Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)

1940-01-13 / 1093. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1940 január 13.

AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNELKÜL

___CS. . .0 MEGJEGYZÉSEI

AKI ADTA, AZ ELVEHETI

A kapitalista parlamentáris uralomban, ha a munkások erélyesebben szervezkednek, vagy kemény harcokat vívnak, akkor elnyomó törvényeket hoznak, ha pedig az a veszély fenyegeti őket, hogy a prolik túlsókat fognak meguknak kiverekedni, akkor úgynevezett szociális törvényeket hoznak, amelyek azután “törvényes” keretek közé szorítják a tőke és a munka harcát. A New Deal éra hozott egy csomó ilyen “szociális” törvényt, amelynek meg is volt az a hatása, hogy a munkások rábízták magukat a törvényre, osztályharc helyett a törvény védelme alá menekültek. A kapitalisták, akiknek a profitját érintették ezek a törvények, mikor látták, hogy a munkásság harcikészsége (ülősztrájkok) alább hagyott, megkezdték ezek ellen az eszközök ellen a harcukat, nevezetesen a Wagner törvények, a társadalmi biztosítási törvények a WPA stb. ellen.

Először megpróbálták a bíróságon keresztül alkotmány ellenesnek nyilváníttatni, de miután a legfelsőbb bíróság, ma már new dealista ez nem sikerült, a most össze ülő kongresz- szuson indítják meg a harcot ezek ellen a törvények ellen, ha teljesen eltörölni nem is tudják, de legalább annyira meg akarják nyomorítani, hogy az a munkásság szempontjából teljesen értéktelenné váljon.

Ha a kongresszuson fog füg- geni, akkor kétségtelen az,

hogy ezeket a heréléseket végre is fogják hajtani és sajnos a mai munkás szervezetek az ő jól “megfegyelmezett” tagságukkal nem fogják tudni megakadályozni, arra csak forradalmi Ipari Uniók képesek,

amelyek nem a kongresszus tagjaira, a kapitalizmus cselédeire bízzák magukat, hanem közvetlen harcai, a munka színhelyén védik meg az érdekeiket. Ha az AFL és a CIO sok milliós tagsága forradalmi Ipari Uniókban volnának szervezve, akkor a 42 órás munkahét törvény elleni támadásra azzal felelnének, hogy egy általános sztrájkkal harcolnák ki a 30 órás munkahetet.

De igy: az urak adták, az urak el is vehetik és el is veszik, ha a szent profit érdeke úgy kívánja.

ÄMTER ELVTÁRS

A lapokban egy hir jelent meg, hogy Izrael Ämter és egy csomó más vezértársa ellen a szövetségi nagy esküdtszék vizsgálatot indított, kémkedés miatt.

Hogy Amterék, kik Stalin külpolitikai ügynökei, tényleg elkövették-e a katonai kémkedést nem tudom, de egy bizonyos, hogy nálánál gerinctelenebb, elvtelenebb, kapzsibb alakot még az amerikai kommunista vezérek között nem lehet találni, aki ezt a társaságot istalálni.

Ämter mielőtt a new yorki vezérségre avanzsált Clevelan- dot, illetve Ohio államot boldogította, két dologról volt hírhedt és közutált. No. 1. Abban az időben folyt a kommunista pártban az az “elvi” harc, melynek a lényege az volt, hogy ki legyen a legfőbb vezér, Moszkva letétményese: Lowstone,

Foster vagy Cannon ? A mi Amterünk ha Moszkva úgy döntött, akkor véres harcot vívott Lowstone mellett, de ha Foster elszaladt Moszkvába és elhozta a selyem zsinórt Low- stonenak, akkor Ämter Foster- ért ordította és köpte tele az elvtársak fejét, de akkor se jött zavarba, ha a legfelsőbb kegy Cannonra sütött, mert akkor Ämter már az uj kegyencnek nyalta a háta végét, ő nem jött zavarba, mint a macska mindig a talpára esett, akárhogy változott is a rezsim, Ämter mindenkor a húsos fazék mellett volt, ezért a lakáj természetéért vitték el őt New Yorkba.

No. 2. Hírhedt volt arról, hogy ő mindent föl akart és föl is zabáit, ő volt a titkár, tisztes fizetésért, a b. neje meg szintén fizetést húzott mint helyettes titkár. A ve je Hacker volt az I.D.L. titkára, annak a felesége, Ämter leánya a helyettese.

Legtöbbször csak annyi jött be “munkásvédelemre” ameny- nyi Hackeréknek járt és természetes, hogy a bejött pénz nem a védelemre, hanem az Ämter família 4 fizetésére lett fordítva. Ebből a családi jövedelemből azután juttatott egy pár

garast a bandájának, amely tü- zön-vizen keresztül követte és az ellenzéket, ha kellett ököllel terrorizálta.

GYARMATOKAT!

