Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)

1940-07-06 / 1118. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1940 julius 6. AMIT NEM HAGYHATUNK SZŐKÉIKÜL-----CS...Ő MEGJEGYZÉSEI LEZAJLOTT . . . Az IWO, a komunácik beteg- segélyzőjének a nagy konvenci­ója. Sokat írni nem volt érde­mes róla, hisz azokat a frázis tömegeket, amelyekbe a delegá­tusokat úgyszólván belefullasz- tották, már unalomig ismerjük mi is, de ismerték a delegátu­sok is. Az sem lepett meg ben­nünket, hogy elfogadtak vagy két tucat politikai tiltakozó ha­tározatot, amelyet azután egy delegáció szállított el Washing­tonba. Hogy ezeknek a határo­zatoknak az értékük egyenlő a nullával, azt nemcsak a tagok, de maguk a határozatot készítő vezérek is jól tudják. Csak a politikai kalandorbanda kedvé­ért fogadtatták el a politikai arénában játszadozó delegátu­sokkal. Ezek nem jelentettek meglepetést sem nekünk, sem a delegátusoknak. Ha nekünk nem is, de az elöregedett tag­ságnak annál nagyobb megle­petést okoztak a konvenciónak azok a határozatai, amelyekkel egyrészt anyagilag megterhel­ték az öreg tagokat, másrészt pedig elrabolták az eddigi joga­ikat. Mi jól tudtuk azt, hogy a lép­csős-rátával való csalást csak ideig-óráig lehet folytatni, mert az olyan betegsegélyzőknél, amelyeknek a tagsága bevándo- rolttakból recrutálódik — a be­vándorlási törvények miatt, amelyek megakadályozzák a friss és fiatal elemek ideözönlé- sét — rohamos mértékben kö­vetkezik el az elöregedés, amely lehetetlenné teszi a lépcsős ráta olcsóságát. Igaz az, hogy ezt a vezér urak is jól tudták, de nem vallották be, sőt letagadták, hogy minél nagyobb tömegeket csalhassanak a táborukba, hogy minél több tagból álljon a nyáj amelyről a gyapjút a párt cé­lokra lelehessen nyírni. De ezt á csalást nem lehet a végtelenségig vinni, az állami biztosítási törvények előírásait be kell tartani és az IWO elöre­gedett tagságára olyan magas volna ma már a lépcsősráta az Insurance Department utasítá­sa folytán, hogy a konvenció az 50 éven felüli tagokra az egyenes rátát szavazta meg, amely majdnem dupláját jelen­ti az eddigi tagsági díjnak. Azok az idős munkások, kiket az “olcsó” tagdijak vitték be az IWO-ba, ma keservesen fogják megfizetni az “olcsó” éveket. Életük végéig, illetve amig fi­zetni tudják a magas rátákat. De még gyalázatosabb meg- terheltetés, illetve jogfosztás az öreg tagokra a konvenciónak az a határozata, hogy a 65 éven felüli tag nem jogosult a beteg­segélyre, még akkor sem, ha 30 év óta fizette is a betegse- gélyző alapot. A reakciósnak mondott polgári betegsegélyzők közül egy sem akadt, amely ilyen gyalázatos módon rabolta volna meg azokat a tagjaikat, akik legjobban rávannak szo­rulva a segélyzésre. __ Az IWO igen jól fizetett vezérei, azért erőszakolták keresztül ezt a jograblást, hogy igy csökkent­sék a kiadásokat, hogy az öreg tagok bőrén spórolják meg a ráták emelését, amely lehetet­lenné tenné, hogy olcsó jános- ként szerepelve vezessék félre a tudatlan híveiket. De most hiába cikkezik a puffadt Fehér Jóska, az öreg tayok átkozni fogják a becsapóikat és hiába rabolták el az öreg beteg tagok szájából a falatot, mert az öre­gedés folytán újra válságba jutnak, amelytől csak újabb jograblással vagy alapos ráta emeléssel mászhatnak ki. Ne- kük ez nem okoz lelkismeret furdalást, nekik csak a here, élősdi életük biztosítása a fon­tos. A Fehér Jóska féle politi­kai fékerek még akkor sem tudnának becsületesek és őszin­ték lenni, ha akarnának is, mert már a vérükbe ment át a csalás, a hazugság, oly annyira, hogy az ma már az éltető ele­mük lett. VILÁGNÉZETEK HARCA Az úgynevezett liberális és demokrata lapok, ezt a most