Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-01-13 / 1093. szám
1940 január 13. BÉRMUNKÁS 5 oldal NÉPSZERŰ GAZDASÁGTAN Irta: MARY E. MARCY Fordította: GOLDBERGER L. A füzet megjelent a Bérmunkás kiadásában. Ára 10c. MIT ADUNK EL A MUNKÁLTATÓNAK? A munkás férfiak és asszonyok, bármit is csináljanak a műhelyben, gyárban, bányában, avagy szántóföldeken, tudniok kell, hogy kétféle erőt használnak a gyárakban és szántóföldeken, — emberi- vagy munka-erőt és gőz-, ló- vagy vizi-erőt. Egy indianai uj hordógyár tulajdonosa úgy találta, hogy olcsóbb valamely társasággal szállíttatni a gyár üzembe tartásához szükséges erőt, mintha önmaga állítja elő, ezért magához kérettje a városban volt három hajtóerő vállalat megbízottait. Az első által képviselt társaság gőz-erőt ajánlott a gépek üzemben tartásához. A másik egy gazolin motort akart eladni, amellyel üzemben tarthatja a gépeit, a harmadik a városi nagy- vizierő társaságot képviselte. Az utóbbi sokkal alacsonyabb árt kért a gyár gépeinek az üzemben tartásáért, mint az előbbi kettő. Természetesen ezt választotta. Ekkor már majdnem készen állott a gyártulajdonos a gyár megnyitására. Meg voltak a kezdethez szükséges szálfák vagy nyersanyag; voltak gépei és az azokat üzemben tartó hajótere- je. Csupán még egyre volt szüksége, hogy a gépei meginduljanak és termeljék a hordóhoz szükséges dongákat és abroncsokat. Ez volt az az áru, amit mi munkások nyújtunk. Az emberi erő. Az emberi munka-erő. S£áz évvel ezelőtt majdnem mindent emberi munkaerő állított elő, de az állandóan javított gépek beállításával mindig kevesebb emberi munkára van szükség a dolgok termeléséhez, előállításához vagy aratásához. Gőz és vizierővel hajtott nagy gépek végzik el a nehéz és különleges munkák nagy részét. De a bányák, malmok és földek tulajdonosainak még egy árura van szükségük a gépek vezetéséhez, kezeléséhez és jókarban tartásához. Szükségük van a mi munkaerőnkre. Az indianai hordógyár tulajdonosának “kezekre” volt szüksége. Dolgozó kezeket értett ez alatt. Munka erőt gondolt. A lapokban közölt hirdetése szerint “emberek kellenek.” Természetesen nem gondolta megvenni az embereket, amint a régi időkben szokták a rabszolgákat megvenni. Alkalmazott néhányat, hogy dolgozzanak neki. Megvette az emberi erőnket (a munkára) a munka erőnket. És mi eladjuk a munkaerőnket, amint a lókereskedő a lovait és a pék a kenyerét. Elmegyünk a munkáltatóhoz, vagy a föld- birtokoshoz, hogy eladjunk neki valamit, ő pedig vásárolni akart emberi munkaerőt és ha elég alacsony árt kérünk, talán alkalmaz bennünket. Sokan közülünk éveken keresztül dolgoznak, anélkül, hogy tudnák, hogy még nekünk, bérmunkásoknak is van egy eladásra váró árunk. Ameddig bírjuk a munkát, vásárlót keresünk a munkaerőikre. Vadászunk egy alkalmazást és a vele járó munkáltatót. Azon férfiaknak és nőknek, akiknek nincsenek más eszközeik a fenntratásukra, el kell adniok a munkaerejüket bérért, hogy élhessenek. Az áru valamely emberi szükségletet elégít ki: a munkaerő által eladásra vagy cserére előállított dolog. Egy asszony által a saját használatára előállított ruha nem áru. Az eladásra készített ruha: áru. Nem használatra, hanem eladásra készült. A juhok árut képeznek, éppen igy a cipő, keztyü, ház, búza, kukorica, kenyér, gőz és vizierő, ha az egyik ember eladja azokat a másiknak. És az ezeket előállító erőnk, az emberi munkálkodó erőnk (vagy mint Marx mondja, a munkaerőnk) is áru, amikor eladjuk bérért a munkáltatónak. Azt tudjuk, hogyha egy ember elad valami árut, olyan nagy árt akar azért, amilyent csak kaphat. A környékünkön levő kis üzlet tulajdonosa annyit számit a vaj eladásánál, amennyit tud. A szénkereskedők is mindannyiszor emelik a szén árát, amikor csak tehetik. És amikor munkaalkalom kínálkozik, olyan magas árt kérünk a munkaerőnkért, amilyent gondolunk, hogy megkaphatunk érte. A munkások magas árt akarnak a munkaerejükért. A munkáltatók alacsony áron akarják a munkaerőt. Azonosak az érdekeik? Az első fejezet összefoglalása kérdésekben és feleletekben. K. Mi történik, ha tiz ember verseng a munkaereje eladásában? Ki kapja meg a munkát? íj. A tiz versengő munkás közül az kap munkát, aki a legolcsóbban adja el a munkaerejét. K. Mi történik akkor, ha sok a munka-alkalom és kevés a munkás? Magasabb vagy alacsonyabb lesz a munkabér? Jó áron adják-e el akkor a munkások a munkaerejüket? H. Ha sok a munka-alkalom és kevés a munkás, akkor a munkaerőért versengenek és igy a kis számú munkás magasabb áron ádja el a munkaerejét. K. Ha munkáshiány van egy adott városban és a munkáltatók kényszerülve vannak magasabb bért fizetni a munkaerő tulajdonosainak, sokáig fog tartani a munkáshiány? (Folytatjuk) AZ ÍRORSZÁGI nemzeti küzdelem a MUNKÁSOSZTÁLY