Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)

1939-09-30 / 1078. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1939 szeptember 30.

STALIN NEW YORKI ÜGYVÉDEI

Irta: FARAGÓ LÁSZLÓ

Eljött az ideje annak, hogy “Az Ember” hasábjain leszámoljunk azokkal a talaj tvesztett amerikai magyarokkal, akik a történtek e'lenére is még mindig Stalin hivtatlan prókátoraiként mérgezik meg az amerikai magyar közvélemény amúgy is terhes levegőjét. Közöttünk él egy egész sereg magyar szegény legény, akik vagy egyszerű tudatlanságból, vagy pedig bűnös rosszindulatból még mindig ma- gyarázgatják Stalin parázna kicsapongásait és a tőlük megszokott nemes egyszerűséggel hülyének titu^lnak mindenkit, aki kritizálni merészeli az oroszok szélkakas-szerü pálfordu- lását. Bocsánatot kérek, ha ennek a cikknek a keretében kissé goromba leszek, kénytelen vagyok azonban leereszkedni a bolsi vezércikk-irók nívójára, különben az övék maradna az utolsó szó. Ennek a cikknek a célja a bolsik rengeteg naiv ellentmondásainak a bebizonyítása, és egyszersmind annak a leleplezése is, hogy a kommunista pártfegyelem egyszerűen elkobozta egy sereg egyébként jóérzésü, tisztességes magyar ember agyvelejét, különben nem hajtogatnák most szajkó módjára azt a sok tipikusan kommunista sületleséget, amelyet először a “Daily Worker” kiagyal, aztán pedig a “Magyar Jövő” egyszerűen lefordít. Ahelyett, hogy bátran, őszintén, férfiasán levonnák az események tragikus konzekvenciáit, és kiállnának a fórumra, kijelentve, hogy igenis, mi továbbra is marxisták maradunk, de Stalin imperialista hóbortjával nem vagyunk hajlandók azonosítani magunkat, ők egyszerűen csak a Komintern talmudista kimagyarázokdásait idézgetik, amelyeket a pártfegyelem ellentmondást nem türően rájuk parancsol.

Amikor megjött a hire Rettenetes Stalin cár Lengyelország ellen indított megdöbbentően gyáva orvtámadásának, a “Magyar Jövő” köré csoportosult nemzetközi diplomarhák pár órára elvesztették a hangjukat. Ez a hirtelen rekedtség és némaság most már kezd egy visszatérő tünet lenni a magyar kommunisták egyébként tul- hangos táborában. Amióta Hitler és Stalin / egymás keblére boruhak, a mi bolsijaink csak azon gondolkoznak, milyen talmudista dialektikával lehetne vörös eszményképüknek számukra is abnormis kicsapongását megmagyarázni. Eleinte azt hangoztatták a bolsikra jellemző jól-informáltsággal: “Várjanak, várjanak! Majd meglátják, hogy benne lesz a németorosz sezrződésben az úgynevezett “escape clause, amely felszabadítja Oroszországot minden kötelezettségből, ha netán a németek megtámadnák a lengyeleket !”

Mi vártunk és vártunk, ahogy a bolsik ezt megkívánták tőlünk. Amikor azonban nyilvánosságra került a szerződés szövege, persze szó sem volt az “escape clause”-ról. Ez azonban megint csak néhány órára némitotta el a bolsi előimádko- zókat. Időközben a központi pártvezetőség kiagyáfurdálta, hogy ilyen esetekben a legjobb védekezés a támadás. Ahelyett,

hogy Stalint mentegették volna, nagy garral elkezdték a Chamberlant szidni, akit megint csak a tőlük megszokott jól-informáltsággal azzal vádoltak, hogy neki esze ágában sincs háborút izenni a nácik ellen, az egész csak egy angol kapitalista trükk, várjanak, várjanak, majd meglátják. Mi megint vártunk és megláttuk, hogy az angolok igenis háborút indítottak a nácik ellen, a bolsiknak azonban ez még nem volt elég. Továbbra is szidták Chamberlaint, a “Magyar Jövő” egy bárgyu- ságban felülmúlhatatlan vezércikkel járult hozzá ehhez az undorító kakafonikus macskazenéhez, amelyre Göndör Ferenc “Az Ember” múlt számában már megadta a méltó választ. Még javában szidták Chamberlant, most már nemcsak München miatt, hanem azért is, mert nem küldött legalább 500 angol repülőgépet Lengyelországba az egyesült náci-bolsi hordák szabad prédájául, amikor megjött a hire a Szovjet alávaló és megmagyarázhatatlan inváziójának. Még 24 órával a hir megérkezte előtt a mi bolsi prófétáink azt erősit- gették, hogy információjuk szerint Stalinnak esze ágában sincs fegyverrel a lengyelek ellen menni. Volt közöttük olyan is, aki kijelentette: “Ha Stalin tény'eg fegyverrel megy a lengyelek ellen, akkor én örök időkre hátat fordítok a moszkvai bolsevizmusnak.”

