Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)

1939-10-07 / 1079. szám

1939 október 7.

BÉRMUNKÁS

3 oldal

EGYRŐL-MÁSRÓL

Elmondja: Z. J.

Kik fizetnek a háborúért?

A háború az embersiégnek a legborzalmasabb réme. Mennél fejlettebbek a gyilkoló eszközök, annál borzalmasabb pusztítást visznek véghez, úgy a felfegyverzett katonaság, mint a védtelen és védekezni képtelen lakosság soraiban. Bár nincs módunkban, a jelen négy hét óta tartó háborúban elesettek számát kimutatni, mert ezt talán csak a háború befejeztével fogjuk bizonyosan megtudni, de ha figyelembe vesszük, hogy náciország több milliós a legmodernebb gyilkoló eszközökkel felszerelt hadsereget vonultatott fel Lengyelország ellen, akik a védett városokat a földig letarolták, úgy, hogy kő, kövön nem maradt, megközelítőleg tiszta képet alkothatunk magunknak afelől, hogy mi történik odaát.

A leggyalázatosabb embertelenség a dologban az, hogy akik a háborút intézik, akiknek érdekük a háború, azok biztos és védett helyen vannak, akik pedig otthonukat, családjukat és az életüket kell áldozzuák, azoknak semmi beleszólásuk nem volt és nincs, hogy legyen-e háború?

Ki hallotta még, hogy királyok, császárok, diktátorok, elnökök, vagy akárcsak a hadvezetőségnek tagjai is elestek volna a háborúban? Itt van pl. a lengyelországi példa. Amikor a talaj meleg kezdett lenni a menekülők között első volt a lengyel hadsereg főparancsnoka, utána pedig az elnök és a kormány tagjai. A lakosság közül, akiknek megvolt az anyagi lehetőségük szintén menekültek, a nagy tömegek azonban, akiknek semmi szükségük nem volt a háborúra, akiket meg sem kérdeztek, akik menekülni képtelenek voltak, ott pusztultak el az ágyuk és repülőgépekről ledobott bombák tüzében, vagy a sáncárkokban.

Furcsa egy rendszer ez melyben mi élünk. Rábízzuk életünket a kiválasztottakra, akik aztán úgy rendelkeznek velünk, mint a mészáros a marhákkal. Az országok intézői, hogy uralmukat biztosítsák, hajlandók milliók életét kockára tenni. És mi pedig, mint a marhák, akik türelemmel várják mig a mészáros bárdja fejbe kólintja, megyünk és gyilkoljuk embertársainkat, osztálysorsosainkat, vagy legyilkoltatjuk magunkat és családunkat annak a hazának a nevében, amelyből nekünk egy talpalatnyi földünk

világon mindenütt ösztönszerü- en gyűlölik az önkényuralmat. Gyűlölik a Hitler féle önkényt éppen úgy, mint a “demokráci- ás” fajtát. A háborút üvöltők propagandája minden országban azt a célt szolgálja, hogy a munkások elfelejtsék az őket elnyomók önkényeskedését és jobban gyűlöljék a másik országét. Tehát harcterekre vonulnak a munkásosztály tagjai, egymás legyilkolására, amig az önkény vassarka személyes szabadságuk legkisebb szikráját is eltiporja úgy saját hazájában, mint szomszédos munkástestvérének hazájában.

Ez a rettenetes rendszer, félrevezetésen, tardición és szuronyok erején nyugszik, melyeket mind meg lehet másítani a munkásosztály helyes felismerése által. Amidőn a munkás- osztály megtanul önmagáért gondolkozva cselekedni, karba tett kezeinek erejével is képes volna a maga javára megmásítani mindent maga körül.

