Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)

1940-10-26 / 1134. szám

1940 október 26. BÉRMUNKÁS 3 oldal EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. DIKTATÚRA Az utóbbi években az ameri­kai kapitalizmus szócsövei so­kát emlegetik a diktatúrát, azt állitván, hogy a new deal kor­mány uralomra jutása óta dik­tatúra alatt élünk. Az utóbbi hónapokban pedig a “védelmi felkészülődés’’ következtében a diktatúra fokozódik, ami termé­szetes és háború esetén még magasabb fokra fog fejlődni. A jelenben a világon nincs egyetlen ország sem, ahol a la­kosság nagyobb rétegei nem él­nének diktatúra alatt. Bár az Egyesült Államok hangadó ele­mei szeretnek azzal dicsekedni, hogy “ma a legdemokratiku­sabb” ország vagyunk; a legszé­lesebb keretű szabadságot él­vezzük, stb. a tény még itt is az, hogy az összlakosság három­negyed része mindig diktatúra alatt élt és a korlátlan szabad­ság kizárólag csak az egynegyed részt illette, vagyis az uralko­dó osztályhoz tartozókat. A new deal uralomra jutása óta a diktatúra valóban fokozó­dott ebben az országban, de az nem lefelé, hanem ellenkezőleg felfelé fokozódott. A new deal kormány diktatúrája alatt a dolgozó tömegek szélesebb körű civil szabadságot élveztek, mint bármikor a múltban. Bár az ország alkotmánya minden­ki részére egyforma szabadság jogokat biztosit, rhagyarázzák a százpercentesek, ők azonban ezt az egyenlőséget csak az uralkodó osztályhoz tartozókra értelmezték az elnyomottak fe­letti uralkodásra. Természete­sen mindenkinek meg volt a jo­ga — ha szerencséje is volt hozzá — hogy munkássorból felkapaszkodjon a kizsákmá­nyolok sorába és ugyan azokat a jogokat élvezze, melyet a többi kizsákmányolok, de ez az eshetőség csak talán millióból egynek adatott meg és ez más ezrek rovására történt. Egyen­lőség azonban csak elméletben volt. _ Annak dacára, hogy az alkot­mány mindenki részére egyen­lő szabadság jogokat biztosit, a kizsákmányoltak meglehetős szigorú diktatúra alatt éltek minden időben. A new deal kormány alatt hoztak csak tör­vényeket az alkotmány mege­rősítésére, melyek védelmezik a minimális munkabért'; tiltják a gyermekek foglalkoztatását az iparokban, stb, melyek két­ségtelenül mérséketék a kizsák­mányoltak részére a minden­kori diktatúrát. Ezzel szemben a diktatúra valóban szélesedett felfelé, amennyiben a fent jelzett törvé­nyek korlátokat szabnak a ki­zsákmányolok jogainak. A je­lenben például a “védelmi ké­szülődés” következtében fellen­dült iparokban ismét 12-14 órá­kat dolgoztatnának a munkálta­tók minden külön díjazás nél­kül, ha a törvény nem tiltaná azt. (Bár ennek megakadályo­zására sokkal egyszerűbb és ha­tásosabb módszer is volna: a munkásság gazdaságilag szer­vezett ereje, ezt azonban a munkásság elmulasztotta és csak azt vehetjük számításba ami van és nem azt ami volna, ha másként volna.) Október 24- én hatályra emelkedik a 40 órás heti munkaidő és ezen felül ha a munkáltatók többet dolgoz­tatnak a rendes órabér másfél- szeresét kell fizetni. Ezen tények tudatában ért­hető, hogy miért ordítanak a kapitalista osztály szócsövei oly eszeveszettül a diktatúra el­len. Különösen most a választási kampány idején a/ kitartott saj­tó 90 százaléka tajtékzó düh vei ront neki a jelen kormánynak a legagyafurtabb meséket tá­lalják az olvasók elé a diktatú­ráról. Az egekig magasztalják az ellen párt jelöltjét aki eget- földet ígér, hogy megnyerje a szavazók bizalmát. Bármint dűl is