Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)
1939-07-29 / 1069. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1939 julius 29. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE L W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: évre ..................— >2.00 One Year__________>2.00 félévre ........................ 1.00 Six Months_________1.00 Egyes szám wca ____ 5c Single Copy_________5c _____Csomagos rendelésnél- 3c Bundle Order» ........... Sc_______ Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. 0. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, O. Entered as seer ad-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD 42 Háború vagy béke? “Nem lehet béke a földön mindaddig, amig az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.” önkéntelenül is a fenti szavakra gondolunk, amelyek, mint történelmi dokumentumok, azoknak a pionér ipari forradalmároknak tisztánlátását és bölcsességét igazolják, akik több mint három évtizeddel ezelőtt a forradalmi ipari unionizmusnak sziklaszilárd fundamentumát és elvi álláspontját lefektették. A kapitalista világlapok és a szervezett hirszolgálat szindikátusainak minden európai tudósítója, valamennyi nemzetgaz- dász egybehangzóan jósolgatja, hogy augusztus havában, az 1914-es elindított nagy világmészárlás 25-ik évfordulója körül alig ” lesz elkerülhető egy újabb világháború kitörése. Számos cikkben mutattunk már rá arra, hogy mi miért nem kívánjuk a háborút és miért ellenezzük az emberiség véredényeinek csapraverését. Iparkodtunk józan higgadt bírálatok sorozataival bebizonyítani, hogy a kilátásba helyezett háború is csakúgy mint elődje, nem szolgálhat egyebet, mint kapitalista-imperialista világérdekeket. Abban a munkástáborban, amely megegyezik az ilyen felfogással, egyetlen ellenérvet látszanak szembeszögezni az indokokokkal, amelynek elfogadhatatlansága, nemcsak ösztönünkben élettapasztalatainkban, hnem alapos társadalom ismeretünkben domborodik ki. Halovány remény és nagyon gyönge érv az, amely többmilliós emberéletet is hajlandó volna feláldozni egy olyan minden kétséget magában rejtő csanszért, amely a felfegyverzett prole- táriátusnak háború esetén alkalmat adna bosszújának kitöltésére, zsarnokaik és elnyomóik fölött. Igaz, hogy az elmúlt világháborúban ilyen eshetőségek bugy- gyantak ki: de az is igaz, hogy sehol a föld kerekségén nem volt úgy felkészülve a proletáriátus, hogy a kapitalista rendszerrel, magával a kapitalizmussal végérvényesen leszámoljon és a kapitalista rendszer romjain uj társadalmat épitsen fel. A csansz érvekre rácáfol azon tény is, hogy a világ munkássága ma, huszonöt évvel az elindított vérözön után, olyan szervezeti felkészültséggel, olyan tapasztalattal, gyakorlattal és szellemi elittgárdával sem rendelkezik, mint a háború előtti és alatti években. És amennyiben vannak bátor, elszánt, harcra és minden bosszúra kész proletár seregek a forradalmakban letiport és a diktatúrák alatt nyögő országokban, az összehasonlítás mérlegében nem bir kevesebb súllyal az a tapasztalat sem, melyekkel a hatalmában egyszer megingatott, megnyirbált kapitalizmus rendelkezik ! Nekik is van gyakorlatuk, ök is kaptak kóstolót. Bennük is forr, él a bosszú. Az orosz, magyar, osztrák, olasz, német, spanyol, bolgár és más országok forradalmi megmozdulásait nem felejtették el feljegyezni és a reakció, a tőkések hada, e tekintetben ma sokkal egységesebb mint valaha volt. A térképeket átalakító DEMOKRÁCIÁKAT, csak azok mentik föl a felelőség terhessége alól, akik sem a kapitalista rendszernek, sem a társadalomnak, de még “demokratikus” országaiknak az összetételét sem ismerik. Nem nehéz kimutatni, hogy azok az angol, francia tőkés imperialisták, vannak olyan felelősek az olasz, német, spanyol diktatúráért, mint Mussolini, Hitler és Franco, kiknek neveivel összekötik, mint amelyek az ott divó borzalmaknak megtestesítő kifejezői. Társadalom ismeretünk, tudásunk cáfol rá arra a groteszkül kinéző okoskodásra, hogy a haladás híveinek a DEMOKRÁCIÁK kardesörtetését kell támogatni, a fasizmus-názizmus és általában a diktatúrákkal való leszámoláshoz. Ez nem igaz! Nem igaz azért, mert az olasz, német, spanyol, japán diktatúrák, a “demokráciák” jóvoltából keletkeztek, a “demokráciák” támogatása mellett létezhetnek, amely támogatás nélkül, hónapok alatt roskadnának össze. Anglia tőkései, az európai és az egész világ jelen helyzetének a méregkeverői: minden függetlenségi hangoztatás mellett, U.S.A. kapitalistái, csak járszallagon vezetett eszközei, akik társszerepet vállaltak a diktatúrák felállításában. Angol-amerikai tőke és muníció befektetések mellett, a világpiacokon elért siker, a világpiacok meghódítása, illetve eldugaszolása, valamint a nyersanyag monopóliumok kerülnek homlokképébe azoknak az állapotoknak, amelyek olyan komplikáltaknak látszanak, hogy labirintusaiban elveszni látszanak még azok is, akik egy jobb világ eljövetelének hírnökei és harcos katonái. Azok, akik még nem nyesték el a politikai köldökzsinórt, akik a szavaknak és nem a GAZDASÁGI ÉRDEKEK vasszigoru törvényeinek tekintenek fontosságot; bizhatnak Chamberlain esernyőjébe, vagy Roosevelt dörgő fenyegető kijelentéseiben. Viszont, ha meggonodljuk, hogy önellátó, másokra nemszoruló ország a föld kerekségén nincsen: ha meggondoljuk, hogy Downing és Wall Street adósa az egész világ, hogy a Zürich-i pénzpiac e két polipszörny pénzkeringését regisztrálja csupán: ha meggondoljuk, hogy ebbe az érdekszférába esik a világ muníció gyártásából bugyogó profit is, egészen más képet kapunk. A termelési rendszer, az automatákkal gépesített gazdálkodás átformálta a társadalom fundamentumát. Már a háború előtti időkben — nemcsak elbírt a kapitalista társadalom több milliós standbeli katonaságot, de rendszere, berendezése mégis követelte, a leghasznosabb munkaerő parlagositását. Ma, minden más okoskodás ellenére, azért dicsekedhetnek a diktatúrák azzal, hogy rendszerükben ismeretlen a munkanélküliség, mert a háborús készülődéssel kapcsolatban, milliókat tartanak mundérban és azoknak eltartása — nem produktiv elemek — valamint a muníció halmozás felszippantja és ilyen állapotban tartja a munkanélküliséget. Számok tanúskodnak amellett, hogy a “virágzó” német náciországban, hat miliő azoknak a proletároknak a száma, akik a háborús készülődéssel közvetve, vagy közvetlenül foglalkozást nyernek. Olaszországban és Japánban, e számok csak a lakosok számbeli diferenciái miatt különböznek. Chamberlain esernyője megtévesztheti a rövidlátókat, de nem tévesztheti meg azokat, akik gondolkozni képesek. Ennek az esernyőnek árnyékába, ma is gazdasági transzakciókat bonyolít le az angol és német financtőke képviselete. Feszült igyekezettel dolgoznak a hegemónián és az uj érdekellentétes csoportok kialakításán. A Szovjet ellenes block kialakult volta ellenére, orosz olaj, búza és más rengeteg nyersanyag folyik a fasizta országokba és cserébe, hajó-vonatrako- mányokban ömlik a kész árucikk Oroszországba — mert ez nem politika, HANEM ÜZLET! A világgazdaság és tőkésgazdálkodás vastörvényei között, a politikai diplomatáskodás macska nyávogása elvész. Olyan tételekről van itt szó, amelynek dög és vérszaga nem idegesíti a világ kapitalizmusát, amelynek elképesztő számokba szökő summája ha veszélybe kerül, szemrebbenés nélkül hajlandók megmentéséért vérrel elönteni újból az egész világot. A fasizmus-názizmus, a “demokráciák” kapitalizmusának direkt támogatása mellett jött létre és ma is e támogatás biztosítja életfolytonosságát. E rendszereket, a háborús készülődés tartja életben, viszont a nemzetközi tőkések finanszírozzák. Világpiaci helyzetváltozás nélkül, összetételükben meg nem változhatnak a rendszerek kívülről, belülről pedig a munkásság szervezeteinek széjjerombolása miatt, egyelőre reménytelen a változás. DE — és ezt alá huzzuk — nincsen az a kapitalista ország, valamennyi “demokratikusnak” csúfolt beleértve e megállapításba, amely, ha a rendszer ellentmondásai — a gazdasági szükség és törvényszerűség kényszeríteni fogja, szemrebbenés nélkül ugyan azt, vagy szigorúbb diktatúrát be nem vezetne, amilyenekkel ma diplomata háborút viv! összegezzük hát a dolgot. Tépjük le a fasizmusról-názizmus- ról és általában az egész kapitalizmusról az álruhát és látni fogjuk, hogy éltető ereje, a kizsákmányolásban rejlik, abból táplálkozik. Profit, felhalmozott tőke, amely a bérrendszeren épült ki- zsámányolásból fakad, teszi minden ténykedését lehetővé. Az áruhalmozódás és munkanélküliség karonfogva járnak. Olyanok, mint a sziámi ikrek: mindkettőnek élete kockázata nélkül széjjel nem választhatók. Ahol a munkanélküliséget látszólag megszüntette a kapitalizmus, csak a diktatúrán keresztül hajthatta végre s hogy a munkanélküliségtől mentesítse magát, népének virágát, fiatalságát mundérba huzva, csörteti a kardját. Ahol még ez nem igy van, ott zsírjában fuldoklik a tőke, magában hordozott ellentmondásait nem bírja takarni. Hogy enyhén fejezzük ki magunkat: bárgyuság olyasmit várni a tőkés társadalomtól, aminek végrehajtására belső összetétele miatt képtelen. A tőkések fenekedéseit és háborús készülődéseit, még mindig megállítani és leszerelni bírná a munkásság ott, ahol szervezkedési jogát nem kobozták el, direkt utón. A proletáriátus vakvezérei nem látnak — vagy nem akarnak — s igy rajtuk keresztül maga a proletáriátus is áldozatul esik egy olyan tévhitnek, mintha a kapitalisták a haladás szellemének védelmezéséért köttetnék fel velük a kardot. Olyan háború még nem volt, nincsen és sohasem is lesz, amely egyszerre a tőkések érdekeit is a munkásokét is érdekcélul tűzhetné ki. Olyan háború, amelyet a tőkések kezdeményeztek, csak egyik, vagy másik tőkéscsoport javára dőlt el. Befejezésül mégegyszer is csak az IWW idevonatkozó elvnyilatkozatának szakaszát idézzük: “Nem lehet béke mindaddig, amig éhség, nyomor található az emberei millió között és az élet javait, ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.” Ezért tehát, mi nem kapitalista háborúkra, hanem osztályháborura készülünk és kizárólag csak ilyen háborútól várjuk a fasizmus, náziz- mus és kapitalizmus porbahullását, végső bukását, egy szabad, szebb, biztonságosabb emberi társadalom megteremtésének lehetőségét !