A mai nehéz időkben még inkább, mint valaha, arra a felismerésre kell emelkedjenek a dolgozók, hogy értük és érdekükben senki e világon cselekedni és gondolkozni nem szándékszik és őszintén nem is akar. Bármilyen néven is nevezzék politikai pártjait, azok csak egy célt szolgálnak és pedig, hogy a nyeregben ülő vezérek a munkások hátán továbbra is lovagoljanak. Ez azért van igy és volt mindég az emberiség történetein át, mert a dolgozók mindég másokra bízták ügyük intézését. Másokra bízták, hogy fejükkel gondolkozzanak. Nem bíztak önerejükben és képességükben. Pedig munka alkotja és annak alkotó képességein nyugszik a társadalom létalapja. Nos tehát miután elismerjük, hogy ez igy van, akkor miért lenne lehetetlen annak a megértése, hogy a dolgos kezek és gondolkodó fejek összpontosítása az Egy Nagy Szervezetben iparok szerint, olyan erőt képvisel, melyet ledönteni képtelenség, mert ahol van szervezett erő, ott van hatalom. A munkások összessége képviseli azt a legyőzhetetlen erőt, melynek ipari megszervezésével mindörökre véget vethetünk háborúnak, munkanélküliségnek és a velejáró nélkülözéseknek és végül eltörölhetjük minden bajunk felidézőjét a bérrendszer átkos maradiságát, melynek megszüntetésével örök békét létesíthetünk az emberiség javára.

Ennek a magasztos hivatásnak teljesítésére szólítjuk a Bérmunkás tömegeit, aminek teljesülése a dolgozó emberiség javára létesülne. Álljon hát közénk minden Bérmunkás, akár lehet szervezetünk tagja akár nem, önérdeke követeli, hogy lapunkra a Bérmunkásra, vagy ha angolul is olvasni szeret, vagy tud, az Industrial Work- er-ra is fizessen elő és azokat terjessze, hogy minél többen és minél előbb felismerjék tanításaink utján hovatartozásukat, hogy táborunk megerősödésével véget .vethessünk .ennek az őrültségében megállást nem ismerő pazar rendszernek: agitáljunk, tanítsunk és szervezkedjünk, hogy felszabadulhassunk.

Ipari Munkás.

nincs, amely részünkre csak egy szenvedésekkel teli nyomorúságos életet nyújt.

Ki hiszi el, ha letiporták Lengyelországot, majd jobb sorsa lesz a német elnyomottaknak ? Vagy tegyük fel, hogy fordítva volna, hogy Lengyelország került volna ki győztesen, menynyivel jobb sorsa lett volna a lengyel ipari munkásságnak, vagy parasztoknak? A hazafiak erre azt felelik, hogy meg kellett védeni a hazát. De kinek a hazáját? A lengyelek századokig német és osztrák kormányzás alatt éltek és semmivel sem voltak rosszabb helyzetben mint az utóbbi húsz évben, amióta ismét “lengyelül” zsákmányolták ki őket. Akiknek a “haza” ténylegesen haza, azok a német uralom alatt is

kényelemben és biztonságban éltek, éppen úgy mint az utóbbi húsz évben. És most amikor a hazafiság veszélyessé lett, ott hagyták az országot, mint “szent Pál az oláhokat”.

A hazafiság leple alatt évezredek óta öletik a különböző országok elnyomottait egymással. Pedig minden háború az egyes országok uralkodóinak érdekét szolgálja. Akik a háborúkban harcoltak, életüket áldozták, azok a háborúkból egyebet nem kaptak szenvedésnél és nyomornál. Akiknek érdeke volt a háború, azok semmit sem kockáztattak. És az “istenadta” nép még a múltak által szolgáltatott rengeteg példa után is hajlandó embertársainak legyilkolására és önmagát legyilkoltat- ni a mások javaiért.

Amerika és a “semlegesség”

A hangadó körök és nemzetatyák napjainkban nagy “harcban” állnak egymással afelett, hogy az Egyesült Államok megmaradjon-e a jelenlegi “semle- gességi” alapon, vagy megváltoztassa ezen törvényt a jelenlegi viszonyoknak “megfelelő- leg”. A létező idevonatkozó tör- vénk tiltja, hogy ez az ország bármely háborúba levő országnak eladjon és szállítson repülőgépeket, ágyukat, fegyvereket és lőszereket. A törvény azonban nem tiltja, hogy valamely semleges országon át ne szállítsanak ily eszközöket a háborúskodó országoknak, sem pedig azt nem tiltja, hogy oly anyagot szállítsanak bármely országnak, amelyeket ily eszközök gyártására használnak fel.

A kormány Roosevelt elnökkel az élén, amelett van, hogy a jelenlegi törvényt meg kell vál- toztatani és ecélból hívta össze a kongresszust rendkívüli ülésszakra. A kormány olyformán kívánja a törvényt módosítani, hogy Anglia és Franciaország vásárolhassanak háborús felszereléseket, ha azért készpénzzel fizetnek és a saját hajóikon szállítják azokat. Abban reménykednek, hogy ha ezt keresztül viszik a munka alkalom jelentékenyen fellendül és mivel hosszú ideig tartó háborúra van kilátás ez a fellendülés biztosítaná az elnök újra és harmadszori megválasztását a jövő évben esedékes választásokban. Ez azonban nem egyedüli oka a törvény módosításnak. Mert Amerikában hatalmas muníció gyárak vannak és azoknak tulajdonosai részt kérnek a háborús profitból.

A törvény módosítás elleni csatát a republikánus párt vezeti, amely minden eszközt igénybe vesz, hogy a demokratákat, de különösen a new deal kormányt kiüsse a nyeregből. Ennek legmocskosabb szájú szócsöve a “Chicago Tribune” hajlandó még a “háborús profitot is feláldozni”, csak a new dealisták által remélt fellendülést elodázzák addig, amig a jövő évi választások lezajlanak. De a Chicago Tribune nem az egyedüli ellenzéke a módosításnak. A republikánus párt kontrolja alatt levő lapok valameny- nyije ily véleményen van. Hasonlóan ir az amerikai nácik lapja is és — hogy el ne felejtsük megemlíteni — a kommunisták is.

De kimagasló személyek is nyilatkoztak a “szigorú semlegesség” mellett. Többek között Charles Lindberg és Henry Ford, akik büszkék arra a kitüntetési éremre, melyet Hitlertől kaptak. De ha már ilyen szélsőséges társadalmi egyének, és elvifelfogásu lapok és egyesületek állnak egymás mellett, vájjon mi lehet ennek a “semle- gességi” törvénynek a háta mögött?

A Chicago Tribune és más hasonszőrű nyomtatványok szigorú kapitalista osztályhü lapok. Lidberng és Ford, a legnagyobb kizsákmányolók közül valók és szorosan rokonszenveznek Hitlerrel. A náci bund és a kommunisták a múltban ugyan halálos ellenségek voltak, de amióta európai pápáik egységre léptek, megszűnt közöttük az ellenségeskedés és most “egységfrontra” léptek és mind a jelenlegi“ semlegességi” törvényt akarják megtartani. De viszont Roosevelt is a kapitalizmust szolgálja és ő és társai pedig a törvényt módositani akarják. Talán ha a különböző érdekeket vizsgáljuk valamit tudunk hámozni ebből az összevisszaságból.

Roosevelt elnök és kormánya előtt két szempont van, amely megkívánja a törvény módosítását. Az egyik, hogy rokonszenveznek Anglia és Francia- országgal és segítségükre akarnak sietni ezen országok gazdasági érdekeik megvédésében. Ebből következik, hogy ha a nagymenyiségü háborús felszerelések szállítása folyamatban lesz, a munkaviszonyok fellendülnek, ami a new deal javára lesz a választásoknál. A republikánusok pedig ezt akarják minden áron megakadályozni, mert ha a látszat azt mutatja, hogy a fellendülést a new deal igyekezete elősegítette, nekik kevés eshetőségük lesz nyerni. A kommunisták és nácik pedig úgy vélekednek, hogy amig a jelen törvény életben van, addig a Hitler-Stalin kommunázi együttesnek is olyan esélyei vannak, mint az angolok és franciáknak. Azonban ha a módosítás sikerül, Anglia és Franciaország nagy előnyökhöz jutnak, ami esetleg veszélyezteti a kommunázik eshetőségét a győzelemre. Innen ered talán, hogy a különböző szélsőségek ily érdekközösségbe kerültek.

(Folytatás a 6-ik oldalon)