el a választás, egy bizonyos, hogy a diktatú­ra fokozódni fog. Ha a jelenlegi kormány kerül ki győztesen a választásokból a diktatúra re­mélhetőleg mérsékelt természe­tű lesz, ellenben a republikánus párt győzelmével el lehetünk készülve, hogy visszatérnek a “régi jó idők” a kizsákmányolok részére, amikor a munkásság megfelelő szervezet hiányán is­mét védtelenül fog állni a ki­zsákmányolok diktatúrájával szemben, melyet Willkie gazdá­inak akarata szerint könyörte­lenül fog végrehajtani. BALKÁN A KERESZTTŰZBEN Az európai események az utóbbi napokban sok találgatás­ra adnak okot. Bár Anglia bom­bázása szünet nélkül folyik, a jelek szerint azonban Anglia okupálása egyenlőre kudarcot vallott és igy Hitler kénytelen volt más irányba terelni a há­borút, ahol a “győzelem” több sikerrel kecsegtet. Románia sorsa kétségtelenül elintézést nyert, amikor ott a náci zsoldosok kerültek uralom­ra. Károly király elűzésével az ország sorsát teljesen Hitler ke­gyeire bizták és Hitler nem is késlekedett a kínálkozó alkal­mat kihasználni. A “rendfen- tartás” céljából német katona­sággal rakták meg az orszá­got, de a csapatok szállítása még a “rend helyreállítása” után sem szűnt meg. Amint a későbbi jelentések beszámolnak Németország nagy számú csa­patokat szállít az orosz-román határra, ami viszont Oroszor­szágot nyugtalanítja' és hasonló haderőt vonultat fel szembe a német hadállásokkal. Hitler ugyancsak nagy számú katona­ságot szállít Albániába amár ott levő olasz csapatok megerősíté­sére. Hogy mi van készülőben a jelen órákban még bizonytalan. Több ország sorsa forog koc­kán. A Duna két partján felvo­nultatott német és orosz csapa­tok arra engednek következtet­ni, hogy bár kifelé látszólag Hitler és Sztálin között a ba­rátság még mindig fenn áll, be­felé azonban egyik sem bízik a másik ígéretében. Megtörtén­het, hogy a nagy csapatössze­vonások a közös határon nem kizárólag a “barátság” megpe- csételését szolgálják. Bulgáriában és Jugoszláviá­ban az utóbbi hetekig erős orosz szimpátia uralkodott, az utóbbi napokban azonban gya­kori tanácskozások folynak a német és bulgár ,illetve délszláv diplomaták között és ezen or­szágok lekötése a tengely ha­talmak oldalán nagyban meg­könnyítené az oroszok elleni in­váziót. És ez esetben a balkán teljesen Hitler zsoldjában fog állni, beleértve Magyarországot is ahol ez már befejezett tény. Kétségtelen, hogy Görög és Törökország megtámadása a kö­Ezt a háborús tákolmányt a “Times” és “Life” magazinok szerkesztették és annyira jó há­borús propagandának tartották, hogy filmre is átveszik. Csak azért is érdemes a mi olvasó­inkai megismertetni ezt a csoda félrevezető propagandát, hogy még véletlenségből se essenek áldozatul, hogy végig kinlódják ezt a háborús propaganda da­rabot. Hogy mi a célja ennek a film­nek, azt azonnal felismerjük, amikor a hirdetésnek szánt ma­gyarázatot elolvassuk, mely sze­rint “Sir Edward Villiers az angol felvilágosító miniszter ur co-operált” helyesebben mondva Sir Villiers a mostani angol propaganda miniszter adta az adatokat. A film és a könyv azt igyek­szik magyarázni, hogyan men­tünk bele az első világháborúba. Persze az angol felvilágosítás szerint csakis azért ment Ame­rika a háborúba, mert a német tengeralattjárók sok semleges hajót sülyesztettek el, köztük amerikait is. No meg a világ­híres német militarizus, vala­mint a szegény kis belga ország megtámadása is hozzájárult, hogy a békeszerető