW megalapozta, az egyetlen lehetőség és gyakorlati eszköz, amely ledönteni képes a maradi felfogás és azon alapuló nézetek fenmaradt hajtásait; amely feladat teljesítésénél örvendetesen közreműködnek az egyre
