Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-05-18 / 1111. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1940 május 18. EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. MINDEN SZALMASZÁL SEGÍTHET Az amerikai reakciósok az utóbbi években mindent elkövetnek, hogy az elveszített tért valami módon visszahódítsák. Ahol csak egy parányi humanizmus, vagy liberalizmus mutatkozik a kormányzásban, — legyen az városi, állami, vagy szövetségi — az ellen a legvehe- mensebb támadást intézik állhatatosan. Mindenről bebizonyítják, hogy ami a kizsákmányolok érdeke ellen van, az következetesen az ország “össznépességének érdekei ellen van” és igyekeznek a lakosságot meggyőzni, hogy csak az ő boltjukban van meg az a bizonyos “gyógy ir”, amely minden bajt orvosol. A reakció ez országban a Republikánus Pártban összpontosul. Nem akarom ezzel azt állítani, hogy a Demokrata, vagy a többi pártok radikálisak, vagy liberálisok, azonban a Republikánus párt teljesen az iparmágnások, vasút és bányabárók és bankárok irányítása alatt van és még elvétve sem kerülhet oly reform a platformjukba, amely a népesség alsóbb rétegeinek előnyére válna. A Republikánus Párt lecsúszását az 1929- es ipari összeomlás okozta — mihez ugyan a politikusoknak kevés közük volt — de mert a nép abban a hiszemben van, hogy a pártoknak, vagy a kormánynak módjában van ily pangásokat előidézni, vagy azt megakadályozni, bizalmát veszítette a republikánusok iránt. Az 1929-es gazdasági válság beköszöntésekor történetesen a republikánusok voltak uralmon és maradtak még három éven át, mely idő alatt a viszonyok állandóan sülyedtek. A munka- nélküliek száma a 18 millió körül járt. Akik az uccára kerültek, munkát semmi körülmények között nem kaptak. A tömegeket az éhhalál tizedelte. Az éhség lázadásokat erőszakkal nyomták el. A pangás következtében a kölcsönökkel terhelt házak elúsztak. Akiknek módjukban volt az előző években néhány dollárt, vagy néhány száz dollárt megtakarítani, azok a bankok bezárása folytán veszítették el, sok esetben egész életükön kuporgatott dollárjaikat. A munkanélküliség következtében a házbért fizetni képtelen, vagy akik házaikat veszítették el, ezer számra la- koltatták ki a lakásokból és a nyomor elképzelhetetlen arányokat öltött. Az amerikai nép abban a tudatban él, hogy minden embernek egyforma joga van az élethez. A bölcsőtől a sírig arra tanítanak, hogy mi az egyenlőség hazájában élünk és bárkinek meg van az alkalma, hogy a legfelső polcig feldolgozza magát. Azt persze nem tanítják, hogy azt a bizonyos polcot a népességnek csak egy nagyon kis töredéke érheti el és pedig milliók elnyomása árán. De az elméleti tanítás él az emberekben, amihez hozzájárul az a tanítás is, hogy a népnek nem kell törődni saját sorsával, hanem elég ha bizonyos időközökben elmegy a szavazó urnához szavazatával megbízza azt a bizonyos kiválasztott egyént, akit legképesebbnek tart, hogy sorsa felett rendelkezzen. Innen ered az a felfogás, hogy az amerikai nép politikai pártokban látja sorsa intézőjét és ennek a felfogásnak lett az áldo- rata a reakciós Republikánus Párt. A reakció fuldoklása közben minden szalmaszálba belekapaszkodik. Mindenhol ott vannak, ahol a zavarosba lehet halászni. Állandóan támadják a Demokrata Pártot, de különösen annak new deal szárnyát. Támadják a kommunistákat, a farmer-labor pártiakat, a liberális republikánusokat, mint La Guardia New Yorkban, vagy a La Follette Wisconsinban. Ahol csak akad egy emberük aki a nép bizalmába valameny- nyire