Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)
1940-12-07 / 1140. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1940 december 7. EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. “MURRAY NEW BOSS OF CIO” Azon a napon, amikor a Congress of Industrial Organization Phillip Murrayt kinevezte a CIO elnökének az egyik chicagói napilap a fenti találó head- lineal jelent meg, ami nemcsak megkapó, de a valóságot is tartalmazza. A “boss” szó ebben az értelemben parancsolót, uralkodót, vagy valami felsőrangu személyiséget jelent, aki alattvalók felett rendelkezik; azoknak parancsol. A CIO-ban történt elnöki változás a közelmúltban történt események után várható volt. Amikor John L. Lewis az elnök- választási korteskedés idején a legsötétebb reakció képviselője — Wendell Willkie — mellett agitált, kijelentette, hogy ha a munkásság nem fogadja meg az ő Vtanácsát és szavazatukkal ismét Roosevelt elnököt támogatják, ő — Lewis — ezt bizalmatlanságnak fogja minő- siteni és leköszön a CIO elnöki pozíciójáról. Amint a választások után kitűnt, a munkásság — még a CIO tagsága sem — nem fogadta meg Lewis ur tanácsát és a nagyszámú munkás szavazat, amelyet Roosevelt kapott kétségtelenül tiltakozás volt Lewis és pártfogolt ja — Willkie — ellen. így tehát nem maradt más választás Lewis számára, mint fenyegetését beváltani és lemondani a CIO elnöki pozíciójáról. Lewis megválása a CIO elnökségétől nem volt oly drama- tikus, mint azt sokan várták. A CIO konvenciója előtt sokan úgy vélekedtek, hogy a szervezet tagsága nem fogja engedni Lewist lemondani. Bár a tagságot nem kérdezték meg, mert ami a konvención történt, ahhoz a rank and file tagságnak kevés köze volt — ott a szervezet vezérei jelentek meg — de még azok között sem volt nagy ragaszkodás Lewis további elnökségéhez. Csupán egy elenyésző csoport “kommunista” követett el mindent, hogy Lewis lemondását megakadályozzák. Erre new yorkból importálták a csőcseléket, akik busókkal rán- dultak le Atlantic City-be és oly éktelen lármát csaptak Lewis mellett, hogy minden jobbérzé- sü embernek felfordult attól a gyomra. Igyekeztek a konvención résztvevőket rábeszélni, hogy ne fogadják el Lewis lemondását, de az eszeveszett lárma a pusztába veszett és a konvenció minden teketória nélkül elfogadta a lemondást, sőt azt mondhatnánk a legnagyobb örömmel. A CIO uj elnökének megválasztása nem ütközött nagyobb akadályokba, mivel mindössze két egyén volt, akinek eshetőségük volt ezen pozícióra. Az egyik Sidney Hillman az Amalgamated Clothing Workers Unió elnöke és a CIO alelnöke, a másik pedig Phillip Murray a United Mine Workers of America elelnöke és a Steel Workers Organization Committee elnöke. Hillman a jelölést visszautasította és igy egyedül Murray I maradt meg. Murrayt Lewis ajánlotta és az ajánlatott Hillman pártolta, a delegátusoknak tehát nem maradt más mint szavazni. És szavaztak! Hogy a CIO uj elnöke menynyivel jobb elődénél, ahoz részünkről kevés kétség fér. Bár Murray is bányász családból származik és amig az isten fel nem vitte a dolgát szenet is bányászott, ez azonban már a régmúlt idők emléke. Az utóbbi évtizedekben Lewissal szorosan karöltve bószoskodott a bányászok felett, amiről az illinoisi, pennsylvaniai és más szénme- mezők bányászai sokat tudnának beszélni. De egymagában az a tény, hogy a polgári sajtó szerint, Murray “úgy a munkások mint a munkáltatók tetszését megnyerte” kellő megvilágítást nyújt felőle. Mert ezt a két egymással ellenkező érdekű csoportot mindkettő megelégedésére szolgálni nem lehet. Ha a munkások érdekeit képviselte volna, akkor feltétlen a munkáltatók gyűlöletét