Nos, Stalin hátba támadta a nácik által alaposan megpuhi- tott lengyeleket, a mi bolsija- inkban azonban nincs meg a férfiasságnak még csak a szikrája sem, és ahelyett, hogy levonnák az események mindnyájuk számára tragikus konzekvenciáit, most a saját piszkukat majszolják és továbbra is Moszkva felé fordulva, Sta- Rnt imádják. A legújabb verzió az, hogy Stalin tulajdonképpen a németek ellen harcol, amikor vörös hordái a lengyeleket ölik halomra. Ma már túl vagyok azon, hogy dühöngjek a hasonló parázna kimagyarázkodásokon. Ma már nevethetek rajtuk és méla fejbólintásokkal igazat adok nekik, mint ahogy igazat adunk a bolondokháza lakóinak, akik Napóleonnak meg kínai császárnak képzelik magukat. Ezek a bolsik meg vannak ré- szegedve a rájuk oktrojált sta- linista tanok mámorával, részeg emberrel pedig legjobb nem vitatkozni. Mert valóban vagy részegekről, vagy pedig bolondokról van szó, akik elátkozott vakságukban képtelenek észrevenni, hogy itt aztán igazán nincs szó holmi marxista tanok megvalósításáról, a világforradalom elősegítéséről és azonnali megvalósításáról. Itt egyszerűen egy tipikus orosz hazugsághadjáratról van szó, amelynek Lengyelország mellett a mi bolsi jaink is áldozatul estek.

Nekem most már másodízben van szerencsém ezekhez a bolsi kimagyarázkodásokhoz, igy aztán tisztában vagyok vele, hogy sületsenségük ellenére is milyen nagy potenciális veszedelmet jelentenek. Nyolc esztendővel ezelőtt Németországban tapasztaltam egy hasonló kommunista tendenciát és ma teljes határozottsággal állíthatom, hogy a bolsik két balkezes “politikájának” köszönhető, hogy Németországot ma a nácik uralják. Akkor egyre szaporodott a német Reichstagban a nácik képviselőinek száma, és egyszersmind nagy számmal voltak képviselve a bolsik is. A polgári kormány a szociáldemokrata párttal együtt egyik törvényt a másik után terjesztette be a nácik elhatalmasodásának a megfékezésére, ezek a törvények azonban az ellenzék szavazatain mindig hajótörést szenvedtek. Az csak természetes, hogy a nácik az ellenük irányuló törvények ellen szavaztak. Az azonban már kevésbé volt természetes, hogy nácikkal együtt szavaztak a német kommunisták is, akik szavazataikkal aláásták a polgári kormányt és elősegítették a nácik uralomra jutását. A német bolsik már megbünhődtek szörnyű eltévelyedéseikért: legtöbbjük koncentrációs táborokban kínlódik, a száműzetés keserű kenyerét eszi, és legjobbjaik Hitler nyak- tilójának áldozatai lettek. Akkor a német bolsik azzal magyarázták következetesen a pro- náci állásfoglalásaikat, hogy a kapitalizmus ellen még az ördöggel is szövetkezni kell. Az igazság azonban az, és ezt ma már a napnál is világosabban láthatjuk, hogy Stalin már akkor Hitler malmára hajtotta a vizet és a saját németországi szajkói révén minden tőle telhetőt elkövetett a nácizmus németországi győzelme érdekében. A német nácik nyolc év előtti akciójának most érett meg a gyümölcse. A világban szerteszét élő bolsi szimpatizálók azonban nem tanultak, nem okultak — továbbra is követik Stalinjuk kétszínűén alávaló politikáját, és nem veszik észre, hogy ez a politika tulajdonképpen ellenük, a világ proletárjai ellen irányul.