megelége­dettségben élő Amerikát a há­borúba sodorja. A filmen ezt mind szépen megmutatják, hogyan sikerült Amerikának megmenteni a de­mokráciát, felmenteni a kis or­szágokat, amikor egy pár millió amerikait átszállítottak és meg­törték a Hinc'enburg vonalat. Sorrendbe mutatják be újból, hogyan sülyeszti a német a semleges hajókat, valamint a kis szegény országok megtáma­dását és letörését, szinte ma­gától érthetővé válik, hogy ma százszorta több oka van Ame­rikának a háborúba menni, mint 1917-ben volt. Persze az angol miniszter ur meg a szerkesztő urak, akik megrendelésre csinálták a fen­ti könyvet és filmet, nem mu­tatják meg, vagy Írják ki, hogy mennyi ezer munkást, háború- ellenes liberálist börtönöztek be, sem azt, hogy a Morgan Bank­ház, mint az angol királyság it­teni pénzügyminisztere, vala­mint a többi nemzetközi banká­rok. már elveszettnek látták a befektetéseiket, ha csak Ameri­ka ki nem kaparja a gesztenyét, zeli napokban meg fog történ­ni. Erre vall a nagyszámú olasz és német csapatok csoportos i- tása Albániában, amely határos Görögországgal. Görögország részéről nem nagy ellentállásra számítanak és azon átvonulva könnyűszerrel elérnék Törökor­szágot, amely a Dardanellák felett uralkodik. A Dardanellák elfoglalásával megnyílna az ut a tengely hatalmak előtt észak Egyiptomba, amely jelentős an­gol gyarmat. A történelem legvéresebb lapjai a jelenben íródnak. A bar­barizmus feltartóztathatatlanul vonul előre és útját az emberi hullahegyek és felmérhetetlen vagyon pusztítás jelzi. És mind­ez a “civilizáció” tetőfokári 1940. éven történik. ami már majdnem porrá égett a nagy tűzben. Nem mutatják vagy említik meg a Greel Com­mittee működését, Debs bebör- tönözését, sok ezer munkás el­bocsátását, akik nem akartak Liberty bondokat venni. Igaz, nagyon is kiemelik Wil- sonnak a háborúra való felhí­vását de nem említik meg amit Wilson, St Louisban szeptem­ber 5-én 1919-ben mondott. Hogy “ez a háború már meg­kezdésénél is kereskedelmi és ipari háború volt, nem politi­kai”. Ezt mostan is minden gon­dolkozó munkás megláthatja és azt a háborús propagandát összetákolt szerkesztő urak is nagyon jól tudják, de az egész tákolmányban figyelmesen ta­kargat iák. Vi. A “DETROITI ÚJSÁG” JUBILÁL A Detroiti Újság, amelynek Fodor Gyula nyomdász a tulaj­donosa, 30 éves fennállása alkal­mából negyven nagy ujságolda- lon jelent meg. Azok az Egye­sületek és Egyházak, amelyek általában a magyar újságok hír­szolgálatain keresztül megizmo­sodtak, vagyonban megerősöd­tek, ebből az alkalomból lead­tak a 30 esztendeje értük dol­gozó ujsákgnak egy-egy hirde­tést, amelynek jövedelme most is felemészti a 40 oldalon róluk irt ismertetéseket. Az 1914-es háború utáni ma­gyar összeomlás sok intellektu- elt juttatott Amerikának, akik magyar újság kiadással próbál­tak kenyérhez jutni. Ez a gyarázata, hogy majdnem min­den hónapra jut egy-egy negyed százados lapünneplés. Ezekben a jubileumi lapokban kivétel nélkül azt látjuk, hogy az ün­neplőkből kimarad az amerikai magyarság. Papok és politiku­sok mondanak bőbeszédűséggel köszönetét a lapnak és tulajdo­nosának a kapott és a jövőben várt szolgálatokért, de a ma­gyar nép nem köszön, mert nem kapott és igy nem is vár ezek­től az újságoktól semmit. A mai állapotokon csak azok csodálkoznak, akik csodákra vártak. — A várakozás, mindig kényelmesebb volt, mint a cse­lekvés és a gondolkozás. “Ramparts we watch“

Next

/
Thumbnails
Contents