fo­lyó háborút, mint minden előző tömegmészárlást, úgy igyekez­nek a népek előtt elfogadhatóvá tenni, hogy hazug jelszavakkal kendőzték el az igazi okokat. Az előző és a mostani világháború az amerikai és az angol részről, mint a “demokráciáért” a “né­pek szabadságáért” folyó har­cot jelölik meg, amelynek a megindításánál az első lépés a saját népük szabadságának és a demokráciának a korlátozása volt. Mi jól tudjuk, hogy a kapi­talista háborúk nem elvi, ha­nem gazdasági okok miatt foly­nak, a háborúk célja uj piacok elrablása, vagy a régi rablásnak megvédése. Ezt minden olyan ember, aki a marxizmushoz csak konyit is jól tudja és nem ül fel a kapitalista sajtó és rá­dió hazug hírszolgálatának. De amennyire természetes a kapitalista sajtó tudatos hazug­sága, mert a cél —a háborúba való belovalás — szentesíti az eszközt, annyira érthetetlen az, hogy Földváry munkástárs, mint marxista, még mindig azon a vesszőparipán lovagol, hogy a mostani, minden idők leggyalázatosabb tömegmészár­lása, az elvek, a világnézetek harca, az állam és a magánka­pitalizmus között, pedig még a marxizmus elemi osztályába já­rok előtt is világos kell, hogy legyen az, hogy a piacokért fo­lyó imperialista rablóhadjárat­ról van szó. A németek és ola­szok az uj megerősödött rablók mohóságával követelik a megle­vő piacokon való osztozkodást, A régi kapitalista rablók vi­szont védik az előző háborúk­ban rabolt zsákmányukat. Nem helyes az imperializ­musnak ezt a legkirívóbb rab­lóhadjáratát, elvek harcának beállítani, klönösen olyan mun­kástárs részéről, aki olyan hosz- szu idő óta és olyan veszélyes ponton küzd a munkásság fel­szabadításáért. OSZTOZKODÁS A Szovjetek a balti államok után, most elfoglalták a román rablóktól Besszarábiát és a volt Bukovinának egy részét, Hitler és Mussolini jóváhagyásával, mint egy vérdijat azért a fala­zásért, amit a német-olasz im­perialista rablóknak nyújtanak a mpst folyó rablóhadjáratok­ban. Ez a tény azt mutatja, hogy most Európában nem az Egye­sült Európa készül hanem egye­lőre — amig az angol-amerikai imperializmus ellentállása meg- nem törik — Európának három imperialista érdekcsoportra va­ló felosztása történik meg. Egyelőre Európában a fent jelzett akadályok eltűnése ese­tén, világméretekben történne meg az osztozkodás, ami vi­szont nem zárja ki, sőt az im­perialista étvágyát ismerve va­lószínű, hogy ezek a most szö­vetséges rablók, idővel egymás nyakát fogják átharapni, illet­ve a népeiket egymás ellen fog­ják mészárszékre vinni a pro­fitért. “NEM RADIKÁLIS” “A Magyar Bányászlapban ol­vassuk ezt a szerkesztői üzene­tet: “Őri József. — Az Esat Pittsburghban székelő Munkás Betegsegélyző Szövetség nem radikális, hanem biztositó egy­let. A tagjainak nem kell félni semmiféle zaklatástól.” A M. B. junius 13-iki számá­ban látunk egy fizetett hirde­tést is a M. B. Sz-től Vájjon Himler Márton ezért a hirdetési pénzért mondja-e azt, hogy a M. B. Sz. “nem radikális”, iga­zán nem tudjuk. Annyit azon­ban tudunk, hogy azt a szövet­séget szocialista gondolkodású munkások alakították és jó részben még ma is oly meggyő­ződésű munkásokból áll, akik egy uj társadalmi rendszerért törekszenek, amit gyakran ki­fejeznek azáltal is, hogy támo­gatást adnak a Socialist Labor Partynak, mely a szocializmus­ért, vagyis az ipari demokráci­án alapuló Szocialista Ipari Köztársaságért küzd.” A fenti kis cikk az S.L.P. lap­jában az “A Munkásában je­lent meg, amely marxi alapon indokolja meg Himler dicsére­tét a Szövetséget illetőleg. Eb­ben az egyszer igaza van Rud­iiknak, de ha mi is marxi ala­pon analizáljuk azt, hogy Rud­iik viszont forradalminak neve­zi Somlóék gangjét, akik az ipari