beleférkőzött, azt az egekig magasztalják, mint Thomas Dewey — a new yorki kerületi ügyész, akit “racket buster” hősnek minősítenek (de a valóságban racket booster) mert egy pár csikrefogót börtönbe küldött. Úgy tesznek a reakciósok, mint a zsebmetsző, aki tolvajt kiabál, hogy saját magáról elterelje a fivyelmet És a nép, — az istenadta nép — bedül nekik. HAJSZA A KOMMUNISTÁK ELLEN A reakciósok úgy vélekednek, hogy a nép etetésére minden szecska jó, amit azok hajlandók bevenni és nagyon jó eszköznek bizonyult a bizalom megnyerésére a kommunisták elleni hajsza. Ha a reakciós sajtót olvassa az ember azt hinné hogy a kommunisták olyan erővel rendelkeznek, hogy már holnap átveszik az ország kormányzását. Ha mindaz igaz volna, amit róluk állítanak, ők (a kommunisták) örülnek legjobban, de akik a valóságot ismerik, azok tudják, hogy mindezt csak “paraszt fogásra” használják a reakciósok. A Dies bizottság szerint minden számottevő politikai hivatal kommunistákkal van spékel- ve, de amikor bizonyítani kellett volna az állítást, hoppon maradtak. így aztán jobb bizonyíték hiányán, a denunciálás- hoz folyamodott a Dies bizottság. A kommunista párt egyes kimagasló személyiségeit igyekeztek befeketíteni, mint pl. Browdert a kommunista párt központi titkárát útlevél hamisításért ítélték el. A Dies bizottság beidézte kihallgatásra a kommunista párt vezér alakját és követelte azoktól a párt tagjai névsorát. Ezt a beidézettek — dicséretükre legyen — valamennyien magtagadták és ezért helyezték őket vád alá. A napokban szinte ilyen ügyből kifolyólag ítélték el a “Daily Worker” — a kommunista párt hivatalos lapjának szerkesztőjét — Clarence Hathawayt. Ezen ügynek szálai pár »ívre nyúlnak vissza Minneapolisba. Mint ismeretes 1938-tól visszamenőleg Minnesota államban a Farmer-Labor párt kontrolálta a politikai kormányt. Ez nem tetszett a reakciósoknak és kieszelték, hogy Olson kormányzó az alvilági bandákkal van összeköttetésbe. Erre a munkára felbéreltek egy Walter Liggett nevű szélhámost, aki közvetve a republikánusok és közvetlen azok egyik legszámottevőbb szócsöve — a chicagói Daly Tribune — támogatásúval egy heti lapot adott ki Minnea- polisban, melynek egyedüli híva tak az újság ellen. A port a vád- és Olson kormányzó szennyeseinek szellőztetése. Egy szép napon Walter Lig- gettet lepuffantották a lakása előtt és a felesége azt állította a tárgyaláson, hogy Olson kormányzó utasítására, vagy beleegyezésével történt a gyilkosság. Liggett munkáját a felesége vette át és a reakció által kontrolált lapok és folyóiratok kapva-kaptak a Liggettné szecskáin. A “Daily Worker” egy alkalommal vezércikkben foglalkozott a Liggettné üzérkedésével és azt a kijelentést tette, hogy a férje halálából akar aranybányát csinálni. Liggettné asszonyság erre szörnyen megsértődött és reakciós pártfogóinak financirozása mellett sajtópert indított a Daily Worker és annak felelős szerkesztője C. Hathaway ellen. Ezen port 1938-ban tárgyalták New Yorkban és 25.000 dollár erejéig marasztaló Ítéletet hoztak az újság ellen. A őrt a vádlott megfellebezte és az uj tárgyalásnál, amely 1939-ben volt 2.500 dollárra büntették meg, amely összeget nem fizetett meg a vádlott. A közelmúlt hetekben Liggettné ismét rágalmazási pert indított a Daily Worker és annak szerkesztője ellen és az esküdtszék bűnösnek mondta ki a vádlottakat. Az ítéletet ezide- ig még nem hirdették ki, de a törvény idevonatkozó szakasza szerint egy évi börtön büntetés jár ki a szerkesztőnek és az újságot 500 