Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)
1940-07-13 / 1119. szám
1940 julius 13. BÉRMUNKÁS 5 oldal Vissza Marxhoz! A FASIZMUS HARMADIK FÁZISA (B-y) Ismertettük a fasizmust, mint mozgalmat és mint államhatalmat. Érdekes, hogy sem a hívei, sem az ellenségei nagytöbbsége nem tudja azt, hogy milyen a fasizmus harmadik fázisa: a fasizta társadalom gazdasági és politikai szerkezete. A polgári újságírók csak most kezdenek bővebben foglalkozni ezzel a témával. Egyre több “államférfi” hangoztatja, hogy a fasizmus “forradalmi veszélyt” jelent a tőkés osztályra, amit a köznépnek úgy adnak be, hogy a “szabadság és a demokrácia” van veszélyben. Szó sincs róla, hogy a fasizták a szabadságnak és a demokráciának a hóhérai. A kapitalisták éppen azt követelték tőlük, hogy a munkások szabadságát, sőt a polgári demokráciát is öljék meg. Erre a célra teremtették meg a fasizmust és valóban, amig csak ezt csinálták a fasizták, addig tapsoltak nekik és szorgalmasan támogatták őket. Még a legdemokratikusabb demokrata, Roosevelt is nagy segítségére volt Frankónak és a spanyol fasiztáknak, a' spanyol polgári demokrata kormány ellen sikeresen használta az “embargót”. Akkor nem akart amerikai fegyvert juttattni a spanyol demokrácia kezébe, mint most az “angol demokrácia” kezébe, mert a spanyol republikánus demokraták között munkások, osztálytudatos munkások is voltak. Miért a változás Roosevelt és az összes polgári politikusok részéről (beleértve a republikánusok többségét is) ? Amig a fasizták engedelmes eszközök voltak a munkásosztály ellen, addig csak a munkások és a radikális liberálisok harcoltak a fasizmus ellen, a tőkések pedig támogatták azt. Csak most, amikor a fasizmus a nagytőke érdekeit is veszélyezteti, — most hívják a munkásokat, hogy a tőke teremtette “Frankensteint” törjék le. Idézzüpk egy néhány polgári szócsövet. O. D. Tolischus, a N. Y. Times egyik tudósítója ezt irta: “A saját zajos kiáltványai szerint, a Nemzeti Szocialista Németország a “vér fegyverét használja az arany ellen” a rothadó demokrácia” a a “tehetetlen plutokrácia” ellen, amely plutokrácia a szabad kereskedelmen és ekonomián alapszik. Helyébe egy uj világrendet akar felállítani a nemzeti és nemzetközi “szocialista” tervezés alapján az uralkodó kormányok vezetése alatt ...” G. Axelson, egy másik tudósító ezt irta: “. . . ők (németek) biztosra veszik, hogy a náci győzelmet követő politikai forradalmat egy uj gazdasági rendszer fölállítása fogja követni.” “ . . . Jelentős az, hogy egy pénzügyi szakértő a “Deutsche Allegemeine Zeitungéban, mely lap a hivatalos véleményt szokta kifejezni, e héten azt írja, hogy Németország az “arany alap” (goid standard) ellen háborút fog indítani az angolok és a franciák veresége után. Ez csak az Egyesült Államokra vonatkozhat, amely ország a világ aranykészletének 70 százalékát bírja.” H. L. Mathews, egy harmadik tudósitó igy ir: “Nem szabad elfelejteni, hogy a fasizmus az átlagos fasizta számára ép olyan proletár mozgalom, mint a kommunizmus a kommunisták számára.” Mindezekből mennyi a fasizta propaganda és mennyi a tőkések propagandája? Milyen “proletár” állam a fasizmus? A legcélszerűbb a két évtizedes olasz fasizta társadalom tanulmányozását szorgalmazni. Egy Gunther nevű iró igy ismerteti az olasz fasizta államot: “A magántulajdon és a magánhaszon megmaradt, de az állam szigorú ellenőrzése alatt. Az egész ország termelő- képessége — elméletileg úgy a munkáltatók, mint a munkások képviseletével — huszonkét szövetkezetben (corporation) van megszervezve, amelyekből a parlament alsó kamaráját választják meg. Tehát nem terület, h^nem foglalkozás szerint választják a képviselőket.” “Mindegyik szövetkezetben három fasizta párt