Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)

1939-12-23 / 1090. szám

1939 december 23. BÉRMUNKÁS 7 oldal EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. REAKCIÓ MELEGÁGYA Az amerikai szakszervezetek­ről általánosságban elvan ismer­ve, hogy a világ legreakciósabb szervezetei. Bár sokan úgy vé­lekednek, hogy a rossz szerve­zet is jobb, mint a semmi, sok esetben ennek az ellenkezője áll. Az amerikai szakszervezetek teljesen nélkülözik az osztály­harc szellemét és számos eset­ben az osztályharc szellemét felismerő munkásságnak súlyos természetű harcokat kellett vív­ni a szakszervezeti basákkal és tagsággal egy-egy telepen a térhódításért. Amióta a forradalmi szellem gyökeret vert az amerikai ipar­telepeken ismételten bebizo­nyult, hogy a szakszervezetek valóságos védvárat képeznek a kapitalistáknak a forradalmi szellem terjedése ellen. Bár a munkáltatók egyáltalán minden szervezetet elleneznek, de ami­kor a munkásság már tűrhetet­lennek találja a viszonyokat és szervezkedni akar a munkálta­tók maguk tesznek ajánlatokat, hogy ha már szervezkedni akar­nak, olyan szervezetet válassza­nak, amely az ő Ízlésüknek is megfelel. Bármely szakszervezetet ve­hetnénk vizsgálat tárgyává, mindben hasonló viszonyokat nem tartott soká. Másnap már hörgött. Harmadnap vonaglott. Negyednap — mi tagadás — megdöglött. — Szegény Papucs — mond­ta Malvinka és szipogott. — Hát most mit csináljunk vele? — kérdezte határozatla­nul Sándor, mert az ilyen dol­gokban nem volt gyakorlata. — El fogjuk temetni — je­lentett ki határozottan a felesé­ge. Az ötletet a család pompás­nak találta és a szomorú ese­ményhez egyáltalán nemillően, kitörő örömmel fogadta. Másnap közölték a szomszé­dokkal, hogy Papucsot elteme­tik. Károlyka egész nap sírfelira­ton törte a fejét, de csak odáig jutott: Papucsnak, a kutyák gyöngyének .... Itt megakadt mindig. A szomszédok elhatározták, hogy Papucsot küldöttség kisé­ri örök nyugvóhelyére. Elvégre megérdemli, annyi ebédet és va­csorát evett végig náluk a ked­ves jószág. Vasárnap fölkerekedtek mind­nyájan; Sándor, Sándor né Mal­vinka, Károlyka és a küldött­ség. Papucs földi maradványait elhelyezték egy vulkánfiber ké­zitáskában és elindultak. Először a nyolcas villamosra ültek, azután átszálltak a né­gyesre, végül felültek a viciná­lisra, merthát ez a helyes: a szomorút összekötötték a kelle­messel. Eltemetik Papucsot és egyúttal kirándulnak. A vicinálison a Papucs földi maradványait rejtő koffert föl­tették a csomagtartóba és be- zélgetni kezdtek. Persze, az el­találnánk, de mivel a kéznél fek­vő bizonyítékok ez alkalommal a chicagói tejkihordók szerveze­tére vonatkoznak, foglalkozzunk azzal. A chicagói Milk Wagon Drivers Union több évtizedes múltra tekint vissza és jelenle­gi elnöke 30 éve élvezi a szerve­zet áldásait. Ebben a szervezet­ben 18 év óta nem volt tisztvi­selő választás, úgy, hogy az elégedetlen tagságnak még ez a módja sem volt meg a tilta­kozás nyilvánítására. Tiz évvel ezelőtt a szervezetnek volt hét és fél ezer tagja, a jelenben alig 4 és fél ezer. Az utóbbi hónapokban az elé- dók munkaviszonyai állandóan rosszabbodnak. A munkanélkü­liek száma növekszik és a mun- kánlevők mindig nagyobb és na­gyobb területeket kell ellássa­nak tejjel. Az elbocsájtottak te­rületét felosztják a szomszédos kerületek tejkihordói között a munkabérük azonban marad a régi. A szervezet gyűlésein a tiltakozásokat erőszakkal nyom­ják el, mert a basák a munkál­tatókkal egyetértve a tejkihor­dók ellen foglalnak állást. Az utóbbi hónavokban az elé­gedetlenség azonban már oly hangos lett, hogy tovább el­nyomni nem lehet. így a Grand Lodge kénytelen volt elrendel­ni, hogy tisztviselő választás le­gyen, amely e hónapban esedé­hunytat dicsérték, felsorolták jó tulajdonságait: hogy soha­sem ugatott, hogy mindenkit messziről megismert, hogy mennyire szerette a cukrot és egyáltalában milyen okos volt. Úgy belemélyedtek a beszél­getésbe, hogy csak az utolsó pil­lanatban kaptak észbe, amikor megérkeztek utazásuk végcéljá­hoz: Aquincumba. Sándor gyor­san lekapta a csomagtartóból a vulkánfiber koffert és megin­dultak. Mentek, mendegéltek, szép al­kalmas helyet keresve Papucs számára, végül egy terebélyes, árnyas fa alatt Sándor megállt és megszólalt: — Itt lesz az eb sírja. Va­gyis: itt lesz a kutya elásva. A társaság kis gödröt kapart a fa alatt, éppen egy kutyányi gödröt, azután kinyitotta a vul kánfiber koffert. De a kofferben nem Papucs volt! A kofferben félrud szalqmit találtak, körözöttel, kenyeret és egy darab szalonnát. Csodálkozva meredtek a hen­tesárura, mert már gyerekko­rukban úgy tudták, hogy ku* tyából nem lesz szalonna. És mégis lett. Azután — mit tehettek mást — megették a szalámit, a körö­zöttet és a szalonnát is mint­egy halotti tor gyanánt. Az aquincumi kirándulók pe­dig, akik a szalonna, szalámi és körözött helyén Papucsot talál­ták kofferjükben, ezúton tud­ják meg, hogy miként változott át — csodálatos, de nem érthe­tetlen módon — a felvágott — döglött kutyává. kés. A jelenlegi basák azonban nem engednek utat a választás­nak ellentállás nélkül, hanem a hírhedt Dies bizottsághoz for­dultak, hogy vizsgálja meg az elgedetlenség okait. És a Dies bizottság meg is vizsgálta és felfedezte, hogy a tejkihordók szervezetében pontosan 514 kommunista működik és azok szítják az elégedetlenséget a tagság között. Csodálatos, hogy a Dies bi­zottság éppen most az esedékes választás előtt fedezte fel ezt a szenzációs eseményt. Az kétség­telen, hogy a Dies bizottság nem önmagától fedezte fel, hogy a chicagói szervezetben radikálisok vannak. A szakszer­vezeti basák gondoskodtak ró­la, hogy ez a vizsgálat megtör­ténjen és most történjen meg a választás előtt, hogy ezáltal befeketítsék az elégedetlen tag­ságot a nyilvánosság előtt és a szakszervezeti tagság előtt, mintha az elégedetlenséget nem a tarthatatlan viszonyok idéz­nék elő, hanem az izgatok. A szakszervezeti basák hozzá vannak szokva, hogy a szerve­zetekben minden az ő akaratuk szerint történjék, ők nem tűr­nek meg ellenzéket a tagság kö­zött és ha ilyenek nagy szám­mal jelentkeznek, akkor képe­sek a denunciálásra is, hogy az elégedetlenkedőket megfélemlít­sék. A szakszervezetek több mint fél évszázad óta melegá­gyai a reakciónak, a gangszter uralomnak és a munkásság csak úgy lesz képes megszabadulni i gangszter basáktól ha ott hagy­ja őket és oly forradalmi Ipari Szervezetet épit fel, amelyben a kontrol a tagság kezében van. “SAJÁT FÉSZKÜKBE PISZKITANAK” Nem volt még példa a mun­kásmozgalom történetében, hogy aránylag oly rövid idő alatt annyi szakadásnak legyünk a szemtanúja, mint amióta a kommunista pártok megalakul­tak. Bár a kommunista pártok kevés jót tettek a munkásság ügyének elővitelére, de annál több rosszat, mégis el kell is­mernünk, hogy a munkásmoz­galomnak részét képezik, azon egyszerű oknál fogva, mert a kommunista párt tagságának nagyobb százalékát munkások alkotják. De az is tagadhatat­lan, hogy a munkás tagságnak nagyon kevés köze, vagy bele szólása volt a párt irányításá­ba és inkább csak lépcsőnek használták a pártvezérek a tag­ságot céljaik elérésére. A kommunista pártban, illet­ve pártokban oly gyakoriak voltak a szakadások, hogy szin­te lehetetlen számon tartani az uj és újabb alakulatokat, ame­lyek mindegyike a saját külön szektáját tartja a kommuniz­mus helyes képviselőjének. De a szakadások valódi oka nem volt más, mint, hogy “sok volt az eszkimó és kevés a fóka”. Volt idő, amikor a kommuniz­mus elmélete igen népszerűnek látszott a munkásság körében és a vezérségre vágyók igyekez­tek kihasználni a viszonyok ál­tal nyújtott alkalmat. Az erő­sebbek azonban hamar kimar­ták a gyengébbeket és a gyen­gébbek, hogy ne maradjanak konc nélkül alakítottak vala­melyes uj nevű pártot és híve­ket toboroztak, akik a szüksé­ges anyagiakat szolgáltatták. Megtörtént azonban a kom­munisták legnagyobb sajnála­tára, hogy főpápájuk Stalin atya a kommunizmus legagya- furtabb ellenségével szövetsé­get kötött és egyszerre a kom­munista pártok nagyon népsze­rűtlenné váltak. Az ellenszenv azonban nemcsak a fő-pártot érinti, hanem általában a kivált szektákat is és hogy azok vezé­rei megmentsék, ami menthető, minden aljasságra kaphatónak mutatkoznak. Ezen aljasságok között a legalávalóbb, amikor a törvényes hatóságok előtt de- nunciálják a fő-pártjukat, mely sók éven át kényelmes megél­hetést nyújtott nekik. Csaknem naponta olvashat­juk a polgári sajtóban a kom­munista párt volt, de a kegyből kiesett vezéreinek vallomásait. Nem hisszük, hogy ezeknek a vezéruraknak meggyőződésük változott volna meg és denun- ciálásuk kizárólag azért törté­nik, mert a felső hatalom útila­put kötött a talpukra. Most bosszúból oly szégyenletes val­lomásokat tesznek a kommunis­ta párt és azok tagjai ellen, hogy a hivatalos agent provo­kátorok sem tehetnének külön­beket. A kommunista párttal soha­sem voltunk elvi közösségben. Mindig állítottuk és most már mindenki előtt leplezetlenül áll, hogy más hivatást nem töltött be, mint széjjelrombolta a mun­kásmozgalmat. Részünkről mint a forradalmi munkásmozgalom úttörőitől ezen vádak jogosak voltak és bizonyítást nyertek. Mi ezen vádakat minden időben a munkásság nyilvánossága előtt hangoztattuk, azok okulá- lására. De jogtalan a vádasko­dás azok részéről, akik éveken át ugyan azt tették, amit most utódaik — élősködtek a párt tagságán — és mert mások ki­marták őket, most a hivatalos közegek előtt a legundoritóbb árulásokkal illetik volt pártju­kat. “Ronda madarak azok, akik a saját fészkükbe piszkitanak.” A gyűlölet fúriái pokoli tán­cot lejtenek szerte a világon. Nem írunk hát ódát a szeretet ünnepének. Nem farizeusko- dunk, ami egyébként sem a mi szokásunk. De miután a társa­dalomra rákényszerítik az ün­neplést, az ipari forradalmárok úgy használják ki a kínálkozó munkaszünetet, hogy lapunk előfizetőit felkeresve, végezze­nek naptár és lapagitációt! AZOK az olvasóink, akikhez lapke­zelők nem kerülnek 35 centet küldjenek, és 10 cent posta költséget — lehet bélyegben is — és meg­küldjük a BÉRMUNKÁS NAPTÁRÁT P. O. Box 3912 Station S. S. Cleveland, Ohio

Next

/
Thumbnails
Contents