köztársaságért küzdenek, akkor amikor még a “nemzet­közi” szót is törölték a alapsza­bályaikból, amikor a leggyalá­zatosabban elnyomnak min­den ellenzéki megnyilvánulást, amikor az intézők diktátorságá- gával szemben a polgári bíró­ságnak kell megvédeni a tagok jogait, úgy kézenfekvő dolog az, hogy ez a Rudiik éppen úgy mint Himler, az időközönként kapott borravalóért áll oda sze­mérmetlenül, hazugan, mint forradalmárokat beállítani Som­lóék közkereseti társaságát. Ez a szolga, igazán méltó a gazdá­jához. V L ADI VOSZTOK Vladivosztok pompás kikötő- tője a Japán tenger partján fekszik. Vizi utón megközelít­hető Japánból, ahol a legtöbb müselymet gyártják. De meg- közeltheti a hollandiai szigetek­ről is,ahol a legtöbb kaucsukot termelik, ahol igen sok rizs, pálmaolaj, dohány és kőolaj ke­rül hajókra. Sőt, Vladivosztok kikötőjét elérik azok a hajók is, amelyek Dél-Amerika és az Egyesült Államok búzáját, Ka­nada ónját, Afrika textilnövé­nyeit szállítják. Vladivosztok pompás kikötő. No, persze, szá­razföldi utón is van összekötte­tése Szibéria nagyvárosaivá]. Sőt, a tarnszázsiai vasút össze­köti Moszkvával, Leningrádda], Kievvel, újabban pedig az uj német-orosz határtól nem mesz- sze fekvő Lenberggel is. Vladivosztok pompás kikötő. Annyira pompás, hogy még az angolok is érdeklődnek utána, pedig az angoloknak számtalan kikötőjük van a világ minden pontján. Vladivosztok azonban mégis fölöttébb érdekli őket. Azt firtatják, vájjon miért szál­lítanak Vladivosztokba búzát, amikor Oroszországban már ré­gen nincsen éhínség. Sőt, az, orosz búzatermelés az USA mellett világhegemóniának ör vend. De nem más a helyze* egyéb áruk tekintetében sem. Egyre-másra érkeznek su - lyos terhű hajók Vladivosztok­ba. Az egyik alumíniumot, a másik rezet, a harmadik ónt, a negyedig gyenrgumit, az ötödik molibdént, a hatodik gyapotot, a hetedik gyapjút, a nyolcadik kőolajat stb. szállít a vladvosz- toki biztos révbe. A Szovjet po­litikai rendszere ugyan homlok­egyenes ellenkezik a japánnal, a délamerikai államokéval, az Egyesült Államokéval, Kanadá­val, Holland-Indiával a kereske­delmi forgalom azonban: más dolog. A Szovjet-Unió az európai háború első hat hónapjában 6000 tonna nyersgumit, 1600 tonna alumíniumot, 2500 tonna ónt és 70.000 tonna rezet vásá­rolt az Egyesült Államokban. A molibdénből (az ágyuöntés fon­tos segédanyaga) 2800 tonna került Vladivosztokba. Jóval több, mint a Szovjet legmaga­sabb szükséglete. Hasonló a helyzet a textilanyagoknál is. Hir szerint London és Moszk­va gazdasági egyezményről ké­szül tárgyalni. Londonban azon­ban egyre Vladivosztokot emle­getik. Azt szeretnék, ha az oda­érkezett árumennyiségek Szibé­riában maradnának. Azt sem bánnák túlságosan, ha némi nyersanyag eljutna Moszkvába is, vagy Leningrádba, vagy Ki- evbe — esetleg. Lembergről azonban már hallani sem akar­nak. Minek Lembergnek annyi nyersanyag ? Ki gondolta volna valaha, hogy két hatalmas impérium gazdasági tárgyalásai egy kikö­tő forgalmától függhetnek?-Ki gondolta volna, hogy szó lehet olyan gazdasági egyezményről, amely nem az árucsereforga­lom élénkítését, hanem leépíté­sét szolgálja? Bizony, tekervé- nyesek olykor a politika utjai és burkoltak a céljai. így szüle­tik a gazdasági paradoxon-kari­katúra, amely igy hangzik: Adok árut, hogy ne legyen árud. És történik mindez 1940-ben, a norvégiai események kellős közepén . . . (—) CHICAGO FIGYELEM, Az IWW chicagói csoport­jai 1940 julius 14-én vasár­nap délelőtti kezdettel — PIKNIKET TARTANAK — az Edgebrook Erdőben, amely a N. Central Ave.-n van az Elston Ave.-tól 2 block north- ra. Kérjük a munkástársak megjelenését. Szabad beme­net.

Next

/
Thumbnails
Contents