megbízott van és a szövetkezet főnököt Mussolini nevezi ki. A képviselőket a fasizta Nagytanács jóváhagyott lisztájából kell megválasztani és igy a két általános választás nagyon unalmas ügy volt.” “Mivel az állam mindenek fölött áll, a gazdasági életet annak a kizárólagos javára működtetik. Mussolini kijelentette, hogy Olaszországban megszűnt az orthodox kapitalizmus.” Egy régebbi hires beszédében ezt mondta a Szövetkezetek Országos Tanácsa előtt: “Ma kijelentem, hogy a kapitalista termelési módnak vége van.” “Valóban a kapitalista ellenes erőknek impozáns lisztáját lehet összeállítani. Az alkalmazó nem bocsáthatja el a munkását a kormány jóváhagyása nélkül; a munkabért az állam határozza meg; az alkalmazó csak az állami munkaközvetítő irodában szerezhet munkást; az üzemet nem szüntetheti be az állam engedélye nélkül; a hitel forrását az állam ellenőrzi, a jövedelem nagy részét az állam kapja meg nagy adók formájában.” “Ezzel szemben a munkások hátránya sokkal nagyobb. A szabadság megszűnt, a kérdés az, hogy a rendszer előnyei kárpótolják-e a vesztességet. Nincs joguk az alkura; a szakszervezeteket feloszlatták; a Szövetkezetekben a munkáltatókkal szemben a munkások a gyöngébb fél; a krízisekből fakadó bajokat vállalniok kell; a munkabérüket rendeletek alapján lefokozhatják; sztrájkoln i ok nem szabad.” “A kapitalisták legalább elvben megtartották a magántulajdonhoz való jogot.” “Mussolini szerint a fasizmus három dolgot támadott: 1. Pacifizmust, 2. Marxi szocializmust, 3. Szabadelvű demokráciát. ‘Egyedül csak a háború képes az emberi energiát a legmagasabb feszültségbe emelni és a nemesség bélyegét arra a népre nyomni, amelynek van bátorsága’.” “A történelmi materializmus elméletét támadja. “A fasizmus hisz a hősiességben és a szentségben”. Támadja a demokráciát. “A fasizmus tagadja, hogy a többség tudja a társadalmat vezetni, csak azért mert többség.” “A fasizta állam egyedül álló” — mondja Mussolini — “Nem reakciós, hanem forradalmi, amennyiben előre látja azokat az egyetemes politikai problémákat, amelyeket másutt az egymással vetélkedő politikai pártoknak a politikai téren kell elintézni: a parlamentáris rezsim túltengő hatalmát és a politikai gyülekezetek felelőtlenségét. A fasizmus a gazdasági téren lévő problémákat a szindikaiista rendszer alapján oldja meg, amelynek a fontossága úgy a munkások, mint az iparosok terében egyre növekszik. Az erkölcs terén pedig az ország erkölcsi törvényeivel szemben rendet, fegyelmet és engedelmességet kényszerit a népre . . .” “ . . . A fasizmus számára, a birodalom terjeszkedése az élet- képesség megnyilvánulása.” így irja le a fasizmust és idézi Mussolinit J. Gunther “Inside Europe” cimü könyvében. A new yorki Világkiállításon az olasz pavilonban nagy betüa- kel van megírva a fasizta állam szerkezete, amely szerint “a fasizta állam a munkáltatók és a munkások szövetkezetének az állama.” A céhek vagy szövetkezetek képviselőinek a gyülekezete a parlament. A munkások jogait és kötelességeit előiró munkás-charter a következő fő pontokat tartalmazza: 1. “A fasizta államban van megvalósítva az az erkölcsi politikai és gazdasági egység, amely az egyének és csoportok fölött áll.” (Hasonlítsa ezt ösz- sze az olvasó, azzal amit En- gelstől idéztem ennek a cikknek az elején a múlt számban.) 2. “A munka társadalmi kötelesség. A célja a termelők java és a nemzeti hatalom.” (Az utolsó négy szó kivételével ez nagyon helyes elv.) 3. “Teljes szervezeti szabadság, de csak az állam ellenőrzése alatt állóknak van képvisel- tetési joguk.” (Ezt nyilván csak úgy lehet érteni, hogy nem kötelező az állam által ellenőrzött szövetkezetekbe belépni, de a szervezetlenek nem élveznek bizonyos kiváltságokat.) 