SZABADSÁG- HARCÁVAL KAPCSOLATOS Négy éhség sztrájkoló fiatal munkás, ismét Írország felé terelte sokaknak a figyelmét. Felette különös, hogy események, amelyek egy kis szigeten történnek, amelynek lakossága csak valamivel nagyobb mint Chicagoé, képes a világ figyelmét magára vonni. Azonban ne hagyjuk figyelmen kivül, hogy Írország valósággal Anglia küszöbén fek>"-----------------------------------------szik, amely viszont középpontja a világ mindenkori legnagyobb impériumának. Ez az impérium jelenleg háborút visel legnagyobb versenytárásával, Németországgal és igy bármely esemény, amellyel az angol uralkodó osztály feldúlhatja Írország belső harmóniáját, önérdekét szolgálja, mert dacára, hogy névleg független, azonban valóságban még mindig az angol koronához van kapcsolódva. A VALLÁSSAL NINCS ÖSSZEFÜGGÉSBEN Azok előtt, akik nem ismerik a tényeket és befolyásoltat- ják magukat kedvezőtlen propagandától, az írországi küzdelem úgy tűnik fel, mintha az nem volna komolyabb, mint a protestáns és katholikusok vallási villongásai. Ha pedig ez volna a helyzet, akkor nehezen lehetne magyarázatot találni a négy éhség sztrájkoló viselkedésére, mivel mind a négyen katholikusok és azon kormány intézkedései ellen protestálnak, amelyet legnagyobb többségben katholikusok dominálják. Valójában pedig az a tény forog fenn, hogy az Írországi küzdelemnek gazdasági okai vannak a kenyérért és életért. A vallást, mentségül hozzák fel állandóan, hogy a népességet könyebben egymásra uszíthassák és soraikat azáltal felaprózva, gátat emeljenek egyesülésük elé. Az uralkodó osztály tudatában van, hogy amig a nép széttagoltan egymás haját tépi, addig könnyedséggel ural: kodhat felette és annál nehezebb a népnek vérszivóit hatalmukból kilendíteni. Amidőn az angolok Írország leigázására a szigetre jöttek, akkor ők is ugyanazon a valláson voltak mint az Írek; mindkét nemzet a római egyházhoz tartozott, mivel akkor még nem is létezett protestáns hitvallás. Amidőn a történelem lapjain arról a rettenetes barbári bánásmódról értesülünk, amelyben véres küzdelmek után a győztesek, a leigázott íreket részesítették, akkor könnyen érthetővé válik, hogy miért gyűlölték leigázójukat már akkor, habár azok is egy valláson voltak velük. GYŐZTESÉ A ZSÁKMÁNY Történelmi igazság az, hogy amidőn az angolok áttértek a protestáns hitvallásra és királyuk James harcba szállt Wil- mos ir királlyal a trón kizárólagos birtokáért, a küzdelem intenzivebbé vált, azonban akkor is a régi küzdelem folytatódott vallásos függöny mögött. A földet felosztották maguk között az angol uralkodók és a benszülött Íreket arról elűzték, vagy pedig mint bérlőket vették csak vissza a saját földjükre. Még ezzel sem voltak megelégedve, hanem súlyos adózási terhet is a nyakukba zúdítottak. Ha a bérlő erős igyekezettel művelte a földet és munkája után nagyobb termésben részesült, akkor még több adózást vetettek ki rája, úgy annyira, hogy egy ideig az ir földműves helyzete volt a legsiralmasabb egész Európában. Úgy elszegényedtek, hogy iskoláztatásra nem jutott és igy nem csoda, hogy generációk nőttek fel annyira tudatlanul, hogy nevetség tárgyát képezték. A vörös hajú ájris sokáig komikus karaktert képezett a színpadon, tisztán tudatlansága miatt. Hát vájjon ne lehetne meglátni John Bull kezét az ilyen cselekedetek mögött? Azonban tekintsünk csak a történelembe és azonnal láthatjuk, hogy sokáig az angol invázió előtt, más országokból jöttek Írországba tudást szerezni, amit különben is akkor, mint a “szentek és tudósok szigete” néven ismerték. A régi örökség lassanként kezd visszatérni ismét, azonban nem térhet vissza teljességében mindazon ideig, amig az utolsó angol katona el nem hagyja az országot. NEMZETI VAGY NEMZETKÖZI? Néhányan azt kérdezték tőlem, hogy munkás létemre miért érdeklődöm annyira a nemzeti küzdelem iránt? Figyelmeztetnek, hogy az ir munkásoknak a saját buzsoáziájával is meg kell küzdenie, még azután, hogy leszámoltak az angol elnyomókkal. Ez valójában igaz és összefüggésben van a dublini éhség sztájkolókkal. Mégis úgy vélem, hogy ha már az Ir munkásosztály képtelen a jelen pillanatban a reá ja nehezedő piramist teljesen feldönteni, de ha összefognak mégis csak ledönthetik a legfelső réteget Írországban. Éppen ezt vélik elérni legjobb meggyőződésükkel az éhség sztrájkolok. Nem szabad elfelejteni, hogy az angolok nem vihették keresztül leigázó szándékukat anélkül, hogy az irek kemény ellentálást ne tanúsítottak volna. Hiszen a felkelések napirenden voltak, csatározások és különítmények fenyegető zendülései nem egy esetben odáig fajultak, hogy majdnem sikerült az idegen eltiprókat kiűzni az orszából. Az angolok pedig a maguk részéről az apacs indiánokat is megszégyenítő kegyetlenséggel ♦ \