dollárra büntethetik meg. Mindezek a csirke perek a reakciósok kapálódzásának eredményei. Felmutatni semmit nem tudnak és nem is akarnak, hanem a mások szennyeseinek szellőztetésével igyekeznek félrevezetni a közvéleményt. Ami azt illeti, piszkot minden politikai pártban lehet találni garmadával, a republikánus berkekben sokkal nagyobb mértékben, mint akár a demokrata, vagy a kommunista pártokban. A munkásság sokkal jobban tenné, ha nem rágódna a politikusok szecskáin, hanem valamennyit a pokolba zavarná és a saját kezébe venné sorsa intézését. MEGÖRÖKÍTÉSRE MÉLTÓ ESEMÉNYEK Május Elseje mint ismeretes a munkásság nemzetközi ünnepe. Ezen a napon a szervezett munkásság munkaszünetet tart és felvonulásokat, valamint propaganda gyűléseket a világon. Az Amalgamated Clothing Workers of Amerika tagsága az utóbbi 25 évben minden Május Elsején munkaszünetet tartottak, hogy ezáltal demonstrálják a szervezettségükben rejlő erőt. 1940-ben azonban ad ÄCWA. tagjai nem ünnepeltek. Nem pedig azért, mert Sidney Hillman ur, a szervezet központi elnökének nem derogált, hogy a szervezet tagjai ezen a napon ne dolgozzanak. így tehát kiadta a parancsot, hogy ez évben Május Elsején minden tagja a szervezetnek dolgozzon. A munkáltatók ebben száz százalékig Mr. Hillman kedvére játszottak. Ugyanis a ruhaiparban a munkaviszonyok nem a legjobbak és az ott foglalkoztatott munkások csak két-három napot dolgoznak heteként. De, hogy a Hillman rendeletének érvényt szerezzenek a munkáltatók, hétfőn és kedden hazaküld- ték a munkásokat és szerdán, vagyis Május Elsején berendelték dolgozni. Hát nem nagyszerű ez a ko-operáció a munkáltatók és “szervezett” munkások között ? De Chicagónak még egyéb nevezetessége is volt ezen kivül május elsején. Amellett, hogy egész nap szakadt a hó, még a , tej kihordók is sztrájkba léptek és a sztrájk két napig tartott. A tejeseknek április 30-án éjfél 12 órakor járt le a szerződésük a tej áru vállalatokkal és bár a tárgyalások már hetek óta folyamatban voltak megegyezésre az utolsó percig nem jutottak. így a tejesek április 30-án este gyűlést tartottak és azonnal kimondták a munka beszüntetést. Április 30-ig a tejesek alapbére heti 48 dollár volt és a munkáltatók állítása szerint az eladott áruk után járó százalékkal felment 52 dollárig. Szerintük ez túlságosan magas hetibér és ez az oka, hogy a házhoz szállított tej négy centtel magasabb, mint az üzletekben. A munkáltatók úgy kívánták a tej árát leszállítani, hogy a tejesek bérét levágják heti 30 dollárra és az eladott áruk után magasabb százalékot adnak, ami lehetővé teszi a heti 40, vagy 42 dolláros bért. A tejesek véleménye ezzel ellentétes. Szerintük a heti bér nem elégséges azért a munkáért, melyet el kell minden nap végezniök. A tejesek reggel 4 órákkor már a munkán kell legyenek és sok esetben a délutáni öt, vagy hat óra még a munkán találja őket. Egész nap lépcsőn fel és le kell szaladgálnak és emellett, ha a kiszabott mennyiséget el nem adják, a heti bérükből kell azt megfizetni, ami a heti bért sok esetben alaposan leszállítja. A két napi sztrájk feltételesen ért véget. A tárgyalás egész éjjel tartott a megyeházban a megyei ügyész közbenjárásával és a hosszú tárgyalás után végre a munkáltatók beadták a derekukat, hogy amig végleges megegyezésre jutnak, a régi bérek mellett fogják alkalmazni a tejeseket. A végleges döntés junius elsején esedékes és ha a munkáltatók einem állnak a bérek levágásától, Chicago ismét a tej nélküli napoknak néz elébe. OLVASD AZ IndustrialWorkert