4. “Kollektiv szerződés köthető a munkáltatók és a munkások ellentétes érdekeinek a kiegyenlítésére, de mindent alá kell rendelni a termelés folytonossága érdekében.” (Tehát elismerik, hogy ellentétes érdekek vannak az osztályok között, ami harcra — sztrájk vagy kizárásra — vezetne, na az állam azt meg nem tiltaná.) 7. “Az egyéni vállakózás a legcélravezetőbb, tehát a vállalatok magántulajdonban maradnak, de a vállalkozó felelős az államnak.” (Vagyis a magán kapitalizmus elvben megmaradóé a “tulajdonos” engedelmeskedő üzletvezető.) 8. “A vállalkozók felelősek a termelés fokozásáért és olcsóbbá tételéért.” (A vállakozók kötelessége a “speed-up” rendszer fokozása és a praktikusabb termelés kitalálása.) 9. “Ha a vállalkozó nem képes jól vezetni az üzemet, akkor az állam beavatkozik vagy ellenőrzés, vagy segítség vagy közvetlen irányítás formájában.” (A jó fasizta vállalkozók segítséget kapnak, másoktól lényegében elveszik az üzemet.) 12. “A bérnek egyenlőnek kell lenni az élet normális követelésével.” (Pontosan a marxi értékelmélet szerint meghatározott munkabér!) A munkás külön fizetést kap túlórázásért; évi vakációt kap fizetéssel és ha ideiglenesen leteszik, kárpótlást kap. Mindenféle munkásbiztositás van, melyeknek költségét a munkáltató és a munkás egyformán viseli. A “normális termelés megzavarásáért” büntetés jár és csak “az állam határozhatja meg, hogy mikor alkalmazhatnak vagy bocsáthatnak el munkásokat.” Az alkalmozóknak a helyi állami közvetítő irodából kell beszerezni a munkásokat, de “joguk van párttagot vagy szindikátus tagot választani.” Arra az önként fölmerülő kérdésre, hogy mi történik a munkanélküliekkel, a feleletet az a kimutatás adja meg, amely szerint pl. 1938-ban 6.500.000 munkás dolgozott az államnak közmunkákon. Ezeknek a tevékenységeik nagyjából ugyanazok voltak, mint itten a WPA munkásoké. Egy másik kérdésre nem találunk választ. Kik és hogyan választják meg a “felső kamarát”, a minisztereket és a miniszter elnököt? De ezt mindenki tudja. A fasizta forradalom joga alapján Mussolini a fődiktátor, aki kinevezi a minisztereket. Nagyjából véve ez az olasz fasizmus. A német nácizmus elmélete még nem alakult ki ilyen határozottsággal, de lényegében véve nem sokat kü- lömbözik a kettő egymástól. A fentiek alapján bátran állíthatjuk, hogy a fasizmus a független állam kezdete; úgy a tőke, mint a munka fölött gyakorolt uralom; a bürokrácia diktatúrája. Sajnos nincs kéznél megbízható részletes kimutatás arra, hogy a fasizta országokban milyen a munkások és a tőkések és a bürokraták életszínvonala egymáshoz viszonyítva és az amerikai osztályoknak életszínvonalához hasonlítva. A munkások munkaképessége az utolsó fokig ki van aknázva a hosszú órák és a munka intenzív volta (speed-up) miatt. Ezzel szemben a puszta létezéshez szükséges dolgokon kívül vajmi keveset kapnak — ez bizonyos. De az is bizonyos, hogy a tőkések sincsenek megelégedve a helyzetükkel. Fritz Thyssen, a Hitler mozgalom egyik eredeti támogatója, az egyik leggazdagabb német tőkés, megszökött Németországból, minden vagyonát hátrahagyva. Külföldről hívja föl a német üzletembereket, hogy lázadjanak Hitler ellen. A fölhívásnak egyik részlete igy szól: “Mint állami tanácsos és üzem vezér, jó alkalmam volt a náci uralmat figyelemmel kisérni több éven keresztül. Növekvő aggodalommal ismertem föl, hogy milyen súlyos tévedést követtem el 1932-ben, amikor von Papén, von Schroeder, Kirdorf, Krupp, von Bohlen és Halbach segítségével elvállaltam aNemzeti Szociáldemokrata Munkáspárt pénzelését és amikor, úgyszólván felelősséget vállaltam Hitler jó magaviseletéért . . .” Azt nem emlegeti, hogy Hitler “jó magaviseleté” abból állott, hogy a munkásosztályt le—MM ■JÍ*m
