Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)
1939-09-23 / 1077. szám
1939 szeptember 23. BÉRMUNKÁS 3 oldal A tőkés termelési rendszer a politika útvesztőjében A “BÉRMUNKÁS” TISZTELT SZERKESZTŐSÉGÉNEK Igen tisztelt szerkesztőség! Alulírott, mint tiz éves előfizetője a Bérmunkásnak, évekkel ezelőtt szoktam egyszer-másszor egy egy cikket írni a Bérmunkásba, politikai viszonyokat illetőleg. Most, hogy a Sztalin-Hitler féle testvéries ö’elkezés szülte politikai manőver teljesen fejetetejére állította ezt, amár úgyis dűlőiéiben lévő rendszert, ismét úgy érzem, hogy nem fog ártani, ha egy kissé bevilágítunk ebbe a politikai zűrzavarba. Az alant Tjeirt eredményt bátorkodom önöknek közlés végett beküldeni, ha azt megfelelőnek találják. Köszönettel maradtam, Adler Lajos Azok az “elvtársak” akik, még mindig abban a hitben vannak, hogy a politika az egyedüli megváltója a bérrabszolgaságnak, most — ha ébren volnának — láthatnák, hogy a politika nyakig úszik a pártoknak minden tőkés trükkel összekevert kátyújában. Reméljük, a Hitler-Sztaln féle eljegyzés magukhoz téríti őket, hipnotikus kábultságukból. Ha majd tiszta aggyal gondolkodni képesek lesznek és tiszta szemmel, látni fogják a helyzetet, talán képesek lesznek megállapítani, hogy az a magyar paraszt, akinek mindenét elvették adó fejében, nem tévedett amikor úgy állította be a politikát: mint úri huncutságot. Én, ha elvtárs volnék, úgy állítanám be a politikát; náci kommunista huncutság. Persze, ezt nem kell komolyan venni, mert ha van is egy csepp huncutság a politikában és ha van is egy kevés ál-kom- munizmus a nácizmusban, az a pártvezérek rendelete folytán nem jön számításba. Itt csak Hitler és Sztálinnak uralkodási hatalmuk és anyagi érdekük számit. A párt fegyelem megköveteli, hogy az elvtársak tudomásul vegyék a vezéreknek azt a megállapítását, hogy ez politika. Ha politikai “gambler” volnék, fogadást mernék tenni akármennyibe, hogy minden száz elvtárs között nincs kettő, aki megtudná magyarázni, mi a politika, vagy mit neveznek politikának Mert, ha az elvtársak tudnák, hogy politikának azt a “tudományt” nevezik, mely a tőkés termelési rendszert képviseli, a magántulajdon védelmére, akkor bizonyára nem támogatná — tudatosan — azt a pártot, mely az ő közreműködésével a saját érdeke ellen harcol. Ha az elvtársak figyelemmel kisérnék a politikai manővert, láthatnák, hogy a politikusok, akár polgári, akár szocialista, akár náci-kommunista, olyan irányba vezetik a társadalmi rendszert, hogy az egész kerek világon nincs egy állam sem melyben a nép milliói — a tőkének halomra gyűjtésének ellenére — jólétben, megelégedetten élne; kivéve a tőkéseket és politikusokat. A politika képviseletével nem bízzák meg sem a parasztot, sem a bérmunkást, hanem magasabb iskolát végzett úri embereket, leginkább ügyvédeket. Azonban, hogy teljes tiszta képet kapjunk a politikáról, vegyük bonckés alá az egész társadalmi rendszert és vizsgáljuk meg annak összetételét. Tudjuk, hogy az egész világ minden országában az arany képezi a társadalmi rendszernek a fundamentumát. Minél több aranya van valamely országnak, annál erősebb az az ország gazdaságilag és annál magasabb nivón á’l annak kultúrája; mert abból az aranyból készül a pénz, mely a magántulajdont formálja. A magántulajdon képezi a mai társadalmi rendszert fenntartó hatalmát, természetes tehát, hogy ennek a védelmére irányul a politikának minden ereje. Ámde, amig ennek a társadalmi rendszernek a magántulajdon képezi a fenntartó hatalmát, melyhez a pénz mennyisége szolgáltatja az erőt, addig magát a társadalmat nem a pénz, de igenis a munka tartja össze. Munka nélkül nincsen pénz és nincs élet. A létfentartásá- hoz szükséges kellékeket munka utján kapjuk. Munka volt az ember mátkája mielőtt még embernek tudta magát. Amig az ember a vadonba élt együtt az állattal, fegyver és szerszám nélkül halászott és vadászott, nem volt magántulajdon, nem volt szabály, nem kellett törvény és nem volt szükség politikára. De amikor az ember kiemelkedett az á'latiasságból, gondolkodni kezdett és megcsinálta az első szerszámot a kőfejszét, létre jött nyomában, a magán- tulajdon, a kereskedelem, a pénz. Itt aztán természetesen valami törvényre volt szükség a magántulajdon védelmére. Már most, úgy ahogy ez a rendszer fejlődött és haladt előre, úgy alakúit ki annak uarlma a magántulajdon védelmére. Ez az uralom hoztá létre a rabszolgaságot, melyet sok felkelés és lázadás után felvá1- tott jobbágyság. Később, amidőn a tudomány terjedésének folyamán létre jött a technika és megindult a gépkorszak, a jobágyságot ismét a bérmunka váltotta fel. Itt született a politika, mely még a mai rendszert is uralja. Vagy háromszáz évvel krisztus születése előtt, egy rabszolga lázadás alkalmával azt mondotta egy görög bölcs: Aristoteles, aki különben nagy hive volt a rabszolgaságnak, “ha létezne olyan léleknélküli valami mely a munkát elvégezné emberi erő nélkül, akkor rabszolgára nem volna szükség”. Ma a tudomány valóra váltotta azt, az akkor elképzelhetetlen gondolatot. Valára vá’t, olyan tökéletesen, hogy az.az emberi ész szülte lélek nélküli valami, melyet mi gépnek nevezünk, sokkal több és sokkal tökéletesebb munkát végez, mint amit és amennyit emberi erő képes. Nem csak az ipar és mezőgazdaság terén, de úgy a betűszedéshez, nyomtatványok előállításához, valamint a háztartáshoz szükséges emberi erőt is felülmúlja; amint kiüldözte az irodából a fehérgalléros munkásokat is. A gép ir, szá- mo!, beszél, kiszolgál; sőt, ha szabad utat engednének a többi már létező technikai találmányoknak, ma már levélhordóra sem volna szükség, ép úgy, mint sok más üzembeni munkásra. Hogy a félre tett, vagyis elraktározott, már meglevő technikai találmányok még nem érvényesülhetnek, ezért szintén a magántőkét védő po’itika felelős. A gépkorszak folytán megszűnt a kis ipar; annak helyét elfoglalta a nagy ipar, mely megszervezte a trösztöt; a pénz felduzzadt, tőkévé vált, belesodorva a társadalmat a tőkés ter- me’ési rendszerbe. Ez képezi a politikának azt az útvesztőjét, melyben a mai rendszer nem tud eligazodni. Ugyanis nincsen bátorsága a technika szülte összes találmányokkal mélyen belemenni abba az útvesztőbe félve attól, hogy süppedős talajra jön és elmerül a tőkés termelési rendszer; maga alá temetve a magántulajdont, az azt védő politikával együtt. Ha a politika a technika terjedésének szabad utat engedne, mit csinálna azzal a sok millió munkással kiknek megélhetési lehetőségét egyedül a munka, vagy a munkaadó biztosíthatja. A gépeket el lehet raktározni, de nem a munkások millióit. Mi célja lesz a tőkének? Milliók és miihók hevernek most is a bankokban, holtan; nem adnak rá kamatot, mert nem hoznak kamatot; nincs fogyasztás a nagy munkahiány folytán. A gépek nem kérnek fizetést, de nem is fogyasztanak. Ezek az okok késztetik a tőkés termelési rendszert a célnélküli bolyongásra, abban a politikai útvesztőben; nem talál be és nem talál ki. Ennek a cél nélküli bolyongásnak az útjában burjánzanak ki a politikának azok a fattyúhajtásai : mint a FASIZMUS, nácizmus, ál-szocializmus, álkommunizmus, Sztálinizmus és Trotzkyizmus, faj és vallás gyűlölet, stb.. Pyen haszontalan gaz, melyek akadályát képezik az átalakulási folyamat természetes menetének. A mai tőkés termelési rendszernek átalakulása nem pártoktól függ. Itt két uralkodó hatalom áh egymással szemben, a tőke és a munka. Ez ideig a tőke képviselte az erőt, aminek a politika adta a hatalmat; most azonban, a munka mellé sorakozott a tudomány. Ingersol azt mondja: “A tudomány ellopta a meg nem fizetett munka arcáról a verejtéket, gőzzé változtatta, mellyel gépek kerekeit hajtja. A tudomány összetörte az ember láncait és a természeti erőket tette rabszolgáinké, munkába fogta a gravitációt, az elektromosságot, a tüzet, a szelet, a tengert. A tudomány létrehozta a technikát, mely ezerszeresen gazdagítja az életet jobb könyvekkel, jobb képekkel, jobb férfiakkal, jobb nőkkel, és szebb gyermekekkel”. íme, ez már nem is a tőke és a munka harca, mint inkább a tőke és a tudomány harca. Ebből következtetve, a tudomány szülte technikai vívmányok csak akkor, illetve abban az esetben érvényesülhetnek általánosságban — és csak abban az esetben fejthetnek ki hasznos szolgálatot az összemberi- ség részére — ha a munkásság szakit a természetes átalakulást fékező magántulajdont védő politikával és karöltve a tudománnyal, gazdasági szervezkedés terére viszi át a bérrabszolgaság aluli feszabadulá- si harcát. Adler Lajos NEY YORKI MUNKÁSTÁRSAINK FIGYELMÉBE! Pénteken este, sept. 22-én nagyon fontos gyűlésünk lesz, melyre kérjük munkástársaink teljes számban való megjelenését. Ezen a gyűlésen kell megejtenünk a referndum szavazást, valamint a szüreti mulatságra is több elintézéni való ügy van, okvetlen legyen jelen mindenki. A titkár. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban -— dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