váltotta volna ki, de amint állítják a munkáltatók “kedvelik” Murrayt, következetesen, nem a munkásság érdekeit képviselte. És hol a biztosíték, hogy ezután azt fogja? Nincs, semmi túlzás e cikk felett olvasható idézetben, mert Murray valóban a “new boss of CIO”. És a szakszervezetek tagsága ellehet készülve, hogy mindig igy lesz, amig a szervezetet felülről irányítják. A személyi csere nem jelent jogot, szabadságot, jobblétet a tagságnak, hanem a régi diktátor helyét uj “boss” foglalja el, aki éppen úgy uralkodik, parancsol, büntet, mint előde tette. Ezen szomorú állapotokat csak úgy lesz képes orvosolni a szakszervezetek tagsága, ha a pokolba küldi vezéreit. Ezt azonban a szervezetük alapszabályai értelmében nem hajthatják végre. Azok úgy vannak megszerkesztve, hogy azok módosítására csakis a vezéreknek van joguk és a tagságnak abba semmi beleszólása. Nem marad tehát más hátra, mint hogy ott hagyják a szervezetet vezérestül és oly forradalmi és demokratikus szervezethez csatlakoznak, amelyben az irányítás a tagság kezében van és a tisztviselők nem “bószai” a tagságnak, hanem a tagság akaratának végrehajtói. HÚSZ EZER DOLLAR ÉVI FIZETÉS Nem mondunk újat, amikor azt állítjuk, hogy a szakszervezetek a korrupció melegágyai, mert erről már minden gondolkodó munkás meggyőződhetett. Ezen állításunkat a most lezajlott szakszervezeti konvenciók minden határozata is bizonyítja. Az American Federation of Labor is a közelmúlt napokban tartotta évi konvencióját, mely semmiben sem külömbözött az előző évek konvencióitól melyeknek mindig az volt a legfőbb céljuk, hogy a vezérek hátai-' mát mindig jobban megerősítse a tagság felett. Most is ezt tették és minden baj nélkül tehették, mert mint ismeretes a szakszervezetek konvenció i n csak olyan egyének vehetnek részt, akik jól bevannak ékelve a korrupció gépezetébe és ahoz, hogy valaki résztvehessen a szakszervezeti konvención, legalább is egy jól jövedelmező business agent állást kell betöltenie valamely város helyi szervezetében. Ha azután még igy is találkozna egy aki a tagság érdekeit igyekszik képviselni, az olyan erővel találja magát szemben a kpnvención, hogy elmegy a kedve meggyőződését követni és vagy elhallgat, vagy beáll szekértolónak. Ilyen körülmények között zajlott le az AFL konvenciója most is, anélkül, hogy a változott viszonyok által égetően követelt változásokat eszközölték volna. De egy említésre méltó határozatot mégis hoztak és pedig, hogy a szervezet fő-elnökének William Greennek és a tit- kár-péntárosnak George Maeny- nek az évi fizetését 8.000 (nyolc ezer) dollárral felemelték. Eszerint a jövőben Green évi 20.000 (húsz ezer) ,Maeny pedig 18.000 (tizennyolc ezer) dollárt fog kapni. A konvención az egyik “delegátus” a hatalmas Teamster szervezetnek az elnöke, Dániái J. Tobin azzal okolta meg a javítás jogosságát, hogy Green már 16 éve “szolgálja a szervezetet” és még soha nem kért javítást. (Ez ideig évi fizetése' J 12.000 dollár volt, vagy havi egy ezer dollár.) Az érvelésnek meg is volt a hatása, mert a konvencia csaknem egyhangú lag megszavazta a javítást. Ez egyik legfőbb oka, hogy szakszervezetekben a korrupció annyira burjánzik, mert aki egyszer valamelyes fizetéses alkalmazáshoz jut, az attól semmi körülmények között megválni nem akar. Elképzelhetetlen harcok folynak a vezérségi pozíciókért és azok megtartásáért. Akik oda akarnak jutni, vagy akik már ott vannak, minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközt felhasználnak, hogy azt a korrupt rendszert feltartsál: örök időkre. Heti 3-400 dollár valóban nem megvetendő jövedelem és még ehez hozzáadható néhány száz dollár “kiadási” összeg, amelyhez joguk van a vezéreknek. Ilyen jövedelem vetekedik a közepes munkáltatókéval és nem csoda ha a szakszervezeti basák válvetve a munkáltatókkal mindent elkövetnek, hogy a szak- szervezetek tagsága megmaradjon kezes báránynak. Ki hinné el, hogy ezen piócák óhajtanák, hogy a szakszervezetek tagsága felvilágosodjon? Éppen ellenkezőleg, mindent elkövetnek, hogy sötétségben tartsák a tagságot, mert ők csak addig élvezhetik a parazita életet, amig a tagság tudatlan. Egy munkásszervezetnek célja, hogy a munkásság és elsősorban tagjainak életszínvonalát emelje. Az amerikai szak- szervezetek azonban egész más célt szolgálnak. Azok nem a tagság érdekeinek előmozdítására vannak, hanem azok érdekei ellen a parazita vezéreknek busáson jövedelmező pozíciók megteremtésére. Ezek a vezér urak, akiket a szakszervezetek tagsága felemelt a polcra, már régen elfelejtették a munkássorsot. őket már nem háborgatja a robot, a hosszú munkaidő, és alacsony munkabér. Nekik már nem fáj, hogy az ipari munkásság az élet legszükségesebbjeit sem képes beszerezni a nyomorúságos munkabérből, hiszen ők már a kerítés másik oldalán a munkásság kizsákmá- nyolói között foglalnak helyet. És a munkásság ezektől várja, hogy érettük harcoljanak. Amerika osztálytudatos forradalmi gondolkodású munkásai már évtizedekkel ezelőtt felismerték, hogy a szakszervezetek idejüket múlták és már nem szolgálhatják a munkásság érdekeit. Átformálni de éppen a bennük uralkodó k orrupció következtében lehetetlen és ezen felismerés hívta életre az Industrial Workers of the World szervezetet. Az IWW amellett, hogy a jelen termelési viszonyoknak megfelelő Ipari Szervezet, végcéljaiban forradalmi és a szervezetben a legmesz- szebbmenő demokrácia uralkodik. Az IWW 35 éves működése alatt felmérhetetlen energiát áldozott; sok ezer tonnát kitevő lapokat és brosúrákat terjesztett el az amerikai munkásság között abból a célból,- hogy megismertesse ezeket a tényeket, de az eredmény korántsem ér fel az áldozattal. Amint látszik az amerikai munkásság türelme határtalan és tudatlansága borzalom keltő. Minden jel szerint, mielőtt ezen mélyenszántó bajok orvoslásához látna, előbb át kell mennie oly borzalmas szen- vendéseken, amilyenben Európa munkásságának van része; amit ugyan megérdemel, csak az sajnos, hogy azon csoport józan gondolkodású munkásoknak is velük kell szenvedni, akik egy egész élet energiáját áldozták fel, hogy ettől a végzetes szerencsétlenségtől megmentsék a munkásosztályt. A GAZDAG FRANCIÁK AKARTÁK HITLERT Pierre Cot, aki légügyi miniszter volt Franciaországban a háború előtt, azt a kijelentést tette New Yorkban hogy a francia gazdagok jobban féltek a francia munkásságtól, mint a Hitler hadseregétől. Ezt meg kell ismerni az amerikai munkásnak, akkikel elakarják hitetni, hogy a rövidebb munkaidő, magas munkabérek és ezeket kivívó bérharcok okozták Franciaország elbukását. A francia gazdagok, az igazi “Fifth Columnisták”, melyet indirect, de megérthetően mondott a Yale egyetemen előadásában. “A német propaganda meggyőzte a francia urakat, hogy jobban kell nekik a kommunista forradalomtól félni, mint a Hitler győzelmétől. A francia urak belátták, hogy az angol és francia szövetség csak hosszú háború után tudna nyerni, mely egész biztosan magával hozná a proletárforradalmat egész Európában. A francia urak álláspontja éppen olyan volt ma, mint a 18-ik században amikor a porosz hadakkal együtt harcoltak a francia nép ellen a francia forradalom idejében.” Mint választási utóhangnak beismerhetjük, hogy: ügyes politikus, aki mentői többet tud ígérni, és mentői kevesebbet ad.