A new yorki rosszul sikerült nyilas keresztes náci pap, Ladányi Zsiga, az utóbbi időben, csak álnév alatt zsidózik (ugy- látszik nem állja a pofonokat) saját neve alatt viszont “köz- gazdasági” tanulmányokat követ el, egészen eredeti Ladányi féle bornirtsággal. Legutóbb a kávéról elmélkedik a magyar “nép”-pel kapcsolatban, megállapítja, hogy amig Brazíliában a vonatokat fütik a kávéval és egész hajórakományokat öntenek a tengerbe, addig a magyar nép nem jut kávéhoz, persze ez a tökfej nem tudja, hogy a kávét azért öntik a tengerbe, a gyapotot azért szántják alá stb. hogy a megmaradt mennyiséget magas áron tudják eladni, hogy a magyar nép, amely legjobb esetben csak sült tököt kávézik reggelre, olyan kereseti viszonyok között van, hogy akkor sem tudna kávét enni sült tök vagy liszt leves (zsír nélkül) helyett, ha negyed áron kapná is, meg, mert nincs rá pénze, mint ahogy nem tudja megvenni a búzát sem, amelyből pedig Magyarországon any- nyi terem, hogy háromszor annyi embernek is elég volna, mint amennyi Magyarországon él. De nem olyan “közgazdász” ez a Zsiga, aki csak megállapít, hanem meg is jelöli a kivezető utat. Megállapítja, hogy szülőhazánknak, illetve a magyai népnek az a baja Trianonon kívül, hogy nem terem meg a sáfrány, kávé, bors, tea, gyapot, tehát olyan gyarmatokat követel Magyarországnak, ahol a fenti áruk megteremnek. Ez már azután döfi! A magyar urak már a háború előtt a magyar parasztok letörésére, kínai kulikat akartak hozatni, a magyar ugaron való aratásra. Milyen nagyszerű megoldás volna ez, a magyar urak olcsó benszülöttekkel termelnék ki a sáfrány szükségletet, azaz, dehogy a benszülöttekkel, hanem azzal a három millió földnélküli magyarral, akiknél még a kínai kuli sem éri be kevesebbel.

Nem hiszem, hogy ez a Zsiga megoldja a magyar nép problémáját, de hiszem azt, hogy majd a magyar nép oldja meg azt alaposan, de akkor ezeket a Zsigákat és a gazdáikat is elfogják küldeni oda, ahol a “bors terem”.

ÚGY BIZONY

A “Magyar Jövő” vezércikket ir arról, hogy a magyar külügyminiszter az erdélyi kérdésre célozva kijelentette, hogy a “Szovjet és Magyarország között nincsennek érdekellentétek, sőt együtt működés is lehetséges” a külügyminiszter nyilatkozatára a kommunázi vezércikk iró kijelenti:

“A Szovjet bizonyosan ellene volt és van a volt világháború ország- és népszaggatásának, igazságtalanságnak és mellette van annak, hogy igazság adassák széttépett népeknek, országoknak, Magyarországnak is. De a Szovjet sohasem a grófokkal, imperialistákkal működik, hanem a népekkel. A magyar néppel is, a maga földjéért, kenyeréért, nemzeti és népegységéért, függetlenségéért és valódi fölszabadulásáért. Erdély magyar népének fölszabadításával együtt.”

Na a kutyafáját! Ez csak jól hangzik, “a Szovjet ellene van a népszaggatásnak” és amint ez az ipse lefirkantja, amellett van, hogy “igazság adassák a széttépett népeknek”. Ez kérem nemcsak elmélet, aminek a múltban hittük, hanem ma már gyakorlat.

Valószínű, hogy a “baráti Németországgal” csak azért tépték ketté Lengyelországot, hogy “ellene van a népek szét- tépésének”. De ilyen kitűnő és megbízható a másik állítás is, hogy a “Szovjet soha sem a grófokkal és az imperialistákkal működik együtt”. Erre az állításra is meg van a gyakorlati példa, ha akadna olyan hihetetlen Tamás, ki kételkedne a nagyjánosok fent idézett aranyköpésébe, az nézze meg a Hitlerrel kötött “vérrel cementezett” barátságot, szövetséget, mert csak a vak nem látja azt, hogy Hitler egy ártatlan békeszerető angyalka, kire csak a rosszmájuak fogják rá, hogy Ausztria, Cseh, Lengyelország, Danzig, Memel elfoglalása imperialista cselekedet volt.

Az angol az ilyen aljas szemtelenségre azt mondja, hogy van “nörvje” a magyar jó paraszti nyelven, velünk együtt azt mondja, hogy ezeknek a kommunáziknak “van bőr a pofájukon”. És van! Mert ha nem csizmatalpból volna az a bizonyos bőr, akkor már régen le- kellett volna, hogy süljön ilyen ostobául szemtelen hazugságok leírása után.

ELVINYILATKOZAT

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a vilá* munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét épitiük a régi társadalom keretein belül

IPARI DEMOKRÁCIA IPARI SZABADSÁGOT JELENT

Az Ipari Szabadság záloga a bérrendszer megszüntetése