A legtöbb bolsi szószátyárnak akik most panyókára vetett dialektikával magyarázgatjál a Stalin juk cselszövéseit és azt hajtogatják, hogy ők a dolgokat “marxistaszemszögből” Ítélik meg, bizony fogalmuk sincs Marxról és az ő megtépázott, kihasznált, megbecstelenitett szemszögéről. Marx tanításaiban nincs helye a Stalin által most meghonosított imperialista inváziónak. Marx szerint a forradalomnak az egyes országokban kell, megérni, ott kel kirobbanni, a marxizmust nem lehet importálni, az egy független munkásság akaratának a megnyilvánulása, nem pedig katona bakkancsok nyomában kialakuló politikai elnyomatás produktuma. Tegnap ezt még tudták és vállották néhányan a mi bolsijaink közül is; ma már azonban ugylátszik elfelejtették ezeket a tanokat és marxista lelkesedéssel tapsolnak annak a Stalinnak, akinek minden tette a marxizmus ellen irányul.

Undorral és megvetéssel fordulunk el a moszkvai kommunizmustól, amely a hitlerizmus- tól eltanult hazugságot irta vértől vörös zászlajára és amely tankokkal, repülőgépekkel, próbálja a világ proletárjait egyesíteni. Szegény Marx most szélkakasként forog a sírjában, miközben Stalin kárörömmel dörzsöli vérfoltos kezét. Az orosz proletár, kisemmizve, becsapva, megalázva, elárulva, lengyelországi lövészárkokban kénytelen harcolni a lengyel, proletár ellen. Maguk az oroszok is bevallják ugyanis, hogy az orosz csapatok mindenütt ellenállásra találnak, tehát nem mint felszabadítók, hanem mint elnyomók teszik a lábukat lengyel területre. Vájjon megkérte-e a lengyen proletáriátus Stalint arra, hogy szabadítsa fel őket? Éppen ellenkezőleg, ma reggel megjött a hire, hogy Stalin “ukrán vértestvérei” Hitlerhez fordultak segítségért az orosz invázió ellen. Hitlerhez, persze hiába fordulnak, a német diktátor az orosz diktátor szövetségese, kebelbarátja, véreske- zü cinkosa, akik egy tirannikus imperialsta hadjáratban megpróbálják a világot vörösre és barnára festeni. StaMn kezében a kommunizmus vörös zászlaja vért reprezentál; azt pedig talán fölösleges mondanunk, hogy a hitleri barna szin mire emlékeztet.

Mindez nem jelent semmit Stalin magyar ügyvédei számára. ők továbbra is haptákban hallgatják a Komintern orosz diktátorainak a táviratilag idekábelezett parancsait, hogy aztán tovább adják azokat, mintha holmi orákulumról lenne szó. A “Daily Worker” mai vezrcik- kében még mindig Chamberlaint szidja, és ezúttal már a zsidókat is segítségül hívja Stalin megmentéséhez. Azt hazudják ugyanis, hogy Stalin benyomulásával legalább egy millió zsidó megszabadult a hitleri vérterror szörnyűségeitől. Azt elfeledik a “Daily Worker” szószátyár talmudistái, hogy Stalin támogatása révén Hitlernek most alkalma nyílott két és fél millió lengyel zsidó lemészárlására, akik továbbra is életben maradtak volna, ha Stalin nem biztatta volna fel Hitlert Lengyelország megtámadására. Jó volna, ha ezek a bolsik kihagynák a szerencsétlen zsidókat a játékból, akik már eleget szenvedtek Stalin miatt és akik most lélegzetüket visszafojtva várják, mikor kerül a sor Oroszországban a nürnbergi zsidó törvények bevezetésére.

Mindennek van egy tragikus magyar vonatkozása is. Az amerikai magyar kommunisták lapja, a “Magyar Jövő”, a kommunista pártvezetőség szócsöve szerkesztői a párttól kapnak parancsokat, ott magyarázzák meg nekik, hogy mit kell tovább magyarázni és ezzel a másodkézből kapott “önálló állás- foglalással” tragikusan megmérgezik az amerikai magyarság levegőjét. E sorok Írójának tudomása van arról, hogy az orosz-német szerződés hírének megérkeztekor, a “Magyar Jövő” szerkesztője csak a kommunista párttól kapott határozott utasítás és parancs után kezdte dicsérni a szerződést, mig előzőén